"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2014. február 12., szerda

Egy korszak


Találtunk egy érdekes archíve hanganyagot:

http://peregrinator.comoj.com/blogspot/csomos_robert_20051105.mp3

Nagyon érdekes, történelmi visszaemlékezés, érdemes meghallgatni.

---

Csomós Róbert 1930-ban született Budapesten. Gyári munkás (vasöntő) közben érettségizik. Utána bevonul az Esztergom-tábori páncélosokhoz, majd a szolnoki önálló ejtőernyős zászlóaljhoz, onnan a pécsi gyalogostiszti iskolára (Kossuth Akadémia) kerül. 1950 augusztusában a Fő utcai katonai börtön úgynevezett. "HŰTLENSÉGI OSZTÁLYÁRA" viszik főbenjáró koncepciós váddal ellenséghez való átszökés kísérletével gyanúsítva. 1953 nyarán kiszabadul és lumpenproletári állásokkal  keresi meg a kenyerét: (konyhalegény, úszómester, csónakmester, révészmatróz stb). Továbbra is rendőri felügyelet alatt áll (politikai REF-es) 1954-ben, majd 56 szeptemberében is újra letartóztatják.
Öt nappal a forradalom kitörése előtt szabadul és az első perctől, (már a rádiónál) az utolsó lehetőségig forgatja a fegyvert. November 10-én lépi át az Osztrák határt és Izraelben telepedik le. Az első nyáron tengeri mentő aztán búvárhalász lesz. Megélhetési forrása a tengeri puskás halvadászat, szivacsszedés. Emellett korsók ezreit, agyag és bronzszobrok százait, ágyúkat, antik hajók kincseit hozza a felszínre. Összességében több mint 30,000(harmincezer) órát tölt a tenger hullámai alatt A haifai TENGERÉSZETI MÚZEUM donátora. Egyedül egy föníciai bárkából több mint 250 istenszobrot hozott fel a múzeum részére. A Múzeum bejáratánál lévő négyméteres, két és fél tonna súlyú Burbon bronzágyú is az ő ajándéka. Mindeközben a Hazáról sem feledkezik meg, a nagyvilág szinte minden magyarnyelvű lapjában és természetesen a SZABAD EURÓPA rádióban jelennek meg elkötelezett a Kádár rendszert leleplező írásai.
"1991-januárjában a rendszerváltás hírére hazatértem. Nem vártam, hogy virágot szóró, rózsaszínruhás lányok várnak majd a határon,de ami bekövetkezett, az minden képzeletet alulmúlt. Nem kaptam vissza szüleim elkobzott vagyonát, a liberális demokrácia álarcába bújt ujjá éledő kommunista vircsaft még lakást sem adott, albérletről-albérletre vándorolva írtam meg hét könyvemet. Minimál nyugdíjon, és Amerikában élő gyermekeim (két lányom és fiam) támogatásából élek. Eddig sok száz novella, krimi jelent meg tőlem. Időnként az emigrációban használt HALÁSZ RÓBERT, máskor az ugyanolyan jelentésű ROBERT PESCADOR nevet is használom.
Különböző lapokban, nívós folyóiratokban publikálok, miközben életművemen, egy háromkötetes eposzon, évszázadokat átfogó családregényen is dolgozok. 1998-ban megnősültem, fiatal fehérorosz festőművésznőt vettem feleségül. Jelenleg és remélhetőleg tartósan a XIII kerületben a Szent István körút közelében lakom." http://pescador.uw.hu/

A szöveg erről az oldalról származik:
http://www.tollal.hu/mu/in-memoriam-csomos-robert


Nincsenek megjegyzések: