kicsit kavarog bennem minden.
Hétvégén nehéz döntést hoztam.
Közben rohan tovább az élet.
Itt is, ott is.
Egy-egy hang elér hozzám.
Ma ülök egy tárgyalóasztal mellett ...
s úgy adom jelenlétem, mint 12 éve,
amikor a haldoklók kezét fogtam.
kicsit kavarog bennem minden.
Hétvégén nehéz döntést hoztam.
S közben rohan az élet.
Újabb könyvcsomag jött ma.
Bár a Háború és Béke után azt mondtam, vége.
Örökre vége.
Veronika jut eszembe, pszichológus barátném, Debrecenben,
csak nevetek... soha nincs vége.
Semminek.
Kavarog a fejem.
Itt egy gondolat, ott egy.
Nem akarok depressziós lenni. Nem akarom siratni a magyar embereket. Ma bejött hozzám egy ügyfél. Cigányasszony. A jobb fajta. Ahogy leült megkérdezi tőlem:
- de hogy szólíthatom?, egy ilyen vezetőt? -
Fölhúzhattam a szemöldököm. Ránéztem:
- Boglárka.
- Na jó, de mégis? Hogyan szólítsam? -
Megráztam a fejem:
- Boglárka. Ilyen egyszerűen.
Nemesek, polgárok, férfiak és nők. Feudalizmus, polgárosodás, modernizáció, Marx, Julius Evola, Wells, 100 év, 1945, Inman, 20 év, 30, az Egy. Hawkins, ... Zrínyi és A csend. Magyarok.
Ennyi.
Túlparton a róka, folyón kel át,
recseg a lába alatt a jég, óvatosan lépked.
Végül mindent aláaknáz és robban az egész.
Megfesteném. Bíz' Isten, ha lenne időm, meg én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése