A híd

Volt egy álmom. Azon a napon, amikor a záró szociális vizsgát tettem. 

Egy hegy tetején voltam a férjemmel. Sétáltunk. Olyan magasan voltunk, hogy hó feküdt a talajon. Távolkeleti kis nép élt ott. Szegények voltak. Az egyik család behívott magukhoz vendégségbe. A szoba teljesen üres volt. Megláttunk egy pingpong asztalt és mivel jól tudtam pingpongozni, játszani kezdtem. Addig maradtam, amíg világbajnok nem lettem. A kis nép nagyon örült nekem, nem akartak elereszteni, de mi továbbmentünk. Újra karonfogva sétáltunk. Azon gondolkoztunk valami nyaralónak tűnik ez a hely, de túlságosan szegények itt az emberek. Mire odaértünk egy hatalmas kő hídhoz. Olyan széles volt, hogy két autó elfért volna rajta egymás mellett, és olyan hosszú volt, hogy a másik hegy tetejéig ért, akár lehetett százkilométer hosszú is. Hihetetlen stabilnak tűnt ez a híd, de nem mertem rálépni. Mire elengedtem férjem karját és elindultam a hídon. Tériszonyatos ember vagyok, pár métert mehettem, visszafordultam. Mire szembe velem egy fiatal 14 év körüli lány állt, maga előtt tolt egy babakocsit, benne egy kisgyermekkel. Kérdőn rám nézett, hát nem megyek tovább? Elbizonytalanodtam. Tekintetében az volt, ha én nem megyek tovább, akkor ő sem. Valamiért muszáj neki átmenni a másik hegyre áttolnia a kisbabát, ahol majd angyalok felnevelik. Tudtam, hogy arra a másik hegyre nekem is át kell mennem. Ott Isten lakik.
Alattunk lent több száz kilométerre egy hatalmas város terült el. A híd efölött a város felett ívelt. A több száz méteres felhőkarcolók tetejét alattunk, messze lehetett látni. Hihetetlen magasan voltunk. Azon gondolkoztam kiépítette ezt a hidat? Tudom, hogy biztonságos, de nem merek átmenni rajta. Ezért pillanatok alatt lent teremtem a városban, az emberek között. Az emberek agyonhajszoltak voltak, mindig rohantak dolgozni. Olyanok voltak, mint a rabszolgák. Korán keltek, későn feküdtek. Falanszternek tűnt az életük. Annyit dolgoztak, hogy se vágyaik, se pihenésük nem maradt. Még is szegények maradtak. A mennyei hegy felé vágyakoztak. Főképpen gyermekeiket szerették volna oda fölvinni. Én lebegtem, és Istenről beszéltem nekik, az utcán. Halványan ragyogtam. Az emberek lassan meg- megálltak, és hallgatni kezdtek engem. Egyre többen kezdtek hallgatni, de csak némán. Nem beszélgettek, nem kérdeztek tőlem semmit.
Ezután eszembejutott, hogy nekem mégis csak fel kellene mennem oda arra a hegyre. Ezért elindultam, de nem a mennyei hegyre, hanem amelyiken előzőleg voltam. Arra gondoltam, majd legyőzöm magam, és mégis átmegyek azon a hídon, amelyen át kellett volna előzőleg mennem. Mezítlábasan indultam, és mivel a hegy éles, köves volt, talpam véres lett. Nem törődtem vele, mentem felfele...

Mivel éppen aznap vizsgáztam, a pszichológiai tanáromnak elmeséltem ezt az álmomat, hátha tud nekem segíteni. Nagyon felkavart ugyanis ez az álmom. Végighallgatott, majd azt mondta, hogy bizonyosan visszatérő álmom ez, mire én: nem. Ennél több magyarázatot nem adott. Pedig álommagyarázatot is tanított. :)
Sokat gondolkoztam mit jelenthet. Beleívodott a lelkembe.
Miután levizsgáztam, előbb egy gyermekotthonban kezdtem dolgozni, ahol a garázsban volt egy pinpong asztal. A gyerekek fene büszkék voltak játéktudományukra, és nagyon el akartak volna valamilyen módon agyabugyálni, mint gondozót. Ezért kihívtak. Akár szabad, akár nem - gondoltam magamban - pénzben játszunk. Ugyanis eszköznek láttam, hogy egy kicsit helyrepofozom beképzeltségüket. Mivel azt hitték, olyan nagyon tudnak pingpogozni, én pedig csak ügyetlen nő vagyok, pironkodtak, amikor egyiket a másik után vertem el. Mivel pénzük egy szál se volt, sose adták meg tartozásukat. Lett is tekintélyem ezek után, amiből még tudtam lavírozni egy kicsit közöttük, vagyis, hogy fegyelmezni, majd amikor ez a tekintélyem tovaszállt a gyerekek is kicsúsztak a kezemből. A gyerekotthon rendkívül nehéz terep volt számomra, ott megbuktam, néhány hónap múlva eljöttem, noha a gyerekek kérleltek, hogy ne menjek.
Ez a pingpong asztal volt eddig az egyedüli, amelyet biztosan felismertem az álmomból. A többit csak sejtem.
Hol tartok most? Avagy nincs jelentősége, mert a szintek között ide-oda ugrálok?

Ma hosszú idő után böjtöltem. 2006-ban egész évben, hetente kétszer böjtöltem. Csak vízen, és kenyeren voltam. Annak idején, nehezen tudtam böjtölni. A mai nap meg se kottyant. Egyszer se voltam éhes. Igaz, és ezt szeretném magamnak is mondani, Istent kértem, hogy segítsen. Egyedül nem menne. Egyedül Övé a dicsőség. Ezért elhatároztam, hogy holnap is böjtölök. Mivelhogy a mai nap túl könnyen ment, igazán nem is volt böjt. :) és még a munkatársaim se vették észre és ezért nem is gyötörtek... lehet, hogy az ő gyötrésük is hiányzott nekem, hátha holnap észreveszik. :)

bogi