Várni

Kedves Testvérem!

Milyen nehéz bízni az Istenben, aki elrejtőzködő Isten. Micsoda küzdelem a hitnek, hogy újra és újra higgyen. Nap nap után, megszülessen benne a bizalom, a remény, a hit, noha nem látja azt akiben hinnie kellene. Nincsenek jelek, nincs égből leszálló isteni csoda, csak a puszta kövek, amelyet innen oda rak, hogy építse Isten templomát. És az ellenség, akivel szembeszáll, mert harcol ellene, és annak kísértése, amellyel hol elrettenti, hol erőtlenné teszi, hol csak bosszantja. Ez a rettentes állandó harc! Melynek mintha vége nem lenne.
Aztán rájön az ember, vannak nála kisebbek, akik még nála is nehezebben küzdenek, harcolnak, még gyengébbek. Meggondolja az ember. Mit tegyen? A hadsereg amellyel a dombokon áll, erős, jól felszerelt, míg testvéréé, gyengébb és kisebb. Ha elvonulok, testvérem egyedül marad.
Hát nem arról szól-e Istennek szánt életünk, hogy szeretjük Istent, mint Ábrahám, és szeretjük testvéreinket, és áldozatokat hozunk érte, mint Mózes, Józsué, Dávid?
Erősségem, melyet Istentől kaptam, hogy Istennek ajánljam. Állomásoztassam ott, ahol kell, ahová Isten rendeli, nem az én döntésem. Az értelem, a józanság, a lélek micsoda küzdelme! Kitartani, hinni, várni, tűrni, a láthatatlan Istenért.

bogi