"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2019. május 18., szombat

A harminckilencedik mérföldkő - 6- 6 - 9 / 39.



"Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik." Pál első levele Timóteushoz 6,6-9

Ezt a bejegyzésemet köszönöm Évának. Örülök, hogy beszélhettem vele telefonon, számomra igen fontos kérdésben, amikor is a végére megállapíthattuk, hogy elég gyorsan és meredeken változik az életem ... de ...
de majd őreá foghatom a kezdeti nehézségeimet. :)

Három dalt hoztam cserébe nektek. A többiről majd később írok. 







A végére egy "saját felvétel" azoknak, akik, mint én, szeretik a tücsökzenét:




2 megjegyzés:

Nelly írta...


szeretjük a tücsökzenét :)

Éva írta...

Csak tücsökzenével tudom átvállalni kezdeti nehézségeidet. :)