Bár már az ilyen magas számokhoz nem sokat értek. Maradok a saját térfelemen.
A számokról tehát csak magamnak, csinálok egy kalkulációt, hogy pontosan tudjam hány százezer segítségkérő ember is élhet még ebben az országban, akik megkereshetik, reménytelenül, a Máltai Szeretetszolgálatot és benne engem.
Egy cikk szerint: A lakosság több mint fele eladósodott a statisztikák szerint.
2011 tavaszán a háztartások 45 %-nak volt valamilyen hiteltartozása,
több mint 800 ezer háztartásnak 1,
közel 500 ezernek 2,
400 ezer háztartásnak pedig 3 vagy több.
A KSH adatai szerint több mint 700 ezer háztartásnak van jelzálogalapú hitele, amelynek 80%-át lakásvásárlás céljából vették fel.
(Az origo üzleti negyedéből: A teljes cikk itt.)
De hát nem is az a lényeg, hogy közel 1.000.000 embernek adóssága van. Mivelhogy közel ugyanennyi számú ember, mérhetetlenül gazdag is, ebben az országban.
A statisztika komoly dolog. Hagyjuk a milliókat, meg a százezreket. Egy ember is ember, ha bajba kerül, segítségre szorul. Van, aki segítse?
Másról szól ez. Nézzük csak a világot meg! Olaszország csőd közelben? Mi lesz az euróval?
Hát nem háború van itt kérem?
Mintha a híradások lépten-nyomon csak erről szólnának:
- Elesett a görög front?
- Betörtek az arabok!
- Megszállták a kínaik kelet-európát!
- Törökország letámadta Németországot!
- stb-stb.
Nagy-nagy háború ez! Magyarország ismét csak egy csatlós, messziről asszisztál? Minek is olvassuk a híreket?
Mondhatnánk nagy bölcsen: Néhány reménytelen százezer vonaglik a Donhoz, téli hidegbe. Mások meg majd Nyugatra menekülnek, ha nyár lesz. Érzékeny veszteség? Lehet. Lesznek, akik itthon maradnak. Majd felépítik valahogy az országot.
Mit is tehetnék, mit is tehetnék? Fogalmazódik meg bennem. Szobámban fel-alá járkálok.
Isten!
Aki mindezt előre elmondta nekem 2005-ben.
2008 januárig imádkoztam az országért. Aztán letettem a kezem.
Ma már nincs bennem ima. A cselekvés ideje jött el! Kérdés: mit tehetnék?
Valahogy úgy érzem magam, mint 2005-ben. Az ÚR mosolyog: Bármit teszel gyermekem, teljesen mindegy. Velem leszel.
Megőrülök, ha nem érzem, nem hallom Istenem, ha kérdezem Tőle: mit tegyek? És Ő csak mosolyog? Hogy lehet ez? Választ követelek Istenem!
Aztán gondolok a sok barátomra. Testvéreimre. Arra a megnyugvásra, hogy mindent megtettem értük. Biztonságban vannak. Hála Istennek!
Mégis romokban minden körülöttem. Menthetek többet Istenem? - kérdem. S válasz helyett ismét a mosolyt látom.
Bennem a kín feszít, a tett vágya. Ha nem tehetek semmit se, elmegyek! Keresek magamnak demens öregeket Angliában. Mellettük megnyugszom. Elfelejtem hazám, a romokat, a jajkiáltást. Keresek majd sok pénzt, aztán visszajövök. Veszek egy szép házat, egy csendes völgyben, férjemmel leszek majd, és néhány macskával. Talán örökbe fogadok még néhány kisgyermeket, mert addigra öreg leszek. S boldogan élek, amíg meg nem halok. Ezt akarod Istenem?
És hirtelen a kórházra gondolok. Albert Schweitzer-re, és Teréz anyára. Hiszen ők odamentek, ahonnan mindenki más elment.
Oh! Szerelmes vagyok a beteg emberekbe, dehogy megyek el. Végtére is, úgyis Isten fog győzni bennem. Győzz le engem Istenem!
TestVérem!
Itt az alkalom, hogy válaszod (katt. rá
Remélem túléled, hogy ennyire nyílt, nemesen fennkölt és vakmerő vagyok, mint Don Quijote
S köszönöm, hűséged.
Az Élet egy játék.
Igazi szélmalmokkal.
bogi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése