"Isten kegyelmesen bánik most a világgal, és ehhez kell alkalmazkodnia az Ő népének is, ha hasonlók akarnak lenni Őhozzá, amire hivatva is vannak:
"Legyetek azért tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes" - és ismét: "legyetek tehát követői az Istennek, mint szeretett gyermekek és járjatok szeretetben, amint a Krisztus is szeretett titeket és önmagát adta értünk, mint ajándékot és áldozatot az Istennek kedves jóillatul" (Ef 5,1-2).
Eszerint alakítsuk életünket a mi Atyánk példája szerint - Őt mintegy utánozva. Ő nem törvénykezik a világgal; nem erőlteti rá hatalmának erejével a jogait. Egykor majd ezt teszi, most azonban még tart a kegyelem napja, még kiárasztja gazdag áldását azokra is, akik ellenségei és lázadnak ellene.
Csodálatos ez, de így van és mi keresztyének is arra vagyunk hivatva, hogy ezen dicsőséges elvek szerint éljünk és cselekedjünk. De ismét mondhatná valaki, hogy jutunk így előre a világban - hogyan kereshetjük meg kenyerünket ezen a módon? Hiszen kirabolnak és tönkretesznek; az emberek kihasználják, hogy nem megyünk velük törvényre jogainkért és elveszik javainkat, kölcsönveszik és nem adják meg pénzünket, elfoglalják házunkat és nem fizetnek bért. Nem boldogulhatunk ebben a világban, ha nem élünk a törvény hatalmával, hogy biztosítsuk jogainkat. Ugyan miért van a törvény, ha nem azért rendeltettek Istentől, hogy fenntartsák itt köztünk a békességet és a jó rendet? Mi lenne a társadalomból, ha nem lennének katonák, rendőrök, hatóságok és bírák? És ha Isten rendelte, hogy legyenek, ugyan miért ne vehetné őket igénybe Isten népe is? Sőt, miért ne lehetne hivatalos hatalommal, vagy az igazságszolgáltatás erejével felruházott személy az, aki Isten népéből való? Sőt ők alkalmasak erre leginkább!
Az ilyen érvelésnek kétségkívül van meggyőző ereje. A hatalmasságokat Isten rendelte. A király, a kormányzó, a bíró, a tanácsos, mind a maga helyén Isten hatalmát fejezi ki. Isten ruházza fel őket hatalommal, Ő adta kezükben a kardot, hogy megbüntessék a gonosztevőket és megjutalmazzák a jókat. Áldjuk Istent szívünkből országaink alkotmányos rendjéért. Éjjel és nappal, nyilvánosan és magányunkban imádkozzunk értük. Kötelességünk, hogy engedelmeskedjünk nekik, és alávessük magunkat mindenben, föltéve, hogy nem kényszerítenek Isten iránti engedetlenségre, vagy arra, hogy erőszakot tegyünk lelkiismeretünkön. Ha ezt teszik, akkor ...?
Nos, akkor sem szabad ellenállnunk, csak szenvednünk.
Mindez világos. Ez a világ egy napig sem állhatna fenn, ha nem lennének hatalommal felruházott emberek. Nem élhetnénk, vagyis az élet elviselhetetlen lenne, ha a gonosztevőket nem rettentené el az igazság fényes kardja. Mindennek teljes tudatában, minden értelmes keresztyén ember tudja, hogy ez nem érinti a keresztyének életútját ebben a világban. A keresztyén ember teljes mértékben elismeri országa kormányzatát. Nem a keresztyének dolga, hogy beleavatkozzanak akár így, akár úgy bármelyik intézmény életébe. Akárhol él, akármilyen annak az országnak a kormányzati elve, kötelessége, hogy elismerje annak közigazgatási és politikai elveit, megfizesse az adóját, imádkozzék az elöljárókért és megadja nekik a tiszteletet, jót kívánjon a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak, imádkozzék az ország békességért és békességben éljen mindenkivel, amennyiben rajta áll.
Ezt látjuk áldott Urunk példájában. A Heródes-pártiaknak adott emlékezetes válaszában elismeri, hogy alá kell vetnünk magunkat a felsőbb hatalmasságoknak: "Adjátok meg, ami a császáré a császárnak, és ami Istené, az Istennek". Sőt, noha Ő teljesen szabad volt, mégis fizetett adót. Nem volt joguk adót kérni Tőle és Ő ezt Péternek világosan megmondta. Miért nem tiltakozott? - kérdezzük. Nem, valami egészen mást tett: "Hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot és húzd ki az első halat, amely ráakad. Ha annak száját felnyitod, egy státert találsz benne: vedd ki azt és add oda nekik értem és érted!" (Mt 17,24-27).
C. H. Mackintosh, Elmélkedések Mózes 4. 5. könyvéről
405-406. old
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése