"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2016. február 15., hétfő

Jeruzsálem


az apostolok ki-, be-, jártak Jeruzsálemben.
Jeruzsálemből.
Jeruzsálembe.
Jeruzsálemtől.
Jeruzsálemhez.

Egy fizikális hely volt. Az apostolok Jézus halála után még 8 évig itt voltak.
Majd a tanítványok szétszórattak.

És ezután megszületett a Mennyei Jeruzsálem.
Az ó Jeruzsálem leromboltatott, a mennyei pedig megszületett, és rendületlenül áll a mai napig.

Mi építjük a mennyei Jeruzsálemet, ahol a sarokkő, maga Jézus Krisztus.

Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt "kiválasztott és drága"; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ezért áll ez az Írásban: "Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg". Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.
1 Pt 2,4-9



Nincsenek megjegyzések: