"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2011. február 2., szerda

Ági nem figyelt rám. II.



Mi a biztosíték arra, hogy én jól olvasom a Bibliát? Valóban úgy kell-e értelmezni, érteni, ahogy értem? Nincs-e joga mindenkinek úgy érteni, ahogy ő akarja?

Hm. Hányszor feltették nekem ezt a kérdést. Szinte vádlóan. Már reggel tudtam, hogy el fog hangzani felém. Csak arra voltam kíváncsi mikor.
Nincs a kérdéssel semmi baj. Csak nem értem, akkor miért érdeklődnek nálam az emberek, hogy mit hogyan tegyenek, ha végül mégis csak mosolyogva, önmagukat felmentve ez lesz a végkövetkeztetésük?
Nem fontos. Nem jutok előrébb. A Biblia, Isten kijelentett szava. Minden szava igaz. Sem hozzátenni, sem elvenni nem szabad belőle. Az egész Írás Istentől ihletett. Ha az ember hittel, alázattal, odafigyeléssel olvassa, maga a Lélek tanítja neki az Igazságot. A bensőleg felismert Igazság szabaddá tesz, annak megcselekvése, erőt ad, és még tovább generálja, hogy az ember az elkezdett igaz úton járjon. Annak az embernek, aki olvassa és megcselekszi az Igét, belsejéből élő vizeknek forrása fakad. Életet és gazdagságot ad, annak a szívnek, amelyikben fakad, de azoknak is, akik ezt az embert odafigyeléssel meghallgatják.
Élet az mindenkinek Élet és áldás lesz. Nem csak annak, akiben kijelentődik, hanem annak is, aki, mint hallgató szeretettel, és örömmel fogadja. Az a baj, hogy az embereknek megkeményedett a szívük, nem olvassák a Bibliát, akik pedig olvassák elrejtik kincseiket, mert senki se hallgatja meg őket olyan lelkülettel, amilyennel kellene. Hiszen nem fogom a kincseimet a disznók elé vetni. Nagyon kevesen hallgatnak meg engem szerető lelkülettel, és még kevesebben teljesítik, azt amit az Isten az Igében elvár tőlük. Miért gondolom, hogy az a jó, amit én mondok? Nem gondolom. Én a magam életére gyűjtök eledelt és kincseket a Bibliából. Ha más is akar ebből részesülni adok neki. Ha nem akar, nem adok neki. Nem az én számmal és szívemmel van a baj, hanem az emberek szívével.
Honnan veszem a bátorságot, hogy ezeket írjam? Azért, mert nincs mit vesztenem.

Elmondok egy történetet, 2006-ban történt, amikor sok vívódással végül úgy döntöttem, hogy itthon maradok, és imádkozom, és az Úrnak szentelem az egész életemet, kaptam egy levelet.
Feladója Nagy Erzsébet volt, egy Kiadó vezetője. Személyesen ismertem őt férjemmel együtt. Hitemről, hitünkről, életünkről közelebbit keveset tudott, de szimpatikusak voltunk neki. Egy alkalommal, amikor egy Zimányi József előadásra mentünk férjemmel, találkoztunk az ajtóban. Az előadást ő szervezte. Amikor meglátott a tömegben minket, hozzánk jött, megragadott és elvezetett. Azt mondta: "gyertek, imádkozzatok Józsi bácsiért, mert nagyon rosszul van, lehet, hogy nem fogja tudni megtartani az előadást."
Azt gondoltuk férjemmel, hogy bizonyosan már sokan imádkoznak Józsi bácsit körülvéve. Hiszen híres, nagy igehirdető ő, aki valóban megtapasztalta a Jézusba vetett hite miatti üldöztetést. Józsi bácsi előttünk szent volt. Tehát azt gondoltuk, sokan lesznek már ott, mint egy utolsókat választott ki erre a feladatra Erzsébet, még akik talán beleférnek az imádkozók közé.
Igen ám, de nem így volt. A szobában egyedül ült Józsi bácsi. Leültetett minket Erzsébet, és várta, hogy imádkozzunk.  Fiatal, húsz évesek voltunk. Józsi bácsi nyolcvan felé. Nyilvánvaló volt, hogy gyengeségét elrejtette, de nem fogja tudni megtartani az előadást, amire már százan is összegyűltek. Döbbenten ültem a nagy ember előtt. Én imádkozzam érte? Neki kellene értem bűnösért, és a hitben fiatalért.
... Imádkoztunk. Így négyesben. Józsi bácsi az ima végén megerősödött, és megtartotta az előadást. Milyen szép előadás is volt, kár lett volna kihagynom.

Szóval ez a hölgy írt nekem levelet, 2006-ban. Nekem címezte a levelet, noha a férjemnek szokott írni. Az én nevem állt a borítékon. A levél nekem szólt. Valóban Isten ihlette. És hogy miért pont őt használta fel a levél írására a mai napig nem tudom, de életem fordulatának megerősítésében nagy segítség volt, mint egy pont az i-re. A levelet az elejétől a végéig, végigbőgtem. Honnan tudta ő, hogy én bennem milyen folyamatok zajlanak le, évek óta nem találkoztunk és közelebbről nem is ismert? Isten vezette ujjait, amikor írt. Szerintem nem is tudja ő se, hogy használta az Isten.
Amikor így olvastam a levelet, a végén egy ige állt. De mivel annyira sírtam, a meghatódottságtól, a könnyeim elhomályosították az írást, és véletlenül félreolvastam a szöveget. Kicsi hiba volt, de éppen akkor, örökre szólóan, jelentős. Nem nagy szavak ezek. Az én életem.

Az Ige, ahogy olvastam így szólt:
Minden tekintetben megmutatom nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: "Nagyobb boldogság adni, mint kapni." Apcsel. 20,35.
A hiba pedig ez volt benne: nem megmutatom, hanem megmutattam. Pál apostol írta a gyülekezetének, hogy motiválja őket. De én, úgy olvastam és úgy vettem, hogy Isten mondja nekem, hogy minden tekintetben megmutatja nekem, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről, a szegényekről és rászorultakról gondoskodnom. Éppen azokról, akik felé éppen készültem szolgálni.

Ez az Ige, így ahogy volt, félreolvasva, félreértelmezve, könnyeim között, nekem szólt.
Nekem volt szükségem arra, hogy Isten megmutassa, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni. Egyedül nekem, és ezért senkire sem akarom, és akartam ezt ráruházni, követendő példává tenni. Isten nekem szánta ezt a szolgálatot. Engem akart megtanítani általa valamire, amit én csak nagyon nehezen fogadtam el Tőle, de végül elfogadtam, és valóban megmutatta, és megmutatja általa azt, amit meg akar nekem tanítani.

Isten ments, hogy valakit az én okoskodásom vezessen. Kövesse mindenki a Lelket, olvassa gyakran, mindennap a Bibliát, és akkor fog tudni válaszolni arra a kérdésre, hogy miért nincs szüksége tanítókra, hiszen a Lélek tanítja őt. Azonban amíg az ember nem olvassa a Bibliát, nem is fog venni belőle kijelentést, és a Lélek sem fogja tanítani őt.

Ellenben viszont, azokat, akiket a Lélek tanít, azokat egyfelé vezeti, a kijelentés. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Nincs többfelé menetel, hanem csak egyfelé. Egy Egészt ismerünk meg teljesebben. Ha nem jutunk el a közösre nincs is közösségünk. Ha te és én egymással leülünk és beszélgetünk a hitről, de nincsen tisztelet és alázat, elfogadás és megértés egymásfelé, hanem csak a vitatkozásnak valami hasztalan erőlködése, akkor nem Isten dicsőségét szolgáljuk, hanem csak valamiféle emberi értelmetlen okoskodást, jobb esetben filozófiát.

Szeretet nélkül nincsen közös hit. Ezért egység sem lehetséges. Ezek elől ösztönösen menekülök, ha belekeveredem a hasztalan vitába, magamban le is zárom, hogy valami értelmeset mondjak azoknak, akik bolondokká teszik magukat vitatkozásukkal.

Kincseimet azoknak tartogatom, akik értékelik és megbecsüléssel fogadják, nem pedig a kiforgatás vágyával. Nem célom hirdetni az evangéliumot, vagy öncélúan, a pénzért (a fizetett státuszért) és a hírnévért gyülekezetet, egyházat alapítani követőimből. Magamban, Isten dicsőségéért hiszek, ha valaki ebből kamatoztat magának valamit, az bölcs, aki mindent a maga hasznára, építésére használ. Bölcsen is teszi, ha a számára értékesből mélyet merít. Ezért szolgáltatom ki magam nyilvánosan az interneten is. Az Ige az utcákon, és a tereken kiált, hogy mindenki megtalálhassa, aki belőle élni akar. Isten nem rejti el magát. Az együgyűek is megérthetik, ha alázatos, megtört szívvel figyelik. Láthatod, ezért a legnagyobb öröm számomra, ha az értelmi sérülteket oktatom a Biblia ismeretére. :) Bizony, lelkületükkel sok normális embert leköröznek, mert akarják, vágyják az ismeretet. Az egészségesek azt hiszik, hogy már megtalálták. Az a helyes lelkület, ha mindennap úgy kelek fel, mint egy értelmi sérült: Uram, ma is, taníts engem! Taníts a Biblia által, Testvéreim által, az emberek által, a természet által! Taníts engem, minden által, mert együgyű vagyok! 

bogi

UI.: az én szócska túlzott használata nem nagyzolás, vagy fogalmazási hiba, nyomatékosításként használtam. Egyébként is, tudod, hogy olyan nehezen írok is meg beszélek. :) Miért is késztet az Isten olyan embert írásra, aki nem tud írni? Ő tudja. :)

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Attól a naptól fogva olvaslak amikor elkezdted ezt a blogot írni. Ez az egyik kedvenc bejegyzésem. Csak annyit szeretnék neked mondani, hogy köszönöm. Köszönöm minden sorodat.
Szeretettel: Madai Anikó

Unknown írta...

Kedves Anikó!

Azért te is mindig akkor írsz, ám, amikor nekem szükséges. :) Nem felejtettem el, hogy mondtad egyszer ezt nekem, mindig jókor küldöm leveleimet hozzád.

OH! Olyan nehéz ebben a világban forgolódni. Annyira mindig mindent félreértenek a világiak. Hiszen miért is ne értenének félre,
ha nem egy a közös hit. Nem arról a klasszikus a hitről beszélek, hanem, hogy egy Urunk van, a valóságosról.
Ha mindenki közösen Jézus felé törekedne, nem lenne ennyi bajunk.
Ezt a konfliktust, amit itt írtam, mindennap megélem. Valamikor kicsiben, valamikor nagyban. Valamikor nem lep meg,
valamikor meglep és egy pillanatra a földre is dönt.
A hit megélése a gyakorlatban, azoknak is nehéz, akik hinni akarnak. Volt egy félreértés bennem, elvártam, hogy azok is
így törekedjenek az Igazságra, a Jóra, akik nem hisznek. Egyre inkább látom, hit nélkül lehetetlen a jót cselekedni.
Mert az ember törést szenved. Megtörik. Látom, ahogy az emberek törekednek a jóra, hit nélkül és nem bírják.
Mint a vékony jégpáncél a tavon, ha rálépnek, leszakad. Így szakad le az ember a jó cselekvésében hit nélkül. Nem csak megfárad, hanem belebetegszik, belefrusztálódik. Ha valaki mégis hit nélkül teszi a jót, és nem törik meg, az valószínű természetes - Istentől kapott - adottsága. De ez a lehetetlen ritka. Szerintem csak fikció, hogy ilyen ember létezik.
Huzamosabban jónak lenni, bizony lehetetlenség Isten nélkül. És mégis, szükséges azoknak, akik nem döntenek Jézus Krisztus
mellett, mert az utolsó ítéletkor őket a cselekedeteik szerint fogják megítélni.
Oh Én szerencsétlen! Mennyire boldog vagyok, hogy nem a cselekedeteim szerint fog Isten megítélni engem. Magamat nem vállalnám be ugyanis. Mert nagyon sok bűnöm van! Még, ha törekszem is a jóra, bűneim száma végtelen. Szükséges, hogy valaki felmentsen, és helyettem odaálljon Isten elé, Aki valóban bűntelen volt. Aki szeret engem, és azt mondja, kiváltja az én bűnös életemet.

folyt...

úgy látszik két részletbe kell megírnom neked a levelem, mert egybe túl sok volt. :)

Unknown írta...

S vajh találok-e a Földön olyan embert, aki felment engem bűneim alól? Vajon, mindig csak a vádat kell hallanom, vagy végre eljön már az az idő, amikor majd azt mondják: "Igen, tudok bogi jó szándékaidról, tudom, hogy a jóra törekszel, gondolataidban, szavaidban és cselekedeteidben. Hiszek neked, és tudom, hogy szereted az embereket, az életet, és az Istent." Mikor jön el az az idő, amikor nem kell bizonygatnom, mint egy vádra, hogy szívem tiszta?
Ez nem lesz addig, amíg ezen a Földön a sötétség uralkodik. Mert Lucifer megkapta ezt a bolygót. Ő volt az angyala, csillaga ennek a helynek. Ő pedig megbukott. Sötétséggé lett. Pedig világosság volt. Eredendően a világosság lakott benne. Most pedig sötétté tesz mindent.
A világosság most már máshonnan jön le ránk. A mi mennyei Atyánktól közvetlenül, az Ő Lelke az aki megvilágosítja Önmagát és a dolgokat, a titkokat amiket ki akar nekünk jelenteni. Ő Tőle kapjuk a Bölcsességet, mert a Bölcsesség helyett keresett magának, még annak idején a mennyben, aztán a földön. De nem talált helyett sehol sem. A mennyben várakozott, hogy majd mégis csak az emberben találja meg szállását. Jézus volt, aki mindenben teljes lett. Megkapta mindeneknek a forrását, és így a Bölcsességét is. Ő Tőle kérhetjük, hogy tegyen minket bölcssé, találja meg bennünk a Bölcsesség a lakhelyét, Jézus Krisztus áldozata révén, a Tőle kapott Szent Lélek által.
Hiszek ebben. Hiszem, aki kér az kap. Megkapjuk az ajándékot, hogy ebben a sötétségben, amelyet Lucifernek köszönhetünk,
világosság lehessünk Isten dicsőségére.
Erre vágyom, de beismerem, nehéz a valóságban szüntelenül világítani, mert a sötétség mindenféle módon ránktör, hogy eloltsa fényünket. De tudod, egy ige jutott ma eszembe. Féltőn szerető az Isten. Kiválasztott minket magának.
És Ő azt mondta, hogy akit Ő szeret, azt senki nem bánthatja bűntetlenül. Mert, aki az Ő gyermekét bántja, a Szeme fényét bántja. Ezért kell imádkoznunk azokért, aki bántanak minket, hogy idő előtt ne kerüljenek az ítélet alá, mert Isten bosszúálló Isten, megbosszulja azokon, akik miatt mi sírunk.
Nem kemény szavak ezek, hanem figyelmeztetés számunkra. Imádkozzunk azokért, akik tudatlanságuk miatt, megsértenek minket, és ezáltal Istent is. Mert Istennek, semmi sem fáj jobban, mintha kétségbe vonják, hogy Ő JÓ! És mivel az Ő Lelke lakik bennünk, Ő általa, mi is jók vagyunk. Tehát, ha valaki azt mondja ránk, hogy gonoszak vagyunk, akkor Isten nagyon súlyos ítéletét vonja magára.

Örülök, hogy találkoztunk, :) és köszönöm, hogy bátorítasz, szükségünk van egymásra. Isten áldjon meg!

sok szeretettel,
bogi