A Világ és az Egyház - 1. rész

     "Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért.

     Én pedig azt mondom nektek: ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki téged arcul üt jobb felől, fordítsd feléje a másik arcodat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsóruhádat, engedd oda neki a felsőt is. És aki téged egy mérföldre kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj neki: és aki tőled kölcsön akar kérni ne fordulj el attól. 

     Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket - áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek - és imádkozzatok azokért, akik titeket üldöznek, hogy legyetek a ti mennyei Atyátok fiai, aki felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Legyetek azért tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes."
(Mt 5,38-48)

     Nem bocsátkozhatunk ennek az áldott üzenetnek bővebb magyarázatába, csak azért idéztük, hogy megmutassuk az olvasónak, mily hatalmas különbség a zsidó és keresztyén életrend közt. Ami tökéletesen helyes és jogos volt a zsidó embernek, az teljesen helytelen és nem illő a keresztyén ember számára.

     Olyan világos ez, hogy a gyermek is megértheti, ennek ellenére az Úr népe közül sokak számára homályos ez a kérdés. Úgy vélik, helyes, ha a keresztyén ember jogosság szerint cselekszik, háborúba megy és világi hatalmat gyakorol. De kérdezzük: hol tanítja ezt az Újszövetség? Van-e az Úr Jézusnak vagy a Szent Szellemnek csak egyetlen mondata is, amely ezt szentesítené? Az, hogy "így gondoljuk", nem elég, mert a mi gondolataink semmit nem érnek. A nagy kérdés, amelyen a keresztyén hit és erkölcs dolgában egyedül döntő: "Mit mond az Újszövetség?" Mit mondott és mit tett a mi Urunk és Mesterünk? Azt, hogy az Ő újszövetségi népe ne úgy cselekedjék, mint az Ószövetségé. Mert a jogosság a régi életrend alapja volt; az újé a kegyelem.

     Ezt tanította Krisztus, és ezt olvashatjuk a Szentírás számtalan helyén. És hogy cselekedett Ő? Jogosan és igazságosan jár el népével szemben, érvényesítette jogait, gyakorolt világi hatalmat, törvény szerint ítélt, bosszút állt valaha? Amikor a mennyek országának törvényeiben teljesen járatlan, szegény tanítványai egy alkalommal azt mondták neki egy samaritánus faluról, amely nem fogadta be őket: "Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből és eméssze meg őket!" - mit felelt?  - "Feléjük fordult, megdorgálta őket és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen szellem van bennetek. Mert az Ember Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy megtartsa."
Illés küldetésével teljesen megegyezett, hogy égi tüzet hívott alá, hogy megeméssze azokat, akiket az istentelen király az ő letartóztatására küldött; áldott Urunk azonban egészen másféle isteni küldetés és rendeltetés képviselője volt. Élete maga volt a tökéletes önfeladás, az első pillanattól az utolsóig. Soha nem érvényesítette jogait. Azért jött, hogy szolgáljon és adjon. Azért jött, hogy Istent kiábrázolja - atyai mivoltát tökéletesen elénk élje minden szempontból. Az Atya Szelleme tündökölt a szemébe, minden pillantásában, minden szavában, minden cselekedetében, minden mozdulatában.

     Ilyen volt a mi Krisztus Urunk, amikor itt járt az emberek között és ilyen volt a tanítása. Azt tette, amit tanított és azt tanította, amit tett. Szavai lényét fejezték ki és cselekedetei kiábrázolták szavait. Azért jött, hogy szolgáljon és adjon, és egész életét ez a két dolog jellemezte, a jászolbölcsőtől a keresztig.

     Ne Ő legyen hát legfőbb példaképünk minden dologban? Ne az Ő tanítása és élete formálja jellemünket? Kitől tanuljunk élni és cselekedni, ha nem az Ő szavaira hallgatva és életét szemlélve? Ha a mózesi életrend elveit követjük, jogainkat érvényesítjük és hadakozunk; mivégett kaptuk akkor Urunk életét és tanításait, a Szent Szellem üzenetét, és az Újszövetséget? Napnál is világosabb, hogy a mózesi elveket vallva szembekerülünk Urunk tanításával és élete példájával.

     Felmerül azonban a régi és sokat hallott ellenvetés: "Ha ezek az elvek általánossá válnak, mi lesz a világból, annak intézményeiből és az egész társadalomból?" A hitetlen történész, amikor a korai keresztyénségről tanít és arról, hogy azok nem voltak hajlandók belépni a római hadseregbe, szintén kérdezi: "Mi lett volna a birodalomból, amelyet mindenfelől barbárok fenyegettek, ha mindenki ilyen gyáva elveket vallott volna?"

     Van rá feleletünk. Ha ezek a mennyei és szellemi alapelvek általánosan eluralkodnának, nem lennének háborúk, sem küzdelmek, nem lenne szükség katonákra, hadseregre, haditengerészetre, de még rendőrségre sem; nem lennének gonosztevők, vagyon ellen vétők és törvényszékek, bírák és tanácsülnökök; azaz vége lenne a mostani életrendnek és elkövetkezne Urunknak és az Ő Krisztusának királyi uralma.

     Tény azonban, hogy azok a mennyei életelvek, amelyekről beszéltünk, nem ennek a mostani világnak vannak szánva, mert ez a világ egy órára sem fogadhatja el, hogy szerintük cselekedjék. Ha megtenné, tökéletesen felborulna a dolgok jelenlegi rendszere és a jelenlegi társadalmi rendszer. Mennyei elvek szerint nem élhet "a jelenvaló gonosz világ", mert azok a Gyülekezet számára vannak rendelve, amely nem ebből a világból való, mint ahogy Krisztus sem a világból való: "Ha ebből a világból való volna az én országom - mondja Urunk Pilátusnak -, a szolgáim harcolnának, hogy ne adjanak át a zsidóknak. Ámde az én országom nem e világból való". Az eredeti szövegben: "most az én országom nem e világból való". És ez a "most" jelentős szó. Egyszer majd e világ országai a mi Urunk királysága lesznek, most azonban megvetik Őt és ebben a megvetésben népe is osztozik, és idegen módjára, zarándokként járja földi életútját, várva, hogy az Úr eljöjjön érte és elvigye magához, hogy ahol Ő van, ott legyenek ők is."

C. H. Mackintosh, Elmélkedések Mózes 4. 5. könyvéről
402-404. old.