Testvéremnek

Charles C. Ryrie:

Isten nevei

    Istennek a Szentírásban megtalálható nevei további fényt vetnek lényére. Ezek többnyire nem emberek által ráaggatott címek, hanem önmagára vonatkoztatott jelzők. Éppen ezért természetének különböző aspektusait emelik ki.
    Maga "az ÚR neve" kifejezés is jelentős. Az Úr nevét segítségül hívni annyit jelentett, mint imádni Istent (1Móz 21,33). Nevének hiábavaló emlegetése ugyanakkor tiszteletlenségnek számított (2Móz 20,7). Nevének gyalázása törvényszegés volt (3Móz 22,2.32). A papok az Úr nevében végezték szolgálatukat (5Móz 21,5). Neve garancia volt a nemzet fennmaradására (1Sám 12,22).

I. ELÓHIM

A. Használata
Az Ószövetségben az elóhim szó kb. 2570-szer fordul elő, ebből 2310 alkalommal az egy igaz Istenre vonatkozik. Első előfordulási helye a Biblia legelső mondata. Hamis istenekre vonatkozik pl. az 1Móz 35,2.4; a 2Móz 12,12; 18,11; 23,24.

B. Jelentése
A szó jelentése többféle lehet, attól függően, hogy milyen tőből vezetjük le eredetét. Egyesek szerint a tőszó jelentése "félelem", a szó tehát arra utal, hogy az istenséget félni, tisztelni, imádni kell. Mások az "erő" szóból vezetik le, s eszerint erőteljes, hatalmas istenséget jelent. Nincs ugyan döntő bizonyíték, mégis úgy tűnik, hogy az utóbbi változat a helyes, s az igaz Istenre vonatkoztatva azt emeli ki, hogy az Úr erős és hatalmas Vezér, a legfőbb Isten.

C. Többes számú alak
Az elóhim többes számú alak nem fordul elő az Ószövetségen kívül egyetlen más sémita nyelvben sem. Általánosságban háromféle magyarázat létezik a többes számú alak használatára.
1. Politeista értelmezés. - Eszerint a szó eredetileg többes számú értelme később szűkült le egyszemélyi jelentésre. Ezzel szemben azt látjuk, hogy az ószövetségi monoteizmus (egyistenhit) nem a politeizmusból (többistenhitből) fejlődött ki.
2. A többes szám a Szentháromságra vonatkozik. - Nem fogadhatjuk el ezt a magyarázatot, hiszen azt jelentené, hogy egy újszövetségi kinyilatkoztatás ismeretét tételezzük fel az Ószövetségben. A többes szám utalhat ugyan a Szentháromság későbbi kinyilatkoztatására, ez azonban nem feltétlenül egyenlő azzal, hogy maga a szó a Szentháromság jelentését hordozza.
3. Fejedelmi többes szám. - A többes szám ellenére a párhuzamos állítmányi igealak, a jelző, a névmás minden esetben egyes számban áll. Az ún. "fejedelmi többes szám" Isten határtalan méltóságára és fenségére utal.

D. Vonatkozásai
Abban az esetben, ha a név értelme "az Erős" és fejedelmi többes számban fordul elő, feltételezhetjük, hogy Isten nagyságával és hatalmas cselekedeteivel kapcsolatban használja a szentíró.
1. Szuverenitása - Ő "az egész föld Istene" (Ézs 54,5); "minden élőnek az Istene" (Jer 32,27); "a menny Istene" (Neh 2,4); "az istenek Istene, urak Ura" (5Móz 10,17).
2. Teremtő munkája - Ő az Elóhim, mindent ő teremtett (1Móz 1,1; Ézs 45,18; Jón 1,9).
3. Ítélete - (Zsolt 50,6; 58,12).
4. Izrael érdekében végzett hatalmas cselekedetei - (5Móz 5,23; 8,15; Zsolt 68,8).

E. Összetett nevek
1. Él-Saddáj. - A szó eredete bizonytalan, legelfogadottabb magyarázata az akkád "hegy" jelentésű szóból való levezetése. Ez a név tehát Istent, a mindenhatót úgy mutatja be, mint aki egy hegyen áll. Ezen a néven ismerték Őt az ősatyák, mikor az Ábrahámmal való szövetséget megerősítette (5Móz 17,1; 28,3; 35,11; 2Móz 6,3; vö. Zsolt 91,1-2). Isten népének megbüntetésével kapcsolatban is gyakran felmerül ez a név (Ruth 1,20-21).
2. Él Eljón. - A "Felséges Isten" név Isten erejét, szuverenitását, fenségét hangsúlyozza. Melkisédek használja először, amikor Ábrahámot megáldja (1Móz 14,19); bár ha Ézsaiás a Sátán szavait idézi, miközben lázadásról ír (Ézs 14,14-ben), akkor ez egy még korábbi előfordulása lenne a névnek. A későbbiek során Kr.e. kb. 1000-ig csupán elvétve fordul elő, majd újból felbukkan a költői szövegekben és a fogság alatt készült irodalmi munkákban (Zsolt 9,3; Dán 7,18; 22, 25, 27)
3. Él Ólám. - A név jelentése: "Örök Isten", "az örökkévalóság Istene" korábbi kifejezésből (vö. 1Móz 21,33). Isten változhatatlanságát hangsúlyozza (Zsolt 100,5; 103,17) és kapcsolatban áll kimeríthetetlen erejével (Ézs 40,28).
4. Él Roí - "a látás Istene" (1Móz 16,13). Hágár nevezi így Istent, mikor Izmáel születése előtt beszél vele.

II. JAHVE

Isten második legfontosabb és személyes neve az ÚR, azaz Jahve. A leggyakrabban előforduló név, 5321 alkalommal található meg az Ószövetségben.

A. A szó eredete
Gyökérszava a hava, létezést (Préd 11,3) vagy fejlődést jelent (Neh 6,6). Istenre vonatkoztatva: aktív, független létére mutat.

B. A név kinyilatkoztatása
Elsőként Éva (1Móz 4,1), Sét korának emberei (4,26), Noé (9,26), és Ábrahám használja (1Móz 12,8, 15,2.8). Ennek ellenére Mózes volt az, akinek Isten a szó mélyebb jelentésére rávilágított. Az ősatyáknak megjelent ugyan, de nem ezen a néven ismerték (2Móz 6,3). Mózes az égő csipkebokornál kapta a kinyilatkoztatást, ahol Isten így nevezte meg önmagát: "Vagyok aki vagyok" (2Móz 3,14); azaz szüntelen népe, Izrael között lakozik.

C. A név szentsége
Miután Jahve volt Isten személyes neve, a fogságot követően Izraelben olyan nagy becsben tartották, hogy nem volt szabad kiejteni. Helyette Adonájt mondtak, a Kr. u. VI-VII. századra pedig kialakult az a gyakorlat, hogy a JHVH mássalhangzókat az Adonáj magánhangzóival jelöljék, ezáltal is emlékeztetve a zsinagóga felolvasóit, hogy a szent nevet Adonájként ejtsék ki. Ebből a kombinációból ered a Jehova elnevezés (műszó). Mindez csupán aláhúzza a név iránti tisztelet magas fokát.

D. A név jelentősége
A Jahve névnek több jelentőségét figyelhetjük meg:
1. Elsősorban Isten változhatatlan létezését hangsúlyozza. A szó etimológiáján kívül emellett tanúskodik még az Úrtól származó használata is a Jn 8,14.58-ban, ahol örök létezéséről tesz bizonyságot.
2. Isten népével való lakozásáról biztosít. Lásd 2Móz 3,12.
3. Isten hatalmára utal mindabban, amit népéért tesz, a velük kötött szövetség szerint, aminek legfőbb bizonyítéka az Egyiptomból való szabadulás (2Móz 6,6).

E. A név használata összetételben
1.Jahve Jire - "az ÚR gondoskodik" (1Móz 22,14). Miután Ábrahám meglátta az Izsák helyett feláldozandó kost, így nevezi el a helyet: "az ÚR gondoskodik".
2. Jahve Nisszi, "az ÚR az én hadijelem" (2Móz 17,15). Az amálekiták felett aratott győzelem után Mózes oltárt állít, és így nevezi el: Jahve Nisszi.
3. Jahve Shalom, "Az ÚR a békesség" (Bír 6,24).
4. Jahve Cöbáót, "a seregek URa" (1Sám 1,3).  A kép katonai jellegű: Jahvet az angyali és az Izrael fiaiból álló haderő parancsnokaként, vezéreként tünteti fel (1Sám 17,45). Méltóságjelző, Isten szuverenitását és mindenhatóságát hangsúlyozza, s a próféták (Ézsaiás és Jeremiás) is gyakran alkalmazzák, különösen küszöbön álló nemzeti katasztrófák idején, hogy emlékeztessék a népet: Isten a vezetőjük és a védelmezőjük.
5. Jahve Makkaddesem, "az ÚR a ti megszentelőtök" (2Móz31,13).
6. Jahve Roí, "az ÚR az én pásztorom" (Zsolt 23,1).
7. Jahve Cidkenú, "az ÚR a mi igazságunk" (Jer 23,6)
8. Jahve Sámmá, "ott van az ÚR" (Ezék 48,35).
9. Jahve Elóhim Izrael, "az Úr, Izrael Istene" (Bír 5,3; Ézs 17,6).
Szorosan véve ezek az összetett formák nem önálló nevei Istennek, inkább bizonyos jelentős eseményekhez kötődő méltóságjelzők. Bár nem önálló nevek, Isten természetének más-más oldalát segítenek megvilágítani.

III. Adonáj

Elóhimhoz hasonlóan Adonáj is fejedelmi többes szám. Egyes számának jelentése "úr", "mester", "tulajdonos" (1Móz 19,2; 40,1; 1Sám 1,15). Az emberek közötti kapcsolatban is előfordul (úr-szolga viszony: 2Móz 21,1-6). Isten-ember viszonyában Isten abszolút hatalmának gondolatát hordozza. Józsué felismerte az ÚR hadserege Vezérének tekintélyét (Józs 5,14); Ézsaiás is alávetette magát Mestere, URa hatalmának (Ézs 6,8-11). Az Újszövetség megfelelő szava a kűriosz "úr".

IV. ISTEN (TEOSZ)

A. Használata
Istennek a leggyakrabban használt neve az Újszövetségben a teosz, és a Szeptuaginta az Elóhim megfelelőjeként alkalmazza. Szinte kivétel nélkül az egy igaz Istenre vonatkozik, bár előfordul a pogány istenekkel kapcsolatban is (vö. ApCsel 12,22; 14,11; 17,23; 19,26-27; 1Kor 8,5; 2Tessz 2,4). Utal a Sátánra (2Kor 4,4) és az érzékiségre (Fil 3,19) is. Legfontosabb azonban Jézus Krisztusra való vonatkoztatása (bár ezek közül az igék közül némelyik vitatott).
Lásd: Róm 9,5; Jn 11,1.19; 20,28; valamint Tit 2,13.

B. Tanítása
A fenti név használata az igaz Istennel kapcsolatban számos fontos igazságra tanít:
1. Ő az egyedül igaz Isten. - (Mt 23,9; Róm 3,30; 1Kor 8,4.6; Gal 3,20; 1Tim 2,5; Jak 2,19). A júdaizmusnak ezt az alapvető igazságát, Isten egységét, Krisztus és a korai keresztyén egyház megerősítette.
2. Isten egyedülálló. - Isten az egyedüli Isten (1Tim 1,17), az egyedül igaz Isten (Jn 17,3), az egyedül szent Isten (Jel 15,4) és az egyedül bölcs Isten (Róm 16,27). A hívőknek nem lehet rajta kívül más istenük (Mt 6,24).
3. Isten transzcendens lény. - Isten a Teremtő, Fenntartó, a világmindenség URa, a korszakok Tervezője (ApCsel 17,24; Zsid 3,4; Jel 10,6).
4. Megváltó. - (1Tim 1,1; 2,3; 4,10; Tit 1,3; 2,13; 3,4). Fiát küldte el, aki Megváltónk lett (Jn 3,16) és akit érettünk halálra adott (Róm 8,32).

C. Krisztus istensége
Krisztust, Isten Fiát az Újszövetség számos alkalommal nevezi Istennek.
1. Jánosnál. - A jánosi tanításhoz a következő igék tartoznak: Jn 1,1.18, - egyes kéziratokban az "egyszülött Isten" kifejezést találjuk, és ez rendkívüli alap lehet arra, hogy hitelesnek fogadjuk el. A Jn 20,28-ban Tamás mind a kűriosz, mint a teosz elnevezést használja Jézusra vonatkoztatva; lásd még az 1Jn 5,50-at.
2. Pálnál. - A Tit 2,13 tűnik a legvilágosabb utalásnak a páli iratokban Krisztus Isten voltára, figyelembe véve, hogy egyesek megkérdőjelezik a Róm 9,5-öt, mind szövegkörnyezetét tekintve jogosnak látjuk, ha az "aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké" kifejezést Krisztusra vonatkoztatjuk.

