"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2017. március 20., hétfő

Mt 9,14-38

Igehely: Mt 9,14-38
Meghallgatható: itt

Jézus elfogadott gyógyító volt, még egy elöljáró is megkeresi, hogy támassza fel halott lányát. Jézus mindennel – mint mai világunkban, engedélyekkel - rendelkezett, hogy ezt a szolgálatot végezze.
A hitünk mértéke szerint cselekszik velünk az Úr. A vérfolyásos asszony hite: ha csak megérinthetem a ruháját meggyógyulok. Mindenki más milyen mértékű hittel közeledik Jézushoz. Az elöljáró azzal a hittel ment Jézushoz, hogy tegye a kezét Jézus a lányára.

Hiszitek-e, hogy ezt meg tudom tenni? - kérdezi Jézus. Ekkor megérintette a szemüket. Jézusnál itt megjelenik az érintés, amire megtörténik a csoda. Szükség volt, hogy fizikailag is érezzék Istennek az érintését.

Itt jelenik meg először a kritika Jézussal szemben. Mi által teszi a csodákat?

A sokaság elgyötört volt, mint a juhok pásztor nélkül, kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. Ez a kérés idekötve a gyógyításokhoz, elgondolkoztató, hogy Jézus vajon hogyan értette ezt? Ő a Messiás?


Nincsenek megjegyzések: