A tizedik mérföldkő - 6-6-9/10

Van olyan, hogy meghatódottság.

Amikor leírtam egy-két mély gondolatomat, sokszor nem kaptam rá semmilyen reakciót. Ez bántott engem.
Fiatalkoromban nem értettem miért nincsen szóbeli válasz.
Talán nem is jó, amit írok?
Nem, nem kell már válasz, mert szeretem a csendet.

Később értettem meg, miért a csend, azért, mert olyan húrokat pengetek, amely a lélek legmélyebbje.

Meghitt pillanatok. Többet ér nekem, egy alig hallható beszélgetés, vagy a némán hulló pottyogó könnyek, mint a hangos üdvrivalda tapsözön.

Verseimet időnként odaadtam egy-két szimpatikus embernek, és sokszor láttam, amikor olvasás közben mély csönd ült lelkükre, hogy zavaromban, megkérdeztem, megsértette-e őt a versem?
Kérdezném, de nem lehet, és nem kell:
"De miért mondod ezt? Miért sírsz? Mondd, miről írtam én?! Mit éltem én?"
E kérdésem oly ostoba:
Ha nem értem a szív rezdülését, miért érteném a levegő suhogását?

Örülök, ha örülsz nekem. Vagy könnyes szemeddel rám nézel. Én is veled örülök, és veled isszák könnyeid sóhajom, mert megértettem. Mindent, amit eddig nem értettem:

Így finomodik a lélek.

Ez a kő, már a 10. A Teljes.

---

Pedig tudod nem is könnyű ám írni, a lélek mélyéről, és aztán nyilvánossá tenni.
Minden érzésem, minden szeretetem. Gondolatom. Benne vagyok. Én vagyok. S te már egészen ismersz.
Betűk, amelyek sokszor csak a valóság piciny szeletét világítják, sokszor nem is igazán, hiszen, honnan tudnám, te, hogyan szeretsz engem? Ha egyáltalán szeretsz. Csak bolyongok a sötétben. Az írás talán arról szól, hogy megismerjem a másikat, de csak magamat közelíthetem, közölhetem. S talán magamat, s te magadat jobban megismered.

---

Gimnáziumunk nem a Harvad, de azért kerültek ki közülünk híres, az ország számára lényeges emberek.

Még gimnazista koromban történt, talán 1991-ben, a hagyományos városi napokon,  megjelentettek egy irodalmi füzetet, helyi közösségünk fiatal művészeinek munkáival. Mi alkotók tartottunk felolvasó napokat is.
Volt egy kis novellám, nem nagy dolog. Tizenkét évesen kezdtem el írni, de csak tizenöt évesen fejeztem be. Szerintem nem volt nagy szám. Sőt cikinek éreztem? Mégis egy-két tanár ez alapján kezdett bátorítani, hogy írjak.
Az újság is feltűnően hosszú részletet közölt belőle. Nem volt közöm hozzá, talán, aki az újságot szerkesztette így látta jónak. Magam nem is tudtam, hogy egyáltalán megjelenik bármilyen művem az újságban. A felolvasási napon abból olvastam fel, novella részletemet, az érdeklődők és több gimnazista előtt, akiknek szintén írói ambícióik voltak.

Emlékszem, áhított szerelmem is ott ült a közönség sorai között, akinek gyönyörű szerelmes versei jelentek meg. Ez a fiú érettségi előtt állt, okos volt és jól nézett ki, döglött érte a fél gimi. Meg én is.
Pironkodtam szerény művem miatt, oldalazva közlekedtem. Persze tudom, nem volt miért, de fiatal voltam, és hát ő is ott volt.

Aztán később, ez a fiú egyszer, később, szembe jött velem, a gimnázium folyosóján.

Ketten, szemben, együtt. Egyedül. A személyes találkozás elkerülhetetlen volt. A teljesen üres folyosón. Nem is értem, hogyan történhetett. (Hová tűntek a diákok? és a tanárok? Felelősöket! Bármi megtörténhetett volna, ... vad fantáziámban. )

Miután egymás mellé értünk, megszólított. Beazonosította ki vagyok, rákérdezett, majd megdicsérte a művem, és szelíden azt mondta, hogy az írást ne hagyjam abba.

Amelie csodálatos élete c. filmben van egy jelenet, amikor Amelie tócsává lesz. Örülök, hogy ez a jelenet a filmtörténelemben megszületett, mert így el tudom mondani: Így loccsantam szét én is a folyosó közepén. Egyszerűen megszűntem.

Többet nem beszéltem vele. Kiből mi lesz? Amit tudok további életútjáról, ő most 42 évesen végül sikeres, hivatásos krími író lett. Gratulálok neki, innen is.

Kálmán Olga meg riportokat készít, ő is a monori Harvadról került ki. :)

---

Életút, mérföldkövek.

Szükségünk van a tapasztalatokra.
Az éles helyzetekre.

Ebből merítünk. Visszaigazolás nélkül célt tévesztünk.

A Bibliában, számomra az egyik legkedvesebb rész,

Dávid király imádsága, Sámuel második könyve 7. részében.

Szerintem a világtörténelem legszebb imája.
Alázat, tisztelet, megértés és engedelmesség. A Biblia központja. Gerince, értelme, lényege.

Az itt leírt történet világítja meg nemes vágyaink, szenvedélyeink, és céljaink helyességének, visszaigazolásának és Isten akaratának elfogadásának a módját.

Mert mindig az a kérdés, milyen célt, és hova?

A történet röviden:

- Dávid hihetetlen szeretetéből és hálájából Istennek házat akar emelni. Mert befutott, vége, mindent megkapott, elérte, amire csak vágyhatott.

- Isten pedig szól Dávidhoz. Kiigazítja, 'nem Dávid, te nem építesz nekem házat', majd ígéretet tesz neki.

"Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, aki a te véredből származik, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő épít házat nevem tiszteletére, én pedig megerősítem királyi trónját örökre. Atyja leszek, és ő a fiam lesz." II Sám. 7. 12-14.

Dávid alázattal fogadja el Isten akaratát, ezért emeltetett a legnagyobbak közé.

Kérlek titeket, otthon, most olvassátok el, 

Sámuel második könyvének 7. részét.

Tudjátok, Dávid igen gazdag volt. Megtehette volna, hogy Isten szavát arrébb söpri, és magánadakozásból felépíti a világ 7. csodáját.  Nem tette.

--

És lőn:
Dávid király fia, Salamon megépíti Istennek házát. De vajon Isten örökre megerősítette trónját? És vajon örökre megmaradt-e az a Ház?

Mosolyogjunk. Mert tudjuk, minden, ami mögöttünk, előre mutatott, hogy mi értsünk. Jézus a mi templomunk.

A Templom

Így elérkeztünk a 10. mérföldkőhöz:

Királyok első könyve 6. fejezet:

6. vers:
"Az alsó emelet szélessége öt könyök, a középsőnek a szélessége hat könyök, a harmadiknak a szélessége pedig hét könyök volt; a templomot ugyanis kívülről körös-körül lépcsőzetesre építtette, hogy a gerendák ne nyúljanak be a templom falaiba."

9. vers:
"Amikor bevégezték a templom építését, beburkolták a templomot cédrusgerendákkal és cédrusdeszkákkal."

bevégezték

a templom építését.

cédrusgerendákkal és cédrusdeszkákkal