"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2016. február 24., szerda

Az Emberfia


János evangéliuma 9. fejezet, a vakon született ember meggyógyításáról szól.

Három dolgot feszeget ez a fejezet:

- ki a bűnös?
- honnan való Jézus?
- mit jelent az Emberfia kifejezés?

Így kezdődik: "Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?"

A zsinagógában ülő farizeusok egyértelművé tették, hogy szerintük ebben a kérdésben mi a helyzet:
"Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket?" És kiközösítették. 

Attól függetlenül, tehát, hogy a vak ember meggyógyult-e, a tény tény maradt számukra. Beteg volt, ezért bűnös. A betegség magával hozta a szegénységet.
A szomszédok pedig, és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: "Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?"

A farizeusok tanítása szerint, aki szegény=bűnös, aki beteg=bűnös.

Történt mégis itt egy nyilvánvaló csoda, - ráadásul szombaton - ami mellett nem lehetett elmenni. Ki volt az, aki a vakon született embert meggyógyította, milyen hatalommal?

Jézus származási helyét kezdték firtatni.

Még tanúkat is kerítettek a zsinagóga papjai. A vakon születettnek a szülei így vélekedtek erről:
"Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született, de hogy most mi módon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról." 

Jézus már az előző 8. fejezetben arról tesz bizonyságot a farizeusoknak, hogy honnan való. Szinte szájba rágja, hogy az Atyjától jött. Amit nem értenek a farizeusok, és leragadnak annál a pontnál, hogy Galileából nem származik próféta, azt tudták róla názáreti. Ugyanis, azt sehogyan sem tudták kikutatni, hogy Jézus Betlehemben született, ahogy az írások jövendölték.

A 8. fejezetben még szó van arról, hogy két tanú vallomására, megáll egy tézis. Nos, a farizeusok csapdát készítettek Jézusnak, egy házasságtörésen rajtakapott nőt, és odavitték elé.
Azért, hogy majd Jézust legyen mivel vádolniuk, ha ő megkövezteti az asszonyt.
Jézus isteni bölcsességgel jön ki a felállított csapdából.

A tanúk, akik hozva lettek a rögtön-ítélő bírósággal, és az asszony körül kurjongattak, hamis tanúk voltak. És Ő tudta isteni látásával. Ezért lehajolt és a földre kezdett írni. Minden bizonnyal, a körülálló férfiak szeretőinek neveit kezdte írni a porba. Miután azok mind látták, egyesével elillantak, hiszen, hogyan tanúskodhatnának, ilyen ügyben, amikor rajta vannak kapva, Jézus által?

Hogy viszont Jézus a 9. fejezetben pedig ismét szól, két tanúról. Magáról és az Ő Atyjáról, akik bizonyságot tesznek, arról, hogy az Ő ítélete igaz.
a ti törvényetekben is meg van írva, hogy két embernek a tanúságtétele igaz.

Milyen érdekes. Jézus itt az Ő Atyját embernek mondja. A farizeusok előtt nem is volt tiszta, hiszen nem is érthették, hogy Jézus a mennyei Atyjáról beszél, méghozzá ember minőségében.
Én önmagamról teszek bizonyságot, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem. Erre megkérdezték tőle: "Hol van a te Atyád?" Jézus így válaszolt: "Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat: ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek."

Térjünk vissza a vakon született bírósági peréhez, a farizeusok így szóltak:
- Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, hogy honnan való.
Az ember így válaszolt nekik:
- Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk, hogy az Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. Örök idők óta nem hallotta senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni.

Erre a véleményére, aztán kiközösítették a zsinagógából. Ez is figyelmet érdemelne, hogy miért féltek már jó előre, a vakon születettnek a szülei is attól, hogy kiközösítik őket a  zsinagógából, amiért a fiúkkal csoda történt, de ezt majd máskor.

Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: "Hiszel te az Emberfiában?"

Itt jön, valami, ami még eddig nem volt. Jézus miután hosszan bizonygatja, hogy az Atyától jött, ezek után Emberfiának mondja magát? Miért nem Atyjafiának? Vagy Atyafiának?

A döbbenet az, hogy itt derül ki, a Napnál is fényesebben, hogy Jézus az Atyaistennek egy olyan formáját bizonygatta a farizeusoknak előzőleg, hogy a Mennyei Atya=Ember.

Álljunk meg egy pillanatra.
A Biblia első lapjain is ez áll: Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette

Ízlelgessük ennek a kijelentésnek az erejét. Érezzük meg azt, hogy a mi Atyánk, Mennyei Ember, Jézusban is emberi formát öltve, maga az Ember, akihez bátran emberi formánkban közelíthetünk.

Ő így válaszolt: "Ki az, Uram, hogy higgyek benne?" 
Jézus így felelt neki: "Látod őt, és aki veled beszél, ő az." 

Öleljük meg Istenünket.


A megszentelődésünkre


Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?"
Jn 6,5

 "Bizony, bizony, mondom néktek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret."
Jn 6,32

     Tudom, ez nem az az idő, amikor a szentségről gondolkozzunk.
     A megszentelődésről.

Vagyis legalábbis úgy tűnik, fontosabb lenne az a kérdés, hogyan éljük túl az előttünk lévő borzalmakat.

Itt a menekült kérdés.
Az a kulturális összeütközés, ami a hagyományokat tisztelő népek hoznak a szekularizált, elvilágiasodott Európába.

    Mégis. Beszéljünk az előttünk álló legnagyobb feladatról: a mi megszentelődésünkről.

    Elérhető-e ez egyáltalán?

    Kell, hogy valaki felmutassa elénk a reményt, hogy igen.

    Mi magunk vagyunk a remény.

    A kéréseink, amik az ÚR elé szállnak, 'Adj ennünk', 'Add nekünk Szent Lelkedet'.
Lehetséges lenne, hogy megadja nekünk, ha kérjük?
E körülöttünk forrongó világban, Ő adhatná nekünk a Szent Lelkét?
Megszentelődhetünk?

    Oh, mily gyermeki égbe kiáltó kérés ez.

    Hát, hogyne lehetne! E sötétségben.

Kérjünk.

És kérdés még az is, ez már a végső vég, vagy, ha kérünk és élünk Szent Lelke által, még visszabújik-e odvába a sötétség?
Nem tudjuk.
Azt se tudjuk hogyan imádkozzunk, hová menjünk, mit tegyünk, amíg Ő nem adja meg nekünk.

"Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, 
vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? 
Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, 
mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?" 
Lk 11,11-13


2016. február 19., péntek

Emerald


Foglalj abba foglalatba illő drágaköveket, négy sor követ ebben a sorrendben: rubin, topáz és smaragd, ez az első sor. 2Móz 28,17

Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. Ez 28,13

Aki ott ült, hasonlónak látszott a jáspishoz és a karneolhoz; és a trónus körül szivárvány volt, amely pedig a smaragdhoz látszott hasonlónak. Jel 4,3

A város falának alapköveit mindenféle drágakő ékesítette: az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd Jel 21,19

A negyedik elhívott János:
Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, (1.) akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, (2.) amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak. Így szólt hozzájuk: "Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket." Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt. Miután tovább ment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, (3.) a Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, (4.) amint a hajóban atyjukkal, Zebedeussal együtt rendezték hálóikat, és őket is elhívta. Mt 4,18-21




A nemes berill drágakő legismertebb színváltozatai a zöld smaragd. A smaragd név ókori: a görögök a zöld drágaköveket nevezték szmaragdosz-nak.
A közönséges berillek közt sokszor igen nagy, valóságos óriásszámba menő kristályok is előfordulnak, amelyek egy méter hosszúságot is elérnek, sőt meg is haladják azt.

A berill színe rendkívül változatos.
A smaragdok színe igen gyakran a legszebb zöld, de a világosabb színű kövek gyakoribbak.
A legértékesebb a tiszta zöld színű smaragd, amelynek színárnyalata a fűzöld és almazöld között van; ez a szín annyira jellemző, hogy a zöldnek ezt az árnyalatát éppen a smaragdról smaragdzöldnek nevezzük.
A teljesen átlátszó és hibátlan smaragd rendkívül ritka; legtöbb esetben apró repedések teszik zavarossá, de apró zárványok, főképp csillámpikkelykék is gyakoriak benne.
Minél szebb, sötétebb a smaragd színe és minél átlátszóbb, annál nagyobb az értéke,
amelyet még emel az a bársonyos fény.

A röntgensugarakat a berill egyáltalán nem engedi át.

Az első smaragdot, egy paraszt fedezte fel, véletlenül 1831-ben, Az Urál-hegység vidékén, aki a berezovi erdőkben faszedegetés közben, egy kidöntött fa gyökerei között több apró smaragdtöredéket talált.

Az Urál-hegységben a legszebb berillek Mursinka környékén, Jekatyerinburg közelében találtak 65 cm hosszú és 26 cm vastag kristályt is.

Berill ma a berillium elsődleges forrása.
Ebből a korszerű technikában fontos kémiai elemből évente mintegy 10 000 tonnát használnak fel a rakétagyártáshoz az elektronikai iparban, az atomreaktorok működtetéséhez és saválló ötvözetek előállításához. A világ legnagyobb mesterséges smaragd-gyártója egy orosz cég.

A berillium a periódusos rendszer egy kémiai eleme. Vegyjele Be, rendszáma 4. A II. főcsoportba, az alkáliföldfémek közé tartozik.
Mivel a csillagokban szintetizálódó berillium rövid életű, ezért az univerzumban, és a földkéregben is ritka elem. Két vegyértékű elem, a természetben csak ásványokban, más elemekkel vegyülve fordul elő. A jelentősebb berilliumtartalmú drágakövek a berill (akvamarin és smaragd), illetve a krizoberill. Elemi állapotában szürkés színű, kis fajsúlyú, igen kemény, rideg fém.

Az emberi szervezetben körülbelül 35 mikrogramm berillium található, de ez a mennyiség nem tekinthető ártalmasnak.
A berilliumot és vegyületeit nagy gonddal kell kezelni, és különleges óvintézkedéseket kell tenni
minden olyan tevékenység során, amely a berillium por környezetbe jutását eredményezheti
(a tartósan lerakódott berillium por tüdőrákot okozhat).
Bár a berillium vegyületeit 1949 óta nem alkalmazzák a fénycsövekben, a berilliumnak való kitettség továbbra is fenyegeti a nukleáris- és űripar, a berillium-finomítók és kohók, és az elektronikus eszköz-gyárak dolgozóit; illetve mindazokat, akik berillium-tartalmú anyagok kezelésével foglalkoznak.

Forrás: Wikipédia


2016. február 17., szerda

A hajó


Amikor 19 éves voltam és gondoltam, hogy beiratkozok egy teológiai főiskolára, akkor találkoztam az adventista főiskolával (Sola Scriptura), mint opcionális lehetőséggel a továbbtanulásomhoz.

Emlékszem a felvételihez vettem egy könyvet, abból kellett készülnöm. Szóbelizni is voltam, találkoztam ott a vezetőkkel. Előttük tettem vizsgát. Nos, mivel akkoriban elég csekély volt a bibliai tudásom, és hatalmas lemaradásban voltam bárkihez is, aki bármilyen keresztény hitéletet élt, a könyvből felkészülnöm kevés volt. Még csak egy éve voltam hívő. Igaz, nekem élő hitem volt.

Amikor megkaptam az írásbeli értesítést, hogy hogyan döntöttek a felvételemet illetően, a postaládából vettem ki a levelet. Emlékszem, hogy soha életemben nem láttam írva olyan kedvesen a nevemet. Sugárzott a szeretet belőle. Még mindig emlékszem a kis borítékra, a halvány iskolai pecsétre, és a kézzel tintával írt nevemre. Mintha nevem szelíden szólt volna hozzám. Sokáig néztem. Még sosem éreztem ezt a nevet, ennyire szépnek. Lassan nyitottam ki. Akkoriban még egyáltalán nem ismertem az adventistákat, se a teológiájukat, azért jelentkeztem a főiskolájukra, mert felekezetközinek hirdették magukat. A levélben az indoklás is megnyugtató volt: hely hiány miatt nem vettek fel. Semmi harag nem volt bennem, úgy gondoltam, ennek így kellett lennie. Inkább az foglalkoztatott, oké, de akkor merre és hogyan tovább?

Ma már többet tudok róluk, bár 20 év alatt - szégyenteljes dolog - vallási tevékenységem során, velük foglalkoztam a legkevesebbet.
Azért tartom méltánytalannak, magammal szemben is, mert úgy tűnik értelmes és kedves emberek helyett, sokkal többet foglalkozom, érdemtelen emberekkel, és azok véleményével.
Ezen mindenképpen változtatnom kell.

Aztán valamikor 2008 környékén találtam egy blogot: http://denesotto.blogspot.hu/

Ez volt az első blog, ami úgy ahogy közel állt a szívemhez. Megnyugtató volt nekem, hogy léteznek ilyen emberek is.

Aztán a google+-on találtam egy másik "Kerak Miskolc" A Keresztény Advent Közösség miskolci gyülekezetének megosztásait. Innen is szoktam olvasni írásokat.

Fontosnak tartom, hogy emberek foglalkozzanak a vallással. Vallástörténettel. A közösségek a saját hibájukból tanuljanak, és fejlődjenek szeretetben. Örülök, ha találok ilyen honlapokat. Tágítják a már bennem lévő ismeretet, nemcsak magukról, de saját magamról is, összevetési alapot biztosít.
Szóval határozottan azt érzem, hogy jót tesz a lelkemnek, ha bepillanthatok Krisztust kereső emberek lelkébe, írásaik alapján. Segítségemre vannak. Főleg, ha ezt szelíden teszik, a maguk számára, és én, mint külső szemlélő itt hátul állva, csendesen figyelve tehetem ezt meg.

Az adventista közösségnél tehát látok: egy kedves, finom, nyugodt fejlődést, ami önmagában hordozza az értéket.

Nos, tegnap olvastam az egyik legújabban feltett írásukból.
Az egész írásból a feléig se jutottam, amikor egy vizionál meg is álltam.

Mert 12 éve nekem is volt egy álmom. Amit eddig nem tudtam megmagyarázni.
Egy nagy hajóról álmodtam.

Ellen White pedig itt nagyon hasonlót írt, amint ahogy én láttam, és megnyugodott a lelkem, az ő értelmezésében.

Az én álmom röviden arról szólt, hogy édesapámmal elindultunk a föld alá, ahol hatalmas csarnokok, járatok voltak. Találkoztunk itt mindenféle emberrel, rokonnal, baráttal, de mindig mentünk egyenest előre. Aztán egyszer kiértünk egy hatalmas óceánjáró hajóra. Esett az eső. Sárga mellényben már kerestek minket. Örültek nekünk nagyon, mint egy utolsókat találtak meg. Úgy tűnt aggódtak értünk, hogy elveszünk, mi erről meg mit sem tudtunk. Akkor eltávolodott a kép, és megláttam, hogy ez egy hatalmas hajó, egyre feljebb és feljebb ment a látószög, mire láttam, hogy több ilyen hatalmas hajó is megy az óceánon, egymás mellett, előre. Küldetéssel, vagy mintha maga mögött hagyna valami katasztrófát. Olybá tűnt, mintha csak ez, és csak ez, a hajó lenne a menekülés módja.

Az álmom azért volt fura, mert az udvarunk közepéről indultunk a föld alá, és egy  hajón jöttünk ki?

Nos, bemásolom ide Ellen White írását, amelyet magamnak most meg is őrzök:

„A tizenegyedik órában az Úr sok hűséges munkást hív a szolgálatba. Önfeláldozó férfiakat és nőket, akik azok helyére lépnek, akik áldozatul estek a hitehagyásnak, és akiket a halál elragadott. Fiatal férfiaknak, nőknek és idősebbeknek is az Úr ad erőt. Nekik megtért kezük, megtért lábuk, megtért nyelvük lesz, ajkukat a mennyei oltárról való élő parázs fogja érinteni. Állhatatosan menetelnek előre a Mester szolgálatában. Szilárdan előre- és előreviszik a munkát a befejezéshez.” (Ellen G. White, Youth Instructor, 1902. február 13.)

„A tizenegyedik órában ezrek látják és ismerik el az igazságot. »Íme, napok jönnek, ezt mondja az Úr; és ott éri a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt.« (Ámós 9,13) A megtérők száma egyre növekszik majd, olyan ütemben, hogy az egyház megdöbben, és Isten neve dicsőíttetik.”
(Ellen G. White, 43. levél, 1890)

A műnek erre a diadalmas befejezésére vonatkozik Ellen G. White híres és sokak által félreértett kijelentése: „Legyen hitünk abban, hogy Isten a nemes hajót, amely Isten népét hordozza, biztonságosan a kikötőbe viszi.” Ez a mondat a The Review and Herald 1892. szeptember 20-ai számában közölt cikkből való. Ebben az írásában Ellen G. White egy hajóútjának az élményét idézi fel, amikor a súlyos viharban csak a tapasztalt kormányos tudta biztonsággal a kikötőbe vezetni a hajót. Mindenki félt, aggódott, beleértve a kapitányt is, de a kormányos nyugodtan, higgadtan végezte feladatát, és a hajó a kikötőbe ért. Ellen White ezt a történetet alkalmazza hasonlatként Isten műve végső győzelmére. Bizonyságtételének a mondanivalója: a győzelem egyedüli biztosítéka abban rejlik, hogy a legkritikusabb időszakban, a válság tetőpontján Isten maga veszi kézbe a kormánykereket.
Nem a hajó adja a biztonságot, hanem a kormányos. Tehát éppen nem a szervezetben való bizakodásra buzdít ez a kijelentés. Figyeljük meg azt is, hogy arról a nemes hajóról van szó, amely Isten népét hordozza, tehát a hívő egyházról, annak végső győzelméről. Ellen G. White sohasem tévesztette el az egyház biblikus fogalmát, ő mindig a hívő maradékról beszélt, amikor az egyház végső diadaláról szólt. Nagyon félreértik tehát ezt a bizonyságtételt azok, akik a szervezettel azonosítják a hajót, és a szervezet megmentő, biztonságot adó voltát olvassák ki belőle.

Találati hely: itt
Ajánlom az egész mű olvasását


2016. február 15., hétfő

Jeruzsálem


az apostolok ki-, be-, jártak Jeruzsálemben.
Jeruzsálemből.
Jeruzsálembe.
Jeruzsálemtől.
Jeruzsálemhez.

Egy fizikális hely volt. Az apostolok Jézus halála után még 8 évig itt voltak.
Majd a tanítványok szétszórattak.

És ezután megszületett a Mennyei Jeruzsálem.
Az ó Jeruzsálem leromboltatott, a mennyei pedig megszületett, és rendületlenül áll a mai napig.

Mi építjük a mennyei Jeruzsálemet, ahol a sarokkő, maga Jézus Krisztus.

Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt "kiválasztott és drága"; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ezért áll ez az Írásban: "Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg". Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává; azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.
1 Pt 2,4-9



Anna prófétai szolgálat


Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előrehaladott korú volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal


Abban az órában ő is odaállt, 

hálát adott az Istennek, 
és beszélt róla 
mindazoknak, 

akik várták Jeruzsálem megváltását. 

Lukács evangéliuma 2,36-38

És beszélt róla = Jézus Krisztusról.

Volt ott = a szent sátorban (szent templomban)

Ott volt, ahogy ott volt Simeon próféta is.

A prófétai szolgálat nagyon fontos.

Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.
Jóel 3,1

Nos, nem régiben ismét kaptam álmot. Utánajártam, akivel álmodtam, igaz-e és mennyiben, amit kaptam róla.
Jól esett beszélgetnem vele (chaten).

Meg is álltam. Tulajdonképpen, az ÚR ad álmot, egy kijelentést. Miért is? Ez az álom nekem is szólt, hogy nyugodt legyek testvérem felől, de szólt neki is, hogy ő is nyugodt legyen, mert szólt felőle az Úr. Az Úr szemei előtt vannak gyermekei.

Ugyan nem tudom befolyásolni a tőlem távollévő dolgokat, sőt a közellévőket sem. Bizony nehéz átadni, hogy az Úr cselekedjen. Kicsit messze megállva, nézem a folyamatokat. Nem én teszem. Nincs rá befolyásom.
Egyszerűen várok.
Vár az ember. Vár, mint Anna a templomban 84 évet.

Tegnap volt nagymamám halálának 18. éve.
Február 14-én halt meg. Ez a dátum különösen fontos nekem. Előtte is az volt. Ez az epilepsziások védőszentjének napja. Emlékszem, ahogy kérdezgette tőlem, "szedem-e még a gyógyszert." Igen, szedtem, szedem, évek óta. Mindig meglepődött ezen. Ő 80 éves kora után kezdett egyáltalán, hogy kevés gyógyszerrel élni, az éppen kialakuló magas vérnyomására. Én meg már 17 évesen gyógyszert szedek, hogy életben maradjak. Biztos, hogy felfoghatatlan volt neki.
Megvárta, hogy még megházasodjak. A gyermekem születését már nem élte meg, 18 év telt el azóta.
Sok vagy kevés?

Hogy mi történt 18 év alatt? Rengeteg küszködés.

És ma mégis azt éreztem, hogy a prófétai kijelentéseknek súlyuk van. Nem értelmetlenül adja nekünk az Úr. Lehet, hogy küszködés az élet. De az biztos, hogy kinek milyen lelki ajándéka van, azzal szolgáljon testvéreinek. Én megkaptam a prófétai szolgálatot. Mégsem az enyém, hanem az ÚRé, Ő úgy használja, ahogy Neki éppen használnia kell.
Nem is kételkedtem abban, hogy az álmom igaz. Persze megerősítés volt nekem is, hogy testvérem elmondta, hogy több száz kilométerre tőlem, ahol nem láthatom őt, bizony így volt. Így van.

El is gondolkoztam, mi az én szolgálatom, munkám? Van ilyen, hogy prófétai szolgálat?

Ahogy Anna: imádkozott és böjtölt - éjjel és nappal.

Nem távozott el a templomból

Nem is vagyunk távol ettől. A mi szent templomunkban. Szent sátorunk, testünkben lakozva, szolgáljuk Istent.

Ma reggel Péter levelét olvastam, amelyben így ír:

"ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által."
1Pt 2,5

hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel - mivelhogy megáldoztatott a Bárány, és mint szent papság, a mi szolgálatunk nem a bűnökért való áldozatok bemutatása már, hanem a feltámadt Úr Jézus Krisztus melletti mennyei szolgálat. Lelki áldozat.

A feltámadt Király mellett állva, cselekedni az Ő akaratát. Mennyből küldve, a Földön állva, a szent sátorunkban, kiállva a világ elé, hirdetve az Ő szabadítását, bűneink bocsánatát.

Anna beszélt róla 


2016. február 6., szombat