"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2015. június 20., szombat

Huszonegyedik mérföldkő - 6 - 6 - 9 / 21


Mit, hogyan értek?

Az ima, - ha hallhatom, akár telefonon keresztül is, - ha áldanak ... oly jó.
Mint egy visszhang.

Minden ima, megkapja a választ.

A letisztult formák - ha tudhatom, ami igazán fontos, egy Úrvacsora testvéremmel.

A közösség - hogy együtt lehetünk; tudsz rólam; szeretsz; akármilyen tányéron hozod az ételt nekem. Nincs szegénység, ha az ÚR velünk.

A lehetőségek, amelyek Isten kezében nyerő lapok lesznek. Akkor, amikor leteszi az asztalra őket.

Testvéreim vezetője leszek. Amit nem is én találtam ki, mondták nekem. Ima közben, prófétálták. .... Mikor, miért, hogyan, ? épp a legalkalmatlanabb ember, én? azt már nem?!

A megnyugvás. Igen, úgy jó lesz. Úgy jó, ahogy Isten tervezte.

Az emberek. Ők csak emberek. Nem sötét angyalok. Tévednek és mellélőnek. Igen, gyakran. Igen, a pápa is. Valamikor szándékosan.

Ki a meggyőződött keresztyén? Mindenki, aki hiszi, hogy a Híd, itt a Földön, maga Jézus Krisztus. Hiszi, és járja.

Gyümölcsök? Az igazán jó gyümölcsökre sokszor évekig kell várni. Megéri. ÉN mondom.

Én mindig mosolygok: ha én mondom. Mert boldog vagyok, mert tudom nem kell félni.

Ha én mondom.

No jól van, kedves testvéreim. Mennyi bizonyíték kell még nektek, hogy higgyetek Isten Fiában?


"Két fogsorod, mint az anyajuhok nyája, mely az úsztatóból jött fel: mindegyiknek van ikerpárja, nincs köztük hiányos. Halántékod, mint egy gránátalmagerezd a fátyolod mögött. Királyné van hatvan, másodrangú feleség nyolcvan is, leány meg számtalan. De galambom csak egy van, ez a tökéletes, anyjának egyetlene, szülőjének kedvence. Nézik a leányok, s boldognak mondják, dicsérik a királynék és a másodrangú feleségek.

Ki ez a lány?
úgy ragyog, mint a hajnal,

szép, mint a holdsugár, 
tiszta, mint a fénylő nap,
ámulatba ejtő, mint egy zászlóerdő."

Énekek Éneke 6. fejezet 6-10

Nincsenek megjegyzések