A nagyszabású meghívás - 23. rész

/Zsidók 4,16/

   A Zsidókhoz írt levél szerzője feladatának tekintette, hogy írásában a mi Urunk Jézus Krisztust, mint az egyedül igaz főpapot ábrázolja, aki Istennek erre az egyetlenszerű tisztségre vonatkozó minden feltételét maradéktalanul teljesítette. Ez teljes mértékben érthető is, mert levele, ahogy a neve is mutatja, kifejezetten a zsidó hívőknek szól. Az elődök a főpapi hivatalban nemcsak e népből származtak, hanem éppen arra voltak elhíva, hogy e népnek szolgáljanak. Jézus Krisztus, mint az élő Isten Fia, teljesen szabad a bűntől és vétektől, és ugyanakkor Ő a megszemélyesített szeretet. A szerző Krisztusnak a bűnösökkel szemben megmutatott könyörülő irgalmát dicsőíti szívhez szólóan. A fent idézett vers felszólít bennünket, hogy minden gátlás nélkül közeledjünk a kegyelem trónjához. Úgy ábrázolja azt, mint számunkra mindenkor nyitva álló menedékhelyet, ahol kegyelmet találunk, ha segítségre van szükségünk. Döntő jelentőségű számunkra, hogy ismételten és behatóan foglalkozzunk ezzel a tárggyal, amelyről itt szó van: a kegyelem királyi székével.

   A trón egy ország királyának a helye. A kegyelem királyi székét a frigyláda kegyelemszéke jelképezi, amely befedte a ládát, és amelyen az Úr trónolt a kerubok között. Mint ismeretes, ehhez a kegyelmi székhez járult a főpap a nagy engesztelési napon az engesztelés vérével. Most már Isten az Ő Fiának vére által egyszer és mindenkorra kibékült, és a Bárány a trónon ül. Az Ige felszólít, hogy bátran közeledjünk ehhez a trónhoz. Krisztus kiömlött vére alapján, amely a bűnös vére helyett folyt, szabadon járulhatunk Istenhez. Csak a mi jövetelünkre vár, hogy bennünket az ígéret minden áldásával megajándékozzon, amelyet Krisztus áldozata munkált.

   Az odajárulás módja. Őszintén és örömmel, tehát minden félelem nélkül menjünk. A királynak van hatalma meghívni azt, akit akar, és sóvárogva várja jövetelünket. Itt egész szabadon beszélhetünk, szívünket egészen megüresíthetjük és megkönnyíthetjük. Ne féljünk a tróntól, és ne gondoljuk azt se, hogy itt ceremóniára vagy a megigazulás ruháján kívül más előkelő ruhára volna szükség. /Ézs 61,10/. Az, aki minket meghívott, szegényebb volt a legszegényebbnél, és többet szenvedett bárki másnál. Ezért jobban megért minket, mint apánk vagy anyánk. Sőt, a király, aki a trónon ül, testvéreinek nevez bennünket. Bizony, itt minden csüggetegségnek el kell tűnnie. A biztos meghallgattatás bizonyosságában jöjjünk, mert Ő nem hazudhat /4Móz 23,19; Zsid 6,18/. Nem kell aggódnunk, hogy lemondják a meghívást, hiszen ígérete a mienk. Ide valóban gyakran jöhetünk, hisz az Írás arra figyelmeztet, hogy minden kéréssel, legyen az kicsi vagy nagy, járuljunk Őhozzá. Izráelben a főpap évente csak egyszer jöhetett, mi azonban naponta gyakran jöhetünk. Dániel naponként háromszor jött /Zsid 6,11; 1Tesz 5,17; Dán 6,10/.

   Jöjjünk úgy, ahogy vagyunk: nyomorultan, szegényen, gyámoltalanul vagy a szomorúság idején /Zsolt 42,6.12/, a nagy belső harcok idején, amikor minket is, ahogy Pált, a Sátán angyala szeretne megalázni /2Kor 12,7-10/, rendkívüli próbák idején, mint Ábrahámnál /1Móz 22,1-19/, mint Józsué /Józs 1/. Olyan időkben is, amikor a Sátán szeretné elsötétíteni előttünk az utat, és szemünkre veti méltatlan voltunkat, hogy megtántorodjunk. Így jöttek az atyák, így Mózes és Illés. De így jött a kananeus asszony, sőt maga a súlyosan megterhelt Manasse is. Az a nagy jóság és kegyelem, amelyet ő mindig mindenkinek nyújtott és nyújt, odajárulásra serkent. Nemcsak meghívás ez számunkra, annál több: az Ő parancsa. Egy király parancsolhat.

   Az, ami még bennünket különösen bátorít, az Ő értünk való közbenjárása /Zsid 7,25/. Olvassuk el János 17-et. Ebben a valóban főpapi imában szívének leírhatatlan szeretetével lép közbe értünk. Irántunk érzett kibeszélhetetlen együttérzése, irgalma és kiapadhatatlan szeretete egyedülálló. Soha előtte főpap így nem tudott imádkozni.

   A kegyelem királyi székéhez járulásunk célja, hogy "kegyelmet és irgalmat találjunk alkalmas időben való segítségül". Járuljunk Hozzá akkor is, ha a bűn el akar választani Tőle, mert "ha azt mondjuk, nem vagyunk bűnösök, hazudunk" /1Jn 1,6/. Mivel Isten számunkra már a legjobbat adta, semmit sem tarthat tőlünk vissza /Róm 8,32/. Merítsünk naponta új kegyelmet az élethez és kegyelmet a meghaláshoz. Ez a kegyelem magában foglal minden áldást, amely szükséges a test, a lélek és a szellem számára.

   Kegyelmet ad a szolgálathoz, a tűréshez, a hordozáshoz, a szenvedéshez, kegyelmet kitartani sikerben és kudarcban. Kérhetjük a kegyelmet, hogy úgy szólhassunk, mint Jób: "Ha a jót elfogadtuk Istentől, nem kell a rosszat is elfogadni?" /Jób 2,10/. Bízzunk tökéletesen abban, hogy Ő csakis a szeretet és a békesség gondolatával fordul hozzánk /Jer 29,11/. Minél többször jövünk, annál többet kapunk, és annál gazdagabban hagyatkozhatunk a kegyelem trónjára.

Ezért jöjj, jöjj, jöjj te is!

Georg R. Brinke

Isten a frigyláda által nyilvánítja ki hatalmát - 24. rész

   Bármily csodálatosak is a frigyláda mozgásai és hatalmának megnyilvánulásai, mégsem lehet összehasonlítani azokat az Úr teljhatalmával és csodálatos erejével, akit ábrázol. A láda jelenléte egyszerűen mindent jelentett Izráelnek.

   A láda menedék volt a megalázkodottak számára /Józs 7,6/. Izráel bűne miatt nagy vereséget szenvedett, és ez nehéz helyzetbe hozta Józsuét. Mi más tehetett, leborult a láda elé. Az ilyen élmények Isten minden igazi szolgáját nehéz belső szükségbe viszik. Hogyan szenvedhetett Péter is Anániás és Safira bűne miatt /Csel 5,1-11/. Ugyanez történt vele és Fülöppel Samáriában, amikor Simon, a varázsló pénzért akarta tőlük a Szent Szellem ajándékát megvásárolni /Csel 8,18-25/. Akit a bűn a gyülekezetben nem aláz meg mélyen, az igazán nem Isten embere.

   Egyszer át kellett élnem azt, amikor egy asszony azon örült, hogy valamilyen súlyos bűn a hívők között nem az Ő közösségében jött elő. Ezt az asszonyt nagyon komolyan fel kellett világosítanom arról, hogy a bűnök, amelyek más közösségben fordulnak elő, ugyanúgy vonatkoznak ránk is, mint amelyek a saját közösségünkben történnek, és hogy bánkódnunk kell fölöttük, és hordoznunk kell miattuk a szenvedést is. Bár vezetne minket is a bűn a gyülekezetben úgy bűnbánatra, ahogy Józsuét vagy Dánielt, akkor hasonló mértékben élnénk át Isten irgalmát és erejét, mint ők.

   Isten ládájának jelenléte Izráel dicsősége volt. Az 1Sámuel 4,22 és a Zsoltár 78,61 ezt negatív értelemben igazolja. A nép a frigyláda nélkül olyan volt, mint pásztor nélküli nyáj. Amikor a filiszteusok elrabolták a ládát, mély bánata volt a népnek, és Izráel így kiáltott föl: "Ikábód", azaz: oda van az Úr dicsősége. Hogy milyen nyomorult Krisztusnak egy elbukott követője, azt elrettentő példaként látjuk Sámsonnál: a dicsőséget, és így az erőt és győzelmet is eltékozolta a bűnnel való játszadozás által /Bír 16/. Mindenütt, ahol az Úr kijelentheti magát, ott van dicsőség, és ott diadalmaskodik Isten hatalma. A gyülekezet, éppen úgy, mint az egyes személy, csak akkor fog győzni, ha az Úr jelen van, egyébként hiányzik a dicsőség, és így a hatalom is a győzelemhez.

   A láda jelenléte összetöri a pogányok bálványait.

A Dágon bálvány, amelyre a filiszteusok olyan büszkék voltak, a láda elé esett és összetört /1Sám 5,4/. Izráel ellensége egy pillanatig örülhetett a győzelem fölött, és különösen afölött, hogy a frigyládát zsákmányul ejtette. A győzelem azonban csakhamar rémületre és vereségre fordult. Isten előtt minden erődítmény leomlik. Isten előtt minden térdnek meg kell hajolnia /Zsolt 22,30; Róm 14,11/. Minden nyelvnek meg kell vallania, hogy egyedül Ő az Úr /Fil 2,11/. Az egyiptomiak, jóllehet egy Józsefet ártatlanul fogságba vethetnek, de a fáraónak mégis ki kell szabadítania őt, majd királyi megtiszteltetésben részesítenie, és kikiáltania az ország atyjának. Gyakran történik olyan is, mint például Gedeon esetében, hogy a bálványokat saját kezűleg kell összetörni /Bír 6,27/. Illés könyörtelenül megragadta a Baál papokat, és megölte őket /1Kir 18,40; vö. 5Móz 13,7-18/. A bálványokat, mint pl. gőgösség, erkölcstelenség, fösvénység, stb., ki kell irtani. Ha egyedül nem bírsz azokkal, mint Gedeon, végy magad mellé tíz férfit, ahogyan ő tette ezt.

   A frigyláda jelenléte bajba sodorta az ellenséget /1Sám 5,8/. A büntetés láttán, amelyet a filiszteusok a láda miatt elszenvedtek, azt kérdezték maguktól: Mit csináljunk a ládával?

   Pilátus is hasonló helyzetbe jutott, akinek felesége sokat szenvedett álmában Jézus Krisztus miatt. Azt kérdezte: Mit tegyek Jézussal? A gadarénusok az Úr Jézust elküldték határaikból, jobban szerették a disznókat, mint az Urat. Jelenléte megakadályozta őket a törvénytelen sertéstenyésztésben. Ahol maga az Úr, mint az igazi frigyláda, Isten és ember között megjelenik, rémületet hoz az istentelenekre, de áldásokat és örömöket az engedelmesek számára.

   A láda jelenléte büntethet is. Ezt élték át a bét-semesi férfiak, akik kíváncsian és tiszteletlenül beletekintettek a ládába, és meghaltak /1Sám 6,19; vö. 1Kor 11,27/. Az engesztelés fedelének leemlése a ládáról azt jelentette, hogy az illető védtelenül áll a törvény ítélete előtt. Ennek egyetlen lehetséges következménye a halál volt. Ma is meghalnak mindazok, akik csak a törvényt nézik, ahelyett hogy Krisztus engesztelő vérére tekintenének /1Jn 2,2/.

Uzza kinyújtotta kezét a láda felé, és Isten megverte őt, meghalt, holott a ládát akarta megóvni a bajtól /2Sám 6,6-7/. Megvetette a 4Mózes 4,15-ben leírt figyelmeztetést. A láda, mely Isten erejének képe, semmiképpen nem szorul a mi támogatásunkra vagy védelmünkre. Sokan akarják mintegy az Urat menteni, ahelyett, hogy magukat engednék  általa megmenteni. Legszívesebben mentőövet dobnának annak, aki a vizen járt, hogy meg ne fulladjon. Az Úr mondta: "Ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok" /Lk 23,28/.



   A láda jelenléte örömöt okoz Isten népének /2Sám 6,13-15/. Amikor a láda bevonult Jeruzsálembe, Dávid, az Isten szíve szerint való férfi táncolt örömében. De azokban, akik test szerint gondolkoztak, mint Mikál, Saul leánya, megvetést munkált /2Sám 6,16/. Amikor Samária befogadta az igét, nagy öröm volt a városban /Csel 8,8/. Nem így van ez napjainkban is? Amikor az Úr megnyilvánítja a jelenlétét, a hívők boldogok. Engedjük a ládát, mint Dávid, a mi Jeruzsálemünkbe hozni, akkor ismét hallhatóvá válik a dicsőítő ének.  Mi is szinte táncolni fogunk az örömtől, mint ő, de ugyanakkor kicsinyek is leszünk a saját szemünkben.

   A láda távolléte a szolgálatban vereséget jelent /4Móz 14,44/. Ezt kellett Izráelnek megtapasztalnia, amikor láda nélkül ment harcba az ellenséggel szemben. Vereséget szenvedett.

Láda nélkül egész éjszaka halászhatsz, és nem fogsz semmit, de ha a láda veled van, szakadozik a háló a halak sokaságától /Lk 5,1-11/. Mózes bölcsen cselekedett, amikor azt mondta: "Fel ne menjetek, mert nem lesz közöttetek az Úr."

   Hadd vonuljon a láda minden utadon előtted, akkor tied a győzelem és az áldás.

Georg R. Brinke

Mit mondhat számunkra ma a frigyláda? - 25. rész

   A frigyláda szellemi jelentősége éppen olyan kimeríthetetlen, mint felmagasztalt Urunk, akit ábrázol. A láda helyzete és annak mozgása minden olvasónak gazdag anyagot nyújt az Úr és népe közötti ösztönző és tanulságos összehasonlításra.

   Izráelt vándorlása során mindig a láda vezette /4Móz 10,33/. A felhőoszlop vezetése által haladt Izráel előtt azért, hogy őt az Ígéret földjére vigye. A jó Pásztor nyája előtt halad. Elzászban láttam egy nagy juhnyájat, amely igen érdekes élményt nyújtott. Ahogy ment a pásztor, úgy követték a juhok, ha megállt, a juhok is megálltak.

Kánaán, a nyugalom földje volt. Isten célja Izráel számára, az, hogy a nép ott üljön a fügefa és a szőlő alatt és élvezze a föld gazdag termését. Isten mindnyájunkat nyugalomba akar vezetni. Már e földön szabadok lehetünk a bűntől és szolgaságtól, és pihenhetünk az Ő kebelén. De Jézus Krisztus, a mi frigyládánk, hamarosan elvisz bennünket az örök szombat nyugodalmába /Zsid 4,9/.

   A láda volt a középpont, amely körül Izráel élete és tevékenysége lejátszódott /Zsolt 46,5-6/. A tábor közepén állt, és körülötte helyezkedtek el a törzsek. Népe között lakni - mint már korábban láttuk -, ez volt Isten vágya /2Móz 25,8/. Ma is így van ez. "Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" /Mt 18,20/. Ő az, aki a Gyülekezet közepette lakik és jár /Jel 2,1/. Izráel ereje a láda jelenlétén nyugodott. Inogtak és remegtek előtte a népek /1Sám 4,5-7/. Persze csak addig, amíg Izráel engedelmeskedett Istenének.

   Izráel biztonsága felbonthatatlanul össze volt kötve a ládával /Józs 3/.

Amikor Izráel át akart kelni a Jordánon, melynek vize abban az évszakban a partokig emelkedett, a láda utat nyitott és biztonságot nyújtott a folyótól a népnek. A papok elől vitték a ládát, és amikor a lábuk a Jordánba merült, a víz kétfelé vált. A láda a Jordán közepén állt, és Izráel száraz lábbal kelt át előtte. Senki sem félt a hullámoktól, amelyek mint hegyek tornyosultak, mert mindenki bizodalma rendíthetetlen volt Isten ládájában. A mi biztonságunkat is a láda szavatolja, éspedig a mi Urunk, akit az ábrázol. Jelenlétében az oroszlánok körülszaglászhatták Dánielt, de meg nem ölhették. Mint az Ő gyermekei, biztosan el vagyunk rejtve a kőszikla hasadékában /2Móz 33,22/. Ameddig a láda itt van a földön, azaz ameddig az Úr az Ő népe között tartózkodik, nem boríthatja el a világot az ítélet hulláma, mint ahogy annak idején a Jordán sem tehetett kárt Izráelben. A láda azonban nem sokára fölemelkedik, és az Úr magával visz bennünket, az Ő népét a fönti Kánaánba, azután az ítélet hullámai sújtják és árasztják el a világot.

   A láda a győzelem jelképe.

Hét napon át haladt Izráel előtt, amikor a nép összesen tizenháromszor körüljárta Jerikót /Józs 6,11-20/. Istennél semmi sem lehetetlen /Lk 1,37/. Ő segíthet sok vagy kevés által /1Sám 14,6/. Dávidnak megmondta, ha a szederfák susogását hallod, akkor kell támadnod /2Sám 5,24-25/. Jóllehet a papok Jerikó elfoglalásánál fújták a kürtöket, de a nép mégsem ebben a kürtszóban bízott, hanem csak az Úrban, aki a ládán a kerubok között trónolt. Mi is fújhatjuk önbizalommal telten, emberi módon a mi evangéliumi kürtjeinket, és csodálhatjuk azok hangját, ettől azonban a Sátán egyetlen bástyája sem omlik le. Ez nem jelent semmilyen győzelmet az ellenség fölött, az ördög nevet, mert tudja, hogy emberi ténykedés semmilyen kárt nem okozhat neki, s hogy egyedül, méghozzá saját erőből hiába küzdünk /vö. 1Kor 9,26; 2Tim 2,5/.

   A láda egy új szekéren /olv. 1Sám 6,7-12/.

   A filiszteusok, akik az Úr kezének súlyos terhét érezték magukon /1Sám 5,6/, visszaküldték a ládát egy új szekéren Izráel földjére. A szekeret két fiatal tehén vontatta, olyanok, amelyek addig még nem voltak járomba fogva. Emberek irányítása nélkül mentek Bét-Semesbe, és nem tértek le az útról. Az Úr keze cselekedte ezt. Ebben a cselekedetben felismerhetjük és megfigyelhetjük Izráel utáni vágyakozását, ahogy maga az Úr szíve vágyik a tévelygők után. Ezt az Úr nagyon hatásosan adja tudtunkra a Lukács 15-ben. Végtelenül nagy az Atya vágyakozása Fia után! Amikor a filiszteusok a ládát elrabolták, azt mondták az emberek: oda van Izráel dicsősége /1Sám 4,22/. Valami hasonlatosat élt át a tékozló fiú, amikor lesüllyedt a disznópásztorságig. De az Úr nemcsak ezt a fiatalembert vezette el az atyai házhoz. Ő még ma is szereti és keresi az Ő népét, és helyreállítja /Jel 3,20/.

   A láda az áldások jele volt /2Sám 6,1-11/. Uzza megítéltetése után Dávid félt magával vinni a ládát, de Obed-Edom háza gazdagon megáldatott általa. A Szent, aki a láda által Silóban lakott, egy szérűn tartozkodott. Gondoljunk csak az igére: "Az Örökkévaló a megtört szívűvel lakik" /Ézs 57,15/. Ahol befogadják Őt, ott árad az áldás folyama. Sokan megfosztják magukat az áldástól, mert nem adnak neki helyet sem a szívben, sem a házban. Megkérdezhetem: a te házad is rendelkezésére áll az Úrnak, mint Obed-Edom szérűje? Otthon van-e nálad az Úr, mint Betániában /Jn 11/, vagy éppenséggel egy gyülekezeti hely van nálad, mint Filemonnál /Filem 2/ ? Övéi a te javaid, mint Izráelé, amikor felhívták a szent sátor építésére?

   A láda Dávid sátrában /1Krón 15,1; 16,1/. Először Dávid sátrat készített a ládának. Később nagy áldozatot hozott érte, hogy házat, egy templomot építsen számára. A sátorban levő láda azonban egy különös igazságot ábrázol. A sátor a jövevénység jele, és a mi Urunk, mint az igazi láda, idegenben élt a legteljesebb módon. Dávid csak egy sátrat építhetett a láda számára, mert ő harcos volt. A mi helyzetünk is a küzdelem és a jövevénység fogalmaival határozható meg. Úgy vagyunk, mint zarándok, akinek nincs maradandó városa /Zsid 13,14/. De hamarosan mi is, mint egykor a láda, elhagyhatjuk a szent hajlékot és beköltözhetünk a templomba /Jn 14,2-3/.

   A láda a templomban /1Kir 8/.

Hallottuk már, hogy Dávid nagy előkészületeket tett a templom megépítésére, de csak Salamon építhette azt fel.

Az építkezés befejezése után bevitték oda a ládát. A szállítást szolgáló rudakat kivették, mert ezek után már nem szállították a ládát: ez mintegy nyugalomra jutott, nem várt rá több vándorlás. Ez az eljövendő milleniumra, az ezeréves békebirodalomra mutat, ahol megszűnik Izráel minden bolyongása /Ézs 11,9; Jer 31,2; Hab 2,14/. Ugyanez számunkra már ma boldogító tény, hogy mi élő kövekből épült templom vagyunk, és a láda közöttünk van. Hamarosan velünk együtt a nem kézzel csinált szentélybe fog bevonulni, hogy örökké az Ő árnyékában pihenhessünk.

Georg R. Brinke

A mannás arany korsó - 26. rész

/2Mózes 16,33.35; Zsidók 9,4/

   Ezt a korsót az Írás csak két esetben említi, mégpedig a fent idézett helyeken. Az eljövendő dolgok előrevetítésében van neki nagy jelentősége. Már a szent kenyerekről való elmélkedésben fölismertünk az ÚRra, mint az élet kenyerére mutató előképet. Ezeket a kenyereket minden esetre csak a papok fogyaszthatták. Másképpen volt ez a manna esetében, amely az egész népé volt. Így ma is az ÚR az élet kenyere minden gyermeke számára. Ez a kenyér nincs semmilyen különleges rend számára fenntartva, az Ő népének minden tagja fogyaszthatja.

   Mózes Isten megbízásából megparancsolta, hogy egy korsót töltsenek meg mannával, és őrizzék meg azt emlékezetül és Isten hűségének örök bizonyítékaként Izráel vándorlásának idejéből. A korsót a frigyládában őrizték /Zsid 9,4/. A szent hajlék minden eszköze az ÚRra mutat, aki a Zsidók 9,11 szerint egy nem kézzel csinált, tökéletes sátoron keresztül jelent meg. A mannának azért van nagy jelentősége, mert az ÚR önmagát nevezi mannának, vagyis kenyérnek, amely az égből jött /vö. Jn 6,31-35/.

   Honnan jött a manna? Az égből. Az ÚR azt mondta Mózesnek: "Esőképpen bocsátok nektek kenyeret az égből" /2Móz 16,4/. A manna tehát nem a föld termése volt, hanem Istennek egy teljesen meg nem érdemelt és nem emberi kézzel előállított önkéntes adománya. Krisztus, Isten ajándéka, a valódi manna is a mennyből jött /Jn 3,16; 6,51; Ef 4,10/. Ahogy tehát a mi testi ellátásunk onnan felülről jön /Jak 1,17/, ugyanúgy azok az ajándékok is, amelyekre a belső embernek van szüksége. A mannát Mózes közbenjárására kapta Izráel hálátlan és zúgolódó népe. A zúgolódás súlyos bűn, Isten megbántása /1Kor 10,10; Zsid 3,7-14/. Mégis milyen csodálatra méltó, hogy a kegyelmes Isten mennyei kenyérrel válaszol a zúgolódásra! Jó adományokkal válaszolunk-e embertársaink zúgolódásaira? Nem kívánunk-e sokkal inkább jégesőt vagy más csapást rájuk, mint ahogy az az egyiptomiakat sújtotta? /2Móz 7-12/. Tanuljunk tehát a mi Istenünktől, ahogy Pál mondja: "Legyetek annakokáért követői Istennek" /Ef 5,1/. Isten kegyelmének nagysága leírhatatlan /Róm 5,8/. Már az első emberpár bűnbeesésekor Isten megígérte az Ő Fiát /1Móz 3,15/. Krisztusnak Izráel által történt elvetése után elküldte Szent Szellemét /Jn 14,16/, és az első keresztyének zúgolódására Isten hét Szent Szellemmel teljes férfit adott a gyülekezetbe /Csel 6,1-6/. Ó, mily imádatra méltó Isten!

   Ennek a mennyei eledelnek a neve. Amikor a nép az isteni ígéretet követő reggel kiment a tábor elé és az adományt gazdagon terítve találta a földön, azt mondta: "Man hu", azaz: mi ez? Érthető, hogy nem ismerte ezt az ajándékot. Nem hasonlóan vagyunk mi is az ÚRral, a mennyei mannával? A világ nem ismeri Őt /Jn 1,10/. Ha megismerte volna, akkor nem feszítette volna keresztre /1Kor 2,8/.

   A manna ott feküdt a nép előtt a harmaton. Aki fel akarta szedni, annak le  kellett érte hajolnia. Ugyanilyen tartásban kell az URat is befogadni az embernek! A természeti ember büszke, és nem szívesen hajtja meg magát. Aki be akarja Őt fogadni, annak le kell szállnia büszkesége magaslatáról, ahogy egykor Zákeus az eperfáról ezt tette /Lk 19, 5-6/. Boruljunk térdre még nagyobb alázattal, és úgy fogadjuk el a Krisztusban gazdagon felkínált áldásokat /Ef 6,18-20/

   A manna Isten gondoskodása volt éhező népe számára. Izráel útiélelme elfogyott, és a puszta semmiféle táplálékot nem kínált. Képzeljük bele magunkat Izráel nehéz helyzetébe. Az eddigi sok csoda már elegendő bizonyítékát adta Isten hűségének, de vajon mi másképpen cselekedtünk volna? Isten az Ő kegyelméből nem Izráel hűtlenségére tekintett, hanem a szövetségre, amelyt atyáinak esküdött. Gondoljunk Dávid hűségére a Jonatánnal kötött szövetségben, ahogy érte Méfibósetet befogadta, de Isten még sokkal hűségesebb. Isten tehát Izráel hűtlensége ellenére adta a mannát, de éppen így az Ő Fiát a mi bűneinkért /Róm 5,6/.

   Mikor kellett a mannát összeszedni? A manna a földet elborító harmatra hullott, amíg Izráel aludt. Elmékezzünk csak az igére: "Nem szunnyad és nem alszik Izráel őrizője" /Zsolt 121,4/. A mannát napfelkelte  előtt kellett összegyűjteni, mivel a napon elolvadt. Végzetes azt később keresni. A henyélők, akik későn jöttek, semmit sem találtak. Nem ugyanígy cselekedtek-e a balga szüzek is /Mt 25,1-10/? Ézsau könnyei nem későn jöttek-e /Zsid 12,17/? A gazdag ember csak a pokolban emelte föl tekintetét, amikor már késő volt. Noé napjaiban csak azután jöttek az emberek, hogy megmeneküljenek az özönvíztől, amikor a bárka zárva volt; tehát ők is elkéstek.

   Nem hasonló-e a helyzet a mi mannánkkal, Isten Igéjével? Korán kell azt összegyűjteni /Zsolt 5,4; 63,2; 90,14; 143,8; Péld 8,17; Préd 11,6/. Továbbá azt olvassuk: "Fölkelt Ábrahám jókor reggel" /vö. Józs 3,1; 6,12; 7,16; 8,10/. Fölkelsz-e korán, hogy a mannát, az Igét magadhoz vedd? Aki nem szakít időt korán reggel a csöndességre, az belső emberében erőtlen lesz, nem tud győzni a Sátán, a test és a világ fölött: kudarcot vall /1Tim 2,1-2/. Az Írás az első, ami után nyúlsz jókor reggel?

   Mikor adta Isten a mannát? Éjszaka. Isten az Ő Fiát, mint megmentőt, az elveszett világnak éjszaka adta /Lk 2,8-14/. Vissza is éjszaka jön majd. "Éjfélkor pedig kiáltás hangzik: Íme jön a vőlegény" /Mt 25,6/. Izráel történetének legsötétebb órájában, a nagy nyomorúság végén fog az ÚR eljönni, hogy népét a fenevad, az Antikrisztus karmaiból kimentse /Zak 9,10-12; 12,9-10; Jel 19,11-21; Mt 24,27/. Hozzánk is a bűn sötét éjszakájában jött, világosságot hozott, és mennyei kenyérrel etetett /Lk 2,12; Jn 6,48/.

   Izráel naponta volt ráutalva a mannára /2Móz 16,4/. Az Úr így tanított minket imádkozni: "A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma". A népnek, ha nem akart éhezni, naponta kellett kimennie és összegyűjtenie a mannát. Csak egy napra gyűjtött, amit azon felül szedett össze, az elromlott. Mi is naponta vesszük a szellemi /1Kor 10,3/ táplálékot magunkhoz? Vannak, akik csak vasárnap szednek. Isten sok gyermeke csak ritkán részesül különös megtapasztalásban Istennel, és ha már egyszer ilyenről beszélnek, ez gyakran évekre nyúlik vissza, legtöbbször hitéletük kezdetére, az első szeretet idejére /Jel 2,4/. Egészen más lenne a helyzetük, ha naponta gyűjtenének, ahogy az ÚR parancsolta /Mt 5,6/.

   De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a naponkénti kenyér teljesen elegendő. Az ÚR mondja: "Ne aggodalmaskodjatok, a ti Atyátok tudja, mire van szükségetek", Ó, azok a kellemetlen és haszontalan gondok, az elraktározási igyekezet, ahogy Izráel is megpróbálta. A kishitűségből összegyűjtött javak megbűzhödnek, mint a manna, amely megférgesedett. Így bűzlik nem egy vagyon, és hemzseg a pusztulás és az igazságtalanság férgeitől.

   Szombaton a manna elmaradt /2Móz 16,23-27/. Isten egy nappal előbb gondoskodott arról, hogy Izráel szükség nélkül, tökéletesen pihenhessen. Mit teszünk mi a vasárnappal? Pihenünk ezen a napon, vagy száguldozunk a világban? Aki Krisztussal, a valódi mannával foglalatoskodik, az egykor élvezi a valódi szombatot is, bemegy a nyugalomba /Zsid 4,1/. Az ÚR a mi lelkünk nyugodalma /Mt 11,29/.

   Pompás lehetett a manna íze. Angyali eledelnek nevezték /Zsolt 78,24-25/. Pál szellemi eledelnek mondja /1Kor 10,3/. Szellemi embereknek szellemi táplálékra van szükségük. Te mivel táplálod belső emberedet? Talán csak egy néhány igét tartalmazó naptárral, vagy valamilyen áhítatos könyvvel?

   A manna olyan ízű volt, mint a mézeskalács /2Móz16,31/. Isten Igéje a mézzel hasonlítható össze /Zsolt 19,11/. Salamon így szól: "Egyél fiam mézet" /Péld 24,13/. Jónatán egy kevés mézet evett a sziklából, és mindjárt ragyogni kezdett a szeme /1Sám 14,29/. A mannát különbözőképpen használták fel: rántva, sütve, főve; ugyanígy az Igét is különböző módon élvezhetjük: úgy mint építő, intő, tanító stb Igét.

   Izráel hálátlanságának rettenetes szavait olvassuk a 4Mózes 21,5-ben: "Szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt". Ez egyúttal Isten megsértése volt a legszégyenletesebb módon. Ezt ugyanaz a nép mondta, amely korábban lelkesedéssel gyűjtötte a mannát.

   Nem ismétlődik meg ez a súlyos bűn egészen napjainkig? Én nem találkozunk gyakran sajnos olyan emberekkel, akik egykor szerették az URat, de akikre Péter drasztikus szavai illenek: "A kutya visszatér a saját okádására, és a megfürdött disznó a sárban hempereg" /2Pét 2,22/? Azonnal súlyos büntetés következett Izráelre /4Móz 21,6/. A nép bűnbánatot tartott, és Isten felállíttatta az érckígyót. Aki erre rátekintett, az életben maradt. S ha egy visszaeső olvassa ezeket a sorokat, kérem őt, ismerje be, ahogy Izráel: "Vétkeztem", és tekintsen az ÚRra a kereszten. Ez az egyetlen út, amely által megmenekül az örök kárhozattól /Jn 3,14-16/!

   Elég a manna /Zsolt 37,19; 132,15/. Elegendő minden napra és az egész pusztai vándorlásra. Senki sem szenvedett hiányt a negyven esztendő alatt. Az ÚR, a mi mannánk, biztosít bennünket: "Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled" /Zsid 13,5/. Izráel addig ette a mannát, amíg Kánaán földjére nem ért. Amikor megérkezett, ott élvezhette a föld gyümölcseit /2Móz 16,35; Józs 5,11-12/. Isten biztosítékot adott nemcsak a földi szükségletek kielégítésére, hanem az örökkévalóság szempontjából is /Fil 1,6/ Isten gondoskodása Izráelről gazdag volt, és az is maradt mindezideig. Bőséget nyújt: mindennel megajándékoz Krisztusban, ami az istenfélő élethez szükséges /2Pét 1,3/. Az ötezer megvendégelésénél kosarak maradtak tele, és az ÚR megparancsolta, hogy szedjék azokat össze, nyilván azért, hogy még más éhezőket is megelégítsen /vö. Jn 10,16/. Hozd a te bőségedet az éhezőknek, akkor nem emelnek panaszt majd ellened a nagy ítélet napján, ahogy a Betesda-tavi beteg vádolta egészséges embertársait ezekkel a szavakkal: "URam, nincs emberem" /Jn 5,7/. És még egy utolsó szót:

   Az elrejtett manna. Erről az ÚR a Jelenések 2,17-ben beszél, és megmondja, ki fogyaszthatja azt. Azok, akik győztek, emberek, akik szellemben a szentek szentjében élnek, akik átélik az egész Krisztust, akik Benne találnak életet és teljes megelégedést. Többé nem vágyakoznak vissza a pitvarba. "Benne fölöttébb diadalmaskodunk" /vö. Róm 8,37; 1Jn 5,4/. Az elrejtett mannában az ÚR bizonyára a szövetségládában levő mannás arany korsóra gondol.

Georg R. Brinke

Áron kivirágzott vesszője I. - 27. rész

/4Mózes 17,1-11/

   A frigyládában a törvénytáblákon és a mannával megtöltött arany korsón kívül ott volt Áron kivirágzott vesszője /Zsid 9,4/. A 4Mózes 17,10-ből arra következtethetünk, hogy a vessző nem a ládában, hanem előtte feküdt. De mivel a vessző az ároni papság isteni elismerésének örök jelévé lett, jogosan feltételezhető, hogy a biztonság miatt tették a ládába, mivel a láda tárgyak megőrzésére szolgál. Akkoriban Izráel és vele a szent sátor a ládával együtt sokat volt úton, ilyen körülmények között a vessző könnyen megsérülhetett volna.

   A kivirágzott vessző csodáját három szempontból fogjuk szemlélni. Ebben a fejezetben megvizsgáljuk az indítékot, amely ehhez  a csodához vezetett. A következő részben a kivirágzott vesszőt szeretnénk Krisztusra vonatkoztatni, végül pedig összehasonlítjuk azt az élő keresztyénekkel.

   Az előttünk levő csoda indítéka az ároni papság elleni igazságtalan, gonosz támadás volt. A Sátán mindig erre törekszik. Szeretné Isten papját megbénítani. Ha ez sikerül neki, akkor a szellemi élet fő idegszálát vágta át. Isten melyik gyermeke ne tudna ilyen támadásról beszámolni? A 4Mózes 16-ban Izráel vezetői, Mózes és Áron elleni pártütőket lázadóknak neveznék. Ha ilyennel az igazságtalan világban találkozunk, nem csodálkozunk, de Isten Gyülekezetében ez mélyen megalázó. Kóré volt a csoport vezetője, róla nevezték el Kóré csoportjának. Kóré rokonságban volt Mózessel és Áronnal, és ezért azt gondolta, olyan jogokra tarthat igényt, mint ők. Így már korábban Ruben is különös kiváltságokat igényel magának, mivel elsőszülött volt. De teljesen elfelejtette, hogy egy súlyos bűn miatt eljátszotta előjogát /1Móz 49,3-4/. A többi lázadó mind gyülekezeti vezető volt. Keményen és szemrehányóan mondják Mózesnek: "Miért emelítek magatokat az Úr Gyülekezete fölé?" Az Írás azonban azt mondja Mózesről: "De Mózes szelíd volt, szelídebb minden embernél a földön" /4Mózes 12,3/. - El lehet ezt mondani rólad vagy rólam? - Mégis szorgalmasan keresték ezek a vezető emberek a hibákat, amelyeket azonban nem találtak meg, hasonlóan Dániel ellenségeihez /Dán 6/. Ahol másban hibákat keresünk, ott kevés a szeretet.

   E gonosz támadás alapja. Ősrégi szomorúság ez, amit már Kain, később pedig József történetében, de mindenekelőtt a mi Urunk elleni gyűlöletben megtalálunk, akit irigységből kiszolgálatattak /Mt 27,18/. Mindkét férfi, Mózes és Áron, Isten kegyelméből nagy tekintélynek örvendett a nép előtt, és sok jel és csoda, valamint imameghallgatás igazolta őket. Emberek erős érvényesülési vággyal, mint Kóré és csoportja, nem képesek elviselni, ha mások tekintélyesebbek, mint ők, és lehetőleg aláaknázzák a bizalmat, amit ezek a népnél élveznek. Sok gyülekezeti zavar gyökere az illetéktelenek érvényesülési akarásában van, akik rendszerint igehelyekkel próbálják igazolni a maguk jogát. Az ilyen ténykedéseket még Bibliával igazolni, ez egyenesen káromlás, és legtöbbször katasztrófához vezet. Ha az ilyen emberek elolvasnák a János 17-et, akkor nem lenne sem lázadás, sem szakadás, hanem szívből jövő közbenjárás. Amilyen sötét volt Kóré csoportjának viselkedése, olyan tisztán ragyog:

   Mózes magatartása. Szellemi ember csak szellemi módon képes cselekedni, ezt nagyon világosan látjuk Mózesnél. Nem támadt az ellenfélre, mint ahogy az a legtöbbször történik, hanem az ÚRhoz kiáltott /4Mózes 16,4,22,45; 14,5; Zsolt 50,15; Zsid 4,16/. Ez volt az Ő szokása /2Móz 15,25/. Milyen nagyszerű szokás! Mózes bölcsességért is könyöröghetett, hogy ne önhatalmúlag cselekedjen /Jak 1,5/. Mózes imádkozott és várta Isten válaszát. A gyors meghallgatás a csoportnak adott bölcs válaszból látható /4Móz 16,5-7/. Isten mindig igazolja azokat, akiket elhívott. Az az Isten azonban, aki kétfelé választotta a Vörös-tengert, amelyen egykor Kóré és csoportja is áthaladt, aki vizet adott a sziklából, amelyből ez a csoport is ivott, megnyitotta a földet, amelyben a lázadók félelmetes kiáltással hullottak alá.

   Minden további hasonló eset megelőzésére Isten talált egy bölcs óvintézkedést /4Móz 17,2/. Az ÚR azt mondta Mózesnek: "Végy tőlük egy-egy vesszőt atyáik háza szerint ... tizenkét vesszőt. Mindegyiknek a nevét írd föl a maga vesszejére... És az fog történni, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit kiválasztok, kivirágzik. Így hárítom el magamról Izráel fiainak a zúgolódását". Mózesnek a vesszőket este a szentélybe kellett, vinnie, ezek ott voltak elhelyezve kora reggelig.

   Tökéletes bizonyíték. Isten a zúgolódásra csodával válaszolt. Minden törzsfő feszült várakozással jöhetett a szent hajlék elé, abban a reményben, hogy az ő vesszője hajtott ki. Mindegyik meg akarta nyerni a nagy szerencsét. Mózes kijött a vesszőkkel, és félreérthetetlenül látták, hogy az a férfi lett megerősítve a főpapi tisztségben, akit előzőleg elutasítottak. A vessző csodája ahhoz volt hasonló, amivel Isten Jónás hamisságát bizonyította /Jón 4,6/. Azt is látták, hogy Áron vesszője nemcsak kihajtott, hanem virágot és gyümölcsöt is hozott. A rügyezés, a virágzás és a gyümölcstermés egyébként egymástól időben távol esnek, a hatalmas Teremtő azonban mindezt rövid idő alatt munkálta ki, és elhallgattatott minden szájat. Áron gyümölcstermő vesszője volt a vitathatatlan bizonyíték, Isten pecsétje, hogy Áront választotta ki főpappá.

   Maradandó emlék. Isten azt parancsolta Mózesnek, hogy Áron vesszőjét vigye vissza a szentélybe, örök emlékeztetőül. A csodák hamarosan feledésbe mennek, ezt Izráel alaposan bebizonyította. Igen hamar elfelejtette a nagy csodákat Egyiptomban, és mindenekelőtt elfelejtette a későbbi Izráel, a számtalan csodát, olyan hamar és olyan alaposan, hogy a Messiását, a csodatevőt, keresztre szegezte. Áron kivirágzott vesszője minden eljövendő nemzedéknek azt hirdette, hogy Isten Áron házára bízta a legmagasabb méltóságot. Hogy a vesszőt a szentélybe kellett helyezni, és egyszersmind magának Áronnak is tanítást jelentett. Ahogy a vesszőjének, úgy neki is ott kellett tartózkodnia, ahol papi méltóságának jelvénye feküdt.

   Tanuljuk meg ebből a fejezetből, hogyan kell viselkedni a támadások idején.

Minden dolgunkat szilárd hittel odatehetjük az ÚR elé /Zsolt 53,23/.

Nem szabad elhamarkodottan cselekednünk, hanem türelmesen kell várnunk Isten közbelépésére,

erős hittel, hogy mindig Isten igazolja az általa elhívottakat

/Zsolt 25,3; 27,14; 31,25; Ézs 40,31/.

Georg R. Brinke

Áron kivirágzott vesszője II. rész - 28. rész

   Áron kivirágzott vesszője, amely főpapi voltának ismertető jele, illetve isteni bizonyítéka, egyúttal különös utalás a mi Urunkra, a nagy Főpapra. Ez a fejezet néhány tanulságos összehasonlítást nyújt Krisztus és Áron között.

   Áron Isten választottja.

   Elhívása abban az időben történt, mint testvéréé, Mózesé /2Móz 4,15/. Főpapi elhívása azonban csak a pusztában következett be /3Móz 8/, ott mondta az Úr: "Vegyed Áront". Nagyobb az, amit az Úrról olvasunk a Zsoltárban: "Pap vagy te örökké" /110,4/. A Máté 12,18-ban különös hangsúlyt nyer az Ő kiválasztása: "Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akit kedvel a lelkem, Szellemem adom belé". Az utóbbi, mint nyilvános elismerés történt a néptömeg előtt a Jordánnál, amikor az Úr megkeresztelkedett /bemerítkezett/.

Ekkor szállt a Szent Szellem galamb formájában reá /Mt 3,16/.

   Áron papságát keményen megtámadták /4Móz 16,3/.

   Urunkkal még súlyosabb módon történt meg ez. Nem ismerték el mint Isten küldöttét és Fiát, hanem csak mint egy ács fiát, a Józsefét. A sok jelről és csodáról, amelyek bizonyították istenfiúi voltát, röviden annyit mondtak, hogy Belzebúb által vitte végbe, és nem nyugodtak addig, míg el nem vérzett a kereszten. És kik követték el ezeket a gonoszságokat? Mindkét esetben a nép vezetői.

   Áron száraz vesszője.

   Áron vesszője semmiben sem különbözött a többi tizenegytől. Ebből a szempontból mit mondhatunk az Úrra vonatkozólag? "Emberhez hasonlóvá lett" /Fil 2,7/. Külsőre a többi emberhez hasonlított, mint ahogy Áron vesszője a többi vesszőhöz. Úgy született, mint a többi gyermek, és a próféta éppen róla mondja, hogy "nem volt alakja és ékessége". Az emberek meggyalázták, kigúnyolták és megvetették. Egyébként az Urat többé-kevésbé összehasonlították egy vesszővel. "Isai törzse vesszőszálá"-nak nevezik /Ézs 11,1/, és az Ézsaiás 53,2-ben "mint vesszőszál sarjadt ki". Ahogy Áron vesszője a többi vessző mellett feküdt, úgy fejezte be életét a mi Urunk mások mellett a kereszten. Az emmausi tanítványok panaszkodtak: "Azt reméltük, hogy Ő az, aki megváltja Izráelt" /Lk 24,21/. Számukra Ő tehát egy halott vessző volt. Ahogy másokat, úgy helyezték az Urat is sírba, de hamarosan bekövetkezett Isten hatalmas cselekedete: "Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson" /Csel 2,27/. Isten megelevenítette a holt "Krisztus" vesszőt, végtelenül hatalmasabban, mint Áron vesszőjét.

   Áron vesszőjét a többivel együtt a szentélybe vitték.

Ott történt a mindenkit meggyőző csoda. Az élettelen vessző rügyet, virágot és gyümölcsöt hozott. Az Úrról Pál azt írja a Róma 1,4-ben: "Aki a Szent Szellem szerint a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult". Körülötte holt vesszők /más sírok/ voltak, de Ő, mint a feltámadott, bebizonyította mindenkinek, hogy él. Péter hangosan hirdette a sokezres tömegnek: "Akit Isten feltámasztott, annak vagyunk mi mindnyájan tanúbizonyságai" /Csel 3,32/. Hol maradt az erős őrizet, és mi van a nehéz kővel és a római császári pecséttel? Mindnyájan megszégyenültek, mint Kóré csoportja. Gyakran halljuk a kérdést: Más vallán nem éppen olyan jó, mint a keresztény vallás? Buddha, Konfucius vagy Mohamed, sokkal nagyobb számú követőikkel nem múlják-e felül Krisztust? Erre csak azt válaszolhatjuk: ezek mindnyájan meghaltak, de Krisztus él! Minden vallásalapító és szektavezér hasonlít a holt vesszőhöz, és régen végük van. De Krisztus feltámadása hatalmas bizonyíték /Csel 17,31/, hogy Ő ma is él és gyümölcsöt terem. "Ha önlelkét áldozatul adja, magot lát és élete meghosszabbodik" /Ézs 53,10/. Benne látjuk Istennek nagy, hármas csodáját.

Feltámadott a halálból, virágot hozott, azaz megörvendeztette és megelevenítette a tanítványokat, rájuk lehelt, és termékennyé tette őket: "Fogadjátok be a Szent Szellemet". Már halála előtt olvasunk e háromféle csodáról. Feltámasztott három halottat, és eme bizonyíték alapján sokan hittek küldetésében és elhívatásában /Jn 11,45/. Meggyógyította azt az embert, aki néma, vak és megszálott volt, mindhárom betegségéből, mire a nép Messiásnak tartotta őt /Mt 12,22-23/.

   Csak Áron vesszőjét helyezték a ládába.

   Ott őriztetett örök emlékül. Bár szemünk számára ma már nem látható, megtalálható az Igében /Zsid 9,4/. A mi Főpapunk ott van, ahol János látta a ládát, a fönti szentélyben /Jel 11,19/. Oda ment föl Krisztus, és ott tartózkodik, mint nagy Főpap, zöldell /él/, virágzik és gyümölcsöt hoz. Az Ő papsága nem olyan, mint Ároné, aki meghalt. Ő örökké él /Zsolt 110,4; Zsid 7,24/. Nem szűnik meg a gyümölcsözéstől. Áron bement a szentélybe, és meghintette /vérrel/ a kegyelem székét, hogy engesztelést szerezzen magának és a népnek. A mi Főpapunk az Ő tulajdon vére által ment be, ott ül a kegyelem székében /Zsid 9,12/, és mindenkor fogad bennünket, az Ő papjait. Isten előtt áll, és közbenjár Nála érettünk /Zsid 7,25/.

   Áron vesszője még egyszer kivirágzik.

   Izráel hamarosan ismét össze fog gyűlni Főpapja alatt az újjáépített jeruzsálemi templomban, és ott végzi majd istentiszteletét. Ez azonban egy nagyobb Főpap alatt történik, mint Áron volt, Jézus Krisztus, a papkirály alatt. Jön, és Kóré csoportját, vagyis az Antikrisztust követőivel együtt megsemmisíti, és ahogy Kóré csoportját elnyelte a föld, úgy vettetik az Antikrisztus és a hamis próféta a tűznek tavába /Jel 19,20/.

   Áron zöldellő vesszője akkor nemcsak Izráel, hanem minden nép számára virágozni fog és gyümölcsöt terem. A Föld minden népe megáldatik általa. Akkor nemcsak a vessző fog virágozni, hanem a puszta is átváltozik Isten virágos kertjévé /Ézs 35,1-2/.

   Ó, nagy nap, sóvárogva várunk!

Georg R. Brinke

Áron kivirágzott vesszője III. rész - 29. rész

   Áron vesszője az élő hívők képe.

Végül tegyünk összehasonlítást Áron virágzó vesszője és Isten gyermekeinek gyümölcsöző élete között. Áron Isten szolgája és papja volt. Isten minden gyermeke ugyanígy mindkét elhívatás részese /1Pét 2,9; Jel 1,5-6; 1Tesz 1,9/. De ne felejtsük el, mik voltunk egykor.

   Halott vesszők voltunk.

Áron vesszője éppen olyan száraz volt, mint a többié, és mi, mint vesszők, hasonlók voltunk ahhoz. Holtak voltunk bűneinkben és vétkeinkben. Sajnos mi még rosszabbak voltunk, Isten ellenségei, mint Kóré /Róm 5,10/. Nem támadtunk mi is a mi Főpapunk, Jézus Krisztus ellen? Nem akartunk róla tudni, inkább szolgáltunk a különféle vágyaknak és kívánságoknak /Tit 3,3/. Hasonló ítéletre szolgáltunk rá, mint egykor Kóré csoportja, amely a pokolba zuhant; de a mi Főpapunk érettünk ítéletre ment; sőt még többet is tett, megkeresett bennünket, lázadókat, és készített belőlünk:

   Életre hívott vesszőket.

Áron, mint már olvastuk, kétszer nyert elhívást /2Móz 4,15-17; 3Móz 8/. Felöltöztették pompás papi ruhákba, majd felkenték, és ezután szolgálta Istenét. Többféle gyöngesége ellenére Isten szolgája maradt, mert Isten kegyelmi adományai és elhívása megbánhatatlanok /Róm 11,29/. Milyen vigasztalás ez számunkra! Nem hasonló a mi elhívásunk és felöltöztetésünk? Elhíva szent hívással /2Tim 1,9/, felöltöztetve az üdvösség ruhájába és az igazságosság palástjába /Ézs 61,10/. Elhívásunk tehát - hála Istennek - nem csupán emberi szervezet által történt, hanem már a világ alapjainak megvettetése előtt megvolt /Ef 1,4/. De mi is gyakran, mint Áron:

   Megtámadott vesszők vagyunk.

Áron viselte a legmagasabb méltóságot Izráelben, ezért sokan irigyelték is őt. Ezt bizonyítja Kóré csoportjának lázadása. Pál ezt írja az 1Timóteus 3,1-ben: "Ha valaki püspökséget kíván /bibliai és nem emberi értelemben - a Kiadó megjegyzése/, jó dolgot kíván". E szolgálat indítóokának valódinak és tisztának kell lennie, ne hatalmi vágy vagy tisztelet legyen a hajtóereje, hanem csakis Krisztus szeretete, amely szorongat bennünket /2Kor 5,14/. Áront keményen támadták. Ez mindig a Sátán műve. Támadása elkezdődik már megtérésünk előtt, mert meg akarja azt akadályozni. De az ÚR győzelmet ad. Ha a megtámadott ember a maga részéről hűséges marad, gyakran megtapasztalja a Máté 10,36 valóságát, hogy az embernek saját háza népe az ellensége. A megtért asszony sokat szenved hitéért meg nem mentett férjétől; gyermekek szüleiktől és fordítva. Támadnak a szomszédok, a barátok, a munkatársak. Ezek a harcok gyakran nagy veszteséggel járnak /Mt 19,29/. A zsidók örömmel szenvedték el vagyonuk elrablását /Zsid 10,34/. Legnehezebb a támadást akkor elviselni, ha lelki testvérektől jön az. Ezt élte át Mózes és Áron. Isten szolgáit sajnos gyakran támadják igazságtalanul. Sok könny folyt már emiatt, e sorok írója saját tapasztalataiból jól ismeri ezt. Titkos gyanúsítgatások, rágalmazások nem mindig győzhetők le könnyen. Keserves volt számomra egyszer, amikor evangéliumi szolgálatomról, hogy megmagyarázzák annak sikerét, azt állították: démoni hatalmak állnak mögötte. Mit tehetünk ilyen esetben? Kövessük Mózes példáját, aki imádkozott. Istennek legyen hála, ha ezután mondhatjuk: "De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk" /Zsid 10,39/.

   Hívő vesszők.

Amikor Mózest és Áront oly hallatlan módon megtámadták, leborultak Isten elé és hozzá kiáltottak. Mózes így szól: "Uram, Isten, te vagy menedékünk nemzedékről nemzedékre" /Zsolt 90/. Amikor Dávidot meg akarták kövezni, ezt olvassuk: "De te, ó, Uram, pajzsom vagy nekem" /1Sám 30,6; Zsolt 3,4/. Amikor Péter és János a nagytanács előtt álltak, hitben győztek ellenségeiken /Csel 4/. A hitből való ima látható meghallgatást nyer, amit Mózes akkor tapasztalt meg, amikor Izráel vízhiány miatt zúgolódott ellene /2Móz 15,24-25/. Ha egy "megtámadott vessző" olvassa ezeket az igei képekben elmondott sorokat, akkor ne keressen emberi segítséget, hanem boruljon hitben Isten elé, ahogy Mózes, és keresse Őt komolyan imában. Biztos, hogy a legjobb időben érkezik az isteni igazolás, és akkor úgy állsz itt, mint:

   Rügyező vessző.

Hogy Isten milyen alaposan igazolta Áront, azt már tudjuk. És mi a legjobb igazolás? Gyümölcs, amelyet az ÚR általunk munkálhat! Az ÚR mondja: "Én választottalak titeket..., hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon" /Jn 15,16/. Kérjük a lelkek megmentését, ami a legjobb igazolás. Az igazolás szép útját mutatja be nekünk a Zsoltár 1,1 és 3. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk /Róm 8,31/? A vesszőnek minden alakjában láthatóvá kell válnia, nemcsak zöldellnie, azaz élni, hanem virágoznia is kell, azaz életünk által Krisztus természetét kell hirdetnünk. Pál "zöldellő gyermekekről" /Ef 6,13-, Péter "virágzó asszonyokról" /1Pét 3,1-6/ szól, az 1Timóteus 2,8-ban pedig "gyümölcsöző férfiakról" olvasunk, akik mindenhol szent kezeket emelnek föl, mint Mózes. A valóban átalakult szív beszél a leghangosabban, és befogja az ellenség száját.

   A megőrzött vesszők.

