"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2024. augusztus 28., szerda

No6


Ez a két hír volt, amire vasárnap (2024.08.25.), végleg elpattant bennem a húr, hogy Magyarországgal örökre befejeztem. Új népet és új hazát keresek. 

Akinek van gyomra olvassa, és hallgassa meg.


Azért indított vizsgálatot a Szuverenitásvédelmi Hivatal a Transparency International ellen, mert őket okolják az uniós pénzek befagyasztásáért

“MINDENKI FÜGG VALAKITŐL?” A MAGYAR SZUVERENITÁS KÉRDÉSEI

https://www.facebook.com/tranzitkozosseg/videos/832022575665385 


Tranzit Fesztiválon Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke és Ligeti Miklós a Transparency International (TI) jogi igazgatója

 

Undorítóóóó


***

Magányosan halt éhen Putyin egyik távol-keleti börtönében az ártatlan zongorista, akit politikai okokból börtönöztek be


A 2010-es években többször vett részt tüntetéseken a putyini rezsimmel szemben. Vesztét az Ukrajna ellen elkövetett agresszióval szembeni állásfoglalása hozta el. Na nem valami megbotránkoztató, tömegeket megmozgató akciót kell elképzelni.Mindössze öt ember követte azt a Youtube-csatornát, amelyet egy éve hozott létre „Külföldi Ügynök Mulder” néven és amelyen négy darab, nem túl hosszú videót tett közzé.Ezekben a háborúval és – ahogy ő fogalmaz – „az állami fasizmussal” szembeni gondolatait mondja el. Alig páran nézték meg az idén január 5-én közzétett egy percnél is rövidebb videóját, amelyben a bucsai mészárlásról beszélt.

Ezután nem hallottak többet Kusnirról, eltűnt. Néhány héttel később egy titkosszolgálatokhoz közeli Telegram-csatorna, az „Operatív Jelentések” közzétett egy videót, amelyen maszkos férfiak beteszik Kusnirt egy fehér kisbuszba.Azt is leírták, hogy büntetőeljárást indítottak ellene, azzal vádolva őt, hogy nyilvánosan terrortevékenységre szólított fel, ami akár hét év börtönbüntetéssel is sújtható.

Ezután augusztus 2-ig nem lehetett többet hallani róla. Olga Romanova emberi jogi aktivista és a zongorista barátja, Olga Skrigunova a Vot Tak online hírportálon számoltak be a haláláról. 79 éves édesanyja, Irina Levina később megerősítette fia halálhírét.

***

Ezt az emlékkönyvem utolsó lapjának szánom unokáimnak, hogy amikor a kandalló köré gyűltünk majd ott fenn Északon elmeséljem nekik miről is szólt ez a bejegyzés. Mi az oka annak, hogy most itt vagyunk.

És aztán azt mondhassam: Jó éjszakát gyerekek.


4No




 

2024. augusztus 15., csütörtök

3No

 

Esetmenedzserek maguk között, 17 óra előtt néhány perccel.


Mondja kolléganőm: Undorító.

Mármint a Gyh.

Jut eszembe - mondom én - tegnap este hallgattam egy zeneszámot. Épp az volt, beállítom csöngőhangnak a telefonomra és majd jaj véletlenül elindul a lejátszása a Gyh-n egy tárgyalás közben. Röhögtek.

Mert ez a véleményünk.

Leírhatatlan, amit gondolunk. Nem azért, mert vállalhatatlan. Az is. Hanem mert annyira mély. Szavakba foglalhatatlan. A Hatóság. Mert, hogy a családokat úgy kell felkészítenünk a tárgyalásokra... gyermekvédelem, érted, gyerekekről van szó!

 Ez a szép a szakmámban, mindahányan vagyunk, ugyanazt gondoljuk, nem kell beszélnünk. Félszavakból értjük egymást.

Ez egy leírhatatlan háború, a Hatósággal. Aki nincs benne fel se fogja. A családok, akikkel együtt küzdünk, na azok igen. Valamit elkezdenek kapisgálni. Nem győzünk úgy manőverezni, a felnőttek idióta világában, sokszor a hatósággal is hadakozva, hogy végül mégis a gyerek java és érdeke érvényesüljön. 

--

Tegnap, amikor elindultam odavetettem az esetmenedzsereknek. Holnap alapra teszem. Hangosan, mondom, hangosan egyszerre felröhögtek. Röhögött az egész iroda. Senki nem hitte. Ma, amikor bementem a tárgyalás után az irodába, odamentem az intézményvezető-helyetteshez, majd aztán az intézményvezetőhöz: Megcsináltam. Fizetésemelésre és jutalomra terjesztem fel magam. 

Központunk egyik dicsősége lett az ügy. Mégis élveztem, komolyan, úsztam az élvezetben, hogy hangosan kiröhögtek. Annyira jól esett. Ez volt az egyetlen mérőeszköze annak, hogy mennyire jól csinálom! - Minden más műhelytitok! Élvezem. Az egészet. A lenézést, a dicsőséget. Az adrenalint, a hülyébe nézést, - a bosszút - és hogy végül én, én verem át őket, hogy a gyerekeket hozzam ki győztesnek. Soha, soha nem fognak elkapni. Mert ezerszer okosabb vagyok, mint ők. A Hatóóóság. 




2024. augusztus 14., szerda

2No

 

Beszéltem anyukámmal.

Elmondtam a terveim. Róka a jégen.


 Ennyi

Mármint a továbbiak a magyar gyermekvédelemben. Nekem, meg sokaknak.

És ennyi, itt ebben a nemzetben.


 28-ból tizenegyen válaszoltak úgy, hogy nem írják alá az adatlapot


https://www.szabadeuropa.hu/a/bicske-utan-fel-evvel-latszatintezkedes-zsarolassal-fuszerezve-elege-lett-a-gyermekvedelemnek/33071705.html


„Csökkent és a közeljövőben, augusztus 31. után még inkább csökkenni fog a kifogástalan életvitel átvilágítása miatt. Ez az eljárás teljességgel haszontalan, ártalmas, nem szolgálja a pedofília kiszűrését, csak az intézmény dolgozóinak megalázására jó. Nálunk sokan nem töltötték ki, és nem járultak hozzá az átvilágításhoz” – állítja egy nyugat-magyarországi gyermekotthon gyermekfelügyelője.


„A kifogástalan életvitel (adatlap) bevezetése miatt várhatóan csoportok és nevelőszülői férőhelyek fognak megszűnni. Jelenleg sincs már gondozási hely, nem a szükségletüknek megfelelő helyre kerülnek a gyerekek, illetve várnak, kórházban vagy még otthon, hogy legyen. A speciális otthonokban szintén várólisták vannak” – mondta egy fővárosi gyermekvédelmi gyám, akinek számos intézményre van rálátása.


Míg a gyerekek életkora és a munkaerő száma csökken, az otthonok telítettsége nő.


„Az egész rendszer újragondolására lenne szükség, az alapellátástól kezdve; az alapellátás megerősítése, ellátása eszközökkel. A kiemelések nyolcvan százaléka megelőzhető lenne” 


"Nem töltöm ki. Felmondok." 


A magyar gyermekvédelem intézményeinek nevében köszönjünk minden független médiának a megjelentetett cikkeket. Komolyan írjuk és mondjuk: most nem vészharangokat kongatunk! Temetni jöttünk! - A társadalom legalább ennyit tudjon. Még utoljára. Hogy a későbbiekben miért fognak a padokon hajléktalan 12 éves gyerekeket látni drogozni. Köszönjük Orbán Viktor Mihálynak és a kormánynak.


2024. augusztus 13., kedd

1No

 

kicsit kavarog bennem minden.

Hétvégén nehéz döntést hoztam.

Közben rohan tovább az élet.

Itt is, ott is. 

Egy-egy hang elér hozzám.

Ma ülök egy tárgyalóasztal mellett ...

s úgy adom jelenlétem, mint 12 éve,

amikor a haldoklók kezét fogtam.


kicsit kavarog bennem minden.

Hétvégén nehéz döntést hoztam.

S közben rohan az élet.


Újabb könyvcsomag jött ma.

Bár a Háború és Béke után azt mondtam, vége.

Örökre vége.

Veronika jut eszembe, pszichológus barátném, Debrecenben,

csak nevetek... soha nincs vége.

Semminek.


Kavarog a fejem.

Itt egy gondolat, ott egy.


Nem akarok depressziós lenni. Nem akarom siratni a magyar embereket. Ma bejött hozzám egy ügyfél. Cigányasszony. A jobb fajta. Ahogy leült megkérdezi tőlem: 

- de hogy szólíthatom?, egy ilyen vezetőt?

            Fölhúzhattam a szemöldököm. Ránéztem: 

- Boglárka. 

- Na jó, de mégis? Hogyan szólítsam?

            Megráztam a fejem:

- Boglárka. Ilyen egyszerűen.


Nemesek, polgárok, férfiak és nők. Feudalizmus, polgárosodás, modernizáció, Marx, Julius Evola, Wells, 100 év, 1945, Inman, 20 év, 30, az Egy. Hawkins, ...  Zrínyi és A csend. Magyarok.

Ennyi.

Túlparton a róka, folyón kel át, 
recseg a lába alatt a jég, óvatosan lépked. 
Végül mindent aláaknáz és robban az egész. 


Megfesteném. Bíz' Isten, ha lenne időm, meg én. 

Még egy dal

 



Hidd el, hogy számoltam, mit veszítek én

De neked száz voltam már a legelején

Úgy átkoztam azt a pillanatot

Amikor változtam, pedig nem akarok, csak egy dalt

Nem mást, hogy lásd ez a hang

Nem akadt el a szívemben

Egy jel, hogy szól az a vad idebenn'!


Hidd el, hogy álmodtam, egy kottalapot

Igazi mámorban, hogy a ritmusa én vagyok

Nem tudtam, még hova vezet

Mondom, csak úgy voltam, legyen neked is egy


Hiszen a Nap, nem a Hold

Ami lelkedre folyt

Hiszen a Hold, nem a volt

Ami annyira fojt

Hiszen a volt, nem a lesz

Ami el nem ereszt

Hiszen a lesz, nem az ez

Amit úgy szeretsz


Hát mondd, mit érdekel?

Hát mondd, mit érdekel?

Hát mondd, mit érdekel?

Ha van még egy dal idebent?

Egy korszak véget ért

 


Fufu, más néven Profi 22 évet élt, boldogságban.

2024. augusztus 03-án hajnalban hunyt el . 

Szeretetben búcsúztunk el tőle.

Nagyon fog hiányozni.




2024. augusztus 8., csütörtök

Sajnálom, de igazat írok

 

Nem. Nem vezényeltek ki katonákat. Dehogyis. Az egész egy rossz álom. Kifogástalan életvitel környezettanulmány sincs. És az országban nincsenek pedofilok. Nem is voltak. Nem. Senki nem működtett pedofil maffia-hálózatot. Még egyszer: senki. Főleg nem drága politikai vezetőink.

Nem, senki nem mondott fel a Gyermekvédelemben, főleg nem a nyugdíj előtt álló tapasztalt munkatársak. Sőt. Valójában tódulnak az emberek dolgozni. 


Nem, nem mondanak fel csoportosan a gyermekvédelmi törvény módosítása miatt. Nem. Egyáltalán nem ülnek le a gyámhivatali tárgyalások előtt a szakemberek egymás közt és nem beszélik át a legnagyobb nyíltsággal ezt a soha nem látott fa....got. És egyáltalán nem készítenek terveket a pálya elhagyásra, mit pálya!, az egész ország elhagyására.

Nem, nincs vége a világnak. Gyermekeink a legnagyobb biztonságban vannak. A gyermekotthonok virágoznak! Az alapellátásba is csak ímmel-ámmal járnak be dolgozni a családsegítők. Az egész ország harmóniában virágzik. Aludjatok tovább gyerekek.

Iróniát félretéve:

Senkinek nem kívánom ma Magyarországon, hogy egy Gyermekvédelmi Központban esetmenedzserként üljön, és főnöke sokkolja az újabb hírekkel. Minden szép és jó. 


Egy kis matek:

ma a gyermekvédelmet számolják fel, holnap már az egész demokráciát. Egy libafos lépésnyire vagyunk, hogy befejezzék munkájukat, hogy kiképezzék a jobb sorsra való gyermekeinket a következő fokozatra, a junta maffiaállam pribékjeinek. 

Szép volt Magyarország, hajrá FideSS!





2024. augusztus 6., kedd

Hírmustra


Tudjátok, hogy nem vészharangot kongatni jöttem, hanem temetni:

In memoriam Magyar Gyermekvédelem


Egy komment, amivel egyetértek:

22 èves pedagógusi ès pszichológusi tapasztalat után èn úgy látom,h.ennek SEMMI köze a szakmához, pusztán listázás, vegzálás ès sakkban tartás a lènyege az egèsznek! Aztan ha a gyermekvèdelmisek benèzik,jöhetnek a többiek! Ez most egy kísèrlet az állampárt mint diktatúra további kièpítèsèben! Már nem csak az Oroszok vannak a spejzban, hanem a magyar kormány... ;'-( 

(Csak szólok, a szakellátásban csoportosan mondanak fel! Komplett gyermekotthonok fognak bezárni.)


https://168.hu/itthon/munkaugyi-eljaras-alkotmanybirosag-gyermekvedelem-atvilagitas-gyermekjogi-civil-koalicio-per-279100?fbclid=IwY2xjawEfU35leHRuA2FlbQIxMQABHYJipiqPKcd_N-awO834GQECYNQiADZUnPEJa13hFpohj4jMyWXluZ_RxQ_aem_Yt9G4IcRu1upZVf-FyDqMA 


https://www.szabadeuropa.hu/a/a-gyermekvedelmi-dolgozok-haloszobaja-is-nyitva-lesz-a-hatosagok-elott/32991318.html?fbclid=IwY2xjawEfU4RleHRuA2FlbQIxMQABHTPpTbm-qgivdb6xVBsnzwdYUzbJbu5DOyJVp4ENV7wk-W9AVh-BDRmtFg_aem_sS_-E0qWhsaAe5vmQDhbJg

https://index.hu/belfold/2024/06/20/gyermekvedelem-kerdoiv-atvilagitas/?token=01e303d4bbbbcf43de00eda5c082b016&fbclid=IwY2xjawEfU69leHRuA2FlbQIxMQABHTQAWQL5wgSG-zFoQynsJGB0OqTi90CeGs_FoQNYAz0QDl4JiaR6mbu9aw_aem_wZRbeWP8JbG88_8szMohRA

https://merce.hu/2024/07/26/a-gyermekvedelmi-torveny-modositasa-megtizedelheti-a-szocialis-munkasokat/

https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/07/a-munkaltato-donti-el-hogy-alkalmas-e-valaki-gyermekvedelmi-munkara

https://24.hu/belfold/2024/07/02/gyermekvedelem-gyermekvedelmi-torveny-kifogastalan-eletmod-hozzatartozok-adatszolgaltatas-elbocsatas-belugyminiszterium-vizsgalat/

https://24.hu/belfold/2024/06/20/gyermekvedelmi-szakellatas-dolgozok-kerdoiv-kerdesek/

https://telex.hu/belfold/2024/06/21/kifogastalan-eletvitel-ellenorzese-gyermekvedelmi-dolgozok

https://nepszava.hu/3241322_gyermekvedelem-atvilagitas-munkaugyi-eljarasok-alkotmanybirosag?fbclid=IwY2xjawEfVK5leHRuA2FlbQIxMQABHdlmdd1fbkqwiQIYXRCLdo8u4h1jmcK61BCbCNYyzQJJU39jBy-yrEpyyQ_aem_azO1WSnO9pc6by_-gw7yqQ


miközben ezen a vizsgálaton múlhat a beosztott további foglalkoztatása, a részletszabály egyetlen sort sem tartalmaz arról, mitől elfogadható valakinek az életvitele, és mi az viselkedés, ami már nem tartozik ebbe a körbe. A törvény szerint aki nem felel meg a kifogástalan életvitel követelményének, jogviszonyát azonnali hatállyal meg kell szüntetni, és végkielégítésre sem lesz jogosult.

A gyermekvédelemben dolgozó szakemberek ilyen tartalmú „átvilágítása” indokolatlan és alkalmatlan intézkedés az érintett szakemberek etikai és hivatásbeli alkalmasságának megítélésére

magánélethez való jogát és emberi méltóságát, adatvédelmi és személyiségi jogi szempontból aggályos és aránytalan alapjogi korlátozást eredményez.

Jelentősen csökkentette a kormány a gyermekjogi képviselők számát, és a múlt héten elfogadott, szankciókra épülő gyermekvédelmi törvény sem ír arról, hogy újra bővíteni kellene a létszámot. A gyermekjogi képviselők a családjukon kívül, állami gondoskodásban élő kiskorúak képviseletét látják el a Belügyminisztériumhoz tartozó Integrált Jogvédelmi Szolgálat működésének keretében. 2023. július 1-ig országosan 23 szakember dolgozott ezen a területen, tehát minden megyére jutott legalább egy képviselő, azóta régiós elosztásban mindössze 16-an tevékenykednek ebben a pozícióban.

https://nepszava.hu/3239474_gyerekjogi-kepviselok-letszamcsokkentes-hallgatas-belugyminiszterium 

Megkérdeztük a Belügyminisztériumot, mi volt az oka a létszámcsökkentésnek, de érdemi választ nem kaptunk választ.

https://nepszava.hu/3233166_orban-kormany-torvenyjavaslat-gyermekvedelem-szakember

– Ennek a tervezetnek semmi köze a gyermekvédelemhez, hiszen az 1997. évi törvény ma is hatályos, és ha betartanák a szellemiségét és a betűjét, a gyerekek igazi védelme megvalósulhatna –

Annak pedig, hogy 2 éve börtönre ítélhetik azt, aki elmulasztja a jelzést, beláthatatlan következményei lehetnek. Mint mondta, a gyerekvédelemben dolgozó szakemberek jelentős részének nincs kellő ismerete arról, hogy hogyan ismerhető fel a bántalmazás, mikor, hogyan, mit és kinek kell jelezniük. Kutatások és a napi tapasztalat igazolja, hogy legtöbbször nincs visszacsatolás a jelzéseket követően, kevés az esetmegbeszélés, a kollégák nem tudják, mi lett a jelzés sorsa, mi történt a gyerekkel, és az elkövetővel. Büntetés helyett jelentős személyi-, tárgyi erőforrásokat, továbbképzést kellene biztosítani, ez adhatna alapot a számonkérésnek. Továbbra sincs szó arról, hogy milyen programokat nyújtanak a bántalmazás megelőzésében az áldozatoknak és a szemtanúknak.

A törvénymódosításhoz kapcsolódik még egy fontos esemény: éppen a törvényjavaslat benyújtásának napján hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az integrált gyermekvédelmi rendszer fejlesztésének stratégiájáról szóló ajánlását. Az előzetesen már közzétett 10 alapelv alapján egy komplex stratégiát lehetett volna kidolgozni, aminek a végrehajtásához az EU minden segítséget megadna. A tegnap benyújtott javaslat készítői ezt sem vették figyelembe. Hazai szakmai és civil szervezetek is eljuttatták részletes szakmai javaslataikat a döntéshozókhoz, ám a konzultáció lehetőségét is elvetették a kormánypárti bizottsági tagok és az ágazati minisztériumok is. Pedig ezekből világosan kiderül, mit kellene tenni a megfelelő politikai és szakmai szándék, illetve a szükséges erőforrások biztosításával. Ennek hiányában gyerekek tízezrei, százezrei szenvednek a bántalmazás különféle formáitól, a most beterjesztett módosítás alapján ők semmilyen segítséget nem kapnak majd.


Jelenleg a gyermekvédelem teljes tönkretétele folyik, hogy a kormányzati pedofilok kielégülhessenek!! A szakma tehetetlenül nézi, a kegyelemdöfést.


2024. július 19., péntek

Ajánlás

 

 Hasonlóan gondolom én is. És mivel érint a gyermekvédelem részéről, megosztom veletek:



Kiegészítem aktuális olvasmányomból egy idézettel:

„A bulvársajtó nem egyéb, mint folytatásos rémregény, érdekesség és izgalom, amelynek szereplői miniszterek primadonnák, akadémikusok, nagykövetek és szélhámosok, sikkasztók, futballisták és bankigazgatók, teljesen átregényesítve, izgalomba mártva, az esemény pedig nem egyéb, mint a történet mint szenzáció. A sajtó tulajdonképpen a regény végleges diadala a történeten.” 

Hamvas Béla, Arkhai 326. old 

Arkhai

 

Már másodszor futottam bele, ebbe az idézetbe. 

A Korona vírus és vakcinája jutott róla eszembe, elég közeli találat volt, az emberiség elpusztítására.


„Valószínűnek tartom, hogy az elmélet és a gyakorlat (Eszmény és Élet) között levő feszültség a forrpontot akkor fogja elérni, ha majd valakinek sikerült a legmagasabb rendű eszmei teóriát hirdetve azt a legelvetemültebb és legszégyentelenebb és legkomiszabb gyakorlattal párosítani – amikor sikerül olyan elvet találni, amely kivétel nélkül minden ember teljes boldogságát tűzi ki célul és közben meg fogja kísérelni, hogy kivétel nélkül valamennyiünket válogatott kínzásokkal kiirtson. Ettől a ponttól valószínűleg már nem vagyunk messze.” 

Hamvas Béla: Arkhai /356. old.

2024. július 18., csütörtök

Egy kisvirág üzenete

 

Ezt a bejegyzésemet a szakmai vezetőm tiszteletére írom meg. 


Hosszú-hosszú idő után, ugyanis ez az első alkalom, hogy örömet és felszabadultságot érzek, hogy ismét írjak.

Úgy történt, hogy ...

Valahol réges-régen, amikor a köztársasági elnök megbukott, valahol valaki lerúgott egy követ, a kő pedig gurult-gurult útján, ki tudja hol áll meg. És láss csodát...

Ez a kő hatalmasra terebélyesedett vitt magával mindenfélét, fűt, fát, de leginkább a gyermekvédelemben dolgozókat. És megállt az én kicsi erdőm közepében, letiporva minden fát, eltörölve minden ösvényt. Az erdőn keresztül járok dolgozni, és mivel  megkerülnöm nem lehetett, mit volt mit tennem, felmásztam a tetejére.

Ha már így esett - mint jól ismertek engem - ordítottam egy jó nagyot. Ez nem oly ordítás volt, amilyet jól ismertek tőlem, nem, tényleg nem. Ez egy nagyon visszafogott ordítás volt. Inkább óvatos hangpróbálgatás. A takaró alatt egy kis pondró nyüszítése. De hát, mint ahogy már ismeritek sorsomat, rám akkor is ütnek, ha mosolygok. Utolért a végzetem. Két napig őrjöngött a főnököm - állítólag (én nem hallottam). Meg állítólag nem is én miattam (egyik ezt állítja, másik amazt hazudja), soha nem tudom meg mi az igazság. Nekem már csak a szakmai vezető reggeli idegessége szúrt szemet. Nem is köszönt. Ó mily rettenet.


Így történt, hogy ma leültem a szakmai vezetőmmel beszélgetni.


Ah, az én szakmai vezetőm. 2017-ben ismertem meg. Vagy 2016-ban, vagy 2018-ban. A pontos dátumot nem tudom. Az előző munkahelyemre egy konferenciára jött, ahol akkor ott én voltam a jegyzőkönyvvezető. Ekkor rabolta el a szívemet a szakmai tudása. Ujjongva kiáltott fel szívem: Nekem ilyen kollégák kellenek, ilyen szakmai felkészültségű bátor emberek. Végül a véletlen adta meg, hogy megtaláltam, és közvetlen felettesem lehet. Örökké hálás a szívem érte.


De mint mindenki ő is ember. Gyarló és esendő. Egy mégis bizonyos előttem, minden gyengesége ellenére, bízhatom benne. És ez, ezekben az időkben, most nagyon fontos. Azt nem mondom, hogy soha nem árul el - nem, ezt nem tudhatom. Azt sem, hogy nem hibázhat - de igen. De őszintén elismeri munkámat (és jónak is tartja!), és tisztel engem. Évekig - évtizedekig! - vártam ilyen felettesre.


Az én akadályom és az én ordításom, egy pillanatra megállított.

Meséltem neki arról, hogy írok, írtam, blogoltam, stb. 

Haza jöttem és gondoltam keresek neki egy idézetet az egyik kommentből (konkrétan Nagy Évától). Azt nem találtam meg, de ahogy olvastam magamat, és titeket - a megjegyzéseiteket, szívem újra fellángolt! Újra írnom kell! Oly szép volt ez. 

Az újra felfedezés örömét köszönöm a szakmai vezetőmnek. A mi találkozásunkat, 2017-ben, 2016-ban, vagy 2018-ban, ami egyáltalán nem volt véletlen.

És bár nem mondtam meg neki a blogcímet - kutasson, hátha ... azt tudni fogja, mert holnap személyesen megmondom, újra felszabadultam az írásra. Jaj nektek testvéreim! Reszkess világ!

És a végére meg lett az idézet is, ami napjainkra ismét aktuális: 

"Kedves Bogi! Valahol olvastam: Ha bennünket, keresztényeket hitünk miatt letartóztatnának, találnának-e ellenünk annyi bizonyítékot, hogy el is ítéljenek? Szerintem ellened már biztos lenne elég bizonyíték. Nekem még szorgoskodnom kell, van még mit pótolnom." Éva


Köszönöm.


2024. május 7., kedd

A Leviathán torkában

 

Kedves Éva,

Nem biztos, hogy olvasol, de lehet, hogy igen.

A valóság fájdalmasabb, mint a képzelet.

A helyzet fokozódik, és most már nem túlzok.

Vidd hírül a spártaiaknak: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.


A gyermekvédelem ma. Esetmenedzserek munka közben.



Ez pedig az esetmenedzserek szökése. 
És az orbán kórmány bukása. Hamarosan a mozikban.



Én mint szakember 3 napért 2 év börtön. 
A gyóntató pap pedig hallgathat.? 
9 év főiskolán szerzett teológia tudásommal mondom: 
AZT MÁR NEM



FÉKTELENÜL
!!!!

2024. március 6., szerda

Egy megjegyzésem aktuális dolgainkhoz

 

Igen. Ez hiányzik a magyarból, hogy a minőséghez oda kell tennie magát. Mindenkinek. Kezdésnek jó lenne a kárfelmérés. Nem kergetek délibábokat. Én magam csinálom amíg tudom... Nem fogok siránkozni... mindennap felmondunk... de lehet, hogy csak tepsiben, vagy hordágyon visznek majd ki minket, aztán nem lesz utánpótlás. Tényleg nem lesz. Nemcsak az alacsony jövedelem miatt, hanem az embertelen munkaterhelés, és rossz munkakörülmények miatt is. Minden gyerekjólétnél 5-10 főig a szakemberhiány, már most. Ha felállunk senki nem lesz helyettünk. Már nem harangokat kongatunk, azon 10 éve túl vagyunk. Ez most a vég kezdete, maga a gyászmenet. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy őszerinte mi lesz ezekkel a rossz-sorsú gyermekekkel csak 5 év múlva? Idézzék fel Mikszáthot. A pedofil-botrány a jéghegy csúcsa. Vagy inkább nagyon is kurrens látlelet a magyar állapotokról. Innen csak lefele van út, ha a kormányzat azonnal nem lép. Akkor talán megállítjuk a további lefele tartó folyamatot. Az elmúlt egy hétben 10 új esetet kaptam. A 40 mellé. A 25 törvényi maximum helyett, amit vihetnék. ... Nem panaszkodunk, egyszer majd eltűnünk (a gyerekvédelem). Mindenki észre fogja venni. - Ezt csak azért írtam le, ilyen hosszan, hogy egyrészt hálatelt szívvel, jelképesen csak úgy magamban, megköszönjem a Hősök teri tüntetőknek, és a fáklyás menetben a megemlékezőknek (én is ott voltam). Legalább így a végére kifejezték az emberek a szolidaritásukat a gyermekek és munkánk mellett. Legalább ennyi. Jó érzés volt látni, hogy talán pislákol még élet e magyar nemzetben. Talán. 

Írtam e fentieket: A méltatlanul elfeledett hazaszeretők, a gyermekvédelmisek nevében.




2023. február 12., vasárnap

Keresztény-e Európa?

 

Egy jó beszélgetés. Ajánlom. A közelmúltban kinevezett belgrádi érsek a Szemlélek lapigazgatójával.




2023. február 7., kedd

Elég lesz

 


nem lehet hibázni

Ki fog halálom után számon kérni?

Mivel nem akarsz szembenézni?

A sötétség  mély bugyra,

ami benned van.

A finom kedvességek.

Csak reméled mások is tudják

te már láttad szívüket.

Beterít a művészet.

Romok alatt

kicsiny kis

virág életem.

Ordítanék, tűnjetek.

És hiszem,

ez a kis élet képes lesz.

Falakat mozgató erőre.

Nézd.

Javíthatatlan 

optimista vagyok.

Azt hiszem, belehalok.

Nélküled,

Veled,

Érted.

Szívem izzó

Nap erejében

csak én érzem

a sötétek 

elmennek mellettem.

Hadd menjenek.

Te maradj mellettem.

Gyengeséged elég lesz. Nekem.

Hidd el.

Oh milyen mohón habzsolom az életet.

Nézd.

Halálom várom.

Mondd: elég lesz.

 Lehet csak hittem.

Hogy szeretnek.

 Lehet csak hittem.

A győzelemben.

mégis

ha így halok meg

Bűnöm csak te ismered

vésd kövemre:

Egy optimista hős



2023. február 6., hétfő

Barátom

 

nem rólam szól.

nem rólad szól.

ez annál magasabb.

sejtjeimet átjárja a borzalom

régi ismerős

Magasabb ő.

Ez a hatalom félelmetes.

Fel nem foghatod. - Fel nem foghatod. - Fel nem foghatod.

Régi ismerős.

És ha Ő küld

próféta állj egyenesen, karcold kőbe üzeneted.

Sejtjeimet átjárja a borzalom.

Meghajolok Előtted.





2022. december 6., kedd

Mikulás

 


Gondoltam írok egy kicsit. Nincs is késő még. Pihent is vagyok. 

Először is elmondanám hol dolgozok, de (még) meg nem mondom, annyit elég tudni, szociális területen és imádom a munkám. Oltás nélkül. Tudnék mesélni. Maradtunk néhányan, és aki oltott az is megbánta. Az oltásról csak azt tudom mondani, amit eddig is írtam, véleményem nem változott, sőt, inkább sajnos bebizonyosodott néhány sejtésem. Itt van például egy jó összefoglaló video, én még nem néztem végig, mert iszonyatosan fáradt vagyok és mindig belealszok, de tuti rendben van az, amit felfogtam belőle: (vagyis áh, dehogy jó, de ez van, szoktassuk magunkat a gondolathoz)

https://videa.hu/videok/nagyvilag/221202cn-megerosites-kubinyi-tamas-aktv-magyar-k60Jkuw9lYvDzeJ6?fbclid=IwAR2tCBtwC7D3EpNohA7WNQ4Ol_pqeniLXmXPAbiGtXlT079DP5QjPJNWhoE

Olyan jó, hogy nem kell, hogy igazam legyen és nem kell, hogy bárki egyetértsen velem. 

Állítólag jól végzem a munkám. Élvezem is, jól érzem is magam. Kell ennél több? A fizetés persze lehetne magasabb, de annyira szeretem amit csinálok, hogy mindenért kárpótol. Igen, ez olyan tanári attitűd. Ma a polgármester köszönte meg egész évi munkánkat, egy doboz bonbont is kaptam. Egyébként úgy látom, hogy a szociális munkások lassan többet is keresnek, mint a tanárok. De persze a tanárok is tudnak jól keresni, főleg, ha megegyeznek az igazgatóval. A szórás nagy, lesz ebből még változás, hiszen rohanunk a kapitalizmus felé. A végén a szegények járnak rosszul. Ha hagyjuk.

A politikáról tudjátok a véleményemet, Matolcsy őszödi beszéde megvolt, dehát nem is ez a lényeg, hanem hogy orbán is szépen csinosítgatja a diktatúráját. Alakul az. Pribékjei mindent megtesznek Brüsszelben, hogy egy utolsót húzzanak azon a bizonyoson kötélen. Nem soká lógunk a magasban. Nyilvánvaló, hogy a folyamat megállíthatatlan. Forradalom nélkül nem lesz vége. De ezt már rég tudom, most már csak hátradőlve nézem mi, hogyan, mikor bontakozik ki. 

Egészségem jól van. Beteg sosem vagyok. A lábam szokott fájni, a sarkam, ez valami gyermekkori maradék, amikor leestem a padlásról és három métert zuhantam. Szóval sántítok. Ki érti miért most emlékezik a testem? Futni azért tudok.

Minden napom csodás. Nem túlzok. Végre megtaláltam a karrierem be- és kiteljesedését. Nekem ez elég. Olyannyira megelégít az, hogy a hozzám kerülő emberek életében jelen lehetek. Úgy fogalmaztam: lehetőséget kaptam, hogy rendbe tehessem őket. Akad néha támogatom is. De, ha nem lenne, akkor is jó lenne, körbebástyáztam magam könyvekkel és imádom a saját társaságom. Megjegyzem nem vagyok nárcisztikus, mert olvasni szeretek. Támogatom pedig tényleg van, és ha nem köszönném meg neki süllyedjek el. Nagyon hálás vagyok érte. Köszönöm. Ez persze kölcsönös, ki tudja, hol mikor mivel viszonozhatjuk egymásnak, testvérin. Nem mellesleg emberi közösségünk alapja, kellene, hogy legyen, hogy szeretjük egymást, segítjük egymást, önként, és épp a Biblia értelmében. Ebben is elől akarok járni, vagy ha tetszik, tökéletesnek lenni.

--

„Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető jogaival és az Evangélium tanításával. A polgári hatóságokkal szembeni engedetlenséget - amikor a hatóságok követelései ellenkeznek a helyes lelkiismerettel - az Isten szolgálata és a politikai közösség szolgálata közötti megkülönböztetés igazolja.” katolikus egyház Katekizmus

Olyan jó lenne tudni, hol voltak a derék keresztény tanárok az oltás idején. Egyébként vannak katolikusok, akik nem vették fel az oltást. Tudok róluk. Protestánsokról nem. Attól még lehet, hogy ők is vannak. Végtére is, hogy az ember gondolkodik a szabadság jogairól az nem felekezetfüggő. Mit is mondjak, én már nem hiszek semmit. A dolgok olyan nagyon elromlottak. Én is 12 éve kiabálok, van az a pont, amikor elég. Csak a rezignált nyugalom. A maradéknak jó leszek, és ez engem teljesen, de teljesen megelégít. 



2022. november 19., szombat

Once

 


You have to be careful with me. I make people sick. Or I kill them. I got a phone call from one of my old clients. 

She had a heart exam this week. The doctors told her she had a heart attack 10 years ago. They asked if she remembered? From what?

She thought about it and told them that I had quit my job at work. She loved me so much, she didn't want to lose me, and that's when she started to feel very bad, her back hurt, she was choking. 

Hu, I'm very sad now. That's my karma. My grandfather also had a heart attack when he heard I was born. And most recently, my ex-husband's cousin when he heard my husband left me. He died instantly from that, unfortunately. 

People love me very much. Take care of me, how you think of me, please take care of yourself. Don't ever die because of me. 

I'm already hiding a lot because of this. Thank you.

I love you (But you know this)


A fényképet köszönöm Lányi Glóriának - GlowArt

Ím a nap

 


Csak most értem, 

mit jelent 

elrejtve 

a föld alatt. 

Várva, mi

fakad. 

Kapok-e áldást valaha

álruhában?

Tart a végtelen csend 

nem kérdés. Egy pillanat 

a sötétség.

Benned nyer erőre a lét.

Holnap is lesz feltámadás.

Ki szegődik melléd?

Kezed árnyékában,

álruhás áldás,

adtál 

még

egy napot,

hogy öröm 

s fény,

hála

fakadjon

Belőled Öröklét.


/Egy Nagy Csibész/


A fényképet köszönöm Lányi Glóriának - GlowArt


2022. október 16., vasárnap

Népszámlálás

 

Mai friss, nahát, felhúztam magam. De ugye nem is csodálkozunk ezen. Ezt írtam ma a facemra. 


Rég húztam fel magam ennyire – ja nem, legutóbb az oltás erőszakolásnál. Azt tudni kell évekig dolgoztam együtt a KSH-val, munkámból kifolyólag rendszeresen adtam le statisztikát, de én ilyet még nem pipáltam, hogy név szerint be lehet azonosítani egy statisztikai jelentés után. Ez ultra gáz. Ott megálltam, hogy adjam meg a nevemet és a lakótársam nevét a hivatalos iratok szerint. Mi???? Utána jönnek majd az érzékeny kérdések. What? Hogyan válaszoljak akkor azokra. Tanultam történelmet, pont így szedték össze a zsidókat. Igaz ők csak a Zsidó Egyház anyakönyvvezetőjének nyilatkozták le magukat, de épp az ő anyakönyvi listájából dolgoztak a nyilasok – igen a zsidó vezetők kiadták a náciknak a sajátjaik adatait! Vagy itt van a kommunizmus besúgó hálózata. De ne menjek messzire, jómagam saját kezemmel írtam alá a nemzetbiztonsági megfigyelhetőségemet. Ez azt jelenti, amit tudtok, megfigyeltek, lekövettek, ismerőseimet, barátaimat, telefonjaimat, leveleimet, de még a bankszámla mozgásomat is. Oké, de az köztünk maradt, a titkosrendőrség és köztem. Meg is történt, elég nyíltan csinálták, örülök, hogy pár éve leszálltak rólam. Szóval nem. Ez a népszámlálás súlyosan adatvédelemsértő. Nem mellesleg ki az a KSH? Ki biztosítja, az adataim védelmét? És miután úgy döntök ott hagyom az online felületet, erre kiírja nekem a program, hogy adjam meg az email címemet is? Micsooodaa? Na, eldöntöttem, hogy megvárom a becsüst, akarom mondani, a biztost. Megnézzük, hogyan tudunk egyezkedni, a névnél lehet megakadunk majd ott is, nem tudom … de könyörgöm milyen bűnt követtem el, hogy még a nevemet is meg kelljen adni??? Nagyon felhúztam magam, pedig milyen szép vasárnap este volt. Várom a becsüst, aztán a közmunkát, hogy 30 órával többet dolgozzak a munkahelyemen bevállalom. Imádom. 







2022. augusztus 1., hétfő

Szem-zbrr-bé-getés

 

Hírmustra


Névnapom, és csakis névnapom alkalmából. 

Én is nagyon sajnálom, amikor férfiak ölnek meg nőket. De persze azt is, amikor nők férfiakat. Sajnálom, amikor a vakcinások ölnek vagy nyomorítanak meg embereket, de persze azt is, amikor nem a vakcinások teszik ezt. Sajnálom, amikor valaki egyéni okokból öngyilkos lesz, de azt is, aki azért, mert a kormányintézkedések kergették bele, mint például a kötelező oltás, vagy a deviza hiteles kamatemelés, a kilakoltatás, a munkahely elvesztése, háború és vagy ezer más ok, ami egyértelműen társadalmunk vezetésére hárítható. Sajnálom tehát Dr. Lisa-Maria Kellermayr, de ő csak egy ebből a sok százezer veszteségünkből, amit kifejezetten a kormányzati intézkedések okoztak. Senkinek nem kellene az oltatlanok ellen lázítani ezzel a halálesettel. Ugyanolyan jogunk van oltásellenesnek lenni, mint másoknak oltáspártinak. Mindkettő áldozatokkal jár. Aki ezeket az áldozatokat nem tudja felvállalni, az húzza meg magát csendesen. Ezekben a nehéz időkben az sem bűn. 

Saját tapasztalatomból nyert vélemény: ha megfenyegetnek, talán jobb megvárni, hogy értem jönnek-e? Nem? Két évig vártam a fekete autót, amit a kormány küld, és csak egyszer suhintott meg. Nos. Két év rettegés, és ezek nem jöttek értem, pedig még azt is üzenték: nem élem túl a telet. Túléltem. Akkor most érdemes lett volna öngyilkosnak lennem, mert két évig fenyegettek a médián keresztül? Egyértelmű, hogy nem! A fenyegetésekről ennyit. A pszichológiai nyomás nyilván így is magas és károsító volt, két tizeddel emelkedett a vérnyomásom. Mára kikúráltam, köszönöm jól vagyok. 

És gyerekek, ez az elmúlt két év nem mese volt. De mára látszik, hogy mennyire kifutott a téma, ilyenekkel kell tehát a médiát feldobni: https://444.hu/2022/07/31/meghalt-egy-osztrak-orvos-akit-oltasellenesek-halalosan-megfenyegettek-mert-a-vakcinakat-nepszerusitette  

És tadam ezzel végre találtam egy hírt, ami írásra késztett. Ezekben az időkben nehéz ilyenre lelni az újságokban. Szánalmasak. Szóval, őszintén és nagyon sajnálom, amikor az egyik ember megöli a másikat. Állati tulajdonság az. A legalantasabb. És lám, most legfelsőbb szinten végzik azt. Nyilván nem közvetve. A kormányzat az ő pribékjeivel, az orvospapokkal és ficsúrjaikkal az újságírókkal. És semmi másért, csak is a pénzért. No comment. Ki kit ölt meg, és ki volt az áldozat?

Sajnálom a doktornőt, de kétségeim vannak, hogy egy jó embert se talált az oltatlanok között ott Ausztriában, aki normálisan elmagyarázta volna a gondolatait? Ejnye-bejnye. Ha valóban ez volt öngyilkosságának oka, abban a békés Ausztriában. Ahol a kormányzat kötelezővé akarta tenni a vakcinát a felnőtt lakosság számára, és ahol fellázadt ellene a nép, több hónapig, és ezzel vonatták vissza a törvényhozási akaratot. Az oltatlanok nem tehetnek róla, hogy léteznek, ezért tényleg kár öngyilkosságot elkövetni. Ahogy kár, azért is mert léteznek négerek, szír menekültek és stb stb. A problémákat nem így oldjuk meg, kivétel ez alól Seneca. De nekik talán kötelező is lenne így. Már, mint a bukott kormányzati tanácsadóknak, ne ábrándozzunk, ma már Senecák sincsenek. Úgyhogy szegény doktornő valamit nagyon félreértelmezett. Talán érdemesebb lett volna egy pszichológust keresnie, akiket az ilyen cikkek alján feltűntetnek. Biztos, hogy sok fenyegetődző az életből kizárt oltatlan is ezt tette. Öngyilkosság helyett. Tehát ne legyetek öngyilkosok. Gyilkolni nem jó dolog.

--

Hol is van háború? Ez a hír Magyarországról szól: 

--

Szerintem pedig a macskák irányítják a világot. Imádkozzunk.



2022. június 4., szombat

Miért is? Hova is?

 

Nem kétséges, hogy az új világvallás már felállt. Új világvalláshoz, új evangélium, ahhoz új próféták. Az apostolaikat már láttuk minisztereinkben, országvezetőinkben. Dobbantáshoz miért is mindig a kereszténységet választják? Miért is ellenségképük a keresztények Istene? Azért mert valójában tényleg a Mindenható az ellenségük, azt kell legyőzniük beteges gondolkozásukban. Mert nem ismerik az alázat útját. Pedig a megtérés segítene rajtuk.

(Aztán nagy fejlődésükben nehogy a felhőbe ragadva, Mesterséges Napukból Isten kihúzza őket, aztán újra a Földön találják magukat amőbaként. Hajrá, lehet majd megint 4 milliárd évet kúszni előre. Sok sikert.)

"Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: "Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van." Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára. Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára." 2Pt 3,3-7


https://www.youtube.com/watch?v=yjfCMiQDEgM

Yuval Noah Harari, a hamis próféta:

"A halál alapvetően egy technikai probléma. És noha ez egy bonyolult technikai probléma, technikai módszerekkel megoldható. Nem kell várnod Istenre, néhány tudós a laboratóriumban megoldja, ha adsz nekik elég időt és pénzt."

"Hagyatkozhatsz az új technológiára, biotechnológiára, mesterséges intelligenciára stb., hogy legyőzd a halált és létrehozd a mennyországot itt a földön."


"Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, most meg is jelent; mégpedig sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók. Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és ezt tudjátok is mindnyájan." 1Jn 2,18-20


Vajon miért is gyűlölik ennyire a keresztényeket? 

Mert tagadják Isten létét. Istenkáromlók. 


"Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, mert tagadja az Atyát és a Fiút." 1Jn 2,22

"Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van." 1Jn 4,3

"Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az antikrisztus." 2Jn 1,7