Csöndben ülök. Születésemre gondolok, amikor emberré lettem. És minél inkább emberré leszek, annál inkább érzem, hogy Ő az Isten.
Várom, hogy megérintsen, hogy jöjjön. - más vágyódás nincsen bennem - Testem, lelkem Őreá vágyik.
Emiatt néha megijedek magamtól. Vagy inkább úgy írom: régen sokszor megijedtem magamtól. Mert láttam másokat szétfeszítenek mindenféle vágyak, de én csak Őreá vágyom. Az Ő illatára, érintésére, Lelkére. Nem ember Ő, hanem az Örökkévaló.
Nézd. Tudom én, szokatlan, amit írok. Évekig tartott, amíg megértettem: Más vagyok, és ez nem fog változni.
Nem vágytam férfi után, sem nő után. Nem vágytam emberi érintésre. Sem kedves szavakra.
Magányom messzebb volt, az Égbe kiáltott. Szenvedésem olthatatlan volt. Embert kerestem ki hasonló. Vagy orvost ki gyógyítana ebből. De rájöttem, szenvedésem különleges, magányom más, vágyam betölthetetlen. Legalábbis várnom kell, hogy találkozhassam Vele. Miközben minden tagom az örömről és az életről kiált, mert mindennap érzem jelenlétét, velem van.
Nem tudok másról írni: csak Őróla. Nem tudok másról írni: csak arról a szenvedésemről, amely az Atyától külön megélve élek át nap mint nap, miközben mindennap velem van. - Erről a paradoxonról.
Tudod sok különleges dolgot megéltem. Titkokat. Hogy minden éjjel elvitt engem. Úgy vigasztalta, magányom. Bármit kértem Tőle, mindent megadott.
Hogy miért nem kértem Tőle többet? Mert nagyon sokat adott. Az Élő Istennel találkozni, csodálatos, és félelmetes. Lelket, büszkeséget törő. Tisztává tesz.
Elbújni szerettem volna. A Szeretet elől. De mindenhol utolért Ő engem. Bárhová mentem, utolért.
A láthatatlan Isten édesget magához, miközben minden vágyódásom Ő, menekülnék Előle, mert nem érinthetem meg. Mert tudod, mindent nekem adott, és nem tudom megköszönni Neki, még egyetlen egy öleléssel sem. Éreztél már valaha olyan fájdalmat, hogy valaki nagyon sokat tett érted, és nem tudod neki meghálálni?
Ezt érzem én. Mindennap, minden percben. Hogy nagyon kevés, amit hálaként megtehetek.
Egyszerűen megfogott az Isten. Mert az Ő kegyelme, szeretete, mindennap megújul én előttem, bennem és körülöttem, és semmit nem tudok megköszönni, meghálálni Neki úgy, hogy megelégedettnek érezném magam.
Néma, süket, vak, és teljesen tehetetlen vagyok, ahogy Őelőtte élem napjaim.
Vagy írjam? - halott. Miközben tudom, és látom: gyönyörködik bennem. Oh micsoda szenvedése a Léleknek, ha látja az Istent.
Szeretem Őt. És semmi mást nem akarok, csak úgy élni, hogy minél kevesebbet kapjak vissza szeretetemért cserébe. Mert nagyon nagyon sokkal tartozom! És tartozásom nemhogy csökkenne, hanem naponként egyre több.
És most egy sóhaj. Ez az én magányom. Ez az én erőm. :) Örömöm. Teljesen betölt. Ez az, ami többé, mássá tesz, de még se tőlem van, mert ajándékba kaptam.
Egyébként pedig nagyon egyszerű: csak szeretek. Se több, se kevesebb.
Mégis, ... ha talán úgy éreznéd mily nagyszerű ez, akkor gondolj arra: Ilyen maga az Isten! Ő ilyen egyszerű. Ne keress Benne semmi bonyolultságot . :) Egyszerűen szeret az Isten! Áldott legyen az Ő neve! ...
bogi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése