"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2011. március 19., szombat

Isten nevei

   Már nem is tudom, hogyan keveredtem oda, hogy Isten nevéről gondolkozzam. Olvastam valahol, hogy a JHWH név - amelyet nem lehetett kimondani senkinek, csak a főpapnak, a nagy engesztelési napon, akkor is csak tízszer, egyesek szerint lehetséges, hogy elírták a Bibliában /az Ószövetségi részében a Tórában/. Valójában tehát nem JHWH, hanem YAH. Ennek kiejtése stb. ismét tudományos teológus vizsgálat. Mivel sem teológus nem vagyok, sem rabbi, és magyar leírást erről nem találtam, nem is okoskodtam tovább magamban. Hiányos angol tudásommal pedig nem vágok neki ennek a nagy feladatnak. Annyi azonban mintha kiviláglott volna, hogy mintha lennének a hívők között a JHWH -isták, és a YAH -isták. (hogy legyen még egy valami, ami szétválasztja őket.)
(Lásd erről Komesz Mátyás véleményét: http://testveremnek.blogspot.hu/2013/06/isten-nevei-jhwh-vagyok-22-resz.html)

Isten Neve, amely névben teremtetett az egész világ mindenség, szent. De én, egy egyszerű ember, honnan is tudnám megmondani, hogy most mi az igazság, mely nevet jelentette ki Isten önmagáról? Még héberül sem tudok, hogy átláthatnám, megérthetném azt akit szentnek tisztelek, valójában a nevében is megszenteljem. Nem üdvösség kérdése, hogy tudjam az igazságot. Sem az, hogy valakinek a pártjába beálljak. Ha lelkemben nem tudom Istent Istenként imádni, lényegtelen, hogy azon a Szent neven nevezzem, vagy egyikkel a sok másik közül. Vannak, akik nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a név kimondásának, vagy nem kimondásának. Egyesek ki sem ejtik Isten nevét. Miképpen ez a zsidóknál szokás. A szent kimondhatatlan Nevet, más nevekkel helyettesítették a szövegekben, mint például az Elohim, Adónáj.

Ebben a kutatásomban jutottam el arra a gyerekes, naiv gondolatra, hogy az az ismeretlen szó, amelyet Isten dicsőítésére használunk, és minden nyelven egyet jelent a Hallelujah. Tehát, ha valamelyik elméletet elfogadnám, akkor a hallelu-yah levezetéséből, a YAH, mint Isten neve.
Sajnos nem tudom, melyik nevet nem lehetett/lehet kimondani, mert annyira szent. Ellenben bizonyos, feleslegesen nem szabad mondogatni Istennek egyetlen nevét sem. "Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!" 2Móz 20,7

Szerettem volna ennek az igazságnak utána járni, és már megint elakadtam, a kevés magyar anyagnak köszönhetően. Konklúziónak azt vontam le, hogy egyrészről, az isteni dolgokban eredendően homályosan látunk, a keresztények ezáltal is megosztottá válnak. Azt hitetve el ki-ki magával, hogy ha tudni vél valamit azáltal több, többre képes, igazabb, jobb, szentebb, mint más keresztény.  Másrészről, Isten kimondhatatlan nevének lényegi tudása, nem tartozhat a miszticizmus tárgy körébe sem. Távol álljon, hogy az Igazságot ezért kutassuk. Vagy, hogy fogalmakat, tárgyakat, neveket, rítuálékat vallásos csodaszerként felavassunk magunkban.

Isten a nevei által önmagát jelenti ki az emberek számára. A neveknek ugyanis van egy jellemzőjük. Viselőjükről adnak pontos leírást. A tudatosan felvett, kinyilvánított nevek, pedig még erősebben hatnak. A személy azon tulajdonságaira utalnak, amelyeket ő bizonyosan birtokol, birtokában van, bírja, amellyel tulajdonságilag azonos. Jelentéseivel Isten körülírja magát. Egyik név sem teljes önmagában, ezért használ többet, hogy teljesebb képet kapjunk Őróla. Isten önmagáról tesz bizonyságot beszédeivel, csodáival, parancsaival és a neveivel. Ezért érdemes ízlelgetni, megérteni Isten neveit, engedni, hogy hasson ránk. Istent soha senki sem látta. Hogy milyen Ő, arról csak az alapján tudunk nyilatkozni, hogy megismerjük kijelentéseit önmagáról. Amennyit megenged megismerni Önmagából, annyit igyekezzünk meg is ismerni, nevei által is. Kaland, öröm, és bölcsesség, utánajárni a Bibliában.

   Istennek legalább 245 ismert neve van. Érdekes lenne itt mindet felsorolni, de elvesznénk. Nem is célom, az összes nevet felsorolni. Úgy érdemes ezzel foglalkozni, ha rögtön a történetet, vagy az igehelyet is elolvassuk hozzá, amikor kijelentette azt a nevet. No persze nem akarom leírni az egész Bibliát. :) Ezért rövid leszek, megadom az Igehelyet. A neveknek magam jártam utána. A Bibliai Nevek és fogalmak szakkönyv leírása sokszor nem elégít ki. Isten adjon nekem erőt, hogy befejezzem eme munkámat, szépen és igényesen. Sok időt igényel tőlem, de megéri, mert örömöt és ismeretet ad. Egyébiránt pedig régi vágyam teljesül vele.

Érdekességként pedig még annyit, mi is, akik Őt követjük fogunk kapni egy új nevet. Amelyet senki más nem fog tudni, csak Ő. Milyen szép és érdekes. Én is fogok tudni egy titkos nevet Róla, és Ő is fog tudni rólam.

"Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is,
és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja."
Jel 2:17

bogi

Nincsenek megjegyzések: