Lassan végére érek a Carlo Carretto könyvnek. Nem mondhatom, hogy unalmas volt. Most csak azt nem tudom, melyik gondolatával kezdjem, a számomra már-már megbotránkoztatóval, vagy amelyekkel teljesen egyetértettem, de mások számára lesz megbotránkoztató.
Nem tudom mi bajod van egy könyvvel. Carlo Carretto a kedvenc íród, kényes témákat feszegetett. Nem csak a sivatagban volt és ismert rá az Istenre, hanem katolikus szerzetes is. Ebből a helyzetéből fogva előre meghatározott volt a gondolkodása. Ha katolikus szerzetes akart maradni, nem léphetett ki a maga számára is elfogadott határokból, csak feszegethette. Nagyszerű dolog volt olvasni tőle, hogy nem biztos, hogy a cölibátus jó dolog. Sőt. Tovább megy, házas férfiakra is bízná a szentségek kiosztását. Mert rájön, hogy sok házas ember szentebb, mint a szerzetesek. Rájön hogy a házasság nem alacsonyabb szintű szentség típus, a cölibátussal szemben. Hosszasan taglalja ezt. Miközben egyszer sem érinti azt a téves katolikus tantételt, hogy az egyház az apostoli felkenetést folytatólagosan, kézrátétellel adja tovább, amely annyiban téves, hogy ez a kenet a katolikus egyház szerint, csak a katolikus egyház berkein belül maradhat meg.
Ha tudta volna, hogy nem csak katolikus házas férfiak lehetnek szentek, hanem millió számra vannak szent protestáns emberek is, házasok és egyedülállók. De idáig nem vitte el az Isten. Elég volt neki ezzel a dologgal szembesülnie, és valahogy felmentenie, de mégis kérlelnie a katolikus vezetést, hogy gondolja át a cölibátus kérdését. Az ő részéről már ez is nagy dolog volt.
Ő a katolikus egyházhoz küldetett próféta volt. Katolikus, katolikusokhoz. Nem láthatta és nem érthette, mert nem volt rá szükség, hogy megértse, az Eukarisztia nem csak a katolikusoké.
Amely gondolata engem megbotránkoztatott, Bárcsak a húgom lennél! című fejezet. Nem is megbotránkoztatott, hanem furcsának találtam. Ez a fejezet A férfi vonzódása a nőhöz, címet kapná az én részemről. Plátói kapcsolatait írja le a nőkkel, amelyből nem derül ki, volt-e a kölcsönös vonzódáson, szerelmen kívül más is közöttük. Persze ez nem is fontos, nem akarok kutakodó lenni, mindenesetre a fejezet közepén eljut oda, hogy az Isten nőneműként szólítja meg az embert. Itt nekem sántítani kezdett a dolog. Sőt! Többször leírja, hogy ő maga is mint lányka bújik Istenhez. Itt muszáj volt megállnom. Egy férfitól furcsa volt ezt olvasnom, tekintettel arra, hogy sok hívő férfit ismerek, akiktől sosem hallottam ilyen bizarr kifejezést, összehasonlítást. Kíváncsi lettem, egy férfi valóban kislányként bújik Istenhez? Hiszen én nő vagyok, nálam ez evidens. Mindenesetre Caretto ezt az érzés világát megmagyarázza azzal, hogy Isten Izraelt is és Isten népét is nőként szólítja meg. Menyasszonyának nevezi. A kétely szikrája sem merül fel benne, hogy a hit nem nőnemű. A nőhöz való kapcsolatát próbálja meghatározni. Látszik, hogy nehéz feladat számára. Látszik, hogy a kísértéseken emberileg próbált úrrá lenni, eszméket gyártott magának, kapaszkodóul. Eljut odáig, hogy a nő a testvére, és mint az énekek énekében kimondja, sőt megtehetőnek érzi szeretetének jelét a csókot is: "Bárcsak húgom lennél, ... megcsókolnának, és senki sem vetne meg érte engem" (Én 8,1)
Idézek tőle:
"Most megértettem, és próbáltam megélni. Az asszony, minden asszony a nővérem. Nem ijedek meg többé a testüktől, s derűs maradok nőiességük láttán. Nem zavar össze és nem gyengít meg barátságuk. Meg is csókolhatom őket, ha a csók testvéri csók, ahogy az Írás mondja. Igen, van olyan csók, ami megbotránkoztat, és van olyan, amelyik nem botránkoztat meg. Nővéred csókja nem okoz botrányt, sőt segít neked élni."Tehát ennél a résznél jutottam el odáig, hogy a férjem segítségét kellett kérnem. Magyarázza meg nekem, ő mint férfi, vajon kislányként bújik oda Istenhez és megengedhetőnek érzi-e, hogy keresztény nőtestvéreit megcsókolja?
Elmondta, ő egész életébe, mint kisfiú, ment az Atyához. Még egyszer sem gondolt arra, hogy kislányként fusson elé. Szerinte egy férfitól ez a gondolkodás, beteges. A testvéri csókot pedig csak annyiban tartja elfogadhatónak, ha nincs benne szexualitás. Kérdés, tud-e egy férfi úgy csókolni, hogy ne váljon a csókja azzá?
Itt most tehát mindenki válaszolja meg a kérdést, ha kíváncsi bármilyen válaszra.
Nem bántom Carlettot, mindenkinek vannak nehéz kérdések az életében. A szexualitás, éppen a legnehezebbek közé tartozik, és ő mégis csak megtartotta magát, és a cölibátust örömmel viselte, de felhívja a katolikus vezetés figyelmét, hogy nem biztos, hogy minden cölibátust fogadott pap, meg tudja tartani a cölibátusát.
Ebben a fejezetben Carletto a nőnemű hittől kezdte el, amelyből eljutott a nőtestvért megcsókolni gondolathoz, és mindezeket megmagyarázta a nő magasztalásával.
A záró bekezdés számomra, mint nőnek, nagyon imponáló volt. Na ez volt az a rész amelyet erősen ironikusan adtam elő neked, de még te is félreértetted. Carletto így ír:
"Azt látom, hogy a nők jobbak nálam. Az Isten felé vezető úton, a számomra egyetlen olyan dologban, ami számít, mindig úgy érzem, egy kis lépéssel előttem járnak. Alázatosabb alázatukkal, erősebb türelmükkel, igazabb szeretetükkel. Nem vagyok féltékeny természetű, de könnyű belátnom, hogy Isten megkülönböztetett szeretettel tekint a nőre, és szinte mindig azt mondja nekem: nézd és tanulj tőle. Nem szeretném, ha azt gondolnátok, hogy most bókokat mondok a nőknek, vagy ami még rosszabb: érzelgősködöm... Hiszem, hogy az igazságról teszek tanúságot, s ezen túl minden asszony tulajdon személyes erényéről. Az Isten felé vezető úton az asszony előnyben van. Nem véletlenül a nők a legérzékenyebbek a vallás problémájára. És nem a gyengeségük miatt, hanem mert ők jobbak. Isten, amikor a teremtésre gondolt, nőnemben képzelte el."Ezek csodásan szép szavak a nőkre, de sajnos mint nő, vissza kell utasítanom. Ha elfogadnám, bálványoztatnám magamat, és a női nemet. Sajnos ezek a dolgok távolról sem igazak. A nőnek is ugyanúgy meg kell harcolnia a hit nemes harcát, mint a férfinak, és cm-rel sincs előnyben ezzel a harcával. Ha ugyan lehet harcnak nevezni, azt a csodálatos életet, amit Istennel együtt élünk meg. Nincs alázatosabb alázatunk, nincs erősebb türelmünk, nincs igazabb szeretetünk. Az Isten felé való hitünk is, ugyanaz mint a férfiaké, hiszen Krisztusban nincs férfi és nincs nő - ahogy Pál apostol mondja.
Carletto kacifántos érvelése ebben a fejezetben pusztán emberi spekuláció, a nőről. Nem látta, nem érezte, nem ismerte meg a nőt. Vagy azt a példabeszédek igét, hogy aki az által felvázolt nőt megtalálta, megnyerte a jó Isten kegyelmét. Az ilyen nő birtoklásához, Isten különös kegyelmét kell elnyerni. Nem terem minden bokorban. Mint ahogy Máriából is csak egyetlen egy volt, valóban példaképünk is, de nem csinálhatunk belőle bálványképet. Isten kegyelmi ajándéka ő. Ahogyan kegyelmi ajándék minden erények, amelyekkel Isten megáld minket, akik Fiában, Jézus Krisztusban hiszünk, legyen az nő, férfi, vagy gyermek.
Szeretnék majd még idézni Carlettotól, tehát fogok tőle idézeteket írni. Fontos, hogy körüljárjuk, megértsük mások gondolatait. Mert te a katolikus egyházban vagy, fontos, hogy értsed katolikus testvéreid hitét, még ha mindennel nem is értesz egyet.
sok szeretettel,
bogi
