Eddigi megjegyzésekből

Nelly írta...

Kérdezed, mit is lehet segíteni a szegényeknek?
Az ember leginkább attól fél, hogy elfelejtik. Egy embernek sokat jelent egy mosoly, egy kedves szó, törődő tekintet, persze anélkül, hogy beismerné. Sokan gyengeségnek tartják, hogy ily egyszerű dolgokat kérjenek. De szükségünk van rá: emberek vagyunk. Szegényen, öregen, éhesen és fázva, ezek a dolgok még messzebb kerülnek. Már kiszolgáltatottan, nincstelenül is fél az ember attól, hogy újra megalázzák.
Ezért kellene megtanulnunk mindannyiunknak adni.
Ezt segítheted a szegényeknek, öregeknek, fogyatékkal élőknek: adni.
Istent.
Még ha nem is Őt akarják. Magaddal viheted, és Ő ott lesz, meghúzódva, várva, hogy egyszer beszélhess róla annak az embernek, akihez mész. Akkor pedig megnyilvánul egészen láthatóan, hallhatóan, és akkor te húzódhatsz a háttérbe, és szemlélvén Uradat.
Ha pedig nem beszélhetsz az ÚRról, akkor is tudd, hogy Őt viszed, kedves kis ajándékként, minden alkalommal.
A jelenlétedben.
2012. január 23. 17:43

---
Nelly írta...

Amikor valaki becsületes, lemond valamiről, amit megszerezhetne. Mivel az emberek nagy többsége önzőségéből fakadóan mindig, mindent meg akar szerezni magának, ezért elveszi azt, amit a becsületes otthagy. A becsületes azért nem veszi el, mert nem az övé, mert becsületességéből fakadóan inkább megdolgozik érte.
Az Istenfélő, alázatos ember pedig, tudja, hogy nem lehet önző, és kegyelem, ha nincs hatással rá ez a világ. Mert minden arról szól, hogy szerezd meg! Elhitetik, hogy neked erre, meg arra is szükséged van, és aztán megadják. De végül annyira kelleni fog már minden, hogy gondolkodás nélkül elveszik. Elvesznek tárgyakat, időt, életet (és most nem gyilkosságra gondoltam).
Isten tökéleteset alkotott bennünk. Az emberek pedig már nem ismerik Istent, vagy nem is akarják ismerni.
Aki ismeri Isten tudja, hogy ez a világ irányítva van. Ő nem akarja, hogy más irányítsa. Ő figyel Isten szavára, és szabad akaratából dönt Isten mellett. Az átlag ember fél, hogy irányítja valaki, miközben folyamatosan zsinóron rángatják, de oly balga, hogy észre sem veszi.
Mindenki előtt ott az út...
Testvérem, te becsületes vagy. Isten tudja ezt! Más nem számít.
2010. szeptember 22. 19:24

---
Nelly írta...

Segítesz nekik. Mindig.
Bár nem hosszabbítod meg életüket, de az utolsó pár hónapot, talán évet, úgy töltik, hogy valaki gondoskodik róluk. Érzik, hogy gondoskodsz róluk. Érzik, hogy valaki végre vesződik velük is, mintha végre figyelne rájuk is valaki.
S talán, olykor azért is tesznek dolgokat, hogy egy kicsit maradj még... "Csak egy percet még." Mert te figyelsz rájuk.
Életeket kapsz a szívedbe, átélt történeteket, megélt érzelmeket adnak neked. Ezt tudják ők adni, mert nekik ez a legfontosabb: az 'életük'. Megosztják azzal, aki végre figyel rájuk, így is, hogy öregek, hogy betegek, hogy már érzik, nem kellenek senkinek.
Figyelmet adunk nekik. Nekik ez fontos.
Figyelmet kapnak és időt. Ezzel tudjuk kimutatni szeretetünk, hogy 10-szer sem adjuk fel.
Mert az embernek szüksége van valakire, hogy ha hibázik is, érezze, hogy valaki akkor is szereti...
Nekünk ez a munkánk. De ők érzik, hogy mi ezt nem 'munkából' tesszük, hanem szeretetből.
Így van értelme a mi munkánknak: szeretünk.
2010. december 1. 20:11

---
Boglárka írta...

Harminc éves koromig tanultam. Tanulásom arra volt jó, hogy rájöjjek, hogy nem tudom megváltoztatni a világot,de lázadok ellene. Lázadás és belenyugvás Istennel. Párhuzamosan tanultam Isten Igéjét, a szociális munkát és az életet. Néha szétfeszített a kín az ellentmondások között, amelyet tetézett a minden emberben benne élő szemfényvesztő remény, hogy talán majd nálam minden jobbra fordul a társadalomban. Ebből ábrándultam ki, és amikor más a kiábrándulása után, kétségbeesve elkeseredik, belefárad, megcsömörlik, vagy butaságot butasággal tetéz, bennem, akkor tisztult ki, Isten Lelke által, hogy semmi baj nincsen. Ez nem hiszem, hogy azt jelenti, hogy tudok szeretni. Inkább azt jelenti, hogy többet kértem Istentől és többet kaptam tőle, felismerést. Erről az élő valóságról teszek bizonyságot, hogy legyen az embereknek igazi reménye: Istentől jövő öröme. Akik hisznek és remélnek a társadalomban, ilyen-olyan vezetőkben, emberekben, csalódni fognak. Aki viszont Istenben bízik nem fog csalódni sohasem. Nem tudom, hogy hangom elhat-e valahová, valaki, valakik felfigyelnek-e rá, hisznek-e nekem? De amikor feltisztult az agyam, akkor jött az is, mindegy, hogy mit gondolnak rólam az emberek, a belső motiváció olyan erős bennem, hogy minden félelem, és zavar nélkül képes lennék a főtéren hangosan Bibliát (Ézsaiást) olvasni az embereknek. Az sem érdekelne, hogy megállna-e valaki, vagy tömeg sereglene körém. Az sem érdekelne, hogy mit gondolnának rólam az emberek, rólam, akit ismernek. Egészen bolonddá tenném magamat az emberek előtt, ha arról lenne szó, nem azért mert nincs önbecsülésem, oh dehogynem! De, hogy valamiképpen valamelyeket megértessek Isten igazságáról, többet érne nekem. És mivel látom, hogy csak kevesen hisznek, ezért ez még inkább arra ösztönöz, hogy még inkább ne foglalkozzam hiúságommal, vagy mások véleményével. Látom, hogy szavam nem hat, vagy nem úgy hat oda ahová kellene. Ám ez engem igazán nem tesz boldogtalanná. Sőt! Az ÚR öröme tölt el. A próféták bolondnak látszanak az emberek előtt. Csúfolják, gúnyolják, megvetik őket. Ezer példát lehetne hozni a Bibliából, mennyi oktalanságnak tűnő dolgot csináltak az ószövetségi próféták is, hogy valamiképpen felébressze általuk Isten a saját népét. Végezetül elküldte nekik Fiát, akit ugyanúgy megvetettek, kigúnyoltak és megöltek, mint a prófétákat.

Isten gyermekei mindannyian próféták ebben a világban (legalábbis kellene, hogy legyenek). Jézus Krisztus által, az Atya küldöttei.

Isten áldjon meg.

bogi
2011. április 16. 12:52