Semmi sem oly nehéz.
A bejgli karácsonyra. Minden oly könnyű. Jézussal.
Nem, nemcsak a blogon írt írásaimat sajnálom. Sajnálom a komentjeimet is. Az összes levelemet. Mindent, amit leírtam valaha az életemben.
Tudod nem szeretném, ha olvasnának a munkatársaim. A volt munkatársaim. A rokonaim. Az ismerőseim. Az más volt, amikor csak nekik írtam.
Szóval azt se akarom, hogy a tanáraim is olvassanak. Nem mintha nem örülnének neki. De nem akarom.
Nézzük, Apcsel 6,6: Az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.
Milyen egyszerű. Nézd, hogy elrohan az élet.
Orvosnak lenni, csak szeretetből lehet. Majdnem minden munka, csupa sumákolás, csak az asszisztensi nem, ahol kerek-perec leírsz mindent. Leírod: átverés. De az asszisztens keze oly messze, hogy megsimogasson téged. Az orvosban pedig nincs szeretet. Oh, az Igazi Orvos. Az Igazi Orvos mindent tud, és megérint téged. Nem kell neki a pénzed. Mennyire szerettem volna olyan lenni, mint Jézus, igazán úgy érinteni, ahogy Ő ... De az én kezem - mindig úgy éreztem - bűnös. Nem érinthetek vele. Másoktól pedig hallottam, ahogy kérlelnek: 'ne menjen el tőlünk, maradjon velünk.' Nekik bűnös kezem is elég volt. Ki tudná ezt az ellentmondást legyőzni, a kezem, amit tisztának, szentnek látnak, de én bűnösnek?
Szavaim ugyanolyan bűnösek.
Szóval miért is olvasná bárki egy bűnös ember bűnös gondolatait?
De tudod... úgy szeretném elfogadni, hogy valakinek az én kezem is tiszta. Miközben a büszke-gőg széttép, mert áh, oh hogyne tudnám hányan ugrottak volna rá, talán ezren is: Szerető kezemért.
Nehéz dilemmák ezek.
Apcsel 6,9: Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaik zsinagógájából, valamint néhányan a ciliciaiak és ázsiaik közül, és vitatkoztak Istvánnal.
Most pedig felállítom ezt az oszlopot ide.
Ez nem a vita oszlopa.
Ez a hálaadásé.
Olyan drága vagy
nekem mint a kisvirág
a hegytetőn.
Semmivel fel nem
cserélhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése