"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2017. május 25., csütörtök

Az utolsó bejegyzés



Nos, kedves Testvéreim. - mosoly.

Minekutána, 2017. május 20. napja óta letiltották az amerikai hallgatóimat, olvasóimat elgondolkoztam valamin. A napi 200-300 látogatottságom hirtelen leesett 14-re. Van egy új internet törvény, és még ki tudja mennyi minden a háttérben. - mosoly jel -
Szóval igazából nem érdekel, sőt örülök neki.  Ezért mivel már maga a blogolás is okafogyottá lett, új területekre megyek, örüljünk ezeknek az új változásoknak.
Jobban szeretek csendesen a háttérben munkálkodni - mosoly.
Jézus is így tette, és teszi. - még egy mosoly. Tanuljunk Tőle!
Élőben is jobban hatok. - mosoly.

Szóval a blogolásomat felfüggesztem, éppen a diploma munkámig, ha megélem. A diploma munkámat viszont itt, nyilvánosan közzé fogom tenni, de az még néhány év. Ha még addig lesz internet, blog és egyéb. - még egy mosoly.

Bocsánat mindazoktól, akik sajnálják, akik szerettek olvasni. Sajnos nagyon el is fáradtam. A következő néhány év pihenő mindenképpen nekem is kell. Aztán új utakra is kell mennem, ami a lelkek üdvösségre való megmentésében sokkal hatékonyabb lesz. A szabad internet szólásszabadságnak már vége. Minden területen új idők, új módszerek lesznek, Isten gyermekei számára is, ami az eddigi világtörténelmi időknél sokkal hatékonyabb lesz. Hála Istennek, hogy az Ő módszerei a legtökéletesebbek. Céljai tiszták és érvényesek. A mai napig igazak: amíg a Föld létezik, embereket akar és fog megmenteni.

Az ÚR áldjon meg titeket.

Bogi

Nincsenek megjegyzések: