Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?"
Jn 6,5
"Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret."
Jn 6,32
Tudom, ez nem az az idő, amikor a szentségről gondolkozzunk.
A megszentelődésről.
Vagyis legalábbis úgy tűnik, fontosabb lenne az a kérdés, hogyan éljük túl az előttünk lévő borzalmakat.
Itt a menekült kérdés.
Az a kulturális összeütközés, ami a hagyományokat tisztelő népek hoznak a szekularizált, elvilágiasodott Európába.
Mégis. Beszéljünk az előttünk álló legnagyobb feladatról: a mi megszentelődésünkről.
Elérhető-e ez egyáltalán?
Kell, hogy valaki felmutassa elénk a reményt, hogy igen.
Mi magunk vagyunk a remény.
A kéréseink, amik az ÚR elé szállnak, 'Adj ennünk', 'Add nekünk Szent Lelkedet'.
Lehetséges lenne, hogy megadja nekünk, ha kérjük?
E körülöttünk forrongó világban, Ő adhatná nekünk a Szent Lelkét?
Megszentelődhetünk?
Oh, mily gyermeki égbe kiáltó kérés ez.
Hát, hogyne lehetne! E sötétségben.
Kérjünk.
És kérdés még az is, ez már a végső vég, vagy, ha kérünk és élünk Szent Lelke által, még visszabújik-e odvába a sötétség?
Nem tudjuk.
Azt se tudjuk hogyan imádkozzunk, hová menjünk, mit tegyünk, amíg Ő nem adja meg nekünk.
"Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle,
vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki?
Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni,
mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?"
Lk 11,11-13
2 megjegyzés:
Kedves Testvérem,
elgondolkodtam amit írtál fentebb: "vajon visszabújik-e odvába a sötétség?"
Hm. Vajon vissza kell-e bújnia a sötétségnek?
Vajon, ha eljön a sötétség, nem megpróbál-e minket az Úr - a 'hitünket, mely értékesebb a tűzben edzett aranynál'? Vajon most, hogy 'csak' közeledik a sötétség, képesek vagyunk-e enni adni az éhezőknek; és akkor tudunk-e enni adni az éhező tömegnek, ha sötét lesz?
Képes-e a tanítvány figyelni Jézusra, és látni, hogy valóban közeledik a sötétség, és mint az okos szűzek, elegendő olajat gyűjteni? Most, hogy világosság van, most is kutatja Isten szavát?
Vagy csak gyertyákat és lámpákat gyújtanak, hogy látszólagosan távol tartsák a sötétet, és elhitetik magukkal is, hogy minden rendben? Képesek már most is lámpát gyújtani a házban, anélkül, hogy lefednék és elrejtenék azt?
Remélem, hogy vannak még Élő Lángok körülöttünk (az országban és Európában is), akiknek a tüze ellenáll majd a sötétség előtt hirtelen feltámadó szélviharnak...
Ehhez pedig a megszentelődés tüze szükséges, a Szentlélek kiolthatatlan lángja.
Dicsőség az ÚRnak!
Hálát adok érted és köszönöm, hogy írsz és olvashatunk!
Köszönöm. "Az igazak ösvénye olyan, mint a hajnal világossága, amely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig." (Példabeszédek 4,18) Remélem így lesz velünk is. Ahogy nő bennünk a világosság, úgy nő körülöttünk a világban a sötétség is. De ahogy Dániel próféta is mondta, az utolsó időkben az igazak, ragyognak, mint a csillagok. Talán el kell fogadnunk, ezt a megváltoztathatatlan kijelentett igét. Hogy így lesz nyilvánvaló, a búza és a konkoly. Így tehát a sötétség növekedésével nem szomorkodunk kellene, hanem hálát adnunk, hogy közeledik az Úr Jézus Krisztus. Mi legyünk felkészültek, imádkozzunk, hogy megtartassunk, ahogy mondta.
Megjegyzés küldése