"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. november 3., vasárnap

A 6-6-6-ból a 9-9-9-be



AZ ÚT
Valahonnan valahová


"Ilyen a holtak feltámadása is. 
Romlásra vetik el - romlatlannak támad fel.  
Dicstelenül vetik el - dicsőségben támad fel. 
Erőtlenségben vetik el - erőben támad fel.
Érzéki testet vetnek el - szellemi test támad fel. 
Ha van érzéki test, van szellemi test is, amint az Írás mondja: 
"Ádám, az első ember élő lénnyé lett", az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. 
De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. 
Az első ember a földből való, főldi; a második a mennyből való, (mennyei). 
Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, 
s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.
Ezért, amint magunkon hordozzuk a földi ember alakját, 
a mennyeinek alakját is magunkon fogjuk hordozni. 
A jövendő átalakulás és a végső győzelem. 

Arról azonban biztosítlak testvérek, hogy test és vér 
nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság a romolhatatlanságot. 
Nézzétek, titokba avatlak titeket: nem halunk meg ugyan mindnyájan, 
de mindnyájan eltávozunk, hirtelen egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. 
Megszólal a harsona, mire a holtak romlatlanságra támadnak fel, mi pedig eltávozunk
/Békés-Dalos fordításban, eltávozunk: A Vulgátában: "Mindnyájam föltámadunk ugyan, de nem mindnyájan változunk el."; a többi fordításban, 'el fogunk változni' szerepel./
Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, 
ennek a halandónak a halhatatlanságot.
Mikor pedig a romlandó test romlatlanságba öltözik, 
s a halandó halhatatlanságba, akkor válik valóra az Írás szava: 
"A győzelem elnyelte a halált: halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?" 
A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. 
De Istennek hála! Ő segít minket győzelemre Urunk Jézus Krisztus által.  
Legyetek tehát álhatatosak és rendíthetetlenek, szeretett testvéreim! Fáradjatok minél többet az Úr ügyéért szüntelen, hiszen tudjátok, hogy fáradozástok az Úrban nem hiábavaló."
1Kor 15,42-58

Rövid bevezetés

Előbb van a test, a por, a földi. Utána lehet a mennyei.

A 6-6-6 Embernek száma. "...egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat." /Jel 13,18/

Kezdem valahol, valahogy, hogy, amit később fejtegetek érthető legyen. Első pont, amit itt leírok, hogy Jézus Krisztus egyszülött Isten Fiának számát meghatároztam: 9-9-9

Az Ember száma: 6-6-6

"Ő Isten formájában lévén (amit 9-9-9 jelölöm) nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett (ezt jelölöm 6-6-6), és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." /Fil 2,7-8/


Tehát az Ember számát a 6-6-6-ot Jézus is felvette, amikor a Földre megszületett. Tudjuk, hogy ezt a számot, a 666-ot az Antikrisztus is fel fogja venni a maga idejében.

De mit tett Jézus a 6-6-6-tal?

E számkombinációban    az első 6-os a test száma = 6
                                        a második 6-os a lélek száma = 6
                                        a harmadik 6-os a szellem száma = 6

Jézus földi élete képi megjelenítése annak, ahogy az Ember a 6-6-6-ból, hogyan lehet 9-9-9, azaz mennyei ember.
Ha az Ő útján járunk, folyamatosan, hasonlatosan átalakulunk Ő Hozzá. De hogyan?

Sorrendben, az első 6 = a Testet szimbolizálja
                    a második 6 = a Lelket szimbolizálja
                    a harmadik 6 = a Szellemet szimbolizálja / melyik szellemet?
                                            E szellemi segítség a Mennyből kapott szellemet
                                            (vagy  a Pokolból kapott szellemeket) jelképezi,
                                            ami éltető segítségére (vagy halálára) van,
                                            a léleknek és a testnek.

Az ember földi életében a 6-6-6-ból időrendben elsőként az utolsó számnak kell átalakulnia 6-ból 9-re. Ez az amiről Jézus Nikodémusnak beszélt, mindenekelőtt szükség, hogy felülről - mennyből - szülessetek.
Az utolsó 6, ha 9 lesz = Jézus Krisztusba vetett hit által, a mennyei kegyelemben, a mennyei Szent Szellem újjászül minket, megkapjuk a Mennyei Szent Szellemet segítségül, a további mennyei átalakulásunkhoz.

Újjászületésünkben, ez az első:
Azaddig tévelyegtünk, mindenféle bálvány, és emberi, vagy gonosz szellemet hívtunk segítségül életünkhöz, az jelképezte a 6-ot. Ha a Szent Szellem jött szívünkbe hit által a 6 --->9-re vált.
A Krisztusban szellemben újjászületett hívő száma a 6-6-9 szám. De megváltásunk, végleges mennyei megszületésünk itt még nem fejeződött be.

Megkapjuk segítőnkül a mennyei Szent Szellemet, a Fiúság Lelkét, segítségül, azért, hogy a - második szám - lelkünk is, 6-ból (földiből) 9 (mennyei) legyen, és hogy később a testünk 6-osa is átalakuljon 9-esre.

 Hogy földi életünk során elérjük a 6-9-9-et ---> Lelkünk/szívünk ótestének levetkőzése által, az új mennyei felöltözésével.

Később a test dicsőséges feltámadásával a 6-9-9 átalakul 9-9-9, és leszünk teljesen hasonlókká Krisztushoz.

Formálódunk: /6-9-9/
"Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre." 2Kor 3,18

És hasonlókká leszünk: /9-9-9/
"Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között." 
Róm 8,29

A számsor első 6-a, ami a test száma, a testünk dicsőséges feltámadása révén Jézus által válik 9-é. Ennek megtörténte már egészen csak Istené. Amihez már embernek köze nem lehet. Ennek ígérete akkor a miénk, ha mennyei Szent Szellem segítségével megtisztultunk és felöltöztük magunkra, az új krisztusi embert, és elértük a 6-9-9-et földi életünkben. Akkor válunk teljesen befejezetten hasonlókká Krisztushoz, ha ez az első testet szimbolizáló 6-os is a dicsőséges feltámadás révén 9-é válik. Akkor lesz véglegesen befejezett a mennyei emberré való átalakulásunk.

"Isten pedig, aki minket erre felkészített, zálogul adta nekünk a Lelket.  
Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, 
hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól" 
2Kor 5,5-6


6-6-6 átalakulás 9-9-9-be Jézus földi életében
A folyamat:


1./ Jézus: 6-6-6 ---> 6-6-9
A jézusi 6-6-9-ről

Jézus földi életében a 6-6-9 - A Szent Szellem keresztség

Jézusnál a mennyből való újjászületés megjelenítése, galamb képében beárnyékolja a Szent Szellem.
"Újjászületik" - természetesen nem volt szüksége újjászületésre mert Ő Isten Fia volt, ez nekünk embereknek adott példa volt, hogy mindenben Őt kövessük:
Hit--->Megtérés--->Víz--->Szent Szellem keresztség ... és van tovább. Az a 2. pontban írtak lesznek.


2./ Jézus: 6-6-9 ---> 6-9-9
A jézusi 6-9-9-ről

A tökéletesedés útján a következő lépcső. Amikor a második 6---> 9-re vált életünkben.

"Ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok." Róm 8,13

A középső szám mutatja, a mi szívünket, lelkünket. A lelkünk/szívünk mennyeire való átalakulásához szükségünk van, az előző 9-re, amit a Mennyből kaptunk segítséget: Isten Szent Szellemére.
Másképpen, nem tudjuk megöldökölni, a test gonosz cselekedeteit, csak a Lélek által.

Jézus földi életében, amikor a második keresztség 6-os a lélek 9-ére vált = 6-9-9
Ez már nem a Szent Szellem keresztség, hanem egy másik keresztségre utal, Jézusnak erre megint nem lett volna szüksége, mert Jézus eredetileg 9-9-9. De Ő odahagyta a mennyei dicsőségét, felvette a 6-6-6-ot.
A második 6-os, úgy vált 9-re, ha a lélek szenvedései ellenére Isten törvényének teljesítésének állhatatosságában marad, az Ő akaratát cselekszi, a mennyei Szent Szellem segítségével, még a testi fájdalmak, szenvedés vagy akár halál ellenére is. 
Ez a szenvedés, és ez a halál, ez az állhatatosság volt meg Krisztusban Isten törvényét betartva mindvégig, a kereszthalálig.

Együtt az emberi lélek a mennyei Szellemmel tesz bizonyságot. Nem spórolhatjuk meg azt az emberi lelkünk keresztségét, szenvedését, ami Jézus életében a Getsemani kertben jelent meg a legteljesebb képében, /amikor vért verejtékezve imádkozik, a keresztrefeszítése előtt/. A test öldökölné a lelket, a földi a mennyeit, próbálja elbuktatni, megölni és meg is öli (fizikai síkban). A Sátán, a Világ mindig ellene lesz az Istennek, és a mennyeinek. Lelkünkben is és fizikai világunkban is.

Azonban az Ő szenvedésének keresztsége a miénk is, részesülünk (részesülnünk kell) belőle:

"Jézus így válaszolt: "Nem tudjátok mit kértek. Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a kehelyből, melyből én iszom? Vagy arra, hogy megkeresztelkedjetek azzal a keresztséggel mellyel én megkeresztelkedem?"
"Készek vagyunk" - felelték. Jézus erre így szólt hozzájuk: "Abból a kehelyből ugyan, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni..."Mk 10,38-39

Jézus nem szállt a Pokolra. A lelkének szenvedésének keresztségét ő is, ahogy mi is a Földön élve kapta meg, szenvedéseiben.
Mk 10,38-ban mondja: meg kell keresztelkednem a szenvedésbe. Erről tanítványainak háromszor beszélt.

Jézus meghalt, de nem ment a Pokolra, ilyen Ige nincs a Bibliában. (Ha én ilyet írtam, vagy mondtam valaha, bocsánat) Az apostoli hitvallásban szokták mondani 'alászállt a poklokra', de erre nincs Ige. (Egy tanulmány így ír erről: http://igemorzsa.hu/e-konyvek/nincs-t-halal/12.html)

A hivatkozott ige, Ef. 4,8, éppen arról szól, hogy felszállt a magasságba, mert leszállt a Földre. Nincs Pokol említve benne. A hivatkozott Zsolt 68,19-ben sem.
Foglyokat is a Földről vitt, nem a Pokolból. Halálakor szentek támadtak fel, a Halálból /Seolból/ és nem a Pokolból - és bementek a városba bizonyságot tenni. Mt 27,52-53
Jézus egyébként se mehetett a Pokolra, mivel semmilyen bűnt nem követett el földi életében, nem volt jogalapja a Pokolnak hozzáérnie, a Halálnak igen, mivel földi testben volt.

Egyébként Jézusnál vannak a Halál és Pokol kulcsai. (Jel 1,18)
Hitvallásom címkébe a niceai hitvallást vallom, ott nem szerepel, hogy a pokolra szállt volna.


3./ Jézus: 6-9-9 ---> 9-9-9
A jézusi 9-9-9-ről
Jézus testének feltámadása - Isten által

"az élet fejedelmét pedig megöltétek. 
Az Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, aminek mi tanúi vagyunk."
ApCsel 3,15

Jézus Krisztus meghalt, de a Krisztus követőknek azonban már nem kell lemennie sem a Halálba sem a Pokolra,  mert Krisztus által átmentünk, a halálból az életbe ha a a szenvedések keresztségén átmegyünk földi életünk során, és mindvégig kitartunk. Szenvedések tüze, a hit próbája nekünk. 1Pt 4,12-19
Szükséges a kipróbáltságunkhoz. Aki győz, mindvégig kitart Jézusban való hite mellett és Jézus cselekedeteiben, az lesz az örökös.

Jézust a Halál nem tarthatta fogva. Minket se, ha egész életünket átadjuk Jézusnak, nincs, ami tűzben elégjen benne, mert az élet tüze már megpróbálta, hogy arany.
Tüzes kemencébe dobják, akinek nem lesz a középső hatosa kilences. Mt 13,42
Még a Szent Szellem keresztség is hiába az emberen, ha a lelke bűnben maradt, szíve nem alakul át mennyeire, vagyis itt most a 9-re.
Aki bár megismerte az Igazságot, de lelkét nem hozzászabta, hanem tovább élt a bűnökben, vagy képmutatoskodott azt a tüzes kemencébe /gyehennára/ vetik.

"A mi atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti fára függesztve kivégeztetek." /ApCsel 5,30/

"De az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék" /ApCsel 10,40/

"De az Isten feltámasztotta őt a halálból" /ApCsel 13,30/

---

Jézus azért jött, hogy tüzet bocsásson a földre. Lk 12,49
Ezt háromszorosan teszi meg az ember világával:
1. Szent Szellemével;
2. a lelkünk szenvedésének próbájával,
3. és a testi világgal - az ítélet tűzével.


Lássuk, hogyan követhetjük Jézus földi életében bemutatott átalakulást, a mi életünkben.


1./ Az Ember: 6-6-6 ---> 6-6-9
Az emberi 6-6-9-ről
Istennek Szent Szellemével
Segítségül hívjuk Jézust, és kérünk mennyei Szellemet Tőle.

Keresztelő János mondja: "Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni." /Mk 1,8/
http://testveremnek.blogspot.hu/2012/06/akkor-hat-mit-tegyunk.html

"Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?" /Lk 11,13/

"Péter így válaszolt: "Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát." ApCsel 2,38

Ha Jézussal találkozunk, megtérünk Hozzá és kérjük Tőle, akkor rövidesen megkapjuk Tőle az Ő Lelkét. Keresztelő János már anyja méhében megtelt Szent Lélekkel, amikor Jézus anyja, Jézussal a hasában találkozott Erzsébettel /Lk1,15/
Jézus tanítványai a Szent Szellemet pünkösdkor kapták meg.

Ha Valaki újjászületett, Istenből fakadó élete, vagyis Szent Lelket kapott, az Jézus Krisztusban van, Krisztus Testében, az testvér.
 "Ha Isten lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé." Róm 8,9


2./ Az Ember: 6-6-9 ---> 6-9-9
Az emberi 6-9-9-ről
A lelkünk szenvedésének próbájával

"Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben." 2Kor 4,11
"Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban" Jel 1,9
"Az értelmesek közül is elesnek néhányan, hogy kipróbáltak, tiszták és fehérek legyenek a vég idejére, mert még nincs itt a megszabott idő." Dán 11,35
"Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppenúgy, mint a többiek." Ef 2,3

3./ Az Ember: 6-9-9--->9-9-9 
Az emberi 9-9-9-ről
Test feltámadása - Isten által

"Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, 
és hatalmával minket is fel fog támasztani." 
/1Kor 6,14/

A halál nem tarthatta fogva Jézust, Isten feltámasztotta. Minket is Isten fog, Jézus által - Jézus támaszt fel bennünket! akik az Övéi vagyunk - testünkben feltámasztani ez a 6-os is 9-re vált és leszünk az Ő hasonlatosságára 9-9-9

Jézus mondta:

"Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon." Jn 6,40

"Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon." Jn 6,44

"Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon." Jn 6,54

"Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük." 2Kor 5,16
A 9-9-9 kombináció nálunk is testi halálunk és feltámadásunk után lesz teljes. Addig a földi testi életünkben a maximális 6-9-9 kombinációt érhetjük el.

Ha a számkombináció első 6-ából 9 lett, vagyis Jézus Krisztus feltámaszt az utolsó napon, akkor bizonyos, földi életünk alatt hittünk Jézusban teljes szívünkből, lelkünkből és erőnkből, Neki engedelmeskedtünk és az Ő akaratát teljesítettük, így a középső szám a Lelkünkre/Szívünkre mutató szám is 9, Jézus áldozata és Szelleme által mennyei lett, mert egyébként nem lehetne testi dicsőséges feltámadásunk.
Ha volt utolsó, - megkaptuk a Szent Szellemet - lesz első, test feltámadása dicsőségesen, ha ugyan a középső mi részünket is, vagyis a szívünket/lelkünket is odaadtuk Istennek.
"Jézus ekkor ezt mondta neki: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él" Jn 11,25

Feltámadás = a test feltámadása vagyis az első szám: 9
Élet = a szellem élete, a Szent Szellem, vagyis az utolsó szám: 9
9-?-9
Mi van középen? Rajtad áll. 6 vagy 9?

Ha az Utolsó Ő életünkben, mert vettük az Ő Szent Lelkét, akkor legyen az Első is, ez csak úgy, ha bennünk is Ő, életünk szentségében, küzdelmeinkbe és szenvedéseinkben is az Ő  mennyei élete az első.

A Lelket az Élet, Isten Szellem szüli újjá, és tűzben próbálja meg, így lesz egészen új teremtés, elejétől a végéig, és benne az ember szívével.

"Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." 2Kor 5,17

6-6-6 ---> 9-9-9


Jézus mondja én vagyok az első és az utolsó.

"Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: "Ne félj, én vagyok az első és az utolsó" Jel 1,17

"A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt"
Jel 2,8

"Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég"
Jel 22,13


Időrendi sorrend:

1. Szellem keresztség - felülről, mennyei. Ha az ember kéri. 
                                                             Ember kérése és Isten válasza

2. Lélek szenvedés-keresztség - felülről, mennyei, és az ember földi énjének küzdelme.
                                                  Ember szenvedése, 
                                                  kérése, küzdelme és Isten segítsége
                                                  A  hit próbája. A kipróbáltság.

3. Test feltámadása - felülről, mennyei. Csak egyedül Isten keze által vezérelt.
                                 Jézus támasztja fel az Övéit!! 
                                Itt embernek se kérése, se szenvedése, se küzdelme: 
                                az egész folyamat Istené

"bosszankodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet, és azt hirdetik, hogy Jézus által van feltámadás a halálból." ApCsel 4,2

a 6-6-6-ból a 9-9-9 be

"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz." Róm 10,9

Jézus a tűz:
Szeme
szája - szava

"Izráel Világossága lesz a tűz, és Szentje a láng, amely elégeti és megemészti benne egyetlen napon a tövist és a gazt." Ézs 10,17


Az ember száma a 666. De a Fenevad száma is az lesz, mert mindenben utánozni fogja Jézus Krisztust, ember lesz ő is. De ebből a 666-ból az Antikrisztus, csak látszat alapján csinál majd 999-et, egy rövid ideig, hogy sokakat tévútra vigyen.

"Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat." /Jel 13,18/

Mit tett tehát Jézus a földi, emberi 6-6-6-tal?
Azt ami volt Őmaga eredetileg volt: 9-9-9-cé változtatta,  mennyeivé. Örökkön örökké élővé, mennyeivé. Igazzá, szentté, amint Ő.

Krisztus örökre megmentett minket a mennyei életre, ha az Ő útján járjuk földi életünket.

Ezt a hármas átalakulást láthatjuk ebben az Igeversben is:

"Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta
(Szent Szelleme által; 6-6-9)
és akiket elhívott, azokat meg is igazította 
(Igazította az ember saját akarata, küzdelme és döntése alapján és a Szent Szellem segítségével; 6-9-9)
akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette." 
(test dicsőséges feltámadásában Krisztus képére; 9-9-9)
/Róm 8,30/


Ld még: A Keresztségről


Nincsenek megjegyzések: