A hetek ünnepe

     Röviden lássuk a hetek ünnepét, mely a páskaünnep után következik:

"Számolj azután hét hetet. Attól fogva kezdd számolni a hét hetet, hogy sarlóval kezdenek aratni. Akkor tartsd meg a hetek ünnepét Istenednek, az ÚRnak, a te kezednek szabad akarat szerint való adományával, és adj önkéntes áldozatot aszerint, ahogyan megáld Istened, az ÚR.  Örvendezz Istenednek, az ÚRnak színe előtt fiaddal és leányoddal, szolgáddal, és szolgálóddal, meg a lévitával együtt, aki lakóhelyeden él, és a jövevénnyel, árvával és özveggyel együtt, akik veled vannak azon a helyen, amelyet kiválaszt Istened, az ÚR, hogy ott lakjék az Ő neve. És emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, azért tartsd meg, és teljesítsd ezeket a rendelkezéseket." (5Móz 16,9-12)

     A páskabárány Krisztus halálára mutatott; az első zsenge kévéje a feltámadott Krisztusra, a hetek ünnepe pedig a Szent Szellem kitöltetésére, 50 nappal a feltámadás után. Természetesen arról beszélünk itt, amit ezek az ünnepek számunkra jelentenek, függetlenül attól, amit Izráel számára jelentettek.

A mi kiváltságunk, hogy mindezeket a rendeléseket az Újszövetség fényében nézhetjük; és ha ezt tesszük, eltelünk csodálattal és gyönyörűséggel ezeknek az előképeknek az isteni tökéletessége, szépsége és rendje fölött. Sőt, azt is látjuk - és ez nagyon fontos számunkra -, hogyan illeszkedik az Újszövetség az Ó-hoz; milyen bámulatos egység van a kettő között és hogyan hatja át ugyanaz a Szellem az egészet elejétől a végéig. Ez még jobban megerősít a Szentírás ihletettségének igazságában és megerősít a hitetlenek támadásai ellen.

     Azonnal szembetűnik a különbség a hetek ünnepe és a kovásztalan kenyerek ünnepe között. Itt elsősorban "önkéntes áldozat" -ról olvasunk. A gyülekezet képe rajzolódik itt ki, amelyet Isten Szent Szelleme hívott életre és állított Isten elé mint "az Ő teremtményeinek első zsengéjét".

     Erről már a 3Móz 23-ban beszéltünk, ezért most csak azzal foglalkozunk, ami sajátosan 5Mózesre jellemző. Az embereknek önkéntes ajándékot kellett vinnie, aszerint, ahogy az Úr megáldotta őket.

Teljesen eltér tehát a páska-ünneptől, amely Krisztus áldozatára emlékeztet bennünket és amelyben szó sincs a mi bármilyen áldozatunkról. Emlékezünk bűneinkről és a Sátántól való szabadulásunkra és arra, hogy milyen árat fizetett Krisztus a szabadulásunkért - és ez igaz, keresztyén megértésre indít bennünket. A hetek ünnepében azonban a Szent Szellem ereje és az Ő jelenlétének velünk és bennünk való munkája ábrázolódik ki. Képessé tesz minket arra, hogy testünket-lelkünket és mindenünket önként Istennek ajánljuk fel, aszerint, ahogy megáldott bennünket.

Szükségtelen mondanunk, hogy ez csak a Szent Szellem által lehetséges.

Ő támaszt hajlandóságot bennünk, hogy eleget tegyen Isten velünk szemben támasztott igényének, melynek egyedüli mértéke az, ahogy Ő megáldott minket. Ő érteti meg velünk, hogy mi magunk, mindenestől Istené vagyunk. Ő adja meg, hogy örömmel áldozzuk oda magunkat - testünket, lelkünket, szellemünket - Istennek. Ez az igazi "önkéntes" áldozat. A kényszer árnyéka se érinti, mert "ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság".

     Röviden: itt látjuk a keresztyén élet és szolgálat igazi rugóját és erkölcsi alapját. A törvény alatt sínylődő lélek nem tudja megérteni ennek erejét és szépségét, mert nem nyerte el a Szent Szellemet. A  két dolog pedig teljesen összeegyeztethetetlen. Erre tanítja az apostol a félrevezetett galatákat:

"Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekvéséből kaptátok-e a Szent Szellemet, vagy a hitnek a prédikálásából?... Ezért, aki a Szent Szellemet ajándékozza nektek és hatalmas dolgokat művel bennetek, a törvény cselekedetei által, vagy a hitnek a prédikálása által cselekszi-e?" (3,2-5)

A Szent Szellem drága ajándéka következetesen Urunk és Megváltó Jézus Krisztusunk haláláról, feltámadásáról, mennybemeneteléről és megdicsőüléséről tanít és soha, semmi módon nem a "törvény cselekedeteiről". Isten Szent Szellemének jelenléte köztünk, hívők között a keresztyénség nagy és jellemző igazsága. Az Ószövetségben ezt nem tudták, mert nem tudhatták. Urunk földi életének idején még maguk a tanítványok sem tudták. Hiszen maga mondta nekik a halála előtti estén:

"De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek (ill. hasznos = szümferei), hogy én most elmenjek, mert ha én nem megyek el, nem jön el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm Őt hozzátok" (Jn 16,7)

     Ez meggyőzően bizonyítja, hogy még azoknak is, akik az Úr személyes társaságát élvezték, jobb, hogy Ő elmegy, mert akkor elküldi a Vigasztalót. Majd ismét:

"Ha szerettek engem, tartsátok meg az én parancsolataimat. És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad majd nektek, hogy veletek maradjon mindörökké, az Igazságnak Szellemét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja és nem ismeri Őt; de ti ismeritek, mert nálatok marad és bennetek lesz" (Jn 14,15-17)

     Akárhogy is szeretnénk, nem tárgyalhatjuk részletesen ezt a tárgyat, csak a hetek ünnepének néhány pontjára szorítkozhatunk, ahogy fejezetünk elénk állítja.

     Már említettük, hogy a személyes odaszánás rugója és mozgatóereje a Szent Szellem, kiábrázolója pedig az "önkéntes áldozat". A keresztyén imádás alapja Krisztus áldozata, ereje pedig a Szent Szellem jelenléte. 

"Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul" (Róm 12,1)

Van azonban egy másik érdekes szempont, melyet fejezetünk 11. verse állít elénk: "Örvendezz Istenednek, az Úrnak színe előtt." A hetek ünnepének fő vonása az örvendezés volt. Szó sincs "keserű füvekről", vagy "nyomorúság kenyeréről", mert ez az ünnep a Vigasztaló eljövetelét ábrázolja ki, a Szent Szellem alászállását, aki az Atyától jött, és akit a feltámadott és megdicsőült Krisztus küldött el, hogy népének szívét megtöltse dicsérettel, hálával és diadalmas örömmel - hogy élő közösségre juttassa megdicsőült Fejével, és részeltesse Annak bűn, halál, pokol, Sátán és a sötétség hatalmai felett aratott győzelmével.

A Szent Szellem jelenléte szabadságot, fényt, erőt és örömet jelent.

Így olvassuk: "A tanítványok megteltek örömmel és Szent Szellemmel".  Kétség, félelem, törvény szolgasága, mind futva menekült a Szent Szellem megjelenésére.

     Különbséget kell azonban tennünk az Ő műve és bennünk lakozása között - ösztönzése és elpecsételése között.

A hitbeli meggyőződés első halvány nyoma a szellemben a gyümölcs.

Az Ő áldott munkája vezet igaz megtérésre és ez nem valami örömmel, hanem bűnbánattal jár.

Jó, szükséges és lényeges; de nem örömmel, inkább mély szomorúsággal jár. Ha azonban a kegyelem által hinni tudunk feltámadott és megdicsőült Megváltónkban, akkor a Szent Szellem jön, szállást vesz bennünk és elpecsételi szívünkben megkegyelmeztetésünk és örökségünk bizonyosságát.

     Ez aztán kimondhatatlan és dicsőséges örömmel tölt el bennünket, sőt áldások csatornái leszünk mások számára.

"Aki hisz énbennem, mint az Írás mondta, élő víznek folyamai áradnak ki annak belsejéből. Ezt pedig a Szent Szellemről mondta, akit veendők voltak a benne hívők, mert még nem jött el a Szent Szellem, mivel Jézus még nem dicsőíttetett meg" (Jn 7,38-39)

A Szent Szellem a hívő ember örömének indítója és forrása. Alkalmassá teszi és feltölti őket, hogy közvetítő csatornái legyenek és eloltsák a szegény szomjúhozó lélek sóvárgását. Összeköt a megdicsőült Ember Fiával, élő kapcsolatban tart Vele és alkalmassá tesz, hogy ha halványan is, de kifejezhessük az Ő lényét.

A keresztyén ember minden mozdulata valamiképpen Krisztus illatát kellene, hogy terjessze.

Ha a hitvalló keresztyén ember indulatos, önző, harácsoló, világias gondolkozású, irigy, féltékeny és öntelt, ezzel meghazudtolja hivatását, szégyent hoz Krisztus szent nevére és a keresztyénségre, melynek csodálatos előképe a hetek ünnepe.

Ezt főként  az Isten jósága feletti öröm jellemzi, amely kiárad és magához ölel mindenkit, aki szükséget lát.

"Örvendezz Istenednek az Úrnak színe előtt fiaddal és leányoddal, szolgáddal és szolgálóddal, meg a lévitával együtt, aki a lakóhelyeden él, és a jövevénnyel, az árvával és özveggyel együtt, akik veled vannak."

C.H. Mackintosh,
(Elmélkedések Mózes 4. 5. könyvéről, 434-437. old)