A sátoros ünnep

Szenteljük most figyelmünket rövid időre a sátorok ünnepének:

     "Tarts sátoros ünnepet hét napig, amikor megtörténik a betakarítás szérűdről és borsajtódból. Örvendezz ezen az ünnepen fiaddal és leányoddal, szolgáddal és szolgálóddal együtt, meg a lévitával és jövevénnyel, az árvával és az özveggyel együtt, akik lakóhelyeden élnek. Hét napig ünnepelj az Úr előtt, Istened előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt az Úr. Mert megáldja Istened, az Úr minden termésedet és kezed minden munkáját, örvendezz hát! Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi Istenednek, az Úrnak színe előtt azon a helyen, amelyet Ő kiválaszt: a kovásztalan kenyér ünnepén, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen. De senki se jelenjék meg üres kézzel az Úr színe előtt! Mindenki aszerint vigyen ajándékot, amilyen áldást kapott Istenedtől, az Úrtól, aki adja azt neked" (5Móz 16,13-17)

     Megindítóan szép kép Izráel jövőjéről. A sátoros ünnepnek még nincs egyháztörténeti megfelelője. A páska és hetek ünnepe Krisztus halálának és a Szent Szellem kitöltésének felel meg, ez a harmadik ünnep azonban előre mutat, azokra az időkre, amikor Isten mindent helyreállít majd, és amelyről Isten szent prófétái által szólt kezdettől fogva. Figyeljünk különösen az ünnep időpontjára: "amikor begyűjtöd a termést a te szérűdről és sajtódról" - más szóval aratás és szüret után. A kettő között nagy különbség van. Az egyik a kegyelemről, a másik az ítéletről beszél. Az idők végén Isten begyűjti majd gabonáját a csűrjébe és azután következik a borsajtó, a rettenetes ítélet. A Jelenések 14-ben olvashatunk erről:

"És láttam: íme, fehér felhő jött, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló, fején aranykorona, kezében éles sarló. És más angyal jött ki a templomból, hangosan kiáltva annak, aki a felhőn ült. Ereszd neki a sarlódat és arass, mert itt az aratás ideje, mivel megérett a föld aratnivalója. Ekkor a felhőn ülő rávetette sarlóját a földre és learattatott a föld" (14-16).

     Íme itt az aratás. Azután pedig

"másik angyal jött ki a mennyei templomból, és annál is éles sarló volt. Ismét másik angyal az oltártól jött ki, akinek hatalma volt a tűzön - (az ítélet jelképén) - és hangosan így kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: Ereszd neki éles sarlódat, és szüreteld le a föld szőlőjének fürtjeit, mert már érettek a szőlőszemek. Ekkor rávetette az angyal az ő éles sarlóját a földre és leszüretelte a föld szőlőjét és belehányta az Isten haragjának nagy borsajtójába. És megtaposták a borsajtót a városon kívül, és vér folyt ki a borsajtóból a lovak zablájáig, ezerhatszáz futamnyira - egyenlő egész Palesztina hosszával - (17-20).

     Nos, ezek az apokaliptikus alakok igen jellemzően állítják elénk azokat a jeleneteket, melyeknek előképei a sátorok ünnepének ceremóniái. Krisztus mennyei csűrébe gyűjti gabonáját, s azután következik pusztító ítélete a keresztyénség felett.

Így az egész ihletett Írás, Mózestól kezdve, a zsoltárokon, prófétákon, evangéliumokon, Cselekedetek könyvén és a leveleken át egész a Jelenések könyvéig - kétséget nem tűrően megállapítja, hogy a világ nem tér meg az evangélium által, nem javul meg. Azt a dicsőséges korszakot, amelyet a sátoros ünnep ábrázol ki, meg kell, hogy előzze a szüret, az Isten haragja borsajtójának taposása.

     Ha ez így van, miért ringatják magukat az emberek mégis abban a csalóka reménységbe, hogy a világ egyszer majd megtér az evangélium által? Mit is jelent az összegyűjtött gabona és a kisajtolt szőlő? Biztos, hogy nem jelentheti a megtért világot.

