"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2017. március 29., szerda

Mt 13,24-43



Igehely: Mt 13,24-43
Meghallgatható:
itt


Konkoly, az ellenség tette. A gonosz fiai, akiket Isten az utolsó nap kévébe köti, és megégeti. A búzát, az Ő gyermekeit, az Atya magához gyűjti a Mennyek Országába. Mennyek Országa jelen van, most a földi világunkban is. Benne vagyunk és az is bennünk van.

Istennek van ellensége a földön, aki tudja végezni munkáját akadálytalanul. Nem mindegy, hogy búzák vagy konkolyok vagyunk.

A Mennyek Országa meg tud hatalmasra növekedni, mint a mustármag, ahogy a kovász megkeleszti a tésztát.

Példázatokban mondta el ezeket Jézus, hogy a titkokat elmondhassa, akinek van füle meg fogja érteni.

Nincsenek megjegyzések: