A hálaadás és az imádat

Most, hogy voltak itt a Jehova tanúi nálam, de egyébként is éppen mostanában gondolkoztam az imádatról.

Tudom Dániel prófétáról, hogy naponta háromszor imádta leborulva az Istent.
Jehovai tanúinak azt mondtam, Jézust leborulva imádták, tanítványai, vagy, akiket meggyógyított, és még sokan mások. Ha Igaz (próféta vagy csak tanító) lenne, de nem lenne Istennel egy, akkor nem engedte volna meg, hogy Istenként imádják.
Erre azt a választ kaptam, hogy az ókorban szokás volt - az üzleti életben például - a tiszteletet, hódolatot kifejezni leborulással. Tehát, Jézus, szerintük csak, mint Jó tanító fogadta a leborulást (erre mindjárt visszatérek).
Természetesen a hódolat, és tisztelet kifejezése a mai korunkban is jelen van, például a fejmeghajtás. Nem feltétlenül mindig a hatalmat tiszteljük ilyenkor, hanem meghajlás valamilyen - például erkölcsi - erény előtt.
Ember embert tisztelhet, akár leborulva is. Bár én ezt a fajta tiszteletet erős túlzásnak - nem őszinte, hanem emberi számításnak -  tartottam már a Bibliában olvasva is. (Például Jákób Ézsau előtt). Úgy gondolom ez a fajta tisztelet, imádat, amely a leborulásban ölt testet, csak - a szíveket vizsgáló - Istent illeti.

Visszatérve Jehova tanúinak arra, hogy Jézus csak egy jó tanító lett volna: Jézus többször elmondta, Ő egy az Atyával. Jézus egylényegű Istennel, erről beszélt Fülöpnek:

"Jézus erre ezt mondta: "Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek." Jn 14,9-11

Természetesen ez már mennyei magasság, elképzelni sem tudjuk, hogyan lehetséges. Nem is kell. Ez a szent és mennyei dolgok tiszteletébe tartozik, amit az ember itt a Földön élve még nem érthet. Elég, ha elfogadva hit által: tudjuk.

Imádat.

Katolikus lexikonból:

imádás (gör. proszkünészisz, 'leborulás', lat. adoratio, 'csókkal illetés'): 1. a →vallásosság erényének fő cselekedete, mely egyedül →Istent illeti. Az ~ által az értelmes teremtmény elismeri Isten abszolút fensőbbségét, egyedüliségét és az Ő szeretetében megalapozott teljes függését. Az ~ belső és külső tiszteletadásban fejeződik ki. - 2. a vallásos ember alapmagatartása, aki tudatában van az őt körülvevő és minden teremtmény alapját képező titoknak. A Szentírásban a héberben leginkább a 'meghajolni', 'mélyen meghajolni' ige utal az ~ra; a LXX-ban és az ÚSz-ben a gör. proszkünein, '(a földet megcsókolva) leborulni' felel meg neki. A profán szóhasználatban a kifejezés azt az üdvözlő mozdulatot jelölte, mellyel az alárendeltek a tekintélyes személyeket köszöntötték. Vallásos értelemben mind a héb., mind a gör. ige híven tükrözi a lényeget: az istenség előtt, mely mint →szent a természetfölötti rendhez tartozik, az ember összezsugorodik, kicsi lesz és leborul (vö. Ez 1,28; Dán 8,17; Jel 1,17).

