Papokról

   A papokról akarok írni neked. Ahogyan a Biblia beszél róluk. Az ószövetségi papok, Isten szolgálatára rendeltettek, akik áldozatokat mutattak be, ajánlottak fel Istennek, Isten előtt. Közbenjártak, imádkoztak az emberekért.

Mózes törvényeiben főpapot is rendelt az Isten, aki évente egyszer az egész nép bűnéért is áldozatot mutatott be.

Tehát a pap, és a főpap, aki áldozatot mutat be Istennek.

 Mert minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért.
(Zsidókhoz írt levél 5,1)

A zsidókhoz írt újszövetségi levél, nagyon szépen magyarázza, és beszél a mi főpapunkról, Jézus Krisztusról. Aki önmaga a főpap, Istentől rendelt, és önmaga az áldozati bárány, amelyet a bűnökért bemutat. – egyébként érdekességként írom, hogy maguk a mózesi papok "áldozzák" fel Jézus Krisztust, a rómaiak által. 



De nem erről akartam írni. Hanem a mi papi részünkről.

János apostol, így kezdi a nekünk szóló levelét a Jelenések könyvében:

János, az Ázsiában levő hét gyülekezetnek: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónusa előtt vannak; és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme; aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, az ő Atyja előtt: övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. 

(Jelenések könyve 1,4-6)

Majd hogy lásd, hogy nem csak szép megszólítás ez az ő részéről, magában a mennyei jelenésben ezt látta, és ezt hallotta:



A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónuson ülő jobb kezéből; és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt - mindegyiknél hárfa volt és aranycsésze, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek -, és új éneket énekeltek ekképpen: "Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön." 
(Jelenések könyve 5,7-10)

De hogy mindezekről, a mi papi elhívásunkról, Pál apostol is tudott, bizonyos, hiszen így ír önmagáról:

 … a pogányokért legyek Krisztus Jézusnak szolgája, és végezzem az Isten evangéliumának papi szolgálatát, hogy a pogányok áldozata a Szentlélek által megszentelt és kedves legyen. 
(Rómaiakhoz írt levél 15,16)

És hogy mindezek nem csak az apostoloknak szóló elhívás, Péter apostol így erősíti meg:

Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. 
(1 Péter levele 2,5)

És hogy nem a levegőbe beszélt még egyszer ekképpen megerősíti:

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. 
(1 Péter levele 2,9)

Papok vagyunk mi mindannyian, akiket Ő elhívott, és megigazított. Hogy pedig áldozatokat mutassunk be, az tehát kötelességünk.
Hogy pedig mi az áldozat? Hogy szüntelenül imádkozzunk, és a nekünk adott emberekért felelősséget vállaljunk, őket Lélekben Isten elé vigyük. A jót cselekedni, szeretni és imádkozni. Az Egyetlen egy örök Áldozat lábainál.

Sok embert adott nekem az Isten, sok embert viszek Isten elé. Szolgálat ez, ahol én méltatlan szolga vagyok. Hálás vagyok Istennek, hogy ilyen szép hivatást adott nekem. Áldott legyen az Ő neve!

Ámen. De még egy valami. Mindezekről az Úrvacsorában is megemlékezem, amikor valóságosan magamhoz veszem Krisztus Testét és Vérét, amelyben Jézus Krisztus megállapította az új szövetséget, köztem az ember, és Isten az Ő Atyja között.

Mert kezdetben, Noéval, aztán Ábrahámmal, és Jézusban, velem is szövetséget kötött az Isten.

Mert ugyan én ajánlottam fel áldozatomat, a kenyeret és a bort, az Istennek, hogy mintegy fogadja jó illatú áldozatomként, de Ő az, aki megszenteli, és számomra áldottá teszi, hogy az számomra legyen Krisztus Teste és Vére.

Ha Ő engem nem tesz pappá, hiába minden igyekezetem. Ha Ő nem áldja meg adományomat, hiába minden imám. Mert minden jó onnan felülről való. Azt hiszem mindehhez a felülről való szentséghez, a mi emberi rendeléseinknek semmi köze. Önmagát adta értünk az Isten, hogy mi mindannyian papok lehessünk. Áldott legyen ezért az Ő neve!

bogi

Pál apostol tanítása a testvéri szeretetről

Meg vagyok győződve, atyámfiai, magam is, hogy telve vagytok jóindulattal, telve vagytok ismerettel, úgy annyira, hogy egymást inteni is tudjátok. (Római levél 15:14)

Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyengédek, tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.
A jó igyekezetben ne legyetek restek; Lélekben buzgók legyetek, mert az Úr az, akinek szolgáltok.
A reménységben örvendezők, a háborúságban béketűrők, az imádkozásban állhatatosak legyetek. ...
Áldjátok, akik üldöznek titeket, áldjátok, és ne átkozzátok.
Örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírókkal.
Egymással egyetértésben éljetek. Ne legyetek fönnhéjázók, járjatok az alázatosokkal. ...
Senkinek rosszal rosszért ne fizessetek. ...
Ha lehetséges, s amennyiben rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek.
Magatokért bosszút ne álljatok, szeretteim, bízzátok ezt az Isten haragjára. ...
Ha tehát éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt cselekszed, eleven szenet gyűjtesz a fejére.
Ne engedd, hogy a gonosz legyőzzön, hanem te győzd le a gonoszt JÓVAL.
(Római levél 12: 10 től, Ravasz László fordítása szerint)

2010. május 05.
azért írom le ezt a dátumot, mert nem tudom hanyadika van. Szoktatom magam a gondolathoz.
2010. május 05. szerda.
Egy nap olyan sok minden történik velem, hogy akár lehetne ez a május 05-e a 06-a, a 07-e, és a 08-a egyben.
Valójában azonban úgy gondolom, hogy nem is sok minden történik velem, hanem a gondolatvilágom sok rétegét megérinti egy nap történése. Csak néhány emberrel találkozom, de ők lelkivilágukba avatnak, és ezért mélységeket, és magasságokat élek meg, repülés és zuhanás, egy-egy emberre való tekintés, beszélgetés, egy-egy perc, egy-egy óra. Az emberek általában véve nem a valóságban élnek. A valóságot nem élik meg valóságként.
Egy dolgon lehet ezt látni leginkább, legerősebben, ha haldokolnak, kifogásokat keresnek és nem tudnak elmenni. Nem tudják és nem akarják felfogni, hogy múlandóak.
Mivel minden napban valamilyen oknál fogva a múlandóság létezését érzékelem, ellentétként hat bennem, hogy az emberek öröknek hiszik földi létüket. Ha úgy gondolják, hogy múlandóak azt nem egészséges érzetből, hanem depresszióból és keserűségből élik meg. Dühből, hogy miért nem végtelen, és boldog az itt létük a Földön.
Lehet erre mondani, hogy én könnyen beszélek, hiszen egészséges vagyok, azt csinálok amit akarok, és boldog lehetek.
Igen. De én is múlandó vagyok. És ennek tudatában is vagyok. Nem keresek kifogásokat, nem lázadok ellene, nem beletörödök, hanem megélem a múlandoságom. Van egy kis rövid időm, hogy itt éljek a Földön. Megpróbálom jól leélni. Mások örömére, hasznára. Úgy hogy közben én is boldog legyek. De mindenképpen első cél számomra, hogy amilyen mélyen lehet megismernem és együttélnem Istennel, azt már most elkezdjem és megéljem. Mert a Vele való kapcsolatom az egyetlen ami Örök. Minden más elmúlik.
Akár élek most, akár meghalok mindenképpen Vele vagyok. Az Öröklétem nem hasonlítható össze az én ideig óráig itt töltött földi létemmel. Ezek elmúlnak. A Vele való kapcsolatom Örökkévaló.
Mi bánt?
Nem akarom kimondani, de most leírom, rossz néznem ahogy az emberek ide - a földi dolgokra - kötik életüket.
Felteszem a kérdést mit tegyek? Mások válasza: én mindent megtettem, ennél többet nem tehettem másokért.
Bennem mégis csalódás van. Hasztalan volt földi létem azokért akikkel együttéltem. Akikért dolgoztam, mert nem értették meg.
Nem értették meg, hogy szeretem őket. Sem azt, hogy Isten létezik, Van, örökké való, szeret minket.
Hiába éltem, mert nem értették meg jobban. Kérdés bennem: hibás vagyok?
Ha akarsz építeni valamit, ha az életedben kitűzöl egy célt, mint én most itt, hogy munkám által az emberek picit megértik Isten szeretetét, és ez a cél nem sikerül, akkor érezhetek csalódást ? Persze honnan lehet tudni, hogy nem sikerült.
És való igaz, még sikerülhet. ... Oh nem. Nem sikerülhet, mert rájöttem ez tőlem független.
Hogy valaki megértse az örökkévaló szeretetet, ahhoz én kevés vagyok. Kevés az összes szeretetem, az összes imám. Kell Isten kegyelme, Isten Lelke, és annak az embernek az Isten keresése, Istenre vágyódása, és Istenre hagyatkozása.
Valójában egészen független tőlem az, hogy valaki személyes kapcsolatot építsen ki Istennel.
A földi életet úgy fogom fel, hogy egy nagy harc Istenért, Istennel. Ha valaki még se éri el Őt, a földi életében, az nem az Isten hibája.
Ő mindenki számára ott van. Mindenkit szeret, mindenkivel kapcsolatban akar lenni.
Hiszen Ő pontosan ismeri és tudja a valóságot, amit mi emberek nem akarunk tudomásul venni, még pedig azt, hogy múlandóak vagyunk. Akár tetszik, akár nem, meg fogunk halni. És hogy feltámadhassunk, és egy új testet kaphassunk,
és örök életünk legyen, ahhoz nekünk Isten kezében kell lennünk, már a földi életünkben. Jobb hamarabb tudatosítani ezt, és kérni Őt, hogy segítsen az Ő megismerésében, minthogy egyáltalán már késő legyen.bogi

A Kistó Monoron

Testvéremnek, szeretettel.

Teréz Anya és munkatársainak napi imája

Assisi Szent Ferenc

Uram, tégy engem...

Uram, tégy engem a te békéd eszközévé,
Ahol gyűlölet lakik oda szeretetet vigyek;
Ahol sértés, oda megbocsájtást,
Ahol széthúzás, oda egyetértést.
Ahol tévedés, oda igazságot;
Ahol kétely, oda hitet;
Ahol kétségbeesés, oda reményt;
Ahol szomorúság, oda örömet.

Uram, add,
Hogy inkább én igyekezzek vigasztalni,
Mint hogy vigaszt várjak.
Inkább én törekedjek másokat megérteni,
Mint hogy megértést óhajtsak.
Inkább szeressek,
Mint hogy szeretetet igényeljek.
Mert önmagunkat elfelejtve
találjuk meg magunkat.
Ha megbocsájtunk,
Akkor nyerünk bocsánatot.
Ha meghalunk,
Akkor ébredünk az örök életre.
Ámen

Az el nem avuló erszény

Kedves Testvérem, és mivel az örökéletbe gyűjtésről olyan sokat tudnék írni, külön cimkét nyitottam és folytatom.
Jézus olyan szépen mondja, hogyan lehet Isten szerint gazdagnak lenni.

"Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg.
Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is."  Lk. 12:33,34

Jézus itt azt mondja nekünk, hogy kifogyhatatlan kincsek vannak a Mennyben számunkra eltéve.
Régebben, arra gondoltam, minek nekem arany és ezüst a Mennyben? Egyáltalán nem szeretnék ilyet magamnak, nem vonzó így számomra, hogy a Mennybe menjek. Sőt, még a földi életben sem kell számomra kincs. Persze azóta sok mindent megértettem. A kincsek birtoklása, nem azt jelenti, hogy Dagobert bácsi ül a kincsesházában az aranypénzei között, és abban boldogan úszik. A gazdagság más megértése szükségeltetik.
Az Istentől származó gazdagság, szorosan összefügg, vagy feltételezi, minden erények birtoklását. A jóságot, hűséget, szeretetet, igazságot, felelősséget, türelmet. A mi Istenünk nem aranyban gazdag, hanem ezekben. Végtelenül.
Amikor Istenünk azt mondja, szentek legyetek, amint Én szent vagyok, az isteni erényekre való törekvést kéri tőlünk, nem kizárólag azt hogy bűntelenek legyünk, ahogy ma sajnos a keresztény egyházak tanításaiból, és a keresztény emberek gondolkodásából ez jön le erőteljesebben.

Ugye hogy sokat lehet erről írni, most se fejeztem be. :)

bogi

Az örökkévalóságba gyűjteni

Kedves Testvérem, azon gondolkoztam, mi végre a sok jóság? Egy képet láttam magam előtt. Nem látomás volt, csak egy egyszerű kép. Egy csodálatos fát láttam magam előtt, melynek gyümölcsei voltak, valamelyik kisebb volt, valamelyik már egész nagy és illatozott. Még sok sok rügy is volt rajta. Azt gondoltam, hát bizonyosan ez a fa a Mennyben van, és az örökéletre virágoznak és érnek ezek a gyümölcsök. A földi élet csak átmenet, jótetteink eredménye nem erre a földi életre szólnak. Most van lehetőségünk az örökkévalóságba vetnünk. Hogy majd ha már itt a földi létünk befejeződött és többé már nem vethetünk, odaát arathassunk. Együtt Jézussal! Mert Vele együtt éljük le az életünket, és Vele együtt fogunk örülni.

Persze van más tanítás is erről. Például, azoknak, aki abban az áldásban hisznek, hogy az Úr Jézus már a Földön megáldjak azokat, akik Neki gyűjtenek. Ez így is van. Hiszen nem hagy minket árván, de összehasonlíthatatlan az az áldás, amelyet majd a Mennyben kapunk. Ez nem is a hit kérdése, hanem a bizalomé. Bízni Őbenne. Mintegy gyermek, aki ráhagyatkozik édesapjára, mindenben. Még abban is, hogy ha eljön az ár, Ő a nyakába veszi és kiviszi belőle. És ugye te is látod, hogy ez a gyermek mennyire szereti édesapját? Akkor látod, hogy a bizalom és a hit, mennyire szorosan együtt foglaltatik a kölcsönös szeretetben.

bogi

Csöndben vagy

csöndben vagy.
nem szólsz.
tétova vagy.
jössz hozzám, de érzed…
összetört virágszál.
tétován megállsz, hogy érints?
életre kel-e még,
levelei összetörten erőtlen hevernek…
csak fejét emeli, talán szemedbe néz.
Ha hozzálépsz, még erőtlenebb lesz…
vajon van e még feltámadás?
- kérdezi a kisvirág is.
„Vihar! Van feltámadás?”
Kiált a mezők felé.
A szürke ég, hidegen néz le rá.
Nem dörrent rá, nem villant szemeivel.
A szél is csendben vár.

Kopp, kopp
koppan a vízcsepp
Halkan dúdoli.
Visszhangozza
a múlt fájdalmait.

Kisvirág? A te fájdalmad vagy az enyim?
Vajon egészen összetörik?
Miért esik? Hogy tétován megállj? Hogy érints?
Oh nem.
Csak tartsd felette kezed.
Áldón, ahogy a nagyok teszik.

Oh mily törékeny vagy te is.
Bőrig ázol mellettem, s rettent az Ég is.
Félek én is.
Csak remegve hiszem, s kérem, ne essen többet.
Remegve hiszem, s kérem,
ne essen többet.

Oh drága Istenem!
 
2010. május 25.

Kedves Testvérem,

tudod, hogy rossz hírt kaptam ma. Nem is tudok mit írni. Megakadt a szó.
Olyan sok mindent átgondoltam most hirtelen. A gondozattaimat, a haldoklókat, a betegeket.
A munkámat, az érzéseimet, lázadozásaimat, elfáradásaimat.
Te tudod, néha milyen kevésnek érzem magam. A munkámhoz.
De a munkám maga a való élet. Vigasztalnom, szeretnem kell.
És most rohannék barátnőmhöz, sóhajjal vagyok itthon.
Nap nap után vigasztalok "idegeneket", erőt adok betegségekben, halálmezsgyéjén,
és most villámként csapott meg barátnőmtől a szomorú hír.
Elgondolkodom. Közel van hozzám mások szenvedése.
Nagyon közel van. És még sem menekülök előle, vagy keseredem meg.
Hálaadással ülök le Istenem elé. Mert tudom, és érzem:
egészen közel van Ő hozzám, és mindenkihez.

Szeret az Isten.

Mások szenvedése egészen az enyém. És ha az enyém, mennyivel inkább Istenné?

Titkokról beszélgetünk. :) S én alig várom, hogy újrakezdjük. Milyen szép is, a szépről, a jóról beszélgetni, mely a szent-titokba van rejtve. Sokan kívánják látni. De csak kevesen láthatják meg. Pedig, igazán még szentnek se kell lenni, hozzá, csak finoman ráhajtani füledet, Istennek keblére.
Hát hogyan lehet, ráhajtani fejünket keblére és hallgatni az Istent? Ez a Titok. Ha figyelsz mindenre megtanít az Isten, de senki sem taníthat téged, és te sem taníthatsz erre senkit sem.
Csak figyelj és hallgasd Őt.

Ez az Ige az eljövendő Isten Országáról szól, de nekünk is, akik Jézus által már most az Isten Országában vagyunk:
"Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az ÚR -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre." Jeremiás 31,34

hello :)