"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2017. április 21., péntek

Mt 20,20-21,17


Igehely: Mt 20,20-21,17
Meghallgatható: itt
Időtartam: 27,10

Tisztánlátásért imádkoztam, hogy meglássuk az igazságot.

Kiihatják a tanítványok azt a poharat, amit Jézus? Igen. De nem az Ő dolga, hogy megmondja ki üljön az ő jobb vagy bal keze felől. Ez azok dolga lesz, akiknek elkészítette a mennyei Atya. Ez nem a predesztinációról szól, hogy eleve el van rendelve. Mindenkit a szabad akarata alapján kiválasztott, együttműködik velünk. Így testvérek vagyunk a szolgálatban, egy ügyért. Ránk bízta, hogy eldöntsük, ki nagyobb közöttünk. Az alapján ki mennyit vállal fel, megítéljük a helyünket. Megtaláljuk-e a helyünket, ahová az Isten jelölt ki, hogy szolgáljuk testvéreinket?

Ahogy visszanyerték a látásukat követték Őt.

Jézus Jeruzsálembe vonul. Dávid fiának hívták, tehát királyként tekintett rá a nép.
Származhat valami jó Názáretből? A kicsinyekhez jött az Úr Jézus.
A szívünket meg kell tisztítani, hogy Isten Szent temploma legyen.
Jézussal egyenrangúan beszélnek a főpapok, kérik, hogy ne engedje, hogy királlyá avassa a tömeg. Jézus így válaszolt: hallom – értem, - képben vagyok. Emiatt még inkább haragra gerjedtek a főpapok.

Lássunk, hogy hová megyünk.

UI: egy szamár a csikójával

Nincsenek megjegyzések: