AMERIKAI KÁVÉHÁZ
Az amerikai nemzet a kávéházban született.
Ma nem volna amerikai nemzet a világon, ha Franklin Benjámin asztaltársasága Philadelphiában a „London”-kávéházban éveken át nem politizált volna. Feketekávé és pipaszó mellett, heves politikai disputáik közben érlelődtek meg azok a politikai eszmék, melyek a Függetlenségi Nyilatkozatban öltöttek testet s a bostoni ribillió talán sohasem tört volna ki a Zöld Sárkány-kávéház törzsvendégeinek közreműködése nélkül.
A szó európai értelmében való kávéházat azonban New Yorkban csak egyet láttam: az, University Place-n, a Lafayette-kávéházat. Ez francia ház s a kávéházi terme is franciás. Künn az előcsarnokban elszedik az embertől a kabátot, kalapot, de belül a kávéház mégis csak olyan, mint a néhai „Korona” Pesten, a Váczi utcában, a márványasztaloknál is ugyanolyan törzsvendégek ülnek, mint Pesten a régi világban. Álmos, öreg pincérek hordják a vendégeknek az egyiptomi cigarettát, sőt a dohányos szitát és a pipaszurkálót, — mert a Lafayette-ben még csibukolnak is — 1925-ben. A vendég persze mind idegen: mind francia. Erősen dominóznak vagy kártyáznak, s gyakran emelik fel az asztal alól a konyakos vagy abszintes üveget. Az asztalon van egy felbontott üveg ginger ale (gyömbérsör) vagy más „lágy ital”, hogy a prohibíciós ügynökök, ha be találnak nézni, meg ne botránkozzanak az italokon. A szeszes italt mindenki magával hozza, valamint az újságot is. A forgalom egyébként lanyha, a hangulat álmos, öreguras. Az Úristen tudja, miből él meg a kávés...
Vannak azután kávéházak az East-siden bőven, de ezek inkább csak bitorolják a kávéház nevet. Rendes, szabályszerű vendéglők, melyek érthetetlen okból ragaszkodnak a „kávéház” névhez, talán azért, mert még mindig várják a régi jó „nedves” idők visszatérését, amikor majd megint az italfogyasztás lesz a fő jövedelmi forrás. Itt van például a Second avenuen (melyet nemrég még Goulash avenuenek csúfoltak), a Royal- kávéház. Magyarok számára nyitották, de a magyarság azóta már elhúzódott erről a vidékről, fel a Yorkville városrészbe s orosz és lengyel zsidók jöttek a magyarok helyébe. Természetes, hogy ma a vendégek is az orosz és lengyel zsidók közül kerülnek ki, a yiddish újságírók és színészek mind ide járnak összes nőikkel és összes gyermekeikkel együtt. Itt étkezett az egyik asztalnál tíz évvel ezelőtt Trockij is. amikor — a legenda szerint — villamoskalauz volt New Yorkban. A „magyar intelligencia” is sűrűn látogatja a Royal-kávéházat, melyben Magyarországra emlékeztet az asztalokra helyezett paprikatartó s a pincérek „Jó reggelt kívánok” köszöntése. A kávéházban azonban nincs egyéb magyar dolog, csak a paprikatartó s a pincérek egy része is a „Jó reggelt kívánok”-on kívül csak annyit tud magyarul: „Köszönöm”. A kávés, „Szathmáry” oly érthetetlen okból visel magyar nevet, mint amily érthetetlen okból kávéháznak nevezi a vendéglőjét. Az „Abbazia” és az „Elite”-kávéház szintén vendéglő, feljebb a városban. A Broadway mentén a „Boulevard” is csak névleg kávéház, valójában étterem, melyben este nyolc órakor a terem közepéről eltávolítják az asztalokat s táncra perdül mindenki. Nincs a világon még egy hely, ahol annyi ősz és kopasz vénember táncolna, mint a Boulevard-kávéházban. Elég olcsóért lehet őket megnézni, — a vendéglői árak alig nagyobbak a normálisnál.
A nem-magyar kávéházi intézményeket két csoportba oszthatjuk: az egyikbe a „Coffeehouse”, a másikba a „Cafeteria” tartozik.
A Coffeehouse rendesen igen gyanús külsejű helyiség, lefüggönyözött ajtóval és ablakokkal. Ha van benne vendég, rendesen be van csípve. Ha bemegyünk és kávét rendelünk, a pincér (rendesen maga a tulajdonos vagy üzletvezetője) rögtön látja, hogy idegenek vagyunk s nem éppen barátságos hangon utasít ki:
— Ha kávét akarsz, menj a pékhez!
A pékeknél ugyanis mindenütt lehet kávét, teát s mindenféle kávéházi italt kapni, — de a Coffeehouse-ban csak szeszes italt mérnek, — igazi mérget, méregdrágán. Ha jön a rendőr, a részeg embereket még ott találja, de a tiltott italt már nem.
A „Cafeteria” sem kávéház, hanem inkább vendéglő. Mindenféle meleg étel kapható benne, rendesen olcsóért, s mindenféle sandwich, továbbá kávé, tea, csokoládé s nyáron tömérdek fagylalt. A kirakat a legfényesebb gyümölcsökkel, befőttekkel és pompás húsokkal van díszítve. Az árak — meg kell adni — nagyon mérsékeltek, de picinyek az étkek is. A kávé azonban mindenütt elsőrangú. A Cafeteria az egész Amerikában nagyon népszerű; nem is csoda, ha már ezekre is rávetette magát a nagytőke. A legjobb cafeteriák egy-egy nagy „lánc-üzletnek” a tagjai. (A lánc-üzlet itt a sok fiókkal dolgozó, a központi beszerzés előnyeit kihasználó üzlet.)
A legnagyobb cafeteria-lánc a „Child's”. Mr. Child alapította valaha; ma részvénytársaság s a részvények többségé a Rockefeller-család kezében van. New York-ban valami negyven ilyen kávéház van, de behálózta a vállalat az egész Amerikát, New Yorktól a Csendes óceánig. Minden Child's-üzlet nagyjában egyforma, márványasztalok abrosz nélkül, papír asztalkendők, mindenütt ugyanazok az ételek és italok ugyanazon az áron és mindenütt ugyanazok a fehér vagy világoskék egyenruhába öltözött pincérnők. A kevés költséggel gyorsan étkezni akaró közönség kávéháza a Childs: valamivel drágább, mint a többi, de mindenhez a legfrissebb és a legjobb anyagot használja Child's kávéja és teája a legjobb az egész Amerikában. Minden vendég kap egy „csekket”, mely a magyarországi vasúti jegyhez hasonlít; a csekk szélén számjegyek vannak: 10, 15, 20, 25, 30 stb.; 5 centenkint emelkednek a számok egy dollárig, A pincérnő hoz egy kávét s a csekken kilyukasztja a 10-es számot; hoz egy „griddle cakes”-t, mely 20 centtel gyarapítja a számlát, — kilyukasztja tehát a 30-as számot, ha a vendég rendel még egy sült almát tejszínnel, az megint 15 cent, s a pincérnő kilyukasztja a 45-ös számot. Kimenetkor az ajtónál találjuk a pénztárt, átadjuk a csekket s az utolsó lyuk szerint fizetünk. A pincérnő számára az asztalon hagyjuk a borravalót, 5 vagy 10 centet. De igen sokan nem adnak borravalót. El kell ismerni, hogy a pincérnők között igen sok a csinos és intelligens nő; amikor este 7-kor levetik az egyenruhát (mert 7 óra után törvény tiltja a női kiszolgálást) s átöltöznek polgári nőkké, imponáló eleganciával vonulnak ki a cafeteriából. Miután egy ügyes pincérnő egy jóforgalmú Childs-üzletben könnyen megkeres havi 300 dollárt s élelmezést is kap, a pincérnő jól ruházkodhatik s havi 200 dollárt is félre tehet. Szociális körülmények tehát semmi esetre sem veszélyeztetik a pincérnők erkölcseit, s hírük sem rosszabb, sem jobb. mint a többi amerikai nőké. Idegent nem vesznek fel pincérnőnek; mindnek „szépen” kell beszélnie amerikaiul s jó modort és eleganciát kell mutatnia. Mind nagyszerűen van fésülve s mind naponta frissen mosott és vasalt fehér kötényben, fehér harisnyában és fehér cipőben, könyökön felül csupasz karokkal dolgozik egy szintén fehérbe öltözött, komoly lady figyelmes felügyelete alatt. Mivel a „child” magyarul gyermeket jelent, a Child's-üzletekről azt a tréfás megjegyzést hozták forgalomba, hogy ott „az étkek gyermekek számára, az árak azonban felnőttek számára vannak szabva”. Van benne valami. A Child's konyhája különben egészen amerikai; az idegen étkek közül csak az olasz spaghetti és a magyar goulash hódított teret a Child's étlapján. „Goulash” név alatt itt a marhapörköltet értik, de olyan jól csinálják, mint akármelyik szegedi vagy debreceni családnál.
Az amerikai cafeteria elsősorban vendéglő; de aki kávéház gyanánt akarja használni: megteheti. Az ebéd (½ 12—2) és a vacsora (5—7) idejét leszámítva, nyugodtan el lehet üldögélni és diskurálni a cafeteriában egy csésze kávé mellett óraszámra is, sőt egy pár cigarettát is el lehet szívni a hátulsó asztalok valamelyikénél.
A Child's-üzleteknél jobbak, de kevésbbé népszerűek a St. Regis lánc-fióküzletei; ezekben az étkek nagyobbak, de drágábbak is; a gyümölcsök és befőttek még pazarabbak. Az Eatmor, Exchange, Schuyler stb. „láncok” üzletei már kevésbbé jelentékenyek.
Mi az oka annak, hogy a „kávéház, mint olyan” Amerikában kiveszett ? Kétségtelenül az, hogy az emberek nem érnek rá kávéházban ülni. Nem igaz, hogy Amerikában lázasabb munka folyik, mint Európában, az ellenben igaz, hogy az emberek többet ülnek a hivatalban, irodában vagy üzletben. A munkaidő igen hosszú, reggeltől estig tart. Este, ha megette az ember az ebédjét, az a szórakozás, melyet egy csöndes kávéház nyújthatna neki, nem elég. Aki szórakozni akar, az színházba vagy moziba megy, de inkább moziba. Amikor pedig nem megy moziba, az utcán jár-kel és korán lefekszik, de 15 centet pusztán csak kávéházra költeni annál kevésbbé hajlandó, mert akárhol ebédelt is, akár otthon, akár vendéglőben, az ebédhez már úgyis kapott kávét vagy teát. De nem lehet európai rendszerű kávéházat fenntartani már a nagy költségek miatt sem. A kávéházi italok olcsók, 5, 10 vagy 15 centet költő vendégekből megélni nem lehet: sok a házbér, drága a világítás, a személyzet stb.
És ha volna is igazi kávéház, az igazi amerikaiak nem járnának bele, mert „rossz hírbe” keverednének. A legrosszabb „hír” pedig itt az, ha valaki nincs alkalmazásban, vagy ha önálló ember, nincs az üzletében vagy irodájában. Senki se fogadna be az üzletébe egy olyan embert, akiről azt hallotta, hogy „tegnap egy óra hosszáig ült a kávéházban”. Ha valaki az üzletben vagy az irodában csak a napot lopja, — az más; az a fődolog, hogy jelen legyen s úgy tegyen, mintha minden érdekelné. De tíz alkalmazott közül csak egy dolgozik igazán, s a többi kilenc igazgatja őt. A zaj, a mozgás, az aktivitás a fő, és nem az eredmény, a látszatért dolgozik az alkalmazott, s az viszi előre, amit mutat, de nem az, amit csinál. Az álszenteskedésből mutatott, de valóságban nem létező „üzleti erény” a kávéházba járáson jobban megütköznék, mint a csaláson vagy sikkasztáson. S mivel az ügyvéd, orvos, színész, író a maga foglalkozását elsősorban, sőt kizárólag üzletnek tekinti, — itt mindenki üzletember s az ügyvédi vagy orvosi praxisnak szintén nagyon ártana a kávéházbajárás: a felek bizalma megrendülne. Az európai kávéház legállhatatosabb vendége, a színész és újságíró pedig· itt annyira a végkimerülésig dolgozik, hogy munkája után egyenesen az ágyba kívánkozik: ha egy gondolat vagy egy gesztus ma még kisajtolható belőlük, úgy bizonyos, hogy azt még ma ki kell adniok. A jogi helyzet itt az, hogy az ő termelőképességük bérbe van adva s ha magukban tartanak holnapra valamit, amit ma kiadhatnak, a közfelfogás szerint ezzel meglopják a bérlőjüket.
A szó európai értelmében való kávéház bizonyos szociális körülményeknek a szülötte. Miután ezek a szociális körülmények Amerikában nincsenek meg, Amerikában meghalt az igazi kávéház és talán nem is fog soha feltámadni.
/Dr. Szabó László: Az igazi Amerika, 274 - 279. oldal, szöveg a http://mtdaportal.extra.hu/books/tapay_szabo_laszlo_az_igazi_amerika.pdf
segítségével/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése