Mária útja

    "Mária útja valami örömteli boldogsággal, gyengédséggel, földöntúlisággal - az égnek és az angyaloknak a köszöntésével kezdődött. Azonban az isteni kegyelem ilyen óráiért mindig fizetni kell, azaz ezeket az órákat a kísértések és gyötrelmek keserves útjai hitelesítik. Ez a törvény az Isten kiválasztottai számára, azok számára, akiket az Ő szeretete megérintett. Őket az Isten különleges kegyelmi utakon vezeti, de ugyanakkor és ugyanolyan mértékben a szenvedéseknek és a kísértéseknek a megtisztuláshoz vezető útján is, hogy alázatosak és kicsinyek maradjanak. Egyetlen kiválasztott sem kerülheti el ezeket a kísértéseket, még maga az Isten Fia sem, akit megkísértett a sátán. A kiválasztottság rendkívüliségének mértékében adatik ehhez az úthoz a szenvedés. Valóban egyetlen ember útja sem volt olyan rendkívüli, mint Máriáé - ezért voltak olyan nagyok azok a szenvedések is, amelyek kiválasztottságához tartoztak, s amelyek elviselésére átadta magát. Csak azzal szilárdíthatja meg valaki a kiválasztottságát, ha az ilyen rendkívüliséget minden következményével együtt vállalja.

    Azonban Isten az Ő végtelen jóságából gondoskodik arról, hogy az Ő kiválasztott eszközei ne kísértessenek erejükön felül. Így gondolta el az Úr az Ő szeretetében, hogy az az út, amelyet Mária az angyal indítására rokonához, Erzsébethez megtett, őt hitében megerősítse és az angyali üzenetet igazolja. Mária, aki teljesen a szeretet engedelmességében élt, azonnal eleget tett az angyal halk indításának. Nem törődött azzal, hogy családjában megütköznek rajta, és ez az út őt bajba juttathatja. Mint ahogy ennek lennie kellett, Isten parancsa volt fontos a számára, s ilyenkor az ember nem kérdezi, hogy cselekedetével vagy útjaival tetszik-e az embereknek, vagy sem. Mária, küldetésének szent "kell"-jével, késztetésével volt eltöltve. Így felkerekedett egy napon és sietve vándorolt Júda hegyvidékén át, hogy rokonát Erzsébetet meglátogassa, akit Isten szintén kiválasztott, akivel Isten szintén nagy csodát tett, amikor annak jelévé tette őt, hogy Istennél semmi sem lehetetlen.

    Máriának bizony szüksége volt arra, hogy útja és megbízatása megerősítést nyerjen. Bizonyára lehettek órák, amikor az üzenet az angyal eltávozása után - puszta ábrándnak tűnhetett. Súlyos kísértések támadhattak rá, amint jobban belegondolt, hogy miilyen szégyent és bajt jelentenek ezek a szavak: "Gyermeket fogansz". Várandóssá lenni, úgy ahogy az asszonyok gyermeket várnak, és mégis szűznek maradni? Ki fogja elhinni ártatlanságomat? Ki áll majd mellettem?

    Soknapi utat tett meg hegyeken, dombokon és völgyeken át vándorolva teljesen egyedül ezekkel a kérdésekkel - de ugyanakkor azzal a szent titokkal és reménnyel is a szívében, hogy Isten Fia nemsokára megszületik, megpillanthatja, karjaiban tarthatja Őt, ő hozhatja a világra azt, aki Izrael reménysége, Dávid trónjának királyi örököse lesz.

    Így ment át Galileán Júdea felé Erzsébethez; errefelé a hegyek magasabbak, s így az út is fárasztóbbá válik. A szíve legmélyén hordozhatta az Urat és Teremtőt, Őt, Aki egy napon majd minden teremtményt megvált, és mindent újjá tesz. Vajon nem vesz-e részt sejtelmes módon az egész teremtés ebben a titokban, ebben az örömben - mint ahogyan a keresztre feszítés órájában is részt vesz a teremtés a Teremtő szenvedésében -, míg mi emberek gőgünkben mindig vakok maradunk az ilyen isteni eseményekre?

    Másrészt viszont minél inkább közeledett rokonai házához, Mária szívében egyre nőtt az aggodalom: hogyan fognak vélekedni róla, ha meghallják az ő nagy titkát? Mit mondanak majd Erzsébet és Zakariás? Vajon Erzsébet nem érti majd őt félre és nem fog-e mindent félremagyarázni?

    És elérkezett a nagy óra, amikor Zakariás házába lépett, ő, az egészen fiatal leány, aki bizonyára nagyon félénken közeledett idős rokonához. De Isten jelet adott: "... amikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében."

    Ezt Isten nemcsak azért tette, hogy Jézust, az eljövendő Megváltót már Erzsébeten keresztül is tiszteletben részesítse az alábbi köszöntéssel: "Áldott a te méhednek gyümölcse", hanem azért is, hogy Máriát vigasztalja és megerősítse a hitnek és szégyennek azon a nehéz útján, amelyre elhivatott. Az előrehaladott korú Erzsébetből, a Szentlélektől eltelten, hangos szóval így törtek fel az üdvözlés és áldás azon szavai, amelyek az alázatos szolgálóleánynak, Máriának minden aggodalmát eloszlatták.

    Így erősítette meg Isten még egyszer Mária kiválasztását egy olyan emberen keresztül, aki egyáltalán nem tudhatta, hogy Isten mit mondott neki, és nem tudhatott arról, hogy milyen titkot hordoz aggodalommal és boldogsággal. Mindezt csak Isten nyilatkoztathatta ki Erzsébetnek. A Szentlélektől eltelve ugyanazokat a szavakat mondja ki Erzsébet, amelyeket az angyal mondott: "Áldott vagy te az asszonyok között."

    Mennyire jó az Isten, hogy ezzel a köszöntéssel bizonyossá tette Máriát: az angyal üdvözlete akkor Isten üzenete volt hozzád. Így erősítette meg őt a lelkében felmerülő minden kísértés és aggodalom legyőzésére és a reá váró megvetés és gyalázat elviselésére. És azután Erzsébet tovább folytatta: "Áldott a te méhednek gyümölcse." Milyen boldogító szó: nem egy természetes, hanem egy áldott gyümölcs az, amit Mária hordoz, ilyképpen Isten Fia. Ez minden bizonnyal új, kegyelemteljes üdvözlet magától az Istentől az ő számára, mivel ez a köszöntés kiválasztottságának a megerősítését és a benne felmerülő kérdések és kísértések megválaszolását is jelenti.

    És attól, amit Erzsébet a továbbiakban mondott, a megtiszteltetés súlyától Mária egyre mélyebben hajolt meg: "Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?" Hogyan volt képes Erzsébet neki, az egészen fiatal rokonnak, aki még éppen hogy csak belépett a házba, ekkora hódolatot nyilvánítani, és hogyan volt képes őt saját - mármint Erzsébet - Ura anyjaként szólítani? Igen, Erzsébet Isten szócsöve lett; Istené, Aki végtelen jóságában lehajol ahhoz, akit Ő Fiának anyjává választott és megerősíti őt az útján: "És boldog az aki hitt; mert beteljesednek azok, amiket az Úr néki mondott."

    Ismét egy válasz mindazokra a kísértésekre, amelyeket Máriának át kellett élnie! Vajon nem merülhettek-e fel benne ilyen gondolatok: Ó bárcsak ne hittem volna, bárcsak ne adtam volna a beleegyezésemet, akkor most nem lennék ezen az úton, amely a vesztembe vezet, nem várna rám kitaszítottság, megszégyenítés és talán megkövezés is - nem lennék ezen az úton, amely az én képzelődésem és látomásaim tévútjának bizonyul! Most azonban ez a köszöntés: "Boldog vagy te, mert hittél!" Máriának megerősítést és bátorítást adott, hogy továbbra is hinni tudjon majd azokon a sötét utakon, amelyek még előtte állottak, amikor majd József tudomást szerez titkáról s kénytelen lesz neki ezzel véget nem érő szenvedést okozni. A későbbiek során is mindig fülébe cseng majd ez a köszöntés: "Boldog vagy te, mert hittél!".

    Ez a  másik kijelentés: "Minden beteljesedik, amit az Úr mondott neked", bizonyossá tette számára, hogy ez a nehéz út nem torkollik értelmetlenségbe, a vége nem lesz megkövezés, anya és gyermek halála, hanem Isten Fia emberként megszületik és később birtokolja majd Dávidnak trónját. Igen, Erzsébet el volt telve Szentlélekkel és a Szentlélek szikrája hullott Máriára is, és ez a szikra egyesült azzal, amit már Isten Lelke hitben reábízott, s a kettő együtt lánggá növekedett. Ez a Szentléleknek olyan órája volt, amelyben Isten választottai itt egymásra találtak, ők akiket csodáival tüntetett ki Isten, akik kegyelmet találtak, ők, akik Isten tervének különleges útjain járhattak. Nem csoda tehát, hogy Mária szívéből feltört a dicsőítő imádság, a Magnificat: "Örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben, mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotjára." A megalázottság és szégyennek útja után Erzsébetnek hódolattal teljes szavai a magasztalás dicsőítő énekét fakasztják fel Mária szívéből."

/M. Basilea Schlink: Mária, Urunk Jézus édesanyja c. könyvéből/