V. ÚR (Kűriosz)

A. Használata
Az Újszövetségben 717-szer fordul elő, nagyrészt Lukács evangéliumában (210) és a páli levelekben (275), ugyanis mindketten a görög nyelvhez és kultúrához tartozó népcsoport részére írtak.

B. Jelentése
A szó a tekintélyt és a fenséget hangsúlyozza. Jelenthet urat (Jn 4,11), tulajdonost (Lk 19,33), mestert (Kol 3,22), férjet (1Pt 3,6), de vonatkozhat bálványokra is (1Kor 8,5). Istennel kapcsolatban a kűriosz "teremtésének egyediségét, a történelemben megnyilvánuló hatalmát, a világmindenség feletti jogos uralmát húzza alá" (H. Bietenhard, "Lord" - The New International Dictionary of New Testament Theology; Colin Brown, ed. Grand Rapids: Zondervan, 1976, 2:514).

C. Krisztus mint "Kűriosz"
Földi élete során Jézust számos alkalommal szólították Úrnak, melynek mellékjelentése: rabbi (Mt 8,6). Tamás Krisztus istenségének teljességéről tesz bizonyságot kijelentésével: "én Uram és én Istenem" (Jn 20,28). Feltámadása és megdicsőülése a világmindenség urává emelte (ApCsel 2,36; Fil 2,11). "A korai keresztyének számára, akik jól ismerték az ószövetségi Szentírást, az ÚR szó Jézusra vonatkoztatva az Ószövetség Istenével való azonosítását jelentette" (S.E. Johnson, "Lord (Christ)," - The Interpreter's Dictionary of the Bible; New York: Abingdon, 1976, 3:151). Ez pl. egy olyan igeverssel kapcsolatban, mint a Róm 10,9 azt jelenti, hogy amennyiben "egy zsidó a názáreti Jézust nyilvánosan Úrnak vallotta, ezt úgy értelmezték, hogy isteni természetet és jellemzőket tulajdonít neki" (William G.T. Shedd, Romans; New York: Scribner, 1879, 318. o.). A keresztyén hit lényege tehát a názáreti Jézus és az ószövetségi Jahve azonosítása volt.

VI. MESTER (Despota)

A. Jelentés
A szó magában foglalja a birtoklás gondolatát, míg a kűriosz elsősorban a tekintély és a fenség jelzője.

B. Használata
Simeon Istent mint "önkényurat" (despota) szólítja meg imájában (Lk 2,29); ugyancsak így szólítja Péter és akik vele vannak (ApCsel 4,24); valamint a mennyben a mártírok (Jel 6,10).
Krisztusra két alkalommal használja az Ige az "önkényúr" (despota) nevet (2Pt 2,1; Júd 4).

VII. ATYA

Az Újszövetség egyik legsajátosabb kijelentése szerint Isten az emberek Atyja. Az Ószövetséggel ellentétben, ahol mindössze 15-ször fordul elő, az Újszövetség 245 esetben nevezi Istent Atyának. Mint Atya, kegyelmet és békét ad gyermekeinek (az apostoli levelekben rendszeresen alkalmazott köszöntési formula: vö. Ef 1,2; 1Tessz 1,1); jó ajándékokat osztogat (Jak 1,17) és parancsol (2Jn4). Imában is Atyánknak szólítjuk (Ef 2,18; 1Tessz 3,11).

    A bibliai időkben a név többet jelentett pusztán megkülönböztető megjelölésnél. A név rendszerint leíró jellegű, viselőjének valamely jellemzőjét foglalja össze. "Ó URunk, mi Urunk! / Mily felséges a te neved az egész földön!" (Zsolt 8,2.10).

---

A szerző:

    Dr. Charles C. Ryrie - aki a Teológia Doktora címét a Dallasi Teológia Szemináriumon, a Filozófia Doktora címét pedig az Edinburgi Egyetemen szerezte - nyugdíjba vonulásáig a Dallasi Teológia Szemináriumon, mint a Rendszeres Teológia professzora tanított. Szentíráshoz hű tanításáról neve széles körben ismert, és számos könyvet írt a teológiával kapcsolatos témákban.