Az ÓSz-ben Isten ~ának jelentősége Jahve kizárólagos ~ának parancsában fejeződik ki: (Kiv 20,2; MTörv 5,6-9; 6,13) az egyedül Szentet (Iz 6,3) illeti meg minden tisztelet. A próf-k határozottan óvnak a bálvány~tól (Iz 44,6-20). A zsoltárok ~t, dicséretet, hálát és bizalmat fejeznek ki, valamint azt, hogy a bálványok megvetésre és elutasításra érdemes „semmik” (vö. Zsolt 95; 97; 99; 135; 145). A próf-k a végső időkre Isten egyetemes ~át ígérik (vö. Iz 27,13; 45.20-24). - Az ÚSz-ben Jézus a kísértőnek mondja a MTörv 6,13 szavaival: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Lk 4,8). Jézus Krisztusban érkezett el az óra, amikor az „igazi imádók” az Atyát „lélekben és igazságban” imádják (Jn 4,23). A keresztény ~ csak Krisztusban és általa a Szentlélekben történhet. Az ~ helye többé már nem a jeruzsálemi tp., Jézus maga a „templom” (Jn 2,19-22). - Az ÚSz beszámol Jézus emberségének (Mt 2,2-11; Mk 5,22.33.) és a föltámadt és megdicsőült Jézusnak ~áról is (Mt 28,9.17; Lk 24,52; Jn 20,16.28). Szt Pál a Fil 2,6-11 szavaival kifejezetten a mennyei Küriosz ~át hirdeti meg. Szt János a „bárány” eszkat. ~ára utal (Jel 5,6-14). - 3. ~ illeti a →Szentháromságot s benne az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, továbbá a →hüposztatikus egység alapján mindazt, ami a második isteni személyhez tartozik: az →Oltáriszentséget, a Szent →Keresztet, Jézus Krisztus emberségét, →Jézus Szívét. - Az ~ az ember legelemibb erkölcsi kötelessége, melyet a →főparancs ír elő. A teljes ember tette, mely külső, látható formákban (térdhajtás, leborulás) is kifejezi az imádó lelkületet. Megtagadása a →hitetlenség és a →vallástalanság, a nem Istennek szóló ~ a →bálványimádás bűne. - Az ~ nem tévesztendő össze a szenteket megillető vallásos tisztelettel. →Mária-tisztelet, →szentek tisztelete, →képtisztelet. - 4. Az ikgr-ban az ~t a térdelés v. leborulás fejezi ki. Ált. térdelve ábrázolják a pásztorokat (→pásztorok imádása) és →Háromkirályokat a gyermek Jézus előtt, donátorokat, ill. angyalokat és szenteket Jézus és Mária előtt. Jézust földre borulva imádja VI. Leó cs. a →Hagia Sophia mozaikján.  **

A Bibliában, az imádat szorosan összefügg a hálaadással. Amikor Istent dicsérjük, imádjuk, nem csak - nem elsősorban - hatalmáért, félelmes fenségét, hanem lényének Isteni mivoltáért: Szentségéért, Jóságáért, Tisztaságáért, Irgalmáért, Igazságosságáért (...) tesszük. Tehát hálát adunk.
Hálaadásunk, Istent dicsőítő ének, magasztalás, vagyis imádás. Az Ő örök Isteni tulajdonságaiért, melyet - kimondhatatlan - neve (JHV) teljességében hordoz, de hordozza a többi neve is. Ha neveiben - és Igéjével - dicsérjük magasztaljuk, az hálaadás, imádás. Sőt! Leginkább ebben tudjuk elérni Őt.

A zsoltárokat olvasás helyett - ahogy a Lélek adja - éneklem. Így jobban ki tudom fejezni imádatomat. (Persze annak örülök, hogy eddig ezt csak Isten hallotta a belső szobámban.)

Úgy tűnik nekem, mintha a Mennyben folyamatosan énekelnének. Az éneklés, mint kifejezés nagyon lelki, vagyis igazán mennyei dolog, szerintem. Illik a dicsőítéshez.

"Énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: "Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid". Jel 15,3-4

De jó lenne tudni lélekből lelkemben folyamatosan énekelni ezt az éneket már most, itt a nyomorúságos Földön élve! Ez azonban csak akkor történik meg, ha már nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéletei.

"Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet." 

1Krón 29,13

"Ott kellett állniuk minden reggel, 

hogy hálát és dicséretet mondjanak az ÚRnak, ugyanígy esténként is" 

1Krón 23,30

"Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom hálaadással." 

Zsolt 69,31

"Milyen jó hálát adni az ÚRnak, és zengeni neved dicséretét, ó Felséges" 

Zsolt 92,2

"Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt!" 

Zsolt 105,1

"Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért" 

Zsolt 107,8

"Tiszta szívből adok hálát neked, tanulva igazságos döntéseidet." 

Zsolt 119,7

"Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!"

Zsolt 136,1

"Adjatok hálát az istenek Istenének, mert örökké tart szeretete!"

