"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2016. december 12., hétfő

Visszatekintés


Nagyon jó. Hallgassátok meg a linket. Kedves tanárommal készített riportot.


Dr. Mészáros Kálmán teológus, lelkész a nyolcvanas évek végén az Egyesült Államokban folytatott tanulmányokat, az 1989-es magyarországi eseményeket is onnan követte nyomon.

Vajon milyen volt a rendszerváltoztatás megítélése a tengerentúlon, s milyen különbségek voltak tapasztalhatóak anno a hazai és az amerikai lelkészképzés között?

Egyebek mellett ezekről is mesél majd az Arcvonások Rendszerváltoztatásról szóló sorozatának következő vendége, Dr. Mészáros Kálmán a Baptista Teológiai Akadémia docense, tanszékvezető tanára, a Kispesti Baptista Gyülekezet lelkipásztora:

http://www.mediaklikk.hu/2016/12/02/arcvonasok-dr-meszaros-kalman/#

Arcvonások – Kossuth – december 12., hétfő, 14:05
Szerkesztő: Marton Adrienn
Műsorvezető: Bódi Mátyás
Sorozatszerkesztő: ifj. Tóth György

2016. december 7., szerda

A harmincharmadik mérföldkő - 6 - 6 - 9 / 33.


Semmi sem oly nehéz.

A bejgli karácsonyra. Minden oly könnyű. Jézussal.
Nem,  nemcsak a blogon írt írásaimat sajnálom. Sajnálom a komentjeimet is. Az összes levelemet. Mindent, amit leírtam valaha az életemben.

Tudod nem szeretném, ha olvasnának a munkatársaim. A volt munkatársaim. A rokonaim. Az ismerőseim. Az más volt, amikor csak nekik írtam.

Szóval azt se akarom, hogy a tanáraim is olvassanak. Nem mintha nem örülnének neki. De nem akarom.
Nézzük, Apcsel 6,6: Az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.

Milyen egyszerű. Nézd, hogy elrohan az élet.

Orvosnak lenni, csak szeretetből lehet. Majdnem minden munka, csupa sumákolás, csak az asszisztensi nem, ahol kerek-perec leírsz mindent. Leírod: átverés. De az asszisztens keze oly messze, hogy megsimogasson téged. Az orvosban pedig nincs szeretet. Oh, az Igazi Orvos. Az Igazi Orvos mindent tud, és megérint téged. Nem kell neki a pénzed. Mennyire szerettem volna olyan lenni, mint Jézus, igazán úgy érinteni, ahogy Ő ... De az én kezem - mindig úgy éreztem - bűnös. Nem érinthetek vele. Másoktól pedig hallottam, ahogy kérlelnek: 'ne menjen el tőlünk, maradjon velünk.' Nekik bűnös kezem is elég volt. Ki tudná ezt az ellentmondást legyőzni, a kezem, amit tisztának, szentnek látnak, de én bűnösnek?

Szavaim ugyanolyan bűnösek.

Szóval miért is olvasná bárki egy bűnös ember bűnös gondolatait?

De tudod... úgy szeretném elfogadni, hogy valakinek az én kezem is tiszta. Miközben a büszke-gőg széttép, mert áh, oh hogyne tudnám hányan ugrottak volna rá, talán ezren is: Szerető kezemért.

Nehéz dilemmák ezek.

Apcsel 6,9: Megjelentek azonban néhányan a szabadosok, a ciréneiek és az alexandriaik zsinagógájából, valamint néhányan a ciliciaiak és ázsiaik közül, és vitatkoztak Istvánnal.

Most pedig felállítom ezt az oszlopot ide.
Ez nem a vita oszlopa.
Ez a hálaadásé.


Olyan drága vagy 
nekem mint a kisvirág 
a hegytetőn.


Semmivel fel nem
cserélhető.

Ézsaiás 40,11-18



Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, 
karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, 
az anyajuhokat szelíden terelgeti. 

Ki mérte meg markával a tenger vizét, 
ki mérte meg arasszal az eget? 
Ki mérte meg vékával a föld porát, 
ki tette mérlegre a hegyeket, 
és mérlegserpenyőbe a halmokat?
Ki irányította az ÚR lelkét, 
ki volt tanácsadója, aki oktatta? 
Kivel tanácskozott, 
ki világosította fel őt? 
Ki tanította meg a helyes eljárásra, 
ki tanította tudományra, 
és ki oktatta értelmes cselekvésre?
A népek olyanok előtte, 
mint egy vízcsepp a vödörben, 
annyit érnek, mint egy porszem 
a mérlegserpenyőn, 
a szigetek egy homokszemnek számítanak.
A Libánon fája nem elég a tűzre, 
állata nem elég az égőáldozathoz. 
A népek mind semmik előtte, 
puszta semmiségnek tartja őket. 
Kihez hasonlíthatnátok az Istent?


2016. december 1., csütörtök

Máriának


Drága új követőmnek.

„Tudod milyenek voltak ezek a hívők? – kérdeztem tőle ma. Azt válaszoltam: Jók és szenvedélyesek. Sokat dolgoztak, pontosan. Pontos és jó munkájukért megvetettek voltak, ugyanakkor felnézett rájuk a szegényebb. A gazdagok megvetették és kihasználták őket. Ilyenek voltak. És mindennapra volt egy Igéjük. És azt mondogatták magukban: Krisztusért tesszük.” Vajon hányszor áll fel az igaz? Hogy újra pontosan és jól végezze a munkáját, életét, szeretetét? Amíg fel tud állni. A szél fúj odakinn. Megágyaztam, friss, új ágyneműmben fekszem. Terhelten, tudva mennyi kell még, holnapra, jól és pontosan dolgoznom. Amit teszek, tettem évek óta. A szobaajtó néha picit kinyílik, a redőnyök rázkódnak. Tudom, senki se fog segíteni. Hát akkor miért tettem?

Üdvözöllek,
Bogi






I will be with you in joy and in pain
Your cry for mercy echoes My name
Now and forever I’ll be at hand
I will be with you, I will be with you
For that’s who I am

I’ll be with you, I’ll be on your side
Your prayer for deliverance will not be denied
I’ll fight the battles that evil might wage
I will be with you, I will be with you
Till the end of the age

I will be with you, I will be with you

Now and forever I’ll be at hand
I will be with you, I will be with you
For that’s who I am

I will be with you, there’s no need to fear
How can they harm you
When I hold you dear
Your life is in My life come peril or sword
I will be with you, I will be with you
For I am the Lord