A szent kenet olaja - 33. rész

/2Mózes 30,22-33/

   Készen áll a szent sátor és annak minden eszköze. Következhetett a felszentelés. A szent hajlék eszközeinek, amelyek szolgálatra voltak rendelve Isten házában, igen szentnek kellett lenniük /29/. De hiányzott még a fő dolog, a szent olajjal való felkenés. Az Úr csak ez után az esemény után költözhetett a hajlékba.

   Nem rendkívül fontos figyelmeztetés ez Isten minden gyermeke számára, akik egyre több szellemi felszerelés után nyúlnak? Csak ott, ahol a hajlék /a mi testünk/ teljesen elkészült, és méltó arra, hogy a felséges Isten lakása legyen, csak ott következhet be a felkenetés és ezzel a beköltözés. Aki nem szakított teljesen minden bűnnel és tisztátalansággal, ne higgye azt, hogy a Szent Szellem beköltözik hozzá. Isten az Ő Szellemét annak adja, aki engedelmeskedik neki /Csel 5,32/.

   A középpontban természetesen Áron és fiai állnak. Áron főpap az egyetlen főpapnak, Krisztusnak az előképe, Áron fiai pedig azoknak, akik Krisztuséi, a gyülekezet szolgái. Rajta nyugodott meg az Úrnak Szelleme, a bölcsesség és értelem szelleme /Ézs 11,2; 61,1-3/. Róla mondja Péter a Cselekedetek 10,38-ban: "A názáreti Jézust Isten felkente Szent Szellemmel és hatalommal". Ő sohasem szorult e figyelmeztetésre: "Teljesedjetek be Szellemmel" /Ef 5,18/, követőinek szól ez. "Öröm olajával kenték fel társai fölé" /Zsolt 45,8/. Vizsgáljuk még meg ennek az olajnak néhány részletét.

   A szent olaj neve.

   Neve: "Szent kenetnek olaja" /31/ Ez egyúttal a célját is meghatározta. Az olajat a legértékesebb fűszerekből keverték, az Isten által pontosan megadott minőség és mennyiség szerint, a szent súlymértéknek megfelelően. Tehát ezeket nem emberi megfontolások és előírások határozták meg.

Mindez csodálatos szimbólumokban mutat a Szent Szellemre.

   Isten a kenet olaját, mint sajátját tekintette. Azt mondja: "Kenetnek olaja legyen ez nekem" /31b/.

Isten megparancsolta, hogy ezzel az általa meghatározott személyeket és tárgyakat kell megkenni.

   Mivel a szent kenet olaja az Ő tulajdona volt, Isten föltételen igénye kiterjedt mindarra, amit ezzel az olajjal megkentek. Isten tehát ezzel a cselekedetével kezét Áronra, Áron fiaira és a szentélyre helyezte; ezután minden Őhozzá tartozott, és egyedül az Ő használatára és rendelkezésére állt. Erről beszél Pál komoly figyelmeztetése: "Nem tudjátok, hogy a ti testetek a bennetek levő Szent Szellem temploma, akit Istentől kaptatok, és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg, dicsőítsétek tehát Istent a ti testetekben és szellemetekben, amelyek Istenéi" /1Kor 6,19-20/.

   Isten tehát csak azt keni fel, akit Ő maga kiválasztott, és aki magát neki maradéktalanul és visszavonhatatlanul rendelkezésére bocsátja.

   A szent kenet olajának felhasználása /26-30/.

   A szent sátrat és minden eszközét ezzel az olajjal kellett felkenni. Csak ezek után töltötte be Isten dicsősége a hajlékot /2Móz 40/.

Minden felkenendő tárgy név szerint van felsorolva. A sátor, a láda, az asztal, a gyertyatartó, az illatáldozati oltár, az égőáldozati oltár és a mosdómedence, összesen hét tárgy. Ehhez a szentélyhez tartoztak mindenekelőtt a papok, hogy a ház Urának szolgáljanak. A 2Timóteus 2,21-ben az apostol edénynek nevezi a szolgákat, és azt mondja: "Ha valaki tehát ezektől magát tisztán tartja - vagyis a tisztátalan edényektől elkülöníti magát -, tisztességre való edény lesz, megszentelt és hasznos a ház urának, minden jó cselekedetre alkalmas". Felismertük már életünknek e magas, méltóságteljes célját: a tisztesség használható edényének lenni? Az olaj csak akkor folyik bőségesen, ha minden feltételt teljesítettek. Vegyünk egy példát Ábrahám életéből. Meghallotta Isten hívását, hogy költözzön ki egyedül, mégsem tudott azonnal elszakadni mindentől, és magával vitte apját, Tárét és unokaöccsét Lótot. Nagy nehézséget okoztak mindketten Ábrahámnak, és éveken keresztül akadályozták a számára Istentől rendelt cél elérésében, míg végül mindkettőjüktől megvált. Csak ezután nyerte el a teljes áldást /1Móz 13,14-18/. Isten csak olyan embert tud használni, aki engedi magát megszabadítani saját énjétől, a pénztől, a megbecsüléstől az emberi véleményektől való függéstől, sőt gyakran a legközelebbi hozzátartozóktól /Mt 10,37; 1Kor 7,29-31/.

   A szent olaj további felhasználása.

   "Kend fel Áront és fiait is, így szenteld fel őket papjaimmá" /30/. Nemcsak Isten lakóhelyét és annak eszközeit kellett felkenni, hanem mindenekelőtt a szolgákat. Csodálatos utalás ez a főpapra, Krisztusra, de ugyanúgy az Ő fiaira is, azaz Krisztus szolgáira. Először Áront kenték fel, azután a fiait. Éppen így kenetett fel a mi Főpapunk a bemerítéskor, pünkösdkor pedig mi, az Ő fiai. Az Úr a Szent Szellemtől fogantatott /Lk 1,35/, ugyanez vonatkozik ránk, az övéire /Jn 1,13; 3,3/. Teljes hódolattal fogadhatjuk el, hogy Fiának Szelleme rajtunk nyugszik /Gal 4,6; 1Pt 4,14/. A Szent Szellem az életnek, az erőnek a jelképe. Hogy csak egyedül a Szellem elevenít meg, az Ezékiel 37,7-10-ből világosan látható. Jóllehet a holt csontok egymáshoz illeszkedtek, bőr és hús növekedett rajtuk, de hiányzott a fő tényező, a lehelet, az élet, azaz a Szellem /vö. Róm 8, 5-11/. Az egyetlen döntő feltételt János nevezi meg az 1János 2,27-ben: "Az a kenet, amelyet kaptatok tőle, bennetek marad". "Maradjatok énbennem" - mondja az Úr a János 15,5-ben. Akkor hozunk mi is mindig sok gyümölcsöt. Ne engedjük magunkat újból és újból a világ által, annak kívánságai és birtoklásának vágya által vonzani és megcsalatni. Nem szabad ebből a "maradjatok"-ból kiesni. Ezt Krisztus napján jóvátehetetlen, súlyos veszteségként kellene elkönyvelnünk. És rólunk, az Ő papjairól legyen ugyanaz elmondható, amit Ő, a Főpap önmagáról mondott: "Mert én mindenkor azt cselekszem, amelyek neki /az Atyának/ kedvesek" /Jn 8,29/. Milyen csodálatos előkép.

   A szent kenet olaját nem lehetett közönséges célra felhasználni /32/.

   "Ember testét azzal meg ne kenjék." Áront csak akkor kenték meg, miután tetőtől talpig felöltöztették, mert Istennek tetsző módon a ruha betakarta őt, mint ahogy már láttuk. A test alkalmatlan a jóra, keresztre való /Róm 7,18/. Nincs szent /hús/ test, és nem is lehet megszentelni azt. Ami testtől született, test az /vö. Jn 3,6; 1Kor 15,50/. A test, a világ nem képes befogadni a Szent Szellemet. Az Úr azt mondja: "Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé" /Mt 7,6/. Emberek, akik gondolkozásmódjukban kutyákkal és disznókkal hasonlíthatók össze, nem találnak semmi gyönyörködtetőt a szent dolgokban. Ijesztőek a test cselekedetei /olv Gal 5,19-21/. Szentségtelenítsék meg a szent kenet olaját azáltal, hogy ezt a testet megkenjék vele? Soha! A papokon kívül senkit sem kenhettek fel. Kérdezd csak meg magadtól: Isten felkent papja vagyok-e már?

   A szent kenet olaját idegenre sem kenhették.

   "Aki azzal idegent ken meg, irtsák ki" /33/. Már korábban láttuk, hogy a páskavacsorán idegen nem vehetett részt, és itt ahhoz hasonlóan mindenféle idegen kizárásáról van szó a szent olajjal kapcsolatban. Péter pontosan követte ezt a tilalmat. A Cselekedetek 8,18-24-ben olvasunk Simonról, a varázslóról, aki látszólag megtért, hitt és meg is keresztelték. Amikor meglátta a valódi hívőkben a Szent Szellem munkálkodását, és felismerte, mi történt az apostolok kézrátétele által, pénzt kínált nekik és azt mondta: "Adjátok nekem is ezt a hatalmat, hogy valakire ráteszem a kezemet, Szent Szellemet nyerjen." Megrendítő volt az apostol válasza: "A te pénzed veled együtt vesszen el" /2/. Nincsenek-e sokan olyanok, mint Simon, akik tisztességtelen állapotban és módon kívánnak valamit? Az emberek megkeresztelkednek, hagyják, hogy Isten elismert gyermekei kezüket rájuk vessék, hogy ők is nagy dolgokat vigyenek véghez, de sokszor milyenek az indítóokok? Tündökölni akarnak, és ez Isten előtt utálatos /Péld 16,5/. Sokan kívánják a szellemi adományokat, de csupán hasonló szentségtelen célra /vö. Mt 7,21-23/. A Szent Szellem nem a mi dicsőségünkre adatott, hanem Krisztus megdicsőítésére /Jn 16,14/. Sokan imádkoznak érte, de ahogy Simon, vesztükre. Pál egészen másképpen ír a hívőknek Róla, az Úr Jézus Felmagasztalt adományáról /Ef 1,13; 2Kor 1,21-22/.

   "Utánozni tilos!"

   Ezt olvashatjuk esetenként különleges termékek csomagolásán. Igénk szerint a szent kenet olajának utánzása, mint a szent füstölőszereké is, halálbüntetéssel járt /33.38. vers/. Isten ezt a szent olajat és a füstölőszert mintegy törvényesen védte. Hallottuk már, hogy a kenet olaja nem csekélyebb valami, mint a Szent Szellem szimbóluma. Ennek utánzása egyenesen vakmerőség. E könyv írója részt vett néhány összejövetelen, ahol el merték követni ezt a hamisítást. Nagyon súlyosak voltak a következmények. Büszkélkednek a szellemkeresztséggel, miközben nyilvános bűnökben élnek, s megcsalják még saját lelki testvéreiket is cselekedeteikben. Az utánzás ilyen bűnébe esett Anániás és Safira is. El akarták hitetni a gyülekezettel, hogy teljes áldozatot hoztak az Úrnak, ahogy ezt Józsefről, vagyis Barnabásról olvassuk a Cselekedetek 4,36-37-ben. Ez a házaspár azt akarta, hogy a testvérek észrevegyék és megdicsérjék, mint Józsefet, de hamisan jártak el. Miközben József valódi adománya nyilvánvalóan sok örömet és felüdülést nyújtott, Anániásnak és feleségének áldozathozatala csalódást és keserűséget okozott, nekik pedig halált szerzett.

   Gyakori a szép imák utánzása, vagy azok kívülről való megtanulása azért, hogy az ember különösen szelleminek látsszon; ez nem őszinte dolog, és ezért tilos utánzás. Az Úr mondja: "Szíve pedig távol van tőlem" /Ézs 29,13/. Ez nem szellemben való szolgálat /Fil 3,3/. Utánozzák az ébredést is, lelki /pszichikus/ izgatás és más, egészen Szent Szellem nélküli módszerek által. Vannak olyan esetek is, amikor a megtéréseket utánozzák. Olvassuk el, mit ír Pál a korintusiaknak /1Kor 1,26-31/, és felismerhetjük, hogy: Isten előtt csak Krisztus áldozata, a drága vér érvényes.

   A szent kenet olajának áldása.

   A Zsoltár 133,2-ben a testvéri egyetértés áldásáról olvasunk, amely mint drága olaj folyt le Áron szakállára és ruhájára. Az ember fölismerte Áront a fölkenésről, ahogy ma is föl lehet ismerni Isten gyermekeit a fölkenésről. /1Jn 2,27/. A Szent Szellem munkája nem maradhat rejtve a hívőkben. Dr. Kurz írja egyik cikkében, hogy a keleti emberek sok olajat használnak föl. Olajjal kenik meg magukat, olajjal főznek, és ezt használják lámpáikba is. Így legyen ez nálunk is - átvitt értelemben. Mi Szellem által fölkent emberek akarunk lenni; a Szellem szolgáljon a belső ember táplálására és erősítésére, és lámpáinkban egyedül a valódi olaj, a Szent Szellem olaja világítson. E szent felkenetés embereiből élő víz folyamai ömlenek /Jn 7,38/. Betániai Mária ezzel a szent olajjal, az értékes nárdussal kente meg a mi Urunkat, miközben az egész ház betelt a drága illattal. A felkentek így árasztják szét ma is Krisztus jó illatát /2Kor 2,15/.

   Az Ő jó illata betöltötte az Atya szívét, egykor majd az egész teremtett mindenséget is be fogja tölteni /Péld 27,9; Ef 5,2/.

Georg R. Brinke

Ezen a blogon ehhez kapcsolódó írás: http://testveremnek.blogspot.com/2011/05/szent-olajrol.html

Tengerünkben

Sok mindenen az embernek felül kell emelkednie, mondhatnám: ilyen - a sátán kötelékében van - a világ. De mi mégis felette állunk, az Úrban.

Legyen mindig minden úgy, ahogy Ő akarja. Az Ő akaratát cselekedni, minden dolgunkban. Akkor boldogok leszünk. Örömmel itatódunk át, ha az Ő akaratát cselekedjük.

Vajon megtalálni kell az akaratát vagy egyszerűen örüljünk Őbenne, mindig, minden időben, minden cselekedetünkben? Ez a kérdés roppant nehéznek tűnhet. Pedig nem az.

Ha Őbenne vagyunk, Őbenne örülünk, és cselekszünk, akkor áldottak vagyunk, már minden könnyűvé válik. Még a nehéz dolgok is.

Nem kell keresni különleges akaratát, mert Ő csak egyet vár tőlünk: szeretni, és örülni.

Oh kedves Testvérem! Néha azt mondod ez megy a legnehezebben, én pedig úgy megkérdezném ilyenkor tőled: miért?

Ha az Ő akaratát akarod cselekedni, miért nehéz szeretned és örülnöd minden időben?

Számomra, ez a szeretet és öröm a Tenger, amiben, mint hal élhetek. Nélküle nem létezem. Ha nincs, hiányától kínszenvedek.

Szükségem van az Őbenne való szeretetre és örömre, amely az én akaratomon, cselekvésemen, és hitemen keresztül életre kelt.

Az Úr így akar együttdolgozni velünk. Mert Ő ilyen, az Öröm, az Élet és a Szeretet Istene. Az Éltető vizünk, táplálékunk.

Örülj, örülj, örülj az Úrban! Légy áldott az Úrban. Mindegy hogyan végződnek körülötted a világi dolgaid. Örömöd, senki sem veheti el.

És! Kedves Testvérem, igaz az Élő Ige: minden utadban Jó szerencsés leszel, mert Isten áldott meg.

Mindenkor és az örökkévalóságban is, látni fogják az emberek: téged, Isten áldott meg! Örömöd, hited, békességed árul el tégedet. Mindezeket Tőle kaptad meg, mert nélkül nem létezhetsz.

Magadon viseled jelét. Hát használd, élvezd, amit kaptál, mint hal a vízben. Ez nem jövő idő, ez a JELEN.

 

bogi

Izráel főpapja - 34. rész

   A papi tisztség: Izráelt az istentiszteletekben Isten előtt közbenjáróként képviselni, ez a főpap kötelessége volt. Az alábbiakban áttekintést nyújtunk a főpapi tisztségről, kötelességekről és jogokról, miközben Chr. von Viebahn értékes fejtegetését követjük.

   "Az egész papság élén a főpap állt. Az első főpap Áron volt. Sajátos jogai és kötelességei voltak: Izráel egész gyülekezetét ő képviselte Isten előtt; és amikor Izráelért bűnért való áldozatot kellett bemutatni, ahogy az elsősorban a nagy engesztelési napon történt, azt ő végezte. Az Úr megkérdezése - tanácsát és akaratát illetően - az 'urim és tummim' /fény és jog/ által, egyedül a főpap dolga volt /2Móz 28,30; 4Móz 27,21; 5Móz 33,8/. Tehát a főpap a legmagasabb és legszentebb szolgálatra volt rendelve! Ezenkívül ő ügyelt fel az istentiszteletekre, döntő szava volt a nehéz jogi esetekben /olv. 5Móz 17,8-13; vö. 2Krón 19,8.11/. A zsidóság későbbi történetében a főpap volt a nagytanács állandó elnöke: Máté 26, 87.89; 27,1. Ezért támasztott Isten magasabb követelményt a főpappal szemben, mint másokkal, tekintettel annak szentségére és felszentelt voltára /3Móz 21,10-15/.

   Az efód /2Móz 28,15/ a főpapi szolgálati ruha legfontosabb darabja volt. Ez a felső ruhadarab térdig ért, amelyet mint díszt és tartozékot hordtak egy meglehetősen hosszú égszínkék palást fölött /31-35/. Ez alól kilátszott a finom szövésű fehér papi köntös. Vizsgáljuk meg elsőként közelebbről az efódot. Azonos színű öv tartotta össze, amelyeken egy-egy aranyba foglalt nagy onixkő volt. Az efód anyaga a következő színekből állt: kék, bíborpiros, karmazsin és fehér, mindez átszőve arany lapokból kimetszett finom fonallal - csodálatos művészi szövőmunka volt ez /39,2-7/. Az öv ugyanabból az anyagból készült. A vállakon levő egy-egy drágakőbe Izráel hat-hat törzsének neve volt bevésve, hogy hordozza a főpap az egész népet emlékeztetőül az Úr előtt! A vállapoktól a mellpajzsig egy-egy fonott aranylánc vezetett. A mellpajzs egy négyszögletes táska volt, az efódhoz hasonló anyagból; ezt a mellen hordták, és tizenkét csillogó drágakő volt ráerősítve, amelyekbe Izráel 12 törzsének neve volt bevésve."

A főpap és a papok között néhány dologban sok hasonlóság mutatkozik, és ebből szükségszerűen adódik bizonyos ismétlés is, de ezek az összefüggések miatt elkerülhetetlenek, hiszen a szent hajlék egyes dolgai és berendezései az Írásban is többször ismétlődnek, legyen ez nekünk is megengedve.

Ahogy a bűnösnek áldozatra van szüksége, hogy Istenhez közeledhessen, mivel vér nélkül nincs bűnök bocsánata, úgy van szüksége a hívőnek is főpapra, közbenjáróra, aki gyöngeségében, hiányaiban és hátrányaiban képviseli, és mindent rendbe hoz, ami nincs rendben. Ezt közönséges ember azonban nem képes elvégezni, hanem csak egy, aki bár valóságos ember, de ugyanakkor magasan embertársai felett áll.

Ez csak olyasvalaki lehet, aki mindenképpen tökéletes személyiség, és így magához Istenhez közeledhet. Egy ember, akinek tulajdonságai alapján joga van bármikor Isten elé járulni, de aki ugyanakkor tökéletes szeretettel, együttérzéssel és irgalommal szolgál a testvérnek.

Ezeket a feltételeket azonban csak egyvalaki tudta betölteni, a mi Urunk. Amit Áron, a főpap oly csodálatosan szimbolizál, az Krisztusban tökéletesen beteljesedett.

   Áron főpappal kapcsolatban néhány részlet kínálkozik, amellyel röviden foglalkoznunk kell, hogy azok Krisztus végtelenül nagyobb főpapságát még nagyobbá tegyék előttünk.

   Származása és elhívása.

   "Te pedig hívasd magadhoz testvéredet, Áront" /2Móz 28,1/. Áron tehát testvér volt, egy népből. Áron nem saját maga jött arra a gondolatra, hogy főpap legyen. Ezt olvassuk a Zsidók 8,3-ban: "Minden főpap... rendeltetik". Ahogy testvérei közül egyedül Áron rendeltetett főpapságra, úgy a mi Urunk is. Áron ezzel az elhívatással az egész Izráel fölé került. Ezt később Isten alaposan igazolta Áron virágzó vesszőjének csodájával. A mi Főpapunk is "test és vér része" /Zsid 2,14-17/. Mindenben hasonló volt testvéreihez /Zsid 2,17/. Ő "az atyák közül való volt test szerint" /Róm 9,5/, Dávid magvából /2Tim 2,8/, szűztől született /Ézs 7,14/. Mindenben hasonló a testvérekhez, ezért nem idegen, hanem barát a számunkra /Én 2,6/.

   Fontos Áronnak a nagy tisztségre való előkészítése.

   Megmosták.

   Ezt Mózes végezte el a réz mosdómedencében. Áron, mint főpap, Krisztus előképe volt, de éppen a megmosatás különböztette meg a valódi főpaptól, Krisztustól, Akinek erre nem volt szüksége, mert szent, ártatlan és szeplőtelen volt /Zsid 7,26/. Ennek ellenére az Úr formailag alávetette magát a Jordánban egy hasonló mosdásnak, hogy minden igazságot és előképet betöltsön /Mt 3,15/.

   Felöltöztették.

   A megmosdás után Mózes hosszú fehér ruhába öltöztette fel őt. Mint később látni fogjuk, eddig semmiben sem különbözött a főpap a többi paptól. Ami azonban a lenruha után következett, az már alapvető különbséget jelentett. A szent ruhákat, amelyeket Mózes a továbbiakban ráadott, egyedül ő hordta.

Ha Áron Isten előtt kívánta képviselni a népet, akkor hasonlóvá kellett lennie Őhozzá. Ez egyrészt úgy volt lehetséges, hogy bűne és tisztátalansága jelképesen eltöröltetett, másrészt a sok jelentésű pompás ruha felöltése méltó helyet biztosított számára Isten előtt.

   Megkoronázták.

   Mózes egy turbánhoz hasonló süveget tett Áron fejére, amelyen egy arany lap volt elhelyezve ezzel a felírással: "Szentség az Úrnak".

   Olyan volt ez, mint egy őt díszítő korona, ahogy a mi felmagasztalt Urunkat megkoronázták /Jel 19,12/ tisztelettel és dicsőséggel /Jel 5,12/. Csak ezzel a nagyszerű ékszerrel közeledhetett Áron Istenhez, hogy gyakorolja a főpapi szolgálatot, a közbenjárást. A drágakövek, az arany mellpajzs, az urim és a tummim stb. mind testvérei fölé emelték őt.

   Fölkenték.

   Erről az igen fontos eseményről már sokat hallottunk. Itt csak a rend kedvéért érintsük. Áron fölkenése /2Móz 28,41/ csak előképe volt az Úr fölkenésének, amelyet a Jordánban élt át, és aminek maradandó ereje volt /Mt 3,16/. Amiben Áron, a főpap jelképesen részesült, azt tökéletesen bírja a mi örökkévaló Főpapunk, Krisztus, ezért Ő az egyedül tökéletes Főpap /Zsid 7,28/. Származása is egyedülálló, mert Isten papja Ő, Melkisédek rendje szerint /Zsid 7,17/.

(Ezen a blogon lásd még Melkisédekkel kapcsolatban:
Az Atya szövetségkötése Ábrahámmal)

Áron meghalt, és méltóságát fia örökölte; ám a mi Főpapunk örökké él. Papsága elmúlhatatlan. Áron Izráel közbenjárója gyöngeségben, de a mi Urunk erőben az.

(Ezen a blogon lásd még a felkenetésről: A szent olajról)

   Áron volt Izráel számára az áldások közvetítője,

   aki vérrel ment a szentélybe, és meghintette azt.

   Ezek után gazdag áldásokkal jött ki onnan /4Móz 6,24-26/. Amikor Zakariás az arany oltáron illatáldozatot mutatott be, a nép kívül állt és várta az áldást /Lk 1,9.21/. A maradandó áldást a mi Főpapunk ajándékozza tökéletességben. Ezt a mennyei szentélyből nyújtja nekünk /Csel 3,26/. Áldásként tartózkodott a földön, és sokakra helyezte áldóan kezeit. Áldó kezekkel ment a mennybe, és áldóan terjeszti ki azokat a kegyelem trónján érettünk, mert általa kell a föld minden nemzetségének megáldatni /1Móz 12,2-3; 28,14; Ef 3,14-21/. Mi is várjuk Őt, mint egykor Izráel, magával vigyen oda a függöny mögé, ahová útnyitóul ment /Zsid 6,19-20/. Leírhatatlanul nagy az az áldás, amelyet odafönt készít nekünk, hiszen a legdrágább ígéretek teljesednek be általa /2Pét 1,4; 2Kor 1,20/.

   Kimondhatatlanul nagy a mi Főpapunk.

   Ároné volt a legnagyobb méltóság, és ő viselte a legmagasabb tisztséget Izráelben. Feje pompás koronával volt díszítve, arany fejdísszel. De a mi Urunk mindezek fölé emelkedik. Odaát minden tekintetben érettünk munkálkodik. Tulajdon vérével lépett be érettünk, és Ő a mi igazságosságunk odaát /Jer 23,6/. Minden, amit engedelmességben cselekedett, javunkra szolgál. Ő a mi szentségünk Isten előtt, és az Ő visszfénye nyugszik övéin odafönt. Állandóan képvisel bennünket Isten előtt. Ő a Szószólónk /1Jn 2,1/. A testvéreknek van egy vádlója /Jel 12,3.9-10; Jób 1,6/, de a mi főpapunk közbelép érettünk /Róm 8,33-34/. Elfogadja a mi beismerésünket és az Atya elé viszi. Ő hű és igaz, megbocsát és megtisztít /1Jn 1,9/. Annyiszor jöhetünk, ahányszor hibáztunk. Sőt, azt is megparancsolta nekünk, hogy hetvenszer hétszer is megbocsássunk /Mt 18,21-22/. Mennyivel nagyobb tehát az Ő példaadása, mint a mi fáradozásunk ezen a területen is.

   Ő a mi tökéletességünk. Ahogy egykor István, végül mi is úgy megyünk Őhozzá /Csel 7,55; Fil 1,23; 2Kor 5,8/. Ott leszünk, ahol Ő /Jn 14,3/. Hasonlók leszünk Őhozzá /1Jn 3,2/, Vele leszünk odafönt az Ő jobbján /Jn 14,3/; 17,24/. Ő most ott van és készíti számunkra a lakóhelyet /Jn 14,2/. Addig az óráig  ott tartózkodik, mint könyörülő, együttérző Főpap, és segít övéinek a szükség idején /Zsid 4,15-16/.

Georg R. Brinke

Az efód - 35. rész

/2Mózes 28/

   Isten azt parancsolta Mózesnek: "Csinálj szent ruhákat testvérednek, Áronnak, dicsőségül és ékességül" /2/. Áron ruháinak tehát a harmadik, a legértékesebb és legfontosabb része az efód. Aranyból, kék és piros bíborból, karmazsinból és fehér lenfonalból készült. Olyan volt, mint egy talár, tulajdonképpen két darabból állt egy elülső és egy hátulsó részből, és a két darabot egy-egy vállpánt, valamint egy öv tartotta össze. Ez a felső ruha a nagyszerű övvel és a váll-lapokon levő két onixkővel első pillantásra megkülönböztette a főpapot a többi paptól. Az efód a váll-lapokkal és a mellpajzzsal a legszorosabb kapcsolatban volt. A vállon függött és kb. a térdig ért. A legdrágább és a legfinomabb anyagokból készült. A rabbik véleménye szerint a ruha jelképezte a jellemet, az öv pedig a munkához való erőt és energiát. Férfiaknak, akik méltókká tétettek arra, hogy belépjenek a szentélybe, szenteknek, szilárd jelleműeknek, a szolgálatra készeknek és erőseknek kell lenniük.

   Fontos volt az efódon a két váll-lap, egy-egy ónixkővel mindegyik vállon. Az "emlékeztetés köveinek" nevezték őket, mert ezáltal gondoltak Izráel gyermekeire. Amikor Áron az Úr elé lépett, Isten ott látta a maga által választott jelben szeretett népét Áron vállain. Áron tehát Isten szeretett népét jelképesen a vállán hordozta. A váll közismerten az erő jelképe. Ez azt kívánja szemünk elé tárni, hogy a mi Főpapunk az összes megváltottat, akit Isten neki adott, erős vállain hordozza és célba viszi, miközben szívbeli imával lép közbe érettünk Atyja előtt /Jn 6,37-40; 10,27.29; 17,18-26/.

Gyönyörű képet nyújt az Úr nekünk a jó pásztor példázatában, ahogyan az a megtalált juhot vállára veszi és hazaviszi /Lk 15,4-7; Zsolt 23; 55,23; Ézs 40,11; 46,4; 63,9/. Azáltal, hogy azok az aranyba foglalt onixkövek Áron vállain voltak, legyen világossá számunkra az a dicső és örökké biztos hely, amelyet az Úr a tanítványoknak a következő szavakkal ígér meg: "Örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben" /Lk 10,20/. Igen, a mi csodálatos helyzetünket Krisztusban, sok hibánk és gyöngeségünk ellenére az Írásban világosan szemünk elé tárja /Ef 1,3-14; Ez 16,10-14; Zsolt 45,14-16/. A két ónixkő nagy értéke arra a végtelenül nagyobb értékelésre mutat, amellyel Isten szemléli és szereti népét.

   Fontos és nagyon jelentős az arany mellpajzs /hósen/ /15-30/. A mellpajzson tizenkét aranyba foglalt drágakő csillogott.

A pajzs négyzet alakú volt, és négyszer hármas sorokban voltak rajta elrendezve a drágakövek. A köveken levő nevek megfeleltek Izráel táborozási rendjének, ahogy az a 4Mózes 2-ben le van írva. A táborrend és a mellpajzs tehát megegyezett egymással. Más volt a helyzet a váll-lapokon levő kövek esetében, azok életkor szerint voltak elrendezve /9-11/. Izráel szét lehet szórva az ég mind a négy tája felé, a főpap mégsem feledkezhet el róla. Abból a tényből, hogy neveik felirattatnak a mennyei Jeruzsálem 12 kapujára /Jel 21,12/, felismerhetjük Istennek népe iránti végtelen hűségét. Valóban igaza van a költőnek:

Mit elhatároz magában,

S mit csak tenni akar,

A cél és szándék egyaránt

Teljesül csakhamar.

   Izráel királysága a földnek mind a négy széle felé kiterjeszkedik, és a Dániel 2,35 szerint az egész földet be fogja tölteni. Izráel különös kegyelmi helyzetben találta magát Isten előtt, aki nem gyöngeségeire tekintett, hanem a fénylő nevekre. Egyedülálló módon csilloghattak szivárványos pompájukban ezek a valódi drágakövek a hétágú arany gyertyatartó fényében. Ne felejtsük el, hogy mi sem vagyunk kevésbé drágák a mi Főpapunk számára. Mily bátorító és felemelő ez a gondolat, különösen Isten megpróbált és ide-oda hányatott gyermekeinek. Az a tudat, hogy Isten őket a mi Főpapunk szívén látja változatlan ragyogásban, töltsön el minden hívő keresztyént új hitben való bátorsággal. A mi Krisztusban dicsőséges helyzetünknek felismerése felold az önző élettől, és életünket áldozatkész életté teszi. Győzelmes és megszentelt életvitelhez vezet, amelyben gyakorlatilag olyanoknak mutatkozhatunk, ahogy Isten az Ő gyermekeit látni akarja, amikor elnyerik jótetszését /1Jn 3,1-6; 2Tesz 1,11-12/.

   Fontos ez a kép a mi közösségi életünkre vonatkozólag is. Tanuljunk meg hitben társainkra úgy tekinteni, mint Isten drágaköveire, s akkor szeretni fogjuk őket, és hordozni gyöngeségeiket, ahogy ezt Isten is teszi.

   Tekintsük a váll-lapokat és mellpajzsot egységként, s ez nagyszerű szolgálatot jelent: a váll és a szív szolgálatát. Ezt a szolgálatot az Úr állandóan végzi az övéiért. Vajon ugyanúgy végezzük-e mi is ezt hívő testvéreinkért? Szeretjük-e és hordozzuk-e azokat is, akik nehézséget okoznak nekünk ugyanolyan türelemmel, ahogy az Úr hordoz minket? Ahogy egykor mindnyájan elveszett bűnösök voltunk, úgy vagyunk most mindnyájan az Ő szerettei, ugyanazzal a drága vérrel megvásárolva.

   Megemlítjük továbbá az "urimot és tummimot". Ezek jelentése: fény és jog (vagy igazságosság és tökéletesség /blogíró megjegyzése/). Az arany mellpajzs alsó végét visszahajtották, s így ez egy zsebféleséget képezett, és ebben voltak elhelyezve.

Azt nem tudjuk, miből álltak ezek, kövekből, vesszőkből vagy valami más anyagokból, amelyek az Úr megkérdezésére szolgáltak. Erre használta pl. Józsué /4Móz 27,21/. A megvetett Saul király is megpróbálta ezt, de hűtlensége miatt Isten nem válaszolt neki /1Sám 28,6/. Isten nem hagyja övéit sötétségben, megmutatja nekik az utat. Ma ez főképpen Igéje által történik. Nem szabad azonban az Írást úgy használni, mint valami varázsdobozt, ahogy ezt az a férfi tette, akinek szokása volt, hogy becsukja szemét, és azután rátegye ujját egy igehelyre. Azt gondolta, hogy így megtudja Isten akaratát. És amikor egy nap ismét ezt tette, ujját a Máté 27,5-re helyezte: "Kiment és felakasztotta magát", akkor azt mondta, ez nem lehet helyes. Megpróbálkozott még egyszer, és ujját a Lukács 10,37-re tette, ahol rémülten olvasta: "Eredj el, és te is ekképpen cselekedj". Barátunk most észrevette, hogy ez nem Isten jótetszésének útja volt, így használni az Írást. Könyörgött az Úrhoz, és az Úr megmutatta a helyes utat. Hála Istennek, ismerjük Őt, akit így hívnak: "Csodálatos, Tanácsos..." /Ézs 9,6; 28,29/, aki követi Őt, nem marad sötétségben /Jn 8,12/. Igen, észreveheti, az Úr bennünk lakik az Ő Szelleme által /Róm 8,10/. Ő tanít és emlékeztet bennünket mindenre /Jn 14,26; 15,26/.

   Olvasunk az értékes övről is, amely aranyból és más hasonló anyagból készült. Ez tartotta össze az efódot. Az öv a szolgálat jelképe. "Övezd fel magadat, és szolgálj" - így olvassuk a Lukács 17,8-ban. Illés felövezte derekát /1Kir 18,46/. Azt mondta Géházinak, amikor parancsot adott neki: "Övezd fel derekadat" /2Kir 4,29/. Mivel a főpap öve ilyen művészi munka volt, annak különösen nagy jelentősége lehetett. A János 13-ban látjuk, hogy amikor az Úr szolgálni készül tanítványainak, övvel köti magát körül /4/. A Jelenések 1,13-ban pedig arany övvel felövezve látjuk Őt. Ő mindig készen volt a szolgálatra, akár a földön, akár a mennyben. Szertejárt és mindenkinek szolgált, aki engedte /Csel 10,38/. Szakadatlanul szolgál bennünket a Felövezett, s gazdag áldást, kegyelmet, irgalmat és erőt közvetít a belső emberünk számára, de mindenekelőtt teljes győzelmet a bűn fölött /1Kor 15,57; 2Kor 2,14/. "Övezzétek körül derekatokat" - szólít fel Pál az Efézus 6,14-ben, azaz legyetek szolgálatkészek az Ő számára és testvéreitek számára, ahogy példaként hagyta ezt nekünk /Jn 13,15/.

   Végül megemlítjük az arany homloklapot /36-38/. Ez a főpapi süvegen vagy turbánon volt, rajta a következő szöveggel: "Szentség az Úrnak". Az arany homloklap a felirattal a mi nagy Főpapunk isteni szentségét ábrázolja ki. A homloklapnak mindig látszania kellett hivatali tisztségében Áron homlokán, ami egyértelműen rámutatott szolgálata állandó voltára Izráelben. A mi Főpapunk állandóan Isten jelenlétében tartózkodik miérettünk. Szentsége átterjed Isten előtti helyzetünkre, és Ő maga visz minket oda, amire rendelve vagyunk, abba a  helyzetünkbe, amely biztosítva van számunkra /1Pét 2,5.9/.

   Eljön majd az idő, amikor Izráelben nemcsak a főpap hordja a "Szentség az Úrnak" feliratot, hanem ez lesz olvasható a lovak csengettyűin éppen úgy, mint a fazekakon /Zak 14,20-21/. Nálunk már ma így kell lennie. "Szentség az Úrnak" - hadd legyen ez látható mindenfelé, minden szobában, minden helyiségben és mindenütt, ahol csak megfordulunk. Akkor elmondhatjuk Jákóbbal együtt: "Itt van a menny kapuja" /1Móz 28,17/.

Georg R. Brinke

>>Dicsőséges és ékes ruhák<< - 36. rész

/2Mózes 28,2/

   Ahogy a szent sátor minden tárgya Krisztusra, mint a legnagyobb főpapra mutat, úgy a főpap ruhái is. Áron papi ruhája hét darabból állt:

   1/   A fehér lenvászon ruha.

   2/   A kékszínű palást, alsó peremén az arany csengettyűkkel és gránátalmákkal.

   3/   A művészi efód, mint egy talár a kék palást fölött.

   4/   A drága öv.

   5/   Arany váll-lapok az ónix kövekkel.

   6/   Arany mellpajzs a tizenkét drágakővel.

   7/   A turbán vagy süveg, a "Szentség az Úrnak" feliratú aranylappal.

Ezt a pompás ruhát viselte Áron naponta, és ez különböztette meg az egész néptől. A Kolossé 3,12-14-ben az apostol is hét dolgot sorol fel, amit az Újszövetség papjának magára kell öltenie és hordania: "Mint Isten szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatosságot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak... Mindezek fölé pedig öltözzétek fel a szeretetet, mely a tökéletesség kötele". Ez utóbbi a drágakövekkel díszített, értékes és pompás efóddal azonos. Isten gyermekei nem mennek a divat után, mert maga Isten öltöztette fel őket dicsőséges ruhával, s ezért szebbek, mint Salamon pompjában és dicsőségében. 

   Áron ruháit ugyanabból a színű és minőségű anyagokból készítették, mint a szent sátor függönyeit, mint a szentek szentje csodálatos kárpitját. A papi ruhák a jellemre utalnak. Minden, amit azon látunk, viselőjének fontos hivatali jelentőségére utal. Amit Áron főpap értékes ruháiban jelképesen ábrázolt, az Krisztusnál, a mi Főpapunknál vált valósággá, mind belsőleg, mind külsőleg. Az Úr volt Isten minden kívánságának és gondolatának beteljesítője. A szent ruhák kölcsönöztek tehát Áronnak, aki maga is bűnös volt, jelképesen olyan tulajdonságokat, amelyek szükségesek voltak, és képessé tették őt arra, hogy mint közbenjáró megjelenhessen Isten előtt népéért.

   A ruhák sorrendje a következő:

   A hosszú fehér lenruha.

   Csak miután Áront megmosdatták, adták rá ezt, tehát nem egy szennyes, tisztátalan testre. Nem Áron vette maga fel, hanem Mózes adta rá Isten parancsára. Érdemes ezt megjegyezni /Ézs 61,10/. A fehér lenvászon jelentőségét megismertük már a pitvarral kapcsolatos elmélkedésünkben.

A szentek igazságosságát ábrázolja. A főpap számára az első követelmény a szentség volt, de ez vonatkozik mindnyájunkra, mivel az Ő papjai vagyunk. A fehér lenvászon mindenekelőtt az egyetlen tisztára és szeplőtelenre emlékeztet /Zsid 7,26/. Ha Áron testvérei bűnei miatt akart síkraszállni, akkor először neki kellett megigazultan Isten színe előtt állnia. De mi adta neki a jogot, hogy testvérei közül Isten előtt megjelenjen? Bizonyos, hogy sem a születés, sem valamilyen érdeme vagy más előnye, hiszen ő maga is bűnös volt, úgy mint mindenki más /Róm 3,23/. Mint főpapnak, a háromszor szent Isten minden igényét ki kellett elégítenie, ahogy a Zsidók 7,26-ban olvassuk. Képes volt-e, és hogyan lehetett az? Isten maga tette képessé a pompás ruhák által, amelyekbe felöltöztette, ebben volt testvéreivel szembeni nagy előnye. Föltétlen igazságosság volt a főpappal szembeni követelmény /Zsolt 132,9/. Ezt a fehér ruha fejezi ki jelképesen.

   A fehér köntös azonban a papok is hordták. Ebben a tekintetben nem volt különbség a főpap és a papok között. Mivel mi is Isten papjainak neveztetünk, tudjuk tehát, hogyan kell mindenkor megjelennünk: Jézus Krisztus igazságosságának fehér ruhájában. Mindenki, aki igazságot cselekszik, Istentől született /1Jn 2,29; Jer 23,6; 33,16; Róm 14,17/. Ne lássanak az emberek soha másképp, mint ebben a teljesen fehér ruhában, s akkor a Sátán, az atyafiak vádlója, nem talál alapot a vádra.

   A kék palást /2Móz 28,31-35/

   Ez gyönyörű, varrás nélkül készült égszínkék ruha volt. A fehér ruha a szentek igazságosságát jelentette, ugyanakkor rámutatott az Úr Jézusra, mint egyetlen igaz Emberfiára, a kék ruha pedig arra utal, aki a mennyből jött. Jézus Krisztus egyszerre volt Isten és ember, sajátos módon jött a Szent Szellem által, szűztől való születésen keresztül /Lk 1,35; Jn 1,14/. Áron főpap tehát mennyei kékben jelent meg, amely teljesen betakarta. Jóllehet a földön végezte szolgálatát, mégis úgy tekintették, mint mennyei szolgálatot. Krisztus a főpapi szolgálatát a mennyben végzi. Urunk ezen a földön nem lehetett főpap, mert nem Áron házából, hanem Júda házából származott. Mégis főpapi munkálkodásának gyönyörű mintaképével rendelkezünk a János 17-ben.

   A kék palást alsó peremén kétféle díszítés volt:

   a/ Arany csengettyűk /33-34/. Zsidó hagyomány szerint 72 darab. A csengettyűknek nagyobb volt a jelentősége, mintsem ma azt gondolnánk, mert ezt olvassuk: "És legyen az Áronon, amikor szolgál, hogy hallatszon annak csengése, amikor bemegy a szentélybe az Úr elé, és amikor kijön, hogy meg ne haljon" /35/. A csengettyűk nyilván arra emlékeztették Istent, hogy szolgája belépett az Úr szeretteinek mindenféle szükségével. Az izráeliták nem láthatták a főpapot a szentélyben, de az arany csengettyűk hangja által hallhatták minden lépését, amelyet érettük tett, és szellemben követhették őt.

   A csengettyűk valószínűleg a bizonyságtétel képei is. Hiszen Áron nemcsak bement a szentélybe, hanem ki is jött onnan áldással. Mindenki hallhatta az örömhírt, amelyet közölhetett, és mindnyájan áldást vehettek.

Hallasd mindenütt a drága evangélium kedves hangját, elsősorban járásod által. Hiszen a csengettyűket csak akkor hallották, amikor Áron járt. Ó, hogy soha ne hallatszon más, mint az arany csengők hangja /Ézs 52,7-8; Náh 1,15/. Az arany díszek szépségére és értékére utal, és a csengés arra az igazi, kedves  hangra, amely Áron szoglálatából árad.

   b/ A gránátalmák. Ugyanabból az anyagból készültek, mint a ruhák, és mindenekelőtt olyan gyümölcsöző fát ábrázoltak, amelyen ugyanannyi gyümölcs volt, amennyi kegyelmi igét lehetett hallani. Az Úr, a mi Főpapunk a "folyóvíz mellé ültetett fa", aki nem szűnik meg a gyümölcsözéstől /Zsolt 1,3; Jer 17,8/. Fáradságos munkája gyümölcsöt lát /Ézs 53,11-12/. Az Úr bement a szentek szentjébe a szép csengésű arany csengettyűkkel, és szolgálata gazdag gyümölcsöt terem számunkra. Nevezzünk meg néhány gyümölcsöt, amely bemenetele által lett a mienk:

   Itt van a megígért Vigasztaló, a Szent Szellem, akit elküldött /Jn 14,16; Csel 2,33/. Továbbá csodálatos gyümölcs az, hogy az Ő nevében odajárulhatunk az Atyához /Jn 14,13-14/. Dicső szabadságunk van arra is, hogy odaléphessünk a kegyelem királyi székéhez, és megjelenhetünk egyesülve a mi Urunkkal az Ő Atyja előtt /Zsid 10,19/. Hamarosan élvezhetjük a hőn óhajtott gyümölcsöt, amikor egyik utolsó, értünk mondott kérése meghallgatást nyer, amikor nála leszünk /Jn 17,24/. Az arany csengettyűk jelentik értünk mondott kéréseit, a gránátalmák pedig a meghallgattatást.

   Ez is útmutatás lehet számunkra: Ugyanannyi csengettyű volt, mint amennyi gránátalma. Aki Őbenne marad, az sok gyümölcsöt terem /Jn 15,1-8/. Talán csak zengő érc vagyunk, vagy pengő cimbalom? /1Kor 13,1/. Hogy a főpapi ruhán ugyanannyi gránátalma volt, mint amennyi csengettyű, ez azt jelenti, hogy bennünk Krisztus életének egészséges kibontakozása esetén az igazságosság gyakorlati gyümölcse a mindennapi életben ugyanolyan mértékben legyen látható, mint ahogy azt szánkkal megvalljuk. "Aki azt mondja, hogy Őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt" /1Jn 2,6/. Aki azonban megvallja Őt, és nem tartja be parancsolatait, gyümölcstelen és hazug /Jak 2,14-17; 1Jn 2,4/.

Georg R. Brinke

A szentély papjai - 37. rész

/2Mózes 28,1/

   Ahogy Krisztus Gyülekezetében a fő és a tagok összetartoznak, úgy tartoztak össze egykor Izráelben a főpap és a papok. Áron, amint azt ismételten látjuk, a mi nagy Főpapunk előképe, fiai pedig ránk mutató előképek, akik szintén papoknak neveztetünk. A papok a főpap oldalán álltak, és engedelmeskedtek parancsainak. Így van ez ma is. A mi üdvözítő Jézus Krisztusunk a nagy Főpap Isten háza felett, és mi választott papjai vagyunk /1Pét 2,5.9; Zsid 13,15; Jel 1,6/. Izráelben a főpap és a papok igen szoros kapcsolatban álltak egymással, mert többször olvasunk "Áron és fiai"-ról. Nem kötelez ez a drága igazság mindnyájunkat mély hálára? Ő, a nagy Főpap odafönn, és mi, a papok itt a földön együtt munkálkodunk. Ő a Krisztus, mi a krisztusiak /keresztyének/! Ő a Fő, és mi a tagok.

   A papok elhívása.

   Ez Istentől jött, és parancsa szerint Mózes hajtotta végre. Mind Izráel gyermekei közül származtak, és a testvérekhez tartoztak, tehát gyermekek és testvérek. A Zsidók 2,10-13-ban is olvasunk a gyermekekről és a testvérekről. A 11. vers testvérekről szól, a 13. pedig így hangzik: "Én és a gyermekek, akiket nekem adtál", tehát testvérek is meg gyermekek is. A főpap apja és testvére is volt a papoknak, s ezt a bensőséges kapcsolatot vonatkoztatja ránk a Zsidókhoz írt levél. Gondoljunk csak arra, mit jelent Ő a számunkra, az, Akivel össze vagyunk kapcsolva. A Főpap a mi testvérünk és atyai barátunk.

   Gondoljunk továbbá a papok és a főpap közötti hasonlóságra.

   A papok részben ugyanazt a ruhát viselték, mint a főpap, és ugyanazoknak a szertartásoknak voltak alávetve hivatásuk gyakorlásában. Mindnyájukat megmosták, mind hordták a hosszú lenruhát, amely a szentek igazságosságának a jelképe. Bár Áronnak, amint láttuk, volt egy különösen pompás, értékes ruhája, amelyet kizárólag ő hordhatott, egyébként azonban hasonló volt testvéreihez /Zsid 2,17/. Vannak dolgok, amelyek egyedül őt illetik, amelyek mindenek és mindenki fölé emelik, amellett más dogokban mégis csodálatos harmonikus egység áll fenn. A fehér lenvászon, amely befedte a főpapot, rajta volt a papokon is. Mienk lett az Úr igazságossága a benne való hit által /Róm 5,1/.

   Ugyanúgy kenték föl a főpapot, mint a papokat.

   Természetesen a főpapnak, mint ahogy Krisztusnak, elsőbbsége volt. Először őt kenték föl, azután következtek a papok, és mindnyájukon ugyanaz az értékes szent olaj folyt végig. Ugyanaz a Szellem, aki Krisztuson megnyugodott, Ő öntetett ki ránk, papokra is. Azt írja János: "A kenet, amelyet kaptatok tőle, bennetek marad" /1Jn 2,27; Jóel 2,28/.

   Mindnyájukra ugyanaz a parancs vonatkozott.

   Mózes Isten felhatalmazása és megbízása által parancsolt. De soha senki nem töltötte be Isten parancsait olyan alaposan, mint a mi Urunk. Szíve belsejében volt a törvény /Zsolt 37,31/. Az volt a vágya, hogy Istennek tetsszen. Ő valóban elmondhatta: "Megőriztem a te beszédedet". Már mint gyermek is igazolta ezt szavaival: "Nem tudjátok, hogy nekem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyám dolgai" /Lk 2,49/? És hogyan állunk ezzel mi, az Ő papjai?

   Az Úr azt mondja: "Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek" /Jn 15,14/. Továbbá azt mondja: "Az én anyám és az én testvéreim azok, akik hallják Isten beszédét és megtartják azt" /Lk 8,21/. Pálban a szent pap valódi képét látjuk. Olvassuk el a Cselekedetek 20-at, ahol a legjobb példa tárul elénk.

   Mindnyájan ugyanazt a táplálékot kapták.

   A papok éppúgy, mint a főpap, a szent kenyerek asztalának vendégei voltak, élükön nyilván a főpappal. Mindnyájan ugyanazt a kenyeret ették a szentélyben. Szombatról szombatra megjelentek az Úr előtt közös étkezésre. Megélhetésükhöz mindnyájan ugyanazt a tizedet kapták. Gondoljunk arra, hogy a tized és egyéb adományaink Főpapunkat illetik, amelyeket azután papjainak, szolgáinak ad. Aki ezt komolyan veszi, az nem lehet fukar az adakozásban. Az Efézus 5,29-ban olvassuk, miként táplálja és ápolja az Úr a tagjait. Főpap és pap Isten kezéből éltek, és ahogy a főpap nem  halt éhen, úgy a papok sem.

   Mindnyájan ugyanazt az Istent szolgálták.

   Valami csodálatos és nagy dolog, közösségben lenni a szolgálatban. Mindnyájan testvérek, fiak és elhívottak voltak, mindnyájan ugyanazon rézoltár előtt álltak, mindnyájan ugyanabban a medencében mosakodtak, mindnyájan ugyanazt a tömjént hozták az arany oltárra, és mindnyájan ugyanazt a ruhát viselték. Így legyen közöttünk is mindig csak összhang és belső közösség. A papok különösen a nagy engesztelési napon nézhettek meghatott szívvel a főpap után, aki bement a szentek szentjébe, hogy érettük engesztelést végezzen. Hogyan viszonyulnak ma a "papok" egymáshoz? Föltekintenek-e mindnyájan a Főpapra, hallják-e bensőséges könyörgését az egymás közti egységért /Jn 17,21-22/? A papok egymás közti meghasonlása fájdalmat okoz a Főpapnak. Azt parancsolja, hogy úgy szeressük egymást, ahogy Ő szeretett minket /Jn 13,34/.

   Különleges előjogokat is élveztek.

   Mint Isten szolgái, adómentesek voltak. Sőt, ahogy láttuk, a tizedben részesedtek. A Fiú, a nagy Főpap által mi is szabaddá lettünk /Jn 8,35-36/. Pál figyelmeztet bennünket, hogy álljunk meg a szabadságban, és ne jussunk ismét szolgaságra /Gal 5,1; 1Kor 7,23/. Isten áthelyezett bennünket az Ő szeretett Fia országába, és kiemelt a népből önmagának /Kol 1,13/.

   Ne feledkezzünk el magas méltóságukról sem.

   Előkelő helyzetükből és elhívásukból kifolyólag a nép fölött álltak. Többé nem a táborban tartózkodtak, hanem a pitvarban, és vártak Isten oltalmára. Az igazi papnak valóban jó ott, ahol mindig Istent dicsőíti /Zsolt 84,5/. "Jobb egy nap a te tornácaidban, mint másutt ezer" /Zsolt 84,11/ Ruháikban láthatóan és észrevehetően hordták az elkülönülés jegyeit. Rajtuk volt a szent kenet olaja, amely egész sajátos módon különböztette meg őket, hiszen szent és királyi papság voltak.

   Kedves olvasóm, ez vagy-e te is, és végzed-e ezt a szent papi szolgálatot? Vagy talán csak papi ruhád van, mint annak, aki Jeruzsálemből Jerikóba ment alá, de nem volt papi szíve, és kikerülte a sebesültet /Lk 10,31-32/? Ha igen, akkor "az a neved, hogy élsz, és halott vagy" /Jel 3,1/. De akkor itt a legfőbb ideje, hogy megszívleld a sárdesi gyülekezetnek szóló figyelmeztetést /Jel 3,3/.

Georg R. Brinke

A papok fölszentelése - 38. rész

/3Mózes 8/

   A nagy király házában szükség volt szolgákra is, akik méltók és alkalmasak voltak a szent szolgálatra az Ő dicsőséges arany házában. Hiszen a ház ura nem volt kevesebb, mint maga az Isten. Ő azt rendeli erre a szolgálatra, akit akar. Sok mindent mond az Ige ezekről a szolgákról, és egynéhány, számunkra különösen fontos pontot tekintsünk meg röviden. Gondolkozzunk el együtt a sok értékes részleten, és épüljünk azok által.

   A szolgák elhívása.

   "Vedd Áront és fiait" /1/. Ez az elhívás nem emberi módon történik, mint ahogy sok egyházban és gyülekezetben többségi döntés alapján, hanem örök isteni végzés szerint. Az Úr gyülekezetében a Szent Szellem határoz, és nem az ember, ahogy ezt világosan és egyértelműen olvashatjuk a Cselekedetek 13,2-ben. Ezek a szellem nélküli szavazók olyanok, akik nem ismerik az Urat, akik kedvezésből vagy rosszindulatból, és nem valódi szellemi nézőpont alapján cselekszenek! Az ilyen eljárás bűnös és elvetendő. Ahogy az Úr előzőleg Bésáléelt és Aholiábot elhívta /2Móz 31,2/, úgy hívta el most Áront és fiait.

   Az egész, ahogy azt már többször láttuk, a jövendő dolgoknak csak árnyéka. Amit Isten tervez és amire itt utal, az az egyetlen és hatalmas Főpapban, Jézus Krisztusban teljesedik be. Nem földi szentélybe ment be, mint Áron, hanem magába a mennybe, a valódi sátorba, amelyet nem emberek, hanem maga Isten épített /Zsid 8,2/. Neki, akit Isten igazolt: "Te vagy az én szeretett Fiam" /Mt 3,17/, azt is mondta: "Örökkévaló pap vagy" /Zsid 5,4-6; 6,20/. Ez a pap alapvetően különbözik Árontól, akinek újból és újból meg kellett tisztulnia. Ő /az Úr/ szent, ártatlan és szeplőtelen, magasabb az egeknél, Ő az egyetlen hibátlan ember /Zsid 7,26/. Őt nem váltja fel utód egy napon azért, mert meghalt, hanem örökké él, és fáradhatatlanul végzi szolgálatát /Zsid 7,25/. Ő az egyetlen hű és irgalmas Főpap /Zsid 2,17; 4,15-16/.

   A papi szolgálatra való elhívás a 3Mózes 8 szerint azonban nem csupán Áronra vonatkozik, hanem fiaira is: "Vedd Áront és fiait". Ilyen fiai vannak a mi Főpapunknak is. Megszentelt sereggel rendelkezik. Azok Árontól, ezek tőle valók /Zsid 2,11/. Ez a sereg a szellemi ház, a királyi papság, a szent nemzet, a tulajdon népe /1Pét 2,5-9/. E sereg tagjainak jobb és szabadabb bejárásuk van, mint Áronnak, mindenkor beléphetnek /Zsid 10,19-22/. Azok Áron rokonai voltak, tehát természet szerinti utódok. Ez a származás Isten előtt nem számít, előtte csak az érvényes, ami Szellem által lett. Belőle vagyunk, ezért neveztetünk testvéreknek, és ezért vagyunk a hozzá legközelebb állók /Mt 12,46-50; Mk 3,35; Lk 8,21/. Ezek azonban csak Istennek és Jézus Krisztusnak kibeszélhetetlen kegyelme által vagyunk.

   A szolgálók felkészítése.

   Megmosták őket. A megmosást azonban megelőzte a levetkőzés. Mielőtt Naámán megfürdött volna a Jordánban, le kellett vetkőznie /2Kir 5/. Így volt a papokkal is. Mielőtt Istent szolgálnánk, mindent le kell tennünk, ami előtte nem állhat meg. Úgy kell jönnünk, ahogy vagyunk. Mi marad meg a dicsőített kultúrából, amikor az ember megjelenik Isten előtt? Amikor a külsőségeket: képzettséget, iskolázottságot, tiszteletet, gazdagságot, tehát mindazt a dolgot félretesszük, amelynek Isten előtt nincs értéke, akkor leszünk mindnyájan egymáshoz hasonlók. "Nincs különbség..." /Róm 3,23/. Minden látszólagos szép külső mögött a bűn uralkodik, egyikben éppen úgy, mint a másikban. "Vetkőzzétek le a régi embert cselekedeteivel együtt" - hangzik az Írás parancsa /Kol 3,9/.

   A levetkőzés után következett a mosdás. Láttuk éppen, hogy az ember természettől fogva tisztátalan /Ézs 64,5/, és hogy önmagát senki sem tisztíthatja meg /Jer 2,22/. Az Úr azonban képes a legtisztátalanabb bűnöst is megtisztítani, ha akarja /1Kor 6,9-11; Mt 8,2/. A mosdás nyilvánosan történt; hadd tudja meg mindenki, hogy tisztának és szentnek kell lenniük azoknak, akik az Úr edényeit hordozni fogják /Ézs 52,11/. Az emberek csak fehér ruhában fognak megállni és megmaradni Isten előtt /Jel 7,14/. Anániás Isten utasítása alapján szólította fel Sault, hogy engedje magát lemosni bűneitől /Csel 22,10.16/.

   Egészen másképpen áll ez a mi Főpapunk esetében: bár alávetette magát egy hasonló szertartásnak, amikor alámerült a Jordánban, de csak azért, hogy "mindenben hasonló legyen testvéreihez", vagy ahogy Ő maga mondta Jánosnak, azért, "hogy minden igazságot betöltsön". Nekünk, a nagy Főpap valódi fiainak ez a mosakodás nem külső, látható szertartásokból áll, mint a keresztség, hanem amit jelképez, az sokkal több: az a Krisztussal együtt való eltemettetés és feltámadás élménye, ahogy Pál írja a Róma 6,3-6-ban. Áron minden utóda születési jog alapján pap volt, de csak a mosdás és fölkenés után végezhetett papi szolgálatot. Ez az isteni alaptörvény minden időkre nézve megváltoztathatatlan. Isten előtti szolgálatra nem tanulmány, teológiai fokozatok elérése, többségi határozatra épülő elhívás jogosít, hanem egyedül az isteni elhívás, megtisztuláson és fölkenetésen át.

   A papi szolgálatra való helyes felkészítés.

   Áront és fiait felöltöztették és körülövezték /7-9/. A levetkőzés és mosdás szükséges emberi előfeltételek voltak. A felöltöztetés Isten dolga. Ezt látjuk már az Édenkertben is /1Mózes 3,21/. Ujjongva hirdeti Ézsaiás próféta is /Ézs 61,10/. Az Úr nemcsak a tisztaságot, hanem a szépséget is szereti /2Móz28,2; Ézs 4,1/, gyermekeit ezzel is meg akarja örvendeztetni. Hogy Isten jelenlétében állhassunk, ahhoz nem öltözhetünk fel kevesebbel, mint magával az Úrral /Róm 13,14/. A 2Mózes 28-ban leírt nagyszerű főpapi ruha minden részletében Krisztus tökéletességére, szépségére és méltóságára utal; ezt világosan láttuk már akkor, amikor a főpap személyével foglalkoztunk.

   A felöltöztetést fölkenés követte.

   Nemcsak az Úr hajlékát, hanem szolgáit is föl kellett kenni /2Móz 30,30; 3Móz 8,12-13/. Ez a cselekmény rámutat arra a nagy fölkenésre, ahogy az később magával az Úrral történt, amikor a Szent Szellem galamb formájában a Jordánnál reá szállt és rajta maradt /Mt 3,16/, vagy ahogy pünkösdkor a hívők a Szellem által egy testbe meríttettek be.

   A kenet olaja Áron egész testén végigfolyt, szakállán és ruháján egyaránt /Zsolt 133,2/. Az egész embert föl kellett kenni, a ruhákat is, amelyek a járást ábrázolják. Ahogy ruháinkon minden foltot meglátunk, úgy kell láthatóvá lenni járásunkban a fölkenetés megszentelő hatásának. Hála Istennek, föl vagyunk kenve, és az meg is marad rajtunk /1Jn 2,27/! De ne elégedjünk meg az újonnan születés egyszeri eseményével, hanem ahogy az apostoli kor hívői újból meg újból beteljesedtek /Szent/ Szellemmel, úgy ránk is, akik már el vagyunk pecsételve /Ef 1,13/, érvényes a figyelmeztetés: "...teljesedjetek be Szellemmel" /Ef 5,18/. Hiszen fölkenetés nélkül az ember semmi, nem az Övé /az Úré/, vagyis elveszett /Róm 8,9/.

   Megszentelés a szolgálatra.

   Az eddig történteknek ez volt a végcélja. Áront és fiait Isten kiválasztotta a népből az Ő szolgálatára. Az imádás formájában történő szolgálatot Isten már akkor megkövetelte népétől, amikor még Egyiptomban volt: "Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljön nekem" /2Móz 5,1/. A tesszalonikai hívők ezt jól megértették /1Tessz 1,9-10/. Két dolog volt szükséges a fölszenteléshez: a vér és az olaj. A vér újból rámutatott a halálban maradásra Krisztusban /Róm 6,8/, az olaj pedig létfontosságú volt, amely egyedül jogosít fel a szolgálatra. Akinél ez a két dolog  hiányzik, az nincs Istentől elhíva, az hamis szolga és a veszedelembe megy. Figyelemre méltó az is, milyen testrészeket kentek meg vérrel és olajjal. A fület a vérrel bekente, a kenet olajából töltött Áron fejére /3Móz 8,12/, vagyis halott volt a világ hírei és a Sátán sugdosása számára /1Móz 3; 2Móz 32,1/, de nyitva és befogadásra kész Isten számára /Ézs 50,4; 1Sám 3,9/. A jobb lábat, amely most már az Isten házában való járásra volt rendelve, és a jobb kezet, amely többé nem volt alávetve, mint egykor, a bűn szolgálatának, hanem az oltár szolgálatának /Ef 4,28/ szent imaszolgálatra /1Tim 2,8/, megkenték vérrel.

   "Nem fáradoznak hiába" - mondja a próféta /Ézs 65,23/.

   Szolgáiról Isten gondoskodik /31-35/. Az Úrnak nem csak szolgái szolgálatára van szüksége, hanem gazdagon kielégíti szükségeleteiket is. A fölavatási áldozat ez esetben a papoké volt, amely egyúttal a feltámadott Krisztusra mutatott. Ők a legjobbat kapták, mi pedig megkaptuk a teljes Krisztust /1Kor 3,21-23/.

   A tized a lévitákat illette meg. Kötelesek vagyunk szolgálni azokat, akik minket szolgálnak. Pál azt is mondja az 1Korintus 9,11-ben: "Ha nektek mi a szellemi javakat vetettük, nagy dolog az, ha földi javaitokból fogunk aratni?" Hogy a hívőknél mi a következménye a szolgálókkal szembeni mulasztásnak, azt tanúsítja az Ige a Nehémiás 13,10-12-ben. A léviták megszöktek az Isten házában nekik rendelt hivatalukból az ellátás hiánya miatt. Pál azt írja: "Akit pedig az Igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját" /Gal 6,6/.

   Fontos parancs /35/.

   Áronnak és fiainak a fölszentelés után hét napig a szentély előtt kellett maradniuk, éjjel és nappal, hogy figyeljenek az Úr előírásaira. A hét a tökéletesség száma, lezárt egészet jelent. Itt arra utal, hogy a papnak végig szolgálnia kell. Az Istentől elhívottak örökre elhívottak. Ők is vétkezhetnek, mint amiről pl. Jósua főpap történetében olvashatunk a Zakariás 3-ban. Szennyes ruhában állt az Úr angyala előtt, és a Sátán, a vádoló, vádolta őt. Az angyal elutasította a Sátánt, és Jósuát ünnepi ruhába öltöztette, az Úr pedig hamarosan visszaállította őt a maga szolgálatába. Áronnak és fiainak ezentúl szakadatlanul a szentélyben kellett szolgálniuk, hordozni az Úr eszközeit, és egyedül a felhőoszlopot követni. Urunk ebben ismét a legjobb példát adja, mivel ő éjjel és nappal munkálkodik /Jn 3,2; 4,6; Jn 5,17; Lk 6,12/. Pálról ugyanezt olvassuk /Csel 20,31/.

   A hét nap tulajdonképpen életfogytiglani szolgálatra mutat. Áron nem nyugdíjas főpapként halt meg, hanem egészen a haláláig szolgált. Az Úr elment /Jn 14/, de munkáltatja övéit a teljes "hét napon", azaz amíg visszajön /Lk 19,13/. Mindvégig ki kell tartani /Mt 10,22/.

   Figyelemre méltó végül az is, hogy az egész papszentelés nyilvánosan történt. Az egész népnek hallania és látnia kellett Isten munkáját az Ő szolgáival, és így felismerni az Ő szándékát. Felejthetetlen ünneppé lett a fölszentelés /3Móz 9,23-24/. Hogy Isten ezt milyen nagynak tartotta, azt láttuk már Áron kivirágzott vesszőjének tárgyalásánál. Isten papjainak rendkívül nagy felelőssége van Isten és ember előtt, de az Úr nagy hűséggel áll mellettük. Ha a  hívők elmulasztják kötelességüket, és nem jól látják el azokat, Ő mégsem jön zavarba. Ma is rendelkezik hollókkal és özvegyasszonyokkal, akiket felhasználhat, ha szükség úgy kívánja /1Kir 17,4.9-16/.

Georg R. Brinke

A szent sátor költöztetése - 39. utolsó rész

/4Mózes 4 és 7/

   Elmélkedéseink kezdetén a szent hajlékot szállítható Isten házának neveztük, mert az is volt. Nem állt mindig, mint később a templom, meghatározott helyen, hanem hol itt, hol ott állították fel, a felhőoszlop mozgása szerint. Ezért kellett egyik helyről a másikra szállítani. Ez nem volt egészen egyszerű, mert a szent sátornak hatalmas súlya volt, és ezért a továbbszállításhoz sok erőre volt szükség. A frigyládát pl. vállon kellett hordozni, és nem volt szabad kocsin szállítani /4Móz 4,15; 7,9/. Dávid egyszer ezt megtétette, és akkor is nagy baj lett belőle /2Sám 6,6-7/. Isten ügyét ma még szabad hordozni, ez szent előjog. De mi ne csak az Ő munkáját hordozzuk, hanem egymás terhét is, ahogy azt a Cselekedetek 2,44-ben leírt példaképben látjuk /vö. Gal 6,2/.

   Ahogy a szent sátort pontosan annak a mintának az alapján építették fel, amelyet Mózes a hegyen látott, ugyanolyan pontosan szabályozták a szállítást is; mindenkire kiosztották a szolgálati teendőket. Senkire sem raktak túl sok terhet.

   A segítők életkorát is Isten határozta meg. Katonai szolgálatra a 20 évesek voltak besorozva, a szentély szolgálatára pedig a 30 évesek /4,23.30.39.43.47/. Ez volt az Úr és Keresztelő János életkora is /Lk 3,23/. A harminc esztendő érettségre és erőre mutat. Az Úr oly fontos szolgálata is érett és erős embert kíván. Gyakran követnek el hibát, amikor tapasztalatlan és éretlen embereket állítanak szolgálatba, és ezáltal olykor nagy kár keletekezik. De aki pontosan követi az 1Timóteus 3 előírásait, az sem magának, sem másnak nem okoz kárt. Lehet azonban, hogy ez nem is annyira a természetes életkorra vonatkozik, hanem inkább szellemi föltételekre, a példamutatásra, a tanulási készségre, de mindenekelőtt a szellemi érettségre.

   Figyelemre méltó az is, ahogy a nehéz munkából való kiválást is szabályozták. 50 év fölötti munkásokra már nem rakhattak nehéz terhet. Sok szolgáló csak becsvágyból terheli túl magát. Nevüknek ott kell ragyognia a vezetőségekben, választmányokban stb. Ezek a törtetők vajon ugyanilyen szorgalmasak a csöndes imában és könyörgésben is? A magukét keresik inkább, mint az Urat és az Ő tiszteletét, ahogy Pál írja /Fil 2,21/.

   A szállítókat a főpap jelölte ki.

   Ez nem lehet másképpen, csak így. Urunk határozza meg a szolgálatot. És mindenkit a kapott adományának megfelelő szolgálatba helyez /1Pét 4,10/. Különös három, szállításért felelős csoport van megnevezve. Mindhárom számára ki voltak osztva a szállítandó tárgyak. Napjainkban sok hivatásos szolgáló áll munkában, de kevés a valóban Istentől elhívott férfi. Olvastam egyszer egy hivatásos tiszt könyvét, aki a háborúban mint hős tüntette ki magát. Amikor azonban megkötötték a békét, munkanélkülivé vált. S most mit tegyen? Röviden határozott, és azt mondta: "Apám lelkész volt, én is az leszek." Itt aligha beszélhetünk olyan elhívásról, amelyet térden állva tusakodtak ki Isten előtt, mint pl. Barnabásnál és Saulnál /Csel 13,2/, sokkal inkább saját választásról van szó. Nagy az úgynevezett hivatásos szolgák serege, akik saját indítékuk alapján léptek az Úr szolgálatába. Megpróbálnak mások halastavából kis csoportokat gyűjteni maguk köré, gyakran szenzációval és egyéb nem szellemi eszközzel gyülekezetet alakítani. Számukra a fő dolog, hogy a bárányok zsírjából és gyapjából táplálják magukat. Az ilyen pásztorok felé már Jeremiásnak "jaj"-t kellett kiáltania /23,1-3/.

   Áron családjának szolgálata.

   Áronnak mindenben elsőbbsége volt. Ugyanezt látjuk még nagyobb mértékben a mi Főpapunknál, Jézus Krisztusnál. Ő maga mondta a tanítványoknak: "Előttetek megyek" /Mt 26,32/. A szentély költöztetése előtt így ment be Áron oda elsőnek, eltávolította a kárpitot, befedte a frigyládát és a többi tárgyat kék takaróval. A szent tárgyakat, elsősorban a frigyládát, senki sem láthatta; azonkívül védték az esőtől vagy a sivatag homokjától /4,14/. Emlékezzünk az azokon az embereken végbement súlyos ítéletre Bét-Semes előtt, akik kíváncsiságból a frigyládába néztek, és meghaltak /1Sám 6,19/. Mennyire más a helyzet ma, amikor Jézus Krisztus vére által mindenki számára nyitva áll a bejárat. Olvassuk el az 1János 1,1-5 fenséges verseit, és nem fogunk szabadulni a szent tisztelettől: "Aki kezdettől fogva volt, akit hallottunk, akit szemünkkel láttunk, akit szemléltünk és kezünkkel megérintettünk, az életnek Igéjéről... Őt hirdetjük nektek". Lehetetlen megismernünk egész terjedelmében azt az előjogot, amelyet az Úr vére szerzett meg számunkra.

   Elezázár szolgálata /4,16/.

   Áron fia volt, és Áron halála után ő lett a főpap. Egészen különleges tisztséggel rendelkezett: felügyelt a világító olajra, az illatos füstölő eszközre, az állandó ételáldozatra, a kenet olajára, de ugyanúgy felügyelt az egész hajlékra, annak tartalmára és minden eszközére. Úgyszólván tíz gíra volt rábízva, amelyet hűségesen kezelt, ezért később többet kapott hozzájuk azáltal, hogy ő lett a főpap. Az Úrnak ma is vannak különleges szolgái, gyakran csak egy feladattal megbízva. Ahogy Izráel milliói között csak egy főpap volt, csak egy Mózes, aki hűséges volt egész háza fölött, és csak egy Péter egy Pál. Csak egy Luther volt, egy Moody, egy Spurgeon és egy Müller György. Ezek olyan férfiak voltak, akiket Isten saját belátása szerint választott. A fazekasnak hatalma van az agyagból azt formálni, amit akar /Jer 18,1-6; Róm 9,21/. Te és én agyag vagyunk, engedd a Mestert, hadd formáljon téged saját gondolatai szerint; maradj csöndben, ne írj neki elő semmit. De egyet elvár az Úr tőlem, tőled és mindnyájunktól, hogy hűnek találtassunk /1Kor 4,2/.

   Különösen három csoportot említ az Ige, ezeket fogjuk most röviden megszemlélni. Rájuk volt bízva a költöztetés.

   Mérári fiainak szolgálata /4,29-33/.

   Az ő kötelességük volt a szentély nehéz tárgyainak szállítása: az ezüst talpak, oszlopok, deszkák és reteszrudak hordozása. Ezeket kellett az építésnél először elhelyezni. Az ezüst, ha visszaemlékezünk, a váltság képe. Hiszen az ezüst talpakat a váltságpénzből állították elő, amihez mindenki hozzájárult /2Móz 30,13-15/. A vér általi váltság mindent megelőz. Szolgálatukat, újszövetségi értelemben, az evangélistákéval hasonlíthatjuk össze. Ő az úttörő, aki elöl megy, aki, ahogy Pál mondja, az alapot rakja le /1Kor 3,10/. Rendkívül fontos az evangélista vagy misszionárius szolgálata, aki az evangéliumot mint örömhírt elöl viszi. Ez a mi időnkben sokféle módon történik.

   Mérári fiai Itámárnak, Áron fiának vezetése alatt álltak. Ő osztotta szét egyenként a tárgyakat. Az evangélista sem magától cselekszik, hanem a hírt ajándékba kapja és úgy mondja, ahogy Izráel prófétái: "Így szól az Úr". Mérári fiai sokan voltak, 3200 fő, akik az eszközöket szállították. Az Úr megparancsolta: "Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba" /Mt 9,38/. Mérári fiai sohasem cselekedtek önállóan, csakis Itámér útmutatása vagy parancsa szerint. Az alárendeltségnek ez az érzülete ma nagyon hiányzik. Az ember nem akarja magát alárendelni, nem enged semmit mondani magának, hanem a saját elgondolása szerint cselekszik. Nem illeszkedik bele semmilyen gyülekezeti rendbe, elfelejti, hogy a mi Istenünk nem a rendetlenség Istene. Kedves Olvasó, azon a helyen állsz-e, amelyet az Úr az Igéjén keresztül szeretne megmutatni neked?

   Gerson fiainak szolgálata /21-28/

   Rájuk voltak bízva a takarók, a függönyök stb. Láttuk, milyen fontos volt Mérári fiainak szolgálata, akik mindenkit megelőztek, hogy az újabb építésnél mindig lerakják az alapot. De mi haszna lett volna az ezüst talpaknak a kerítés nélkül? Önmagukban nem képeztek volna sem pitvart, sem szentélyt, ide függönyökre volt szükség. Tehát a második csoport szolgálata sem volt kevésbé fontos és szükséges, mint az elsőé. Ha Mérári fiait az evangélistákkal hasonlítottuk össze, akkor Gerson fiait a gyülekezet pásztoraihoz hasonlíthatjuk. Az evangélisták gyakran sok embert fölébresztettek, de hiányoztak a pásztorok. És mi volt a következmény? Nem volt pitvar, amely körülzárja és megőrizze őket. Szétszéledtek a bárányok. Nem volt senki, aki legeltesse és vezesse őket. Önmagukra maradtak. Senki sem hordozta karjain a gyenge bárányokat, ahogy a jó Pásztor tette. A remélt áldás, amely az evangélisták szolgálatából fakadt, elveszett. Ahogy a kerítés mindent összekötött egymással, úgy munkálja ezt a pásztor a gyülekezetben. Ahogy a szentélyben a deszkák egymás mellett sorakoztak, úgy kell az egyes bárányokat összegyűjteni a cél érdekében, amelyről Pál így ír: "Mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban" /Gal 3,28/.

   Figyelmet érdemel Gerson fiainak nagy száma is, akik ezt a szolgálatot végezték, 2630-an voltak. Nem úgy volt ekkor, mint Aggeus napjaiban, amikor sokan csak saját házaikra gondoltak, azokat építették, az Úr házát azonban elhanyagolták /Agg 1,4.9/ Ne így legyen! Az Isten háza iránti szeretet álljon az első helyen, ahogy az Úr mondja: "Keressétek először Isten országát" /Mt 6,33/. Isten népe között sokan vannak olyanok, mint a méhek között a herék, akik nem akarnak dolgozni, csak enni az édes mézet. Ezek Krisztus napján megszégyenülten fognak ott állni.

   Kehát fiainak szolgálata /15/.

   A 4-14 versekben írják le mindazt, amit nekik kellett szállítani. Ők hordozták tehát a tulajdonképpeni szentélyt, illetve a szentélyt megtöltő lényeges részeket. Miután Mérári fiai lerakták az alapokat és felállították a deszkákat, Gerson fiai pedig felrakták a takarókat és függönyöket, jöttek Kehát fiai, megtöltötték a szentélyt a pompás arany eszközökkel, és helyeikre állították azokat. Láttuk már előzőleg, hogy a szentély egyes tárgyai, a rézoltártól a frigyládáig az üdvösség útját ábrázolják. Csak miután ismét minden a megfelelő helyen állt, jött megint a felhő, és újból befedte Isten hajlékát. Ha a két előző csoportot az evangélistákkal és a pásztorokkal hasonlítottuk össze, akkor Kehát fiait a tanítókhoz hasonlíthatjuk. A tanítók azok, akik az Ige által a Szent Szellem erejében szólnak, és a hívőket Isten jelenlétébe vezetik, a szentek szentjébe, amely minden hívő számára nyitva áll. A tanító nem csupán puszta tudást nyújt, ami felfuvalkodottá tesz, hanem saját példája és az Ige tanítása által Isten imádására serkenti a hallgatókat, mert az Atya imádókat keres.

   Közös szolgálat.

   A legszebb, amit a három csoportnál látunk, a harmonikus együttműködésük. Mindnyájan a főpap vezetése alatt dolgoztak. Senki sem nézett irigykedve a másikra, mintha az ki lenne tüntetve, hanem mindenki hűségesen végezte a neki megparancsolt szolgálatot. Súrlódás nélkül állították fel a szentélyt. A terhek lehettek különböző nagyok és nehezek, de ugyanazt a célt szolgálták: "A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Szellem" /1Kor 12,4-6/. Bárcsak mi is mindnyájan ugyanilyen igyekvők lennénk, és ne volna más célunk, mint Istenünk házának építése, akkor nem volnának súrlódások vagy diszharmónia, hanem csak siker feletti öröm. Napjainkban olyan könnyen csúsznak be gyanúsítgatások, irigykedések és más gonosz dolgok, amelyek nem lehetségesek, ha minden egy szellemben, a Szent Szellem által történik. Töltsön el bennünket bűnbánat, ha ebben bűnösnek tudjuk magunkat, mert akkor nem az Úr házát építettük, hanem a magunkét, és nem az Ő tiszteletét kerestük, hanem a magunkét.

   A munkások jutalma.

   Az Írás azt mondja: "Nem fáradnak hiába". Ahogy a szent sátor építői, Bésáléel és Aholiáb gazdag jutalmat nyertek, ugyanígy gondol az Úr azokra is, akik az Úr eszközeit hordozzák. Jutalmuk Isten tüzes áldozata /5Móz 18,1-2/. Sőt, még több, maga az Úr az ő jutalmuk és örökségük /Ez 44,28/. Őt birtokolni, ez a legnagyobb gazdagság. Az Úr azt mondja: Minden, ami az enyém, a tietek. Akik az oltárnál szolgálnak, az oltárról élnek /1Kor 9,13/. De a legnagyobb jutalmat az hozza magával hamarosan, aki ezt mondja: "Íme, hamar eljövök, és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek az ő cselekedete szerint" /Jel 22,12/. Bárcsak mondhatná az Úr neked is, nékem is ama napon: "Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokra bízlak ezután, menj be a te Urad örömébe" /Mt 25,21/

Gondoljunk mindig arra, hogy mindenben, amik vagyunk és amink van, csak sáfárok vagyunk Isten megbízásából az Ő javai fölött.

Georg R. Brinke

Isten nevei: Emésztő Tűz - 4. rész

"Mert az ÚR, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten!"

5Mózes 4,24

Az ÚR Mózessel az égő csipkebokorban találkozott; Izraellel tűzben égő hegynél kötött szövetséget (5Móz 9,15). Később tűzoszloppal vezette őket a pusztában. A felállított szent sátornál, Isten jelenléte, estétől reggelig tűz alakjában volt látható. Az oltáron mindig égnie kellett a tűznek. Az áldozatokat tűzzel égették meg. Kórah lázadó csoportját, 250 embert tűz emésztette meg, mint Isten ítélete. (4Móz 16). Az ÚR angyala tűz jelével adott bizonyságot Gedeonnak (Bír 6,21). Sámson születésének hírét az ÚR, tűzzel pecsételte meg; nagyon hatásos jelenet lehetett: "A láng felcsapott az oltárról az ég felé, az ÚR angyala pedig felszállt  az oltár lángjában" Bír 13,20.

Isten használatában a tűz, nem a melegítő, főző funkciójában szerepel, hanem amely tisztít, vagyis elemészti a tövist és a gazt. (Ézs 10,17)

Jól tudta ezt Izrael népe is, ezért így szóltak: "Isten közelében voltunk és nem haltunk meg" vagyis a tűz nem égette meg őket. Mózes arca ugyanettől a tűztől ragyogni kezdett, mivel negyven napon át a közvetlen közelében volt.

"Ezeket az igéket mondotta el az ÚR nektek, az egész gyülekezetnek a hegyen, a tűz, a felhő és a homály közül hangos szóval; mást nem mondott. Felírta azokat két kőtáblára, és odaadta nekem. Amikor hallottátok a hangot a sötétségből, a hegy pedig tűzben égett, odajöttetek hozzám törzsfőitekkel és véneitekkel együtt, és ezt mondtátok: Íme, Istenünk, az ÚR, megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, hangját is hallottuk a tűzből. A mai napon láttuk, hogy életben maradhat az ember, ha Isten beszél hozzá. De most miért haljunk meg? Hiszen megemészt bennünket ez a nagy tűz! Ha még tovább is hallgatjuk Istenünknek, az ÚRnak a szavát, akkor meghalunk. Mert van-e olyan ember, aki ha hallotta az élő Isten szavát a tűzből beszélni, úgy mint mi, életben maradt? Csak te menj oda, és hallgasd meg mindazt, amit Istenünk, az ÚR mond, azután te mondd el nekünk mindazt, amit Istenünk, az ÚR mondott neked: mi pedig meghallgatjuk, és megtesszük azt." 5Móz5:22-27

"Az Úr nyelve mint a perzselő tűz." Ézs 30,27

"Ahogyan a füst eloszlik, ha ráfújnak, ahogyan a viasz megolvad a tűztől, úgy pusztulnak el a bűnösök az Isten színe előtt." Zsolt 68,3

"A népek égetett mésszé lesznek, és mint a kivágott gaz, tűzben égnek el." Ézs 33,12

A tűz a dolgok valódi voltának próbája. Aki az ÚR közelébe vágyik az Ő tisztítását kívánja, és ha engedjük tűzzel égeti ki bensőkből, azt ami nem illik az Ő tisztaságához, jóságához, szeretetéhez. Ha nem engedünk az ÚR munkájának életünkben, akkor nem jól gyűjtünk magunknak az örökkévalóságra. Tűz nélkül senki sem járulhat az ÚR elé, mindenkinek át kell azon mennie.

"Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át." 1Kor3,12-15

Ezért igyekezzünk még életünkben alaposan megtisztítani magunkat, hogy tisztán és fedetlenül állhassunk meg Őelőtte, hogy az Ő tüze meg ne emésszen minket. Az ÚR trónja lángoló tűz (Dán 7,9). Az ÚR szeme, lángoló tűz (Jel 1,14).

"Hiszen a Seregek URa így határozott: Amiért a népek fáradoznak, azt tűz pusztítja el, amiért a nemzetek fáradoznak az semmivé válik." Hab 2:13

A mi földi munkánk az ÚR tüze előtt lesz megítélve, s mivel többnyire szemétből áll, égetni való. Gondolok a gazdasági, társadalmi, vallási rendszerekre, intézményekre. Nem fontos, hogy keresztény jelzőket aggattunk rájuk. A rendszerek úgy ahogy vannak, elsüllyednek az Ő szent szemei előtt. Ami megmaradhat, a személyes egyéni hitünk, szeretetünk, és az általuk érlelt gyümölcsök. Belőlünk, akik hisznek, építi meg Országát, amely Ország az Ő földi uralkodása alatt fogja bebizonyítani, hogy jobb, mint bármely más emberi rendszer.

"Az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának." 2 Thessz 1,7-8

Ez nem fenyegetés, hanem az igazság.

"Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak,és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik. Eltávolítja az ÚR az embert, és nagyon elhagyatott lesz az ország. Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri. De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag!" Ézs 6.11-13

"Azon a napon nem támaszkodik többé ostorozójára Izráel maradéka, és Jákób házának megmenekült része, hanem az ÚRra, Izráel Szentjére támaszkodik hűségesen. A maradék megtér: Jákób maradéka az erős Istenhez. Mert ha annyi volna is néped, Izráel, mint tengerparton a homok, csak a maradék tér meg." Ézs 10,20-22

 Az ÚR megtisztítja saját népét, hogy csak a teljesen kipróbáltak maradjanak meg a földön, hogy Vele együtt uralkodjanak.

Keresztelő János így szólt Jézusról, Ő az aki megtisztít majd titeket.
"A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket." Mt 3,10-11

"Kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: a gabonát csűrébe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel." Lk 3,17
"Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik" Mt 7,19
"Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok." 1Kor 3,17

Pünkösd napján, a Szent Lélek tűz formájában szállt le:
"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak." Apostolok cselekedetei 2,1-4

Az utolsó ítéletekről szóló próféciákban a következőképpen jelenik meg a tűz:

"A mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára." 2Pt 3,7

"Emlékeztetni akarlak pedig titeket arra, jóllehet minderről tudtok, hogy amikor az Úr a népet egykor kiszabadította Egyiptom földjéről, azokat, akik nem hittek, később elpuszította.
Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére." Júd 1,5-6

"Trombitált az első, és jégeső támadt, és tűz vérrel keverve, és lehullott a földre: megégett a föld harmada, megégett a fák harmada és megégett a zöld fű is mind. A második angyal is trombitált, és valami tűzzel égő nagy hegy zuhant a tengerbe, és a tenger harmada vérré lett." Jelenések 8,7-8

"Ez a három csapás ölte meg az emberek egyharmadát: a tűz, a füst és a kén, amely a szájukból ömlött." Jelenések 9,18

"Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt, gyötrődésük füstje száll felfelé örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és az ő képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét." Jelenések 14,9-11

"És láttam valami üvegtengerfélét, amely tűzzel volt vegyítve, és láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, annak képmását és nevének számát, amint az üvegtengernél álltak az Isten hárfáival, és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: "Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindeható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: ki ne félne téged Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid." Jelenések 15,2-4

Isten ígérete a benne bízóknak:

"Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!" Ézsaiás 43,2-3

***

A tűz összefoglalása azért is hasznos, mert Jézus óvva intett minket, "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus, sokakat megtévesztenek." Mt 24,4
Vagy János apostol így mondja:
"Szeretteim ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket azok Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba." 1Jn4,1
Nem is a mondanivalóját vizsgáljuk a próféciáknak, hanem azt az embert, aki azt mondja. Ha hiteles, Istent kereső, Istent követő, akkor vizsgálat tárgya lehet a próféciája, de még mindig csak vizsgálaté. Elfogadásra szánni, csak akkor szabad, ha be is teljesednek a jövendölések.
A hamis próféták tudnak jeleket, és csodákat tenni. (Jel 19,20) A Sátán a megtévesztés nagy mestere.
Az igaz próféciáknak van valami Élet illatuk, összhangban állnak a Biblia mondanivalójával, tartalmával ÉS! lelkiségével is. Életet ad olvasójának, hallgatójának. Mindig igaz, hogy prófécia önmagában nem létezik. Szükséges hozzá a próféta személye. Mi Isten gyermekei mindannyian megkaptuk a prófétaság lelkét, ("a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke" Jel 19,10) hiszen az Ő Lelkéből kaptunk. Képesek vagyunk megítélni, mely próféta származik az ÚRtól. Szerintem ne kezeljük külön a próféciákat, és a prófétákat, hanem együtt. A prófétaság lelke, a prófétával együtt épülésünkre adatott, nem jövendölésekre, hanem felkészítésre. Ha nincs közelünkbe próféta, akkor ott van számunkra a Biblia, bőven elégséges az igaz életre az abban található prófétai írások. Lehet mondani, hogy annál részletesebb dolgokat tudni az utolsó időkről, ahogyan a Jelenések könyve leírja, nem is szükséges. Felkészülésünkre bőven elég. János apostol egyik küldetése az volt, hogy pontosan beszámoljon a jövendő történésekről, Isten senkit se akart homályban tartani. Aki nem olvassa, vagy más próféták után szaladgál, annak viszket a füle. Az igazságot keresi ugyan, de sose fogja megtalálni, mert kevés neki, az Igazság.
Az Igazság kezdetben túlságosan egyszerűnek tűnik. Ez a megtévesztés, bűnös emberi természetünkből fakad, mindent bonyolultabban akarunk látni, mintahogy az a valóságban van. Akik Istent keresik azoknak egyre kisebbnek, egyszerűbbnek, gyermekibb lelkületűeknek kell lenniük. Isten Lelke úgy tesz naggyá, hogy kicsivé tesz. Szent alázatosságra vezet, Isten előtt, és embertársaink előtt. A szeretet útja egyszerű. Ha nem tudjuk egymást szeretetben szolgálni, közvetlen környezetünkben, hanem valami nagy dolgot akarunk tenni, valahol messze, bűnös szívünk csapdájába estünk. Prófétáljunk azoknak, akik itt élnek mellettünk, szolgáljunk azoknak, akiket a kezünkkel meg tudunk érinteni. Ha így teszünk bizonyosan nem fogunk tévútra jutni, és megmaradunk Jézusban. Hamis tanítások sem fognak, ide-oda rángatni minket, és a mi szavunk is állandó vizsgálat tárgya lesz. Sem minket nem fognak megtéveszteni, sem mi nem fogunk másokat megtéveszteni. A kölcsönös állandó, szeretetbeni kontroll és közvetlen kommunikácios visszacsatolás az a biztonság, amellyel egymást tudjuk építeni Krisztusban.

Azért írom mindezeket mert valóban sok prófécia kering az interneten, - katolikus, protestáns - és sajnos, az alázatosság köntösébe bújva a jót mondva, Jézus által mondottaknak titulálja azokat. Nem vagyok merész, ha azt állítom: az igaz élethez nincs szükségünk az utolsó időkről szóló újabb modernkori próféciákra. Testvérem! Bátran elengedheted ezt a hamis biztonsági kötelet, mert enélkül is meg fogsz állni, és felszabadulsz, az Isten örömteli dicséretére. Meglátod, Isten megtart téged! Te csak szolgáld Őt, ott ahol vagy, ahová elültetett téged. Szeress és cselekedj jót, a többit pedig bízd Istenre.
Az egymás felé és a gyengék felé való szeretetbeni fizikai-, lelkiszolgálat, az a tűz, amely  Isten Szent Lelkével együtt kiégeti bensőnkből a gazt, és a tövist. Akármennyire jó lenne végre tökéletesnek lenni és hátradőlni kényelmesen a székben, hogy végre ne kelljen szolgálnunk, imádkoznunk egymásért, mégis, szükséges, mivel, hogy a gaz, olyan megátalkodott természetű, hogy újra és újra kihajt a mi szívünkbe. Sajnos saját magamban is látom a gazt, de látom a Tűzet is, amely el nem éget, meg nem emészt engem, de mindig lángol bensőmben, hogy újra és újra tisztává tegyen Őelőtte. Ez a Tűz az Ő Lelke, amelyet Tőle kaptam. Megmentésem, örökéletem záloga.

sok szeretettel,
bogi