Zsolt 136,2

"Adjatok hálát az urak Urának, mert örökké tart szeretete!"

Zsolt 136,3

"Adjatok hálát a menny Istenének, mert örökké tart szeretete!"

Zsolt 136,26

"Adjatok hálát az ÚRnak, hirdessétek nevét! 

Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! 

Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos!"

Ézs 12,4

Lélek általi nyelveken szólás Isten imádásáról dicséretéről, az alábbi ige közvetetten szól arról, hogy mindannyiunknak szükségünk van az Istent dicsérő imádásra - értőn - hallani is, másoktól. Mivelhogy nemcsak Istent magasztalja az, de maga a magasztalás erősíti - építi - a hallgatókat.

"Mert ha csak lélekkel mondasz dicséretet, 

akkor aki az avatatlanok helyét foglalja el, 

hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, 

amikor nem is tudja, mit beszélsz?

Mert te ugyan szépen adsz hálát, de a másik nem épül belőle." 

1Kor 14,16-17

"Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, 

és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére."

2Kor 4,15

"Mert ennek a szolgálatnak az ellátása nemcsak a szentek szükségleteit elégíti ki, 

hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt." 

2Kor 9,12

"Adjatok hálát az Istennek, 

az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében." 

Ef 5,20

"Semmiért se aggódjatok, 

hanem imádságban és könyörgésben 

mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt" 

Fil 4,6

Ige arról, hogy ahogyan élünk, vagyunk, növekszünk, nem mint a lufi leeresztünk, hanem:

"Hálaadásotok legyen egyre bőségesebb." 

Kol 2,7

"Hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek." 

Kol 3,16

"Ne szűnjetek meg hálát adni."
Kol 4,2

Ige arról, hogy ne azért imádkozzunk, hogy nekünk - már megtérteknek - jó legyen, hanem hogy olyan uralkodó alatt élhessünk, ahol teljességgel megélhetjük hitünket, terjedhet az Ige, és minél többen megtérhetnek/üdvözülhetnek:

"Arra kérlek mindenekelőtt, hogy 

tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat 

minden emberért, 

a királyokért és minden feljebbvalóért, 

hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben. 

Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, 

aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, 

és eljusson az igazság megismerésére."

1Tim 2,1-3

"Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, 

legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: 

tisztelettel és félelemmel." 

"Azért, ha megmozdíthatatlan királyságot kapunk, 

legyünk hálásak, mert ezzel Istennek tetszően, 

lelkiismeretesen és félelemmel szolgálhatunk."

Zsid 12,28 /Csia fordítás 

"A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, 

körös-körül és belül tele volt szemekkel, 

és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: 

"Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, 

aki volt, és aki van, és aki eljövendő!" 

És amikor az élőlények 

dicsőséget, tisztességet és hálát adnak a trónuson ülőnek, 

aki örökkön-örökké él,

 leborul a huszonnégy vén a trónuson ülő előtt, 

és imádja az örökkön-örökké élőt; 

koronájukat is leteszik a trónus elé, és ezt mondják: 

"Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, 

a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, 

és minden a te akaratodból lett és teremtetett" 

Jel 4,8-11

A Biblia szerint imádat, dicséret és hódolat illeti a trónuson ülőt, az Atyát, és aki jobb keze felől áll a Fiút, a Megöletett Bárányt:

"És láttam a trónuson ülő jobb kezében egy könyvet, belül és kívül teleírva, hét pecséttel lepecsételve; és láttam egy erős angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: "Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit?" De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba. És nagyon sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen. Ekkor a vének közül egy így szólt hozzám: "Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, a Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét". És láttam, hogy a trónus és a négy élőlény közelében, a vének között, ott áll a Bárány: olyan volt, mint akit megöltek; hét szarva volt, és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre. A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónuson ülő jobb kezéből; és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt - mindegyiknél hárfa volt és aranycsésze, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek -, és új éneket énekeltek ekképpen: "Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből;és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön." És láttam, és sok angyal hangját hallottam a trónus, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon: "Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!" És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: "A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!" A négy élőlény így szólt: "Ámen!" És a vének leborultak, és imádták őt." Jel 5,1-14