Prófétákról elmélkedve

Drága, kedves professzorom, Dr. Komesz Mátyás! Isten éltesse! Olyan sok szeretettel gondolok magára! Hálás vagyok, hogy tanított engem a főiskolán, hogy megismerhettem.  Nagy hatással volt hitemre, gondolkodásomra, és sok ismerettel gazdagított. Köszönöm szépen, bogi 

Alábbi cikk, a Pünkösdi Teológiai Főiskola honlapjáról: http://www.ptf.hu/home/tudomanyos-elet/a-tudomanyos-elet-hirei/drkomeszmatyasazelovizben

Az oltártól a katedráig

Cartoletti Norbert, (eloviz.epk.hu)

CARTOLETTI NORBERT RIPORTJA KOMESZ MÁTYÁSSAL, A PTF TANÁRÁVAL

Széles mosoly, ragyogó szemek, ölelésre kitárt kezek és egy áldáskívánó igevers. Általában ez fogad, amikor egykori tanárommal, Komesz Mátyással, Matyi bátyámmal találkozom. Nem volt ez másként azon az októberi délelőttön sem, amikor azért ültünk le a Pünkösdi Teológiai Főiskola könyvtárában, hogy beszélgessünk életéről, megtapasztalásairól. Műszaki pályán indult, majd katolikus pap lett. Átélte 56-ot, egy autóbaleset alkalmával közel került a halálhoz, de életben maradt, mert Istennek tervei voltak vele. Most 71 éves, nős, egy örökbefogadott gyermekük és 3 unokájuk van. A Lélek embere, aki testére is figyel; egészsége megtartása érdekében naponta tornázik és 120 fekvőtámaszt nyom.

Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy mozgalmas életet élsz. Nekem úgy tűnik, hogy örökké mozgásban vagy.

Igen, azt tapasztalom, hogy nem érek rá semmire.

Nem gondolod, hogy túl sokat vállaltál magadra?

Igaz, hogy túlterhelt vagyok, de annyiban megszoktam, hogy a legtöbb körülöttem élő legalább három ember helyett dolgozik. A mai társadalomban a legtöbb ember az anyagiak miatt kénytelen több dolgot is vállalni. Azért igyekszem vigyázni, mert fizikailag sem bírom már annyira. 2001-ben egy mélypontot éltem át. Napi 12 óra szellemi munkát végeztem a fizikai mozgást elhanyagolva, emiatt teljesen kipurcantam.

Mindezt hogy viselte a feleséged?

Nehezen. Amikor összeházasodtunk, nem folytathattam a lelkipásztori munkát. Elkerültünk egy baptista közösségbe, ahol gyakorlatilag örökké csak szolgáltam. Akkor nagyon sok harcot vívtunk és a feleségem, meg a kislányom is szenvedett emiatt. Végül arra jutottunk, hogy nem szabad mindent elvállalni. Mégis, mindig szembetaláltam magam ezzel. 2001-re annyira kikészültem, hogy fölment a vérnyomásom és nem tudtam aludni. Akkoriban mindenkitől kértem, hogy imádkozzanak értem, de nem azt adta nekem az Úr, hogy „Kelj fel és járj!”, hanem megtanított élni.

Az ekkori nehézségeid vezettek oda, hogy ma nagyon odafigyelsz az egészségedre? Ha jól tudom, rendszeresen tornázol.

Igen. Minden reggel fél órát. Annak az időszaknak az lett a tanulsága, hogy 40 perc szellemi munka után 20 perc fizikai mozgást is kell végezni. Csak így szabad élni. 2001 óta azt mondhatom, hogy minden nap jobban vagyok. 1973-ban volt egy nagyon súlyos autóbalesetem. Kész csoda, hogy életben maradtam. A mellettem utazók közül ketten meghaltak.

Az egészséged fenntartása érdekében az étkezésedre is jobban odafigyelsz?

Igen. Ezt akkor tanultuk meg, amikor Icámnak 89-ben volt egy állandó hátfájása. Járt kezelésekre, de nem javult az állapota. Végül rátalált egy adventista orvosra Szombathelyen. Ő mondta neki, hogy érdemes lenne egy kb. fél éves nyers kúrán részt vennie. Annak idején én próbáltam masszírozni a hátát, hogy enyhítsem a fájdalmait. Olyan volt, mint a drótkötél. Miután elkezdte a nyers kúrát, azt vettem észre, hogy olyan lett a háta, mint a vaj, ugyanis a méreganyagok miatt az izmai teljesen befeszültek. Ennek már 20 éve, azóta semmi baja.

Ez azt jelenti, hogy húsos ételeket nem is esztek?

Pontosabban sertéshúst nem. Rájöttünk, hogy nem mindegy mit eszünk. Inkább baromfit, illetve zöldségeket eszünk, valamint reggelire müzlit. Ez nagyon jól rendbe tette az emésztésünket. Ezen kívül fekvőtámaszokat csinálok, összesen 120-at, meg hajlításokat és ezekhez hasonlókat. Ha szaladni nem is, de helyben futni tudok, közben pedig dicsőítő éneket énekelek. Így a tornát az imádkozással is összekötöm.

A bencések jelmondata az volt, hogy imádkozzál és dolgozzál. A te jelmondatod akár az is lehetne, hogy imádkozzál és mozogjál.

Pénteken például tetőléceket hordtunk, de a napi fél óra torna ennek ellenére kell. Ha nem csinálom, napközben fáradtabb, levertebb vagyok. Nem győzök hálát adni Istennek, hogy 71 éves vagyok, de egészséges. 14 éve tanítok a főiskolán, és mindössze egyszer hiányoztam egy napot.

Itt álljunk is meg egy kicsit és beszéljünk erről a 14 évről. A katolikus teológián doktoráltál és a pünkösdi teológián tanítasz. Hogy kezdődött ez a „házasság”?

87-ben együtt voltunk a Szentföldön Telegdi Józsival, meg Makovei Jánossal. Lelki munkásokat vitt ki az Éjféli Kiáltás Misszió. Az út során összebarátkoztunk, de azt követően sokáig nem találkoztunk. 95-ben Icámmal azért kezdtünk imádkozni, hogy adja meg az Úr, hogy teljes időben foglalkozhassak a Bibliával. Akkor ugyanis egy olyan cégnél dolgoztam, ahol titkárnőknek tanítottam gépelést és szövegszerkesztést. Januárban kezdtünk imádkozni és márciusban felhívott Telegdi testvér, hogy szeretne velem találkozni. Elmentem a Gizella utcai központba, és elmondta, hogy van egy Bibliai Főiskolájuk és szeretné, hogy ott tanítsak. Nem értettem, hogy Józsi testvér ezt hogyan képzeli, hiszen katolikus teológián végeztem és baptista gyülekezetbe jártam. Azt sem tudtam, hogy a pünkösdiek mit hisznek. Megkaptam a Fábián Józsi bácsi által megfogalmazott hitvallást. Megállapodtunk, hogy majd visszatérünk erre a kérdésre. Otthon elolvastam és nagyon tetszett. Egy hónap múlva újra találkoztam Telegdi testvérrel. Annyi kérdésem volt csupán, hogy miben különbözik a baptista és a pünkösdi hitbeli látás. Azt mondta, hogy ha betöltekezett Szentlélekkel, akkor semmiben. Egyre jobban tetszett a dolog. Így augusztustól kötélnek álltam és bekapcsolódtam a munkába.

Kicsit kalandozzunk el a régi időkhöz. Mikor és hogyan fogalmazódott meg benned, hogy pap akarsz lenni?

Én igazából villamosmérnök szerettem volna lenni. 56-ban érettségiztem, és már februárban a villamosmérnöki karra adtam be a jelentkezésemet. A hittel kapcsolatos dolgokat mindig komolyan vettem. Először az érettségi tavaszán hasított belém Isten hívása, hogy menjek papnak és jelentkezzem a teológiára. Szüleim teljesen kiakadtak. Azt mondták, hogy üldözni fognak, meg szerintem az is ott volt a háttérben, hogy családtalan leszek, és féltettek attól, hogy elzüllök. Aztán kötöttem velük egy alkut. Azt mondtam, hogy beadom a jelentkezésemet a műegyetemre, ha felvesznek, akkor elvégzem az egyetemet és utána megyek teológiára, de ha nem vesznek fel, akkor ősszel elkezdem a teológiát. Nem sok esélyem volt, hogy bejussak az egyetemre, mert a piaristáknál, tehát egyházi gimnáziumban végeztem. A szovjet megszállás idején ez nem volt jó ajánlólevél. Később megtudtam, hogy a 24 pontból nekem 22 pontom volt, de nem vettek fel elsőre, csak fellebbezés után. Volt olyan, aki 8 pontot ért el, de felvették, mert jó káder volt. A forradalom után ilyen dolgok derültek ki.

Harmadéves voltam az egyetemen, amikor az egyetemre járva dolgozni kezdtem az akkortájt induló pesti tévéadónál. 64-ig dolgoztam ebben a szakmában. Később még elvégeztem a számítástechnikai szakmérnöki szakot is. Abban az időben a média nagyon fontos politikai eszköz volt, ezért kialakult, hogy ezeken a helyeken csak jó káder dolgozhatott. Ezért itt felmondtam és átmentem a Műszeripari Kutatóba. Orvosi elektronikával foglalkoztam. A felmondásomba beleírtam, hogy olyan helyre megyek, amit itt nem tudnak biztosítani. A főnököm behívott egy magánbeszélgetésre, ahol elmondtam, hogy teológiára megyek. Érdekesen reagált. Azt kérdezte, hogy szerintem a teológia elég jó színvonalú? Végül azzal búcsúzott el, hogy ha valami közbejön, hozzájuk visszamehetek. Erre nem került sor. De akkor tényleg az volt a levegőben, hogy bármikor elvihet a „meseautó” . Az a pap – aki akkortájt velünk, fiatalokkal foglalkozott – például 8 évet ült börtönben emiatt. Szabó pátert, a volt műegyetemi lelkészt 65-ben tartóztatták le és 72-ig volt börtönben egyfolytában. Mind a két ügyben érintve voltam, mert kapcsolatban álltam a letartóztatott lelkészekkel.

Nem féltél, hogy téged is letartóztathatnak?

Dehogynem, de valahogy nem volt bennem szorongás. A teológiára gyakorlatilag egy kihallgatásról mentem, hiszen 64 augusztusában kihallgattak a Szabó páter ügyben. Én azzal a lelkülettel mentem, hogy mindent bele, mert bármikor vihetnek.

Amikor végeztél, rögtön papnak álltál?

68-ban végeztem és akkor már szenteltek is. Aztán felküldtek Pestre, hogy doktoráljak le. Ebben az időben történt, hogy a sipeki káplánt bevádolták, hogy fellázította a falut egy ottani tanítónő ellen. Behívott az esztergomi felszentelt püspök és mondta, hogy „Komesz, Komesz, mégy Sipekre”. Röviden elmondta, hogy át kellett helyezni a káplánt, és engem küld oda helyette, ezért hagyjam abba a tanulmányaimat. Sipeken csak egy évig voltam, majd felkerültem Esztergomba, ahol minden nap reggel és este 10-30 testvér számára magyarázhattuk Isten igéjét, lelkigondozást végezhettem (gyóntatás), vasárnap délelőttönként pedig gyermekeket tanítottunk. Eleinte 25-30-an voltak, de 73-ban már 70-en. Ezen kívül volt ifjúsági csoport, látogattam a kórházban levő betegeket és házassági előkészítő tanfolyamot is szervezhettem, melyen 70 fiatal vett részt. 1972-től az Esztergomi Hittudományi Főiskolán engem is bevontak a papnövendékek tanításába; egyházzenét, majd a végén filozófiát is tanítottam, és vezettem a főiskola mintegy 40 főnyi férfikarát, főként a székesegyázi liturgia során, de evangélizációs alkalmakon is. Aztán kineveztek a bazilika igazgatójának 73. november végén, vagy december elején. Pontosan nem emlékszem, mert december 16-án volt a balesetem, úgyhogy az az időszak teljesen kiesett. Úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok, de Urunk Jézus másként gondolkodott erről, és ma már nagyon hálás vagyok neki, hogy erre a tragikus és súlyos közlekedési balesetre ma már így tekinthetek vissza. Mert az is isteni csoda volt, hogy életben maradtam, sőt lényegében teljesen fölépültem, a szolgálat terén viszont egészen más helyre vezetett.

9 hónapig egyfolytában a Baleseti Intézetben kezeltek, majd lábadoztam másfél évig. Ekkor tudtam befejezni a teológián a doktori fokozatokat. Pestre kerültem, ahol sok konfliktusom volt a plébánosommal, aki az állam elkötelezettje volt. Kértem a püspököt, hogy hadd lehessek valahol önálló plébános. Így kerültem 76-ban a lágymányosi szent Adalbert plébániára, ahol egyébként a hétvégi 6 istentiszteletet kb. 1200-an látogatták rendszeresen. 79-ben aztán rájöttem, hogy az egész celibátus, családtalan állapot rosszat tesz a lelkipásztori munkának.

Ezzel a kérdéssel nem foglalkoztál teológus korodban?

De igen. Úgy készültem rá, hogy ezt vállalni kell, ha bele halok is. A lelkipásztori szolgálatom alatt ismertem föl egyre mélyebben, hogy a családtalan állapot az összes pap számára kötelezően előírva nem segíti, hanem gátolja a lelkipásztori munkát. Azután a plébánosi szolgálatom idején ismertem meg Icámat.

Tehát rajtad volt a papi ruha, de az érzelmek már kezdtek kibontakozni kettőtök között. Óriási küzdelem lehetett ez.

Ez a jó kifejezés, hogy küzdelem volt.

Volt esetleg olyan paptársad, akivel beszélgettél erről?

Igen, volt lelki vezetőm, aki előtt ezt feltártam. Ő ezt úgy kezelte, hogy ez olyan kísértés, aminek ellene kell állni. Egy darabig így is volt, de azután azon kezdtünk el imádkozni, hogy Isten mutassa meg, hogy mi legyen kettőnk kapcsolatával. Nem azt kértük, hogy összeházasodhassunk, hanem hogy mutassa meg, mi legyen. Emlékszem, hogy egy napon, november 1-jén jutottunk külön-külön arra a meggyőződésre, hogy összeházasodunk, mert ezt akarja az Úr Jézus.

Emiatt nem gondolkodtál el azon annak idején, hogy protestáns vonalon indulj el?

Nem, mert nem is ismertem őket, meg így voltam beállítva. Viszont már az esztergomi bazilikában prédikáltam arról, hogy azért ne szigetelődjünk el a másik keresztényektől és ne nevezzük őket szektának.

79-ben eldöntöttétek, hogy összeházasodtok. Ekkor fogalmazódott meg benned, hogy írsz a püspöködnek egy levelet, melyben kéred, hogy házas emberként is folytathasd papi szolgálatodat?

Nem levelet írtam, hanem elmondtam személyesen. November közepén mentem el a püspökömhöz és elmondtam neki, hogy december 14-én összeházasodunk és kérem, hogy lelkipásztorként folytathassam a munkámat. „Tudja, hogy nem lehet!” – válaszolta. „Tudom, de én nem tudok mást kérni” – mondtam. Nem csalódást okoztam, hanem megdöbbenést. Azért mertem megtenni, mert biztosak voltunk abban, hogy ez Jézustól való, csak még nem tudtuk, hogy hova vezet. Később egy levélben fogalmaztam meg a kérésemet, és tértivevénnyel elküldtem a római pápának. Egy fél év múlva mentünk megkésett nászútra Rómába is. Megkérdeztük az illetékes kongregációban, hogy megérkezett-e a levelem. A funkcionárius elmondta, hogy foglalkozott vele, de ilyen kérésből van náluk vagy 6000, amelyekkel nem is foglalkozik egyenként a pápa, hanem hivatalosan kijelenti, hogy a celibátus ma is, változatlanul aktuális rendelkezés a világon élő és működő összes katolikus pap számára.

Összeházasodtunk, de természetesen egyházi házasságot nem köthettünk, viszont eszembe sem jutott, hogy felmentést kérjek a papság alól, ami egy esetleges egyházi házasság feltétele lett volna. Így a peremre kerültünk a katolikus felekezetben. Körülbelül egy év múlva kiderült, hogy nem születhet gyermekünk, ezért örökbe fogadtuk Mónikánkat.

Mit tudhatunk róla?

Három és fél éves korában fogadtuk örökbe egy intézetből. Úgy gondoltuk, hogy gyermek nélkül nem család a családunk, és mindenképpen szerettünk volna gyermeket. Soha nem titkoltuk előtte, hogy mi az örökbefogadói vagyunk. Azóta ő felnőtt és férjhez ment. Nagy tanulság a számomra, hiszen Isten úgy megkomponálta az embert, hogy egy ilyen trauma után sem válik családellenessé. Megmaradt benne az, hogy édesanya szeretne lenni. Olyan szeretetben neveli három gyermekét, hogy azt öröm nézni.

Nem mondták még soha, hogy egy kicsit furcsa vagy? Én például eddig csak tőled hallottam, hogy nem ámennel, hanem sokszor hallelujával fejezed be az imáidat, vagy köszönéskor nem békességet kívánsz, hanem egy bibliai szakaszt idézel.

Élvezem, ha furcsa vagyok. A kérdés teljesen jogos. Itt az iskolában is kifigurázták már a köszöntéseimet. Bennem a hivataloskodás ellen van egy örökös lázadás. Én annak idején egy megmerevedett, színvonaltalan vallásosságot láttam. Már katolikus pap koromban is ilyenféleképpen viselkedtem és imádkoztam. Nem szerettem, amikor a forma nincs összhangban a tartalommal.

Néhány éve nyugdíjasként tanítasz. Meddig szeretnél katedrára állni?

Amíg bírom. Már kerestem magamnak utódot, aki jobban képzett mint én, de jelenleg még nem lehet őt bevonni. Nem merek határidőt mondani. Hála Istennek még működik az agyam és naponta igyekszem memoritereket tanulni. Mostanság egyébként ezekkel szoktam köszönni.

Lenne valami jól megfogalmazható üzeneted az Olvasók felé?

Természetesen: Fogadd be a szívedbe Jézust! Ebben az hangsúlyos, hogy Jézust. Sokan beszélnek a hitről általában. Úgy érzem, hogy ilyenkor mindjárt gellert kap az egész, mert a muzulmánok, a buddhisták is hisznek. Ezért hangsúlyozom, hogy Jézust fogadd a szívedbe. Ő éljen akadálytalanul bennem és működjék általam, más szóval újra és újra éljük át a Szentlélekben való megmeríttetést. Ezt kívánom minden Olvasó számára.