Áron vesszőjét visszavitték a szentélybe, és a ládában őrizték meg. A láda magát az URat ábrázolja. Ő azt mondja nekünk: "Maradjatok énbennem és sok gyümölcsöt fogtok teremni" /Jn 15,5/. Ahogy a vessző a ládában maradt, úgy van a mi helyünk is Őbenne. Ne csak alkalomadtán menj a szentélybe, hanem lakj is ott, s akkor nem szűnsz meg a gyümölcsözéstől /Jer 17,8/.

Georg R. Brinke

A Törvénytáblák (vagy a Szövetség táblái) - 30. rész

/2Mózes 31,18; 34,1,28/

   A Zsidók 9,4 szerint a frigyládában a mannás aranykorsót, Áron kivirágzott vesszőjét és a szövetség tábláit helyezték el. A legfontosabbak és legjelentősebbek nyilván a törvénytáblák voltak. Isten saját kezűleg írta azokat. Jóllehet Izráel szent ígéretet tett, hogy megtartja a törvényt, de csakhamar megszegte az első parancsolatot: "Ne legyen más istened rajtam kívül" /2Móz 20,3/. Izráel hódolt az aranyborjú előtt, és dicsekedett bálványaival. Mózes meglátta Izráel súlyos bűnét, összetörte a törvénytáblákat. Hiszen az isteni parancsolatokat Izráel áthágta. Isten kegyelméből és hosszútűréséből másik két táblát írt, és ezek kerültek a frigyládába megőrzés végett. Itt óvták ezeket.

   Törvény vagy kegyelem.

   Miután Isten tulajdon népéül választotta ki Izráelt, a törvényét adta neki. Ígérete horderejének teljes tudatlanságában mondta Izráel Mózesnek. "Mindazt, amit az Úr parancsolt, megtesszük" /19,8; 24,3/. Izráel talán így gondolkozhatott: ha évszázadokon át meg kellett tartanunk az igazságtalan fáraó kemény parancsolatait, és meg is tudtuk azt tenni, bizonyára teljesíthetjük majd az igazságos és jóságos Isten parancsolatait is. Miért nem könyörgött Izráel Istenhez erőért és kegyelemért, hogy hasonló kapcsolatban maradhasson vele, mint ősatyáik? Gondoljunk arra a bensőséges viszonyra Istennel, amely nem a törvényen, hanem a kegyelmen nyugszik. A törvény elfogadásával Izráel egyre jobban távolodott Istenétől, hiszen egyre gyakrabban szegte meg parancsolatait. Ha nem teremtett volna Isten maga a szent sátor építése és az ehhez kapcsolódó áldozaton keresztül kivezető utat ebből a komoly helyzetből, akkor csakhamar az egész nép ugyanazon az úton mehetett volna a pusztulásba mint ahogy pl.: Kóré csoportja /2Móz 16/. Az ember elvakultságában saját erejéből véghezvitt teljesítménnyel akar Isten előtt megállni, de nem gondol bűnös lényére és tehetetlenségére. Lelkigondozás során gyakran találkozom emberekkel, akik át akarják adni magukat Istennek, és ennek érdekében komolyan gondolt fogadalmakat tesznek; valahogy így mondják: "Többé nem akarok vétkezni, hanem meg akarom tartani a te parancsolataidat". Az ilyen kijelentéseket állandóan helyesbítenem kellett. "Mert akik a törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak" /Gal 3,10/. Ilyen fogadalmak bizonyára jó és becsületes szándékból fakadnak, de az ember nem ismeri a saját gyöngeségét, sem a Sátán hatalmát és alattomosságát /1Pét 5,8/.

   A törvénytáblák tartalma

a tíz parancsolatból állt, amely sok olvasó számára már az iskolából ismert. Sőt még több, hiszen teljes komolysággal mindannyiunk számára ismertté lett tulajdon sajnálatos kudarcainkból. Isten ezekben a parancsolatokban mutatja meg hozzá, mint Teremtőhöz és Törvényadóhoz való viszonyunkat. Továbbá azt is megmutatja, hogyan kell kialakítanunk kapcsolatainkat felebarátainkkal, ha meg akarunk állni Őelőtte. Engedelmes követésének jutalma az örök élet. Ezt mondta az Úr a gazdag ifjúnak, aki a legégetőbb kérdéssel fordult hozzá: "Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" /Mt 19,16-26/. Embereknek, akik az Úrhoz jönnek és megkérdezik tőle, mit kell cselekedniük, hogy elnyerjék az örök életet, a törvényre utal: "Cselekedd, és élni fogsz!" Aki ki akarja érdemelni az örök életet, annak ügyelnie kell, hogy a törvényt a legkisebb részletéig megtartsa, mint az Úr Jézus. Jól ismerjük a gazdag ifjúval folytatott beszélgetés kimenetelét. Az ő Istene, akibe bizalmát  helyezte, végső soron a vagyona volt. Az igaz és élő Isten számára csak a második helyet gondolta átengedni.

   A törvény legjobb értelmezése.

   Ezt az Úr maga mondja el nekünk a Hegyi beszédben. Olvassunk csak olyan igéket, mint a Máté 5,21-37. Ekkor észreveszi az olvasó, hogy itt nem csupán betűkről van szó, hanem végtelenül többről: Isten és az Ő parancsolatai, valamint a felebarát iránti szent szeretetről. Ehhez krisztusi érzületre van szükség. Amikor egyik nap egy írástudó a legnagyobb parancsolatról kérdezte Őt, az Úr ezzel az igével válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből, és felebarátodat mint magadat. E kettőben van az egész törvény és a próféták". A farizeus, aki igazolni akarja magát, tovább kérdez: "De ki az én felebarátom?" Az Úr csodálatos választ ad az irgalmas samaritánus történetével. Vajon az írástudó önmagára ismert-e a továbbhaladó papban és lévitában /Lk 10,25-37/? A törvény helyes értelmezésekor mindnyájan csődöt mondunk Istennel és emberekkel szemben.

   Képes-e az ember betölteni a törvényt?

   Ismét az Írás egy példáján keresztül kapunk helyes választ. Amikor az első gyülekezetben törvényeskedő zsidók követelték a pogányokból lett hívők körülmetélését és a mózesi törvények betartását /Csel 15,1-32/, Péter alázatos beismerést tett: "Mit kísértítek Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, amelyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk. Sőt, hisszük, hogy az Úr Jézus Krisztus kegyelme által megtartatunk, mint ők is /10-11/."

   Hála Istennek, ismerünk egy embert, az ember Krisztus Jézust, aki hűségesen betöltötte a törvényt a legapróbb részletéig Ő elmondhatta: "A világ fejedelme jön, de nincs bennem semmije /Jn 14,30/. Éppen így kérdezhette is: "Ki vádolhat közületek engem bűnnel? /Jn 8,46/. Csak egyedül Ő nyújtotta Istennek azt az életet, amely Istent tisztelte és megdicsőítette. Ádám minden utóda, még a legjobbak is csődöt mondtak, mert "mindnyájan szűkölködnek Isten dicsősége nélkül" /Róm 3,23/. Ámde akkor jött az Úr Jézus az Ő vallomásával: "Akaratodat, ó Isten, hadd cselekedjem", és meg is tette azt. Most Isten előtt áll egy Ember, aki a törvényt helyettünk betöltötte. Csak arra támaszkodva, amit helyettem és érettem cselekedett, jelenhetek meg félelem nélkül az ítéleten. Krisztusnak Isten által történt elfogadása tökéletességétől függött, de vele Isten engem is elfogadott, mert Ő betöltötte a törvényt.

   A törvénytáblák a frigyládában.

   A vérrel hintett engesztelési födél alatt őrizték azokat. Ahogy a táblák a ládában nyugodtak, úgy nyugodott a törvény az Úr belsejében. A törvény új szövetséggé változott át Krisztus vérében /Mt 26,28/. Az Ő vérét egy jobb engesztelési fedélre hintették a mennyei szentélyben, arra a ládára, amelyet János a mennyben látott /Jel 11,19/. Ennek a szövetségnek örökösei Isten új alkotásai /2Kor 5,17/; új emberek /Jn 3,3; Ef 2,15/. Az értünk folyt jobb vérnek új alapján állnak. Új és élő úton tartózkodnak, és többé nincsenek alárendelve a holt betűknek /2Kor 3,6/. És végül bemennek egy új égbe /2Pét 3,13/. Ez mind annak munkálkodása által történik, aki azt mondta: "Íme, újjá teszek mindent" /Jel 21,5/. A Szent Szellem által, akit az újonnan születésben kaptunk, a törvény is a szívünkben van. Ő maga munkálja bennünk mind az akarást, mind a véghezvitelt, az Ő jótetszéséből /Fil 2,13/.

   De ez még nem minden. Az Úr nemcsak hogy maradéktalanul betöltötte a törvényt, hanem paradicsom ajtaja előtt álló kivont kardú kerub kezéből kivette a kardot, úgyhogy én, mint egykor a lator, beléphetek a paradicsomba. Az, aki számomra ezt a kiváltságot megszerezte, éppen úgy vár rám, mint egykor Istvánra /Csel 7,55/. Igen, vágyakozik utánam /Jn 17,24/. Vétkeim hatalmas tartozását maradéktalanul kifizette. A  háromszor szent Istennek nincs többé semmi követelése tőlem. Jézus Krisztus számomra teljesítette azt. Ez a tudat végtelen nyugalmat és békét nyújt szívünknek. Tehát a hit teljes bizonyosságában szívünk meg van hintve és mosva tiszta vízzel, és Isten elé állíttattunk fedhetetlenül /Zsid 10,22/. "Nincs többé semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak" /Róm 8,1/.

Georg R. Brinke

A kerubok - 31. rész

   Az "Engesztelés födele vagy a kegyelem széke" (http://testveremnek.blogspot.com/2011/03/az-engeszteles-fodele-vagy-kegyelem.html)  c. fejezethez kiegészítésképpen következzen itt egy cikk a "Túlvilágról" c. könyvemből /magyarul is megjelent; 100-103. oldal/, amely bepillantást nyújt a kerubok lényébe, jelentőségébe, helyzetébe és ténykedésébe.

   Az előbbiekben észrevettük az angyalvilágban mutatkozó különbségeket, pl. hatalmasság, fejedelemség stb. A kerubok is egy különleges magasrangú csoport, amelyeknek a közönséges angyalokkal kevés közös vonásuk van. A kerubokat mindig Isten királyi széke körül találjuk, de nem mint követeket, általános értelemben, hanem mint a trón oltalmazóit. A kerubok és a Jelenésekben található élőlények /lelkes állatok/ ugyanabba az angyalcsoportba tartoznak, mert minden vonatkozásban egyformák.

   A kerubok külseje.

   A kerubok szárnyas lények, kettő vagy négy, sőt esetenként hat szárnnyal /2Móz 25,20; 1Kir 6,24-27; Ez 1,11-12; 10,12/. Kezük olyan mint az "emberé", és "egyenes lábúak" /Ez 1,8; 10,7/. Testük tele van szemmel. Négy arcuk van, minden oldalon egy, úgyhogy náluk nincs "mögöttem vagy előttem", hanem mindig csak "előre". Arcaik az egész teremtettséggel érintkezésben állnak, mert az emberhez, az oroszlánhoz, a bikához és a sashoz hasonlítanak. Ugyanez a helyzet tehát, mint a Jelenésekben az élőlényeknél. Egész megjelenésük fölöttébb hatásos /Ez 1,13-14/, és ha megmozdulnak, mintha sok víz zúgna körülöttük /Ez 1,24-25; 3,12-13; 10,5/.

   Jelképes alkalmazásuk.

   Minthogy a kerubok különböző szimbolikus ábrázolásával találkozunk, ez magas angyali méltóságukat mutatja. Megtaláljuk őket a szent sátorban a függönyökön és a frigyláda tetején /2Móz 26,1; 25,17-18/.

A salamoni templomban a frigyláda fölött két olajfából faragott hatalmas kerub állt. Magasságuk 5 méter, egy-egy szárnyuk szélessége 2,5 méter volt /1Kir 6,23/. Sámuel a frigyláda említésénél Istent a Seregek Urának nevezi, aki kerubok közt lakik /1Sám 4,4; 2Sám 6,2/. Ezékiás ahhoz az Istenhez imádkozik, aki a kerubokon ül, és aki megszabadította őt ellenségei kezéből /Ézs 37,16/. A kerubok különböző jelképes ábrázolása a szentélyben /amely magát a mennyet példázza/ nagy jelentőségükre utal.

   Magas állásuk.

   A kerubok jelképes ábrázolásánál láttuk, hogy a kerubok közvetlenül Isten trónja körül állnak, s ez különösen a Jelenések 4-ben domborodik ki. A Zsoltár 18,11 szerint: "Kerubon haladt és repült".

"Amikor néztem az élőlényeket, megpillantottam egy-egy kereket a földön
az élőlények mellett, mind a négy előtt." Ez 1,15

Ezékiel részletesen leírja mozgásukat. "Jártukban négy oldaluk felé mentek, meg nem fordultak jártukban." Náluk nincs visszafelé /Ez 1,17; 10,11/. Bárhol jelenik meg a trón, mindig kerubok viszik /Ez 1,19; 10,16; 11,22/. Istent mindig kerubokkal körülvéve találjuk.

   A kerubok tevékenysége.

   A kerubok Isten trónjának oltalmazói. Ők állnak legközelebb a királyi székhez, és azt minden oldalról körülveszik.

Mindig tevékenykednek, és oda mennek, ahová a Szellem küldi őket /Ez 1,12/. Különleges, tiszteletreméltó tisztséget töltenek be.

   Őrök. Először úgy találkozunk velük, mint Éden kertjének őrzőivel /1Móz 3,24/. Minthogy a kerubokat általában Isten közelében találjuk, így Isten trónja akkor a paradicsomban lehetett, amint a Jelenések 22 szerint az majd a megdicsőült Paradicsomban lesz. Dániel is őröknek nevezi a kerubokat /Dán 4,10/. Minthogy testük tele van szemmel, különösképpen alkalmasak erre a szolgálatra /Ez 10,12/.

   A kerubok Isten imádói. Ezt árulja el már helyzetük is a frigyláda fedelén. Ott meghajtják fejüket, mert a fedél egyben a kegyelem trónja is, s köréje gyűlnek Isten imádói.

   A Jelenések 5,8 szerint úgy tűnik, hogy a kerubok a 24 vénnel együtt vezetik a Bárány trónjánál az imádást. Tisztességet és hálát /Jel 4,9/ adnak, és az 5,14-ben megerősítik a hatalmas istentiszteletet hangos "ámen"-nel.

   Elmélkednek Isten gondolatai felett. Ezt ismét különösképpen a frigyláda tetején elfoglalt helyzetük árulja el. A frigyláda fedelére hintette a főpap az engesztelő vért, amelynek mély értelmű üzenete volt /3Móz 16,14/. Ez a vér bizonyította, hogy Isten engesztelést szerzett népe bűnéért, általa a nép abba a helyzetbe került, hogy közössége lehet Istennel! A fedél alatt a ládában voltak a törvénytáblák, amelyek Isten gondolatait, parancsait tartalmazták. A kerubok Isten mély parancsai felett gondolkodtak. Ez az, amit Isten az embereknek parancsolt: "El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkozzál arról éjjel és nappal" /Józs 1,8/. A ládában volt még Áron virágzó vesszője is, amely Isten bizonysága afelől, hogy Isten az emberek közül /Áron háza/ egy papi nemzetséget választott. Mindezek a mély titkok a kerubok elmélkedésének tárgyai.

   Egyik különleges elfoglaltságuk, hogy éjjel-nappal ezt kiáltják a trón felé: "Szent, szent, szent" /Jel 4,8/. Belekapcsolódhatunk az énekükbe, s együtt zenghetjük: "Szent vagy, szent vagy, szent vagy! Zengik a szentek, mind lerakva éküket az égi trón előtt; kerub angyal ezrek és szeráfok zengnek, arcra lehullnak, úgy imádják Őt."

   A kerubok a kiáltók az ítéleteknél. A Jelenések 6,2.3.5.7-ben ők azok, akik az ítélet-lovasoknak odakiáltják a "Jöjj"-t, s ezáltal megindítják a végső ítéleteket a földön. De ők azok is, akik ezeket az ítéleteket megparancsolják, mert az egyik élőlény adja a haragpoharat a hét angyalnak /Jel 15,7/.

Georg R. Brinke

A szent sátor felállítása - 32. rész

/2Mózes 40/

   Amikor eljött az idő teljessége, elküldte Isten az Ő Fiát /Gal 4,4/. És amikor eljött a pünkösd napja, az Atya elküldte a Szent Szellemet /Jn 14,26; Csel 2,1/. És amikor itt lesz az Úr ideje, hogy a Gyülekezetet hazavigye, akkor az Úr éppoly bizonyosan visszajön /Csel 17,31/; és azt nem a bibliakutató vagy valamilyen tévtanító szekta határozza meg, hanem egyedül az Atya. Hasonló volt a helyzet a szent hajlék felállításával is. Minden elő volt készítve az Isten által rendelt napra. Akiknek szíve kész volt, azok szabad akarattal, szorgalommal és töretlenül dolgoztak Isten házán. Az új esztendő első napjára minden készen állt a felállításához.

   Az Úr szolgálatában nem szabad időt elvesztegetni, nincs helye mulasztásnak vagy álmodozásnak, hanem szorgalmasan és örömmel kell munkálkodni a nagy "Szombat nap"-ig. Hogy milyen fontos pontosan Isten útmutatása szerint cselekedni, ezt láthatjuk pl. Fülöpnél, akit az Úr a pusztába küldött, hogy szolgáljon a kamarásnak. Ha Fülöp nem lett volna pontos, elveszítette volna élete egyik legnagyobb lehetőségét, ti. hogy a kamarásnak megmutassa az üdvösség útját /Csel 8/. A korai vagy késői cselekvés mulasztási bűn lett volna, és Fülöp elvesztette volna az áldást, a gyümölcsöt és a jutalmat.

   A felállítás napja.

   Ez a második év első hónapjának első napján történt. Isten olykor magának tartotta fenn ezeket az "első" napokat; pl. Noé egy első hónap első napján tapasztalta meg a nagy szabadulást /1Mózes 8,13/. Ekkor jött ki a bárkából, amely megmentette az özönvíztől, nagy "első" nap volt ez. A hitetlenek mind elpusztultak, de Nóé élt és imádta Istenét /1Mózes 8,20-22/. Izráel az első hónapban vonult ki Egyiptomból. Isten ezt a hónapot rendelte Izráelnek időszámítása kezdetéül /2Mózes 12,2/. Az első hónap elős napján hívta Ezékiás a papokat megszentelésre /2Krón 29,15-17/. Első és legfontosabb feladatának tekintette Isten házának helyreállítását. Az első hónap első napján hagyta el Ezsdrás népével együtt Babilont, hogy újra szolgálhasson Istenének /Ezsd 7,9/. És a hét első napján imádhatjuk az Urat /Csel 20,7/. Ha egy hívő belsőleg elfordult Istentől és a világ Bábelébe költözött, úgy tekintse első kötelességének, hogy visszaforduljon. Először az Úr, először Isten országa! Ne úgy legyen mint Aggeus napjaiban, amikor az Úr háza romokban hevert és Izráel először magának épített szép házakat /Agg 1/.

   Isten háza egyes tárgyainak bemutatása.

   Amikor minden eszköz készen volt, elvitték Mózeshez. Nagy megtiszteltetés az, valamit hozni az Úrnak. Itt mindazok, akiknek kész volt a szívük elhozták az Úrnak, amit készítettek. És figyeljük meg, hogyan állították elő az egyes tárgyakat. Tökéletesen összeillett minden, semmi sem volt túl rövid vagy túl hosszú, mert minden Isten rendelése szerint készült. Ugyanezt látjuk a templom építésénél is. A hatalmas köveket a bányában faragták ki, és a templomtéren állították össze. Gondosan készítettek el mindent. Isten házában mi is ilyen jól elkészített élő kövek vagyunk? Bésáléel és Aholiáb, a mesterek, a hosszú sor elején mehettek, és őket követték azok az asszonyok és férfiak, akik munkáikat hozták az Úrnak. A frigyládát, amely a szent hajlék legfontosabb tárgya volt, elöl vihették.

   Álljunk meg egy pillanatra szellemben, és éljük magunkat bele abba az órába, amikor az Úr előtt megjelenünk. Mit hozhatunk majd neki? Mondhatják-e majd rólunk: "Vigadozással jönnek, kévéiket emelve" /Zsolt 126,6/? Hozunk-e lelkeket, akiket neki nyertünk meg? Szülők hozzák gyermekeiket, akiket világító példamutatásuk által vezethettek Istenhez. Ott minden nyilvánvalóvá lesz, amit érte cselekedtünk.

   A hűséges gondnok.

   Ez nyilván Mózes volt. Itt áll előttünk a szent sátor felállításánál, mint az egyetlen cselekvő személy. Már a 39. részben tízszer fordul elő ez a kifejezés: "...ahogy az Úr megparancsolta Mózesnek." Ugyanezt olvassuk a szent hajlék felállításakor a 40. részben, a 16.19.21.23.25.27.29.32. versekben. Minden készen volt a felállításhoz. A hajlék előállítása és felállítása Izráel dolga volt, de a kész lakásba való beköltözés Isten kegyelmes leereszkedése volt. Ő csak oda költözik, ahol mindent megtesznek úgy, ahogy megparancsolta azt.

   A Zsidók 3,2-6-ot a Szent Szellem kétségtelenül a 2Mózes 40-re vonatkoztatja. Az a hely az Úrról beszél: "Aki hű ahhoz, aki Őt rendelte, mint ahogy Mózes is hű volt egész házában. Ő ugyanis nagyobb dicsőségre volt méltó, mint Mózes, amennyivel nagyobb tisztessége van a ház készítőjének a háznál magánál. Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az. Mert Mózes is hű volt egész házához, mint szolga, az elmondandók bizonyságtételére. Krisztus ellenben, mint Fiú a maga háza felett, akinek háza mi vagyunk, ha ugyan a bizalmat és a reménységgel való dicsekedést végig szilárdan megtartjuk."

   Tárgyalásunk folyamán sokféle sajátosságban láttuk megrajzolva az Urat. Mózest a ház szolgájának nevezi az Ige, az Urat azonban a ház Fiának. Mózes csupán Krisztus előképe, és helyesen tesszük, ha Mózes helyett Krisztust olvasunk, és mindenekelőtt mindenben Őt látjuk /Kol 1,15/.

   A szent sátor építésénél mindent úgy tettek, "ahogy az Úr parancsolta". A mi Mózesünk, Jézus Krisztus hű volt egész háza felett. Teljesen megfelelt Isten jótetszésének. Tudatta velünk az Atya nevét. Meghalt övéiért, megtisztította, megszentelte és felkente őket. Ő maga volt a "tökéletesebb, nem emberi kéz által csinált hajlék", amelynek ugyanakkor szolgája is volt. A mi Urunk egy személyben volt minden. Ő volt az áldozatot végző, a pap, az áldozat, a hajlék és a hajlék ura! Ó, de csodálatra méltó az Úr! És te, ó Uram, enyém vagy, szeretsz engem és értem élsz! Hiszen övéi közül a legkisebbnek is szabad mondani és Pállal együtt felkiáltani: "Aki szeretett engem és önmagát adta értem" /Gal 2,20/.

   A Zsidók 3,1-ben ezt olvassuk "Figyeljetek... Krisztus Jézusra", akin Isten teljes jótetszése nyugszik. A tizennyolcszor ismételt kifejezés "Mózes mindent úgy cselekedett, ahogy az Úr parancsolta", azt mutatja, hogy milyen tökéletesen Isten gondolata szerint készítettek mindent; ő úgy cselekedett, mint engedelmes szolga. Ha már a szolga ilyen figyelemre méltó, milyen lehet a ház ura? A végtelenül Nagyobb!

   A szent sátor csodálatos előképe és bizonyítéka annak, amit Isten kegyelme, ereje és bölcsessége által cselekedni lehet. Ugyanakkor előképe Isten nagy hűségének is, aki, mint látjuk, a valódi hajlék /5Móz 33,27/. Ahogy ott minden Isten terve és előírása szerint valósult meg, úgy teljesítette be a mi Urunk az egész üdvtervet, minden arra vonatkozó jövendölést, minden előképet és ígéretet, sőt többet, az egész törvényt. A kereszten Isten elé helyezte az elvégzett művet, és íme, minden úgy volt, ahogy az Úr parancsolta. Krisztus feltámadása és helye Isten jobbján, Isten tökéletes elismerését jelenti számára, ahogy a szent hajlékot elismerte azáltal, hogy betöltötte azt dicsőségével. Mi pedig az Ő munkájának gyümölcse vagyunk, miközben sok lelket vezet a dicsőségbe.

   Maradjunk még egy kicsit a tízszer elhangzott kifejezés mellett: "ahogy az Úr parancsolta". János 2,5-ben ez van megírva: "Amit mond nektek, megtegyétek". Dicsőítheti-e Istent ilyen bennünk levő engedelmesség is? A 2Mózes 39,40-ben tizennyolcszor fordul elő a "parancsolta" kifejezés, de mi itt csak hét ilyen, Isten által elvárt engedelmességet nevezünk meg. Ezeket tisztán a gyakorlati életből vesszük.

1/ Úgy jövünk-e össze, ahogy az Úr parancsolta, csakis az Ő nevében, az Ő Igéjéhez, az Ő asztalához az Írás útmutatása szerint, és nem mulasztjuk-e el sohasem az összejöveteleket /Csel 2,41-47; Zsid 10,25/?

2/ Úgy szeretjük-e egymást, ahogy az Úr szeretett minket /Ef 5,2/?

3/ Úgy imádkozunk-e, ahogy Ő parancsolta /Mt 6,6; 1Tim 2,1-2/?

4/ Odaadjuk-e mindazt az Úrnak, ami az övé /Mal 3,10; 1Kor 16,1-2/?

5/ Méltóképpen járunk-e /1Jn 2,6/?

6/ Teljes odaadással szolgáljuk-e Őt /Mt 20,2; Ef 2,10/?

7/ Odaszánjuk-e az Isten által elvárt áldozatot /Róm 12,1-2/?

   Kielégített vágyakozás.

   Isten vágyának, ahogy azt kifejezi a 25,8-ban: "Készítsenek nekem szent hajlékot, hogy közöttük lakozzam", eleget tettek. Izráel népe örömmel teljesítette Isten akaratát, mindent megtett, hogy Isten közötte lakhasson. Elkészültek az Isten beköltözését szolgáló utolsó munkálatok. A hajlékot felkenték, tehát beköltözhetett a Felkent. Mondhatjuk a zsoltáríróval: "Emeljétek föl fejeteket ti kapuk, hogy bemehessen a dicsőség királya" /Zsolt 24,7/.

   Két neve van a szent sátornak ebben a fejezetben: "hajlék" és "gyülekezet sátra". Isten birtokba vette a hajlékot, és állandóan a kerubok között uralkodott népe felett. Ugyanakkor olyan volt, mint egy apa, aki gondoskodik gyermekeiről. A második kifejezés, "gyülekezet sátra" is jelentős. A háromszor szent lehetőséget teremtett, hogy a bűnös néppel érintkezzen, anélkül, hogy annak meg kelljen halnia. Hogy miként tette ezt lehetővé, erre tanít bennünket a rézoltár és a rézből készült mosdómedence. Azt is tudjuk azonban, hogy mindezek csak előképek. De mikor jön el a valóság? Az előfeltételek a kereszten, ezen a tökéletes rézoltáron teljesedtek be. Az Írás így szól a Jelenések 21,3-ban: "Íme, újjá teszek mindent". Csak az idők teljességében fog Isten vágya maradéktalanul kielégülni, amikor tökéletes harmóniában lakhat az emberek között, Krisztusnak és Istennek országában. Akkor, amikor a Sátán és követői a tűznek tavába kerülnek, és végbement az utolsó ítélet /Jel 20,11-15/. A szent sátor mindenekelőtt arról tesz bizonyságot, amit Isten a szívében hordott kezdettől fogva népével kapcsolatban. Amit most még gyenge, hiányos szimbólumként mutat be, az hamarosan valósággá lesz az eljövendő világban, ahol az Ő dicsősége nem lesz egy kis helyiségre korlátozva, hanem az egész világot be fogja tölteni. Ó, nagy nap, várjuk jöttödet forró vágyakozással!

   De ne feledkezzünk el a jelenetről! Ahogyan Isten egykor a szent hajlékban lakott, és az Ő Fiának testében /2Kor 5,19/, abban a testben, amelyet Fia számára készített, úgy vágyik most arra, hogy benned és bennem lakjon, és hogy az Ő dicsőségét bennünk és általunk nyilváníthassa ki /Fil 1,20/.

   Felejthetetlen látvány.

   Amikor Mózes befejezte a hajlék felállítását, és minden készen volt Isten beköltözéséhez, megjelent az Úrnak dicsősége. Jövetelét egyedül Ő határozza meg, de vágyik arra, hogy övéi készen fogadják Őt. Mennyire csodálkozhattak, különösen az építésvezetők, de éppen úgy az egész nép is, ezen az egyedülálló eseményen. Ugyanakkor a munkatársak mind láttak valamit abból, amivel hozzájárultak Isten hajlékához. Mások, akik semmit sem tettek, szégyenkezve állhattak ott. Egyik látta az aranyát, másik az ezüstjét, a rezet vagy az odaajándékozott drágakövet, és így tovább. Bizonyára mindnyájan leborultak imádatban, ahogy a későbbi időkben pl. Ezékiel /Ez 43,3/.

   Hamarosan a mi házunk is elkészül, az utolsó élő kő is beilleszkedik az épületbe, és az Úr eljön az Ő templomába. Ott mi is meglátjuk, hogy mivel járulhattunk hozzá. "Nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről, és a szeretetről, amelyet tanúsítottatok az Ő neve iránt, mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek" /Zsid 6,10/. De még mindig van alkalmunk építeni, mert az épület még nem teljes. A mező jóllehet kész az aratásra, de sok munkás hiányzik még, olyanok, mint Mózes, Bésáléel, Aholáb és mások. Hamarosan be lesz illesztve az utolsó kő is, és akkor eljön az Úr a felhőkben az Ő templomához, hogy elsőként hazavigye a Gyülekezetet /1Tesz 4,13-18/. A nagy nyomorúság után azonban hatalommal és dicsőségben eljön népéhez, Izráelhez, velünk, az övéivel, és a szent angyalokkal /Jel 17; 19,11-16/. Addig azonban ez az ige érvényes: "Kereskedjetek /munkálkodjatok/, amíg vissza nem jövök" /Lk 10,13/.

   Többé nem jövevények /Ef 2,19/.

   Egy évvel azelőtt Izráel még szegény, elnyomott, sóhajtozó rabszolganép volt. Isten megszabadította őt hatalmas karja által. Izráel népe az engesztelés vére által több lett, mint megszabadított, arra méltatott, hogy Isten háza népévé legyen. Isten abban a házban lakott közötte, amelyet a nép neki készített. Milyen szeretet és kegyelem csendül ki az ígéretből, hogy többé nem jövevények, hanem Isten polgártársai és családtagjai lehetnek, szent templommá épülve /Ef 2,19-22/! Ahogy a szent hajlék arany deszkái a gyülekezet sátrát képzeték, úgy képezi ezt ma az élő Isten Gyülekezete. E pillanatban még jövevények vagyunk a földön, de a mi kezünkben is ott a zarándokbot, mint Izráelében, amikor kivonult az idegenből, és nemsokára felköltözünk a mennyei Sionba. Kedves olvasó, közöttünk vagy-e te is?

   Szellemi járásunk.

   A szent hajlék nem maradt mindig ugyanazon a helyen, mert ahogy hallottuk, Isten háza szállítható volt. A felhő fölemelkedett, és ez volt az útrakelés jele /36-38/. A mi szellemi mozgásunk is fentről van meghatározva. Szellemi vezetésre vágyunk, ez pedig így hangzik: "Nézz Jézusra" /Zsid 12,2/. Vagy pedig így: "Szemeimmel tanácsollak téged" /Zsolt 32,8/. Kövesd Őt hódolattal, és minden döntésedben biztos leszel. Legyen az párválasztás, hivatásválasztás, lakóhelyváltoztatás, vagy éppen amikor az Úr szolgálatába hív, mint Barnabást és Pált /Csel 13,2/. Elmondhatod majd Dáviddal együtt: "Az igazság ösvényein vezet az Ő nevéért" /Zsolt 23,3/.

   Nyugodjunk, ha Ő nyugszik, de amikor a felhő útrakel, mi is menjünk, még ha olyan jó is lenne maradni, mint egykor Élimben. Az Úr azt mondta Péternek: "Amikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahová akartál, de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod" /Jn 21,18/. Csak akkor van boldog bizonyosságunk, ha hűségesek maradunk Őhozzá. A Zsoltár így fejezi ki ezt: "Tudjátok meg, hogy az Úr csodálatosan vezeti az Ő szentjeit" /4,4/.

Georg R. Brinke

Személyes Igéim

Ezeket az Igéket kaptam az Úrtól.

"Menj keresd meg azt, ami elveszett. Keresd meg elveszett juhaimat."

Elsőnek, 1995. július 14. azóta pedig sokszor mondta nekem az Úr. Úgy vagyok ezzel a személyes üzenettel, hogy a szívembe égett, vagy maga ez az a tűz, ami szívemben ég.

Emberek által nekem adott igék:

1996. január 12-én:

"Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned"

Ézs 54:14

"Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed"

Kol 4:17

1996. január 16-án:

"Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened.

Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak."

Ézs 41:10