     Sokaknak az az ellenvetése, hogy nem építhetünk pusztán mózesi képekre és apokaliptikus szimbólumokra. Ha csak ezekkel rendelkeznénk, akkor talán nem; de amikor az isteni ihletés mennyei lámpásának fénye megvilágítja ezeket a képeket és szimbólumokat, és jelentésüket feltárja előttünk, akkor rájövünk, hogy ezek teljes összhangban vannak a próféták és apostolok szavával, és magának az Úrnak élő tanításával. Mind ugyanazon a nyelven szólnak, ugyanazt a leckét tanulják, ugyanazt az igazságot vallják egybehangzóan, hogy az idők végén nem egy szellemi millenniumra írott, megtért világot talál majd az Úr, hanem a mindenható Isten ítéletes haragjára, borsajtójára érett, borzalmas gyümölcsöket termett szőlőt.

      Bárcsak a keresztyénség tanítói és egyszerű hívői mélyen szívükbe fogadnák és vésnék ezt az igazságot, hogy megszabadulnának egyszer s mindenkorra ettől az ámítástól.

     Mielőtt fejtegetésünk e szakaszát lezárnánk, legyen szabad kifejtenünk a keresztyén olvasó előtt, hogy mindezen igazságoknak, amelyekről szóltunk, áldott hatása lehet mindennapi életünkre. A keresztyén életet három nagy tényező formálja - a megváltás, a Szent Szellem jelenléte és a megdicsőülés reménysége. A keresztyén embert megváltotta Krisztus drága vére, elpecsételte a Szent Szellem és eltölti a Megváltóra való várakozás. Mindezek nagy, életformáló igazságok. Nemcsak elvek vagy vélemények, hanem arra rendeltettek, hogy lelkünk élő erejét adják és megvilágítsák életünket.

     Azok az ünnepek, amelyekről szóltunk, mindenestől gyakorlati jelentőségűek. Az Istentől kiválasztott helyen, Isten körül összegyülekezett nép ünneplése dicséret és hálaadás szállt Isten felé, és a tágszívű jóakarat áldott folyama minden szükségben levő felé.

"Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi Istenednek, az Úrnak színe előtt ... De senki se jelenjék meg üres kézzel az Úr előtt. Mindenki aszerint vigyen ajándékot, amilyen áldást kapott Istenedtől, az Úrtól, aki adja azt neked."

     Ne jöjjenek üres kézzel az Úr színe elé; legyen szívük dicsérettel telve, kezük pedig istenadta gyümölccsel, hogy vele megörvendeztessék az Úr szolgáinak és szegényeinek a szívét. Mindez tökéletes a maga szépségében. Az Úr maga köré kívánja gyűjteni népét, hogy eltöltse őket túláradó örömmel és hálával, és mások számára áldások csatornájává tegye őket. Ne maradjanak otthon szőlőskertjeikben és fügefáik alatt, öntelten gyönyörködvén az őket körülvevő gazdagságban. Ennek is megvan a maga ideje, de most nem egyezik Isten szándékával. Háromszor egy esztendőben kerekedjenek fel, és menjenek az Istentől kijelölt helyre, ott hallelujázzanak az Úr, az ő Istenük előtt, és bőkezűen gondoskodjanak a nyomorultról és a szegényről mindabból, amit Isten adott nekik. Isten azzal a kiváltsággal ajándékozza meg őket, hogy megörvendeztethetik a lévitát, a jövevényt, az özvegyet és az árvát. Ebben találja Ő is gyönyörűségét és ezt a gyönyörűséget meg akarja osztani népével. Népével való találkozóhelye áldott központtá lesz, ahonnan minden irányba árad az áldás.

     Fontos lecke ez Isten Gyülekezete számára. Bárcsak ügyelnénk és megfogadnánk! Bárcsak megtelne a mi szívünk is hálával, kezünk pedig jó cselekedettel. Ha Isten áldásainak csak az előképe annyi hálát és jóakaratot szül, mennyivel többet kell, hogy eredményezzen maga az áldás. De kérdés: ismerjük Isten áldásait? Megragadtuk és magunkévá tettük azokat a hit egyszerűségével? Hol vannak azok a keresztyének, akik teljes szívvel és szüntelenül örvendeznek annak, amit a páskaünnep előre megjövendölt, ti. az ítélettől és a jelenvaló világ gonoszságától való szabadulásnak? Hol vannak azok, akik örvendeznek a pünkösdnek, a bennünk lakozó, minket elpecsételő és tanúbizonysággá tevő Szent Szellemnek?

Kérdezzük csak meg a legtöbb tudós professzort: vettetek-e Szent Szellemet? - és halljuk csak, mit felelnek rá. És te, kedves olvasó, mit felelsz erre? El tudod mondani: Igen, Istennek hála, én tudom, hogy engem megtisztított Krisztus drága vére és elpecsételt a Szent Szellem. Nagyon félek, hogy a tudós professzorok közül nagyon kevesen élték át azokat a drága élményeket, amelyek a Krisztus teste legegyszerűbb tagjának is drága kiváltságai.

     És mily kevesen értik a sátoros ünnep jelentőségét. Igaz, még nem teljesedett be; de a keresztyén embernek ma is élnie kell a belőle áradó erővel: "A hit a reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés." Életünk kettős irányítója és jellemünk kettős formálója a "kegyelem", amelyben állunk, és a "dicsőség", amelyre reménykedve várunk.

     De ha lelkünk nem gyökerezett meg a kegyelemben - ha még azt sem tudjuk, hogy bűneink meg vannak-e bocsátva, ha elbizakodottságnak tartjuk az üdvbizonyosságot, és alázatos, kegyes magatartásnak a szüntelen kételkedést és félelmet, és azt valljuk, hogy senki sem lehet bizonyos üdvösségében, amíg ott nem áll Krisztus ítélőszéke előtt, hogyan élhetünk akkor keresztyén alapon, és hogy teremhetjük meg a keresztyén élet gyümölcsét, hogyan ápolhatjuk a keresztyén reménységet? Ha az izraeli ember kételkedett abban, hogy ő Ábrahám fia, az Úr gyülekezetének tagja és az ország örököse, hogyan tarthatja meg akkor a páska, a kovásztalan kenyerek és a sátorok ünnepét? Se értelme, se jelentősége nem volna; biztosak lehetünk benne, hogy egyetlen izraelita se gondolt volna egy percre sem ilyen képtelenséget.

     Hogy van tehát, hogy sok gyakorló keresztyén ember - sok közülük kétségkívül Isten gyermeke - soha életében nem képes eljutni az igaz keresztyénség alapjához? Napjaikat kétség és félelem közt, sötétségben és bizonytalanságban élik le. Vallásos megnyilvánulásaik nem az elnyert győzelmes élet örvendező kiáradásai, hanem inkább törvényes kötelességteljesítés és az elkövetkezendő életre való erkölcsi előkészület. Sok, igazán kegyes ember egész életében ebben az állapotban vesztegel. Meg sem kísérli örvendezve magáévá tenni az áldott reménységet, amelyet pedig a kegyelem szüntelenül kínál, mert nem érti azt. Puszta spekulációnak tartja, amelyet néhány lelkesedő látnok vall itt-ott. Az ítélet napját várja és nem ama fényes hajnali csillagot; bűnei bocsánatáért és a Szent Szellem kitöltéséért könyörög, ahelyett, hogy örvendezne az örök élet bizonyosságának, az isteni igazságnak és a fiúság Szellemének.

     Mindezzel szembekerül az Újszövetség legegyszerűbb és legvilágosabb tanításaival; elidegenedik a keresztyénség igazi szellemétől, magatartásával rombolja a keresztyén békességet és szabadságot, és lerontja az igaz, értelmes istenimádatot, szolgálatot és bizonyságtételt. Nem örvendezhet az Úr előtt olyan kiváltságokért, amelyeket nem élvez, és nem áldhatja Istent olyan áldásokért, amelyeket nem fogadott el soha.

     Minderre komolyan felhívjuk az Úr népének figyelmét. Kérjük, tanulmányozzák az Írásokat és lássák a maguk szemével, van-e bennük olyan utasítás, amely a lelkeket sötétségben, kétségek közt és megkötözöttségben akarná tartani. Kétségkívül vannak komoly figyelmeztetések, intések, szívreható kérések - és áldjuk Istent értük - mert szükségünk van rájuk és szüntelenül alkalmaznunk kell azokat magunkra; értse meg azonban az olvasó, hogy ettől függetlenül még a hitben csecsemőnek is megvan az a drága kiváltsága, hogy bizonyosan tudja: Krisztusban meg vannak bocsátva bűnei, hogy a feltámadott Krisztus elfogadta, a Szent Szellem elpecsételte és az örök dicsőség vár rá. A végtelen és szabad kegyelem ilyen áldásokat biztosított számára, Isten szeretete unszolja, hogy elfogadja azokat, mert Krisztus vére által méltó rá és a Szent Szellem bizonyságtétele bizonyossá teszi azokat a szívében.

     Áldott Pásztorunk és Főpapunk adja meg, hogy szeretett népe - a Bárány vére által megváltott nyáj - a tanító Szent Szellem által ismerje meg Isten szabad kegyelmi ajándékait: és azok, akik már ismerik, ismerjék meg még jobban és teremjék meg áldott gyümölcseit a Krisztusnak való odaadó szolgálatban.

      Félő azonban, hogy sokan azok közül, akik ismerik ezeket a legmagasabbrendű igazságokat, nem hallgatnak hívásunkra, mert nem cselekszenek fejezetünk 17. verse szerint: "Mindenki aszerint vigyen ajándékot, amilyen áldást kapott Istenedtől, az Úrtól, aki adja azt neked." Úgy tűnik, mintha elfelejtettük volna, hogy noha nem adhatunk és nem tehetünk semmit megváltásunk fejében, igenis sokat tehetünk Megváltónkért és az Ő munkásaiért és szegényeiért. Nagy veszély a "semmit ne tégy" és "semmit ne adj" elvének eluralkodása. Ha tudatlanságunk és törvény alatti szolgaságunk idejében hamis alapon éltünk és dolgoztunk - most nem tehetünk és nem adhatunk kevesebbet, mint hogy megvalljuk nyilván, hogy nemcsak meg vagyunk váltva, hanem meg is vagyunk áldva a feltámadott és megdicsőült Krisztus minden szellemi áldásával. Nagyon vigyázzunk, hogy ne ragadjunk meg ennek a dicsőséges igazságnak csupán szellemi megértésénél és szóban való megvallásánál, hanem engedjük, hogy magatartásunkat és jellemünket, szívünket és lelkiismeretünket is irányítsa annak erős és szent befolyása.

     Nagy szeretettel ajánljuk ezeket a gyakorlati tanácsokat az olvasó imádságos figyelmébe. Senkit nem akartunk megsérteni, vagy eltántorítani Krisztus nyájából, még a leggyengébb bárányt sem. Biztosítjuk továbbá az olvasót, hogy senkit nem kárhoztatunk, csupán Isten színe előtt kívántunk néhány figyelmeztető szót szólni a gyülekezethez, mert mélyen érezzük a közös veszélyt, mely mindnyájunkat fenyeget. Hisszük, hogy sürgősen felül kell vizsgálnunk minden oldalról gyülekezeti  életünket és az Úr előtt alázattal meg kell vallanunk nyilvánvaló kudarcainkat, állhatatlanságunkat, és kérnünk kell az Ő kegyelmét, adja meg, hogy a róla való bizonyságtételben gyakorlatibbak, határozottabbak és odaadóbbak lehessünk a jelenvaló gonosz világban.

C.H. Mackintosh,
(Elmélkedések Mózes 4. 5. könyvéről, 437-442. old)