... és azt mondta: "Hogyan nem háborodtam volna fel, hiszen téged bántottak! Ki az én szemem fénye? ha nem az én családom?!"
Meghökkentem, mert erre a szemem fényére az Úr jutott eszembe, de gyorsan hárítottam és így válaszoltam: "Nehogy nekem elkezdjen most sírni, amikor végre kezdek jobban lenni!"
Láttam az arcán, a szemén: kétségbeesett. Mégis reméli én, aki az áldozat lettem, értem, felmentem és megsegítem.
Hát hogyne értettem volna? A saját fájdalmam, és annak fájdalma, hogy szeretteim körbevesznek és nem tudnak rajtam segíteni, pedig nagyon-nagyon akarnak. Micsoda fájdalom! Nekem is.
Visszaemlékeztem, amikor a műtétem után, odavágtáztak hozzám szeretteim körbevettek és én néztem rájuk mozdulatlan, úgy fájt a fejem, hogy a szemem se tudtam nyitva tartani. Legszívesebben sírtam volna, vagy megöleltem volna őket, egyszerre, vagy felpattantam volna, hurrá itt vagytok, szerettek! Meg én is szeretlek titeket. Vagy elbújtam volna, hogy senki se lásson. Vagy mégis kiáltottam volna: Én is szeretlek titeket!
De nem tudtam mozdulni se. Hogyan ne éreztem volna át, a haldokló minden fájdalmát, ahogy szerettei körbeveszik, és ő tudja, és ő akarna adni még, ... többet, de nem tud, csak mozdulatlan. feküdni?! Micsoda szenvedése ez a Léleknek! Micsoda szenvedése, ha szeretni, ha adni akar, de nem tud!
Igen, értettem anyósomat. Igen, bántottak. Igen, szenvedtem. Igen, meghurcoltak. Igen, én vagyok az áldozat. Igen, nem tudtak rajtam segíteni. Igen, az ő szeme fényét bántották. De!
És mondtam neki:
"De most itt vagyok! Látja, itt vagyok! Ne gondoljon most már senkivel. Rendbe fogok jönni, és minden jó lesz, majd meglátja."
Végre, végre, bátorítottam. Talán már milyen régen várt erre, hogy hallja tőlem, hogy én bátorítom, én, aki annyi mindenen átmentem. Mert szeret. Mert sajnált, mert segíteni akart, de nem tudott, és ő azt akarja látni, hogy boldog vagyok! Várta a feltámadásom.
Szemem fénye!
Hányszor eszembe volt, oh kedves anyukáim! Tudtam, az ÚR szeme fénye vagyok.
Ismertem az Igét, aki Izraelt bántja az Ő szeme fényét bántja.
De az ÚR nem segített rajtam. Hagyta. - Azt hittük bűnei törték össze Őt.
Hogyan hagyhatta?
Hogyan nem hallotta senki, és nem segített senki emberfia?
Hová lett az Isten?
Hosszú-hosszú idő telt el, mire megértettem Istent.
Isten, bőségesen árasztja kegyelmét a világra! Megállás nélkül, szakadatlan. Ő tartja fenn az életet. Embert és állatot. Gonoszt és jót.
Ő a Szavával tartja fenn az egész világmindenséget, az univerzumot a Földet.
Ha nem tenné, hirtelen minden kimúlna.
Nem volna többé semmi.
Ha nem tenne velem jót? Ő ne tenne velem jót? Istentől távol van a bűn, mindenkivel jót tesz.
Ő az Isten.
Ha nem is értem útjait, befogom számat! Ki háboríthatja meg az örök rendet? Talán én? Az ostoba, tudatlan beszédemmel?
Isten jó.
Isten mindig jó.
A szenvedések között is. Ha fájdalmat kapok. Isten jó.
Ha megvetnek, ha gúnyolnak, ha kiközösítenek, Isten jó.
Isten mindig jó.
Ellenkezne a természetével, ha Ő rossz lenne, ha rosszat adna nekem.
És én ezt megértettem, szólítottam hát anyósomat: "Minden jó, minden jó lesz!"
Egy asszony mesélte nekem egyszer, az emlékezéstől meg-megcsukló hangon, hogy amikor a férje a halálos ágyon feküdt, azt mondta neki: "Meggyógyulok!"
És a feleség azt mondta nekem félig megvetéssel, "Hitt benne, pedig szegénynek, már alig volt pár órája."
Mennyire fájt ez nekem akkor. Hogy valaki, valakik megvetik a hitet! Az életbe vetett hitet! Ezért még akkor arra gondoltam, ha így megvetik az emberek a hitet, akkor nem akarok előttük ilyen félnótás lenni, mint az a férj, ott, a halálos ágyon. Nem beszélek hülyeségeket, ha meghalok, azt mondom: eljött az utolsó órám. Ha élek, azt mondom: élni fogok. Nem vagyok én gyáva ember.
De ma már nem így gondolom, nem gondolom, hogy meg kellene vetni a szerető tenni akarást!
Ha mozdulatlan vagyok is, ha teszthalott: Élni akarok! Segíteni! Talpra állni, hogy legyek neked, a világnak! Hogy örömet adjak! Hogy szeresselek! Fogadd el tőlem! Hacsak néhány órát is.
Nem baj, ha a világiak megvetnek érte, nem baj, ha szeretteim a másik szobában miattam zokognak, mert nem tudnak bajomon segíteni. Nekik is mondom, én a beteg, nyomorult, akit összetörtek, akit az ÚR engedett összetörni:
:
"Jöjjetek, gyertek, imádjuk az Istent.
Egészségben, betegségben, szenvedésben, örömben, mert Jó az ÚR!
Gyertek szeressük egymást, amíg lehet.
Bontsunk gátakat, falakat!
Döntsünk be kapukat!
Döntsük le saját korlátainkat!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése