"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. augusztus 4., vasárnap

Greg Opean igehirdetése - 2. rész


/kivonat/



2005. július 24.
Golgota Gyülekezet, Budapest



Apostol

1 Tim. 1: 1 „ Pál , Jézus Krisztus apostola a mi megtartó Istenünknek, és Jézus Krisztusnak a mi reménységünknek rendelése szerint.”
Van gyülekezet, ahol veszélyes talajra tévedtek, ez tragikus irány lehet. Számunkra is fontos, mert a Golgota Gyülekezet is kapcsolatban áll velük. Ők azt állítják, hogy van egy apostol a körükben, de sajnos azt kell most elmondanom, hogy nem biblikus az elképzelésük! Amit ők mondanak, az azt jelentené, hogy Isten kinyilatkoztatása felett áll, amiben ők hisznek.

Ez a csoport 4-5 kisebb gyülekezetből áll, az utóbbi időkben történtek náluk változások. A többi gyülekezet is figyelmeztette már őket: az új kinyilatkoztatásuk nem helyes! Az volt a válaszuk, hogy mindegy, ők akkor is ebben hisznek. Az a fontos számukra, amit az ő „apostoluk” mond.

A Golgotának volt és van is kapcsolata ezzel a csoporttal, de ez a változás náluk most új keletű. Még nincs velük szakítás, olyan jellegű most a kapcsolatunk velük, hogy szeretetben mondjuk/jelezzük: nem helyes, nem biblikus, ami nálatok történik!

Pál apostolt Isten arra hívta el, hogy Jézus Krisztus apostola legyen. Minden kereszténynek van szolgálata. Mindegyikünknek van elhívása, a legtöbbünket világi hivatásba hívja el Isten. Isten ad ajándékokat is, lehet, hogy a gyülekezetben van szolgálatod, de elküld benneteket, hogy a „föld sói”, a „világ világosságai” legyetek! Isten különleges elhívása volt 12 ember felé, hogy apostolok legyenek. Ez csak 12 embernek szólt!

Luk. 6:12 Jézus imádkozva átvirrasztotta az éjszakát, hogy megfelelő módon ráhangolódjon arra, hogy Isten kinek szánja ezt a szolgálatot.

Jelenések 21:14 Ez itt emlékeztető. Még egyszer kiemelem: ez különleges elhívás volt, csak 12 embernek szólt! Tudjuk, hogy Júdás elhagyja az ő helyét.

Ap. Csel. 1- II. fele: Péter felismeri, hogy 12 apostolnak kell lenni ezután is. Tehát kell valaki, aki Júdás helyébe lép! De amit itt Péter tesz, az nem az Úrtól van. Soha nem mondta Isten: „ Figyelj, keress valakit az áruló helyére!” NEM ezt mondta! Azt üzente, hogy várjatok, és a Szent Lélek majd eljön! Péter testben tette, amit tett. Ez egyben bátorítás is nekem: lám, mennyi hibát követtek el ők is, nem csoda, ha ez velem is megesik! De jó, akkor számomra is van remény!

Gondoljatok Péterre! Háromszor is megtagadta Jézust, ugyanazt mondta, amit a Sátán: „Ne menj a keresztre!” És amikor Jézus megmosta a tanítványok lábát? Péter akkor is azt gondolta magabiztosan: „Ezt én értem, mindent tudok!”

Az Igében az áll, hogy VÁRNI kellett volna, nem keresni másik embert. Mintegy „kockát vetettek”, hogy vajon kit szán Isten apostolnak? És így választották meg Mátyást tizenkettediknek. A későbbiekben soha többé nem hallunk Mátyásról!

Az Ap. Csel. 12-ben olvashatjuk, hogy azután Isten elhívja a damaszkuszi úton az Ő 12. emberét: Pál apostolt. Őt Isten személyesen hívja el. Tehát Isten hívja el őket a szolgálatra, nem az emberek választják ki maguk közül. Fontos, hogy felismerjem, akit Isten szolgálatra hív. Isten rá sem hederít majd a mi testies szolgálatainkra. Erőlködhettek, építhettek, de Isten nem ismeri ezt el. Tehát, még egyszer: Pál volt a 12. apostol, nem az emberek választották ki.

Figyeljetek! Van még egy érdekes dolog! Az apostol szó azt jelenti: „kiküldött”. Istennek is van apostola: Jézus Krisztus.

Zsid. 3: 1 A Fiú Isten apostola, Jézus Krisztusnak is van 12 apostola. És a Szent Léleknek is van több ezer apostola: ők a misszionáriusok. Őket a Szent Lélek küldi ki.

Ap. Csel. 13-ban olvashatjátok: pl. Barnabás, és Simeon. Kérdés: Ma is vannak-e apostolok? Válasz: Igen, VANNAK. Ők a Szent Lélek apostolai, a misszióban lévők.

Efézus 4: 11 „És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul, és tanítókul.”
Ki az, aki munkálkodik ebben a világban? A Szent Lélek, aki kiküldi ezeket az embereket ezekre a szolgálatokra. Jézus Krisztus, a Bárány: Isten apostola. Jézus apostolai csak 12-en voltak. Ez mást jelent, ez különleges szolgálat volt. És küldött pártfogót, a Szent Lelket, aki vágyik arra, hogy kiküldjön embereket, hogy gyülekezeteket plántáljanak. De a 12 apostol más volt! KÜLÖNLEGES volt. Ők mind találkoztak Jézussal.

Isten egyházában az ószövetségi próféták, Jézus Krisztus, és az apostolok: ez sarokkő, ez nagyon fontos! Egyfajta hatalmi hierarchiát is látunk, amit a Teremtő hozott létre. Jézus Krisztus az Atya apostola. Amit az Atyától kapott. Jézus Krisztusnak van 12 apostola. Amit Jézustól kaptak. Pál figyelmezteti Timóteust, aki efézusi pásztor volt, ott vezetett gyülekezetet.

1 Tim. 1: 3 Jelzi , hogy lesznek majd olyanok, akik azt mondják magukról, hogy apostolok. Mit kell akkor tenni? Megfordulni, és elmenni!

Azt állítani , hogy valaki apostol: eretnekség. Nagyon veszélyes! Azt jelenti, hogy az adott ember kijelentése Isten Igéje fölött áll! Vannak ilyen emberek.

A Golgotában fontos, hogy a Bibliát tanítsuk! Isten Egyháza a prófétákra, az apostolokra, Jézus Krisztus a sarokkő- erre épül. Ez örök alap, nem lehet lerombolni. Jöhet vihar, szél, ami szétszaggatja a házat, de aki hallja Isten Igéjét, és a gyakorlatban meg is valósítja, az bölcs ember, kősziklára épít.

A csoportnak vannak új kinyilatkoztatásai a bemerítkezéssel kapcsolatban is, amivel nem értek egyet. De nem ez a legfontosabb. Egy meghatározó felekezetből váltak ki, valamilyen szinten kapcsolatban állunk velük. Az aggasztó, hogy mennyire nem biblikus, amit tesznek! Hívták már őket, hogy vizsgálják meg együtt, hogy mit mond erről a Biblia, de ők elutasították, azt mondták: NEM! Nem szükséges a Biblia fényében megvizsgálni a dolgokat, Isten szólt az ő apostolukhoz, és az nekik elég. No, itt kezd el piros lámpa villogni a fejünkben! Ez a kijelentésük a Bárány apostol szava felett áll!

A világban sok furcsaság van. De nem féltelek, ha mindent a Biblia tükrében vizsgálsz meg.

Pál apostol bizonyos szempontból „kakukktojásnak” számított az apostolok között. De feltárta, amit kapott, és a többi apostol is összehasonlította vele együtt, ami a próféciákban állt, ugyanazt gondolták, összefüggésben voltak.

Az Ószövetség is összefügg, mintegy magában foglalja a teljes Újszövetséget. Tehát a gyökér mély és gazdag, érdemes tanulmányozni az Ószövetséget!

Ap. Csel. 17: 10-11 „Az atyafiak pedig azonnal, azon éjszakán elküldték Pált Silással egyetemben Béreába;…”
A Szent Lélek rávilágított arra, hogy azok a zsidók nemesebb lelkűek voltak. Mit csináltak? Jegyzeteltek, kutatták az Írásokat: összhangban áll-e, amit tanítottak nekik? És Pál apostol nem haragudott: „ Hogyan meritek leírni, kutatni, amiket mondtam?! Hát nem tudjátok, ki vagyok?!” Ő megértette, hogy az Írásban leellenőrzik, amiket mondott. Inkább megdicséri őket ezért, a kettő összhangban áll-e? Ez az életem alapja, az Egyház alapja, az Ige soha nem múlik el! Isten Igéje biztos, örök. Tehát itt is: Isten Igéjéhez ragaszkodjatok, ne ahhoz, amit én mondok!

Greg pásztor elmondta, hogy már 18 gyülekezet plántálásánál segédkezett. De arra kér minket, hogyha észrevennénk, hogy nem rendeli alá magát a próféták, az apostolok szavainak, hagyjuk őt ott!

Isten létrehozott egy rendszert. Isten az Igét saját szava fölé magasztalta fel. Nagyon fontos az Ő Igéjét ismerni! De hangsúlyozom, mi szeretjük azokat az embereket is a másik csoportban, bár vétkeznek. Kérlek benneteket, imádkozzatok értük! Talán ők soha nem hallottak ilyen bibliaórát. Így nagyon könnyen szektává lesznek. Isten Igéje mindenek fölött van. Hatalmas, erőteljes, örök, megváltoztatja az életedet. Szeressétek, olvassátok hát!

A hatalmi hierarchia, amit Isten alakított ki, az életünkben is létrehoz egy struktúrát. A társadalomban, a gyülekezetben, a családokban. Az a megfelelő, ha elfoglaljuk a nekünk szánt helyünket ebben a hierarchiában. Akkor nem lesz zűrzavar, hiszen Isten a békesség szerzője. Isten megfelelő helyre szán minket, ha engedelmeskedünk, erőteljes, szép dolgok történnek az életünkben, a megfelelő időben, gyönyörűvé tesz. Törekedjünk oda, ahol a helyünk van! A sok rondaság a világban jelzi, hogy nem foglalják el a megfelelő helyet az emberek, amit Isten nekik szán.

Imádkozzatok! Töltekezzetek be szeretettel! Jegyzeteljetek, kutassatok az Írásban!


Nincsenek megjegyzések: