Testvéremnek

Kedves Testvérem,

tudod, hogy rossz hírt kaptam ma. Nem is tudok mit írni. Megakadt a szó.
Olyan sok mindent átgondoltam most hirtelen. A gondozattaimat, a haldoklókat, a betegeket.
A munkámat, az érzéseimet, lázadozásaimat, elfáradásaimat.
Te tudod, néha milyen kevésnek érzem magam. A munkámhoz.
De a munkám maga a való élet. Vigasztalnom, szeretnem kell.
És most rohannék barátnőmhöz, sóhajjal vagyok itthon.
Nap nap után vigasztalok "idegeneket", erőt adok betegségekben, halálmezsgyéjén,
és most villámként csapott meg barátnőmtől a szomorú hír.
Elgondolkodom. Közel van hozzám mások szenvedése.
Nagyon közel van. És még sem menekülök előle, vagy keseredem meg.
Hálaadással ülök le Istenem elé. Mert tudom, és érzem:
egészen közel van Ő hozzám, és mindenkihez.

Szeret az Isten.

Mások szenvedése egészen az enyém. És ha az enyém, mennyivel inkább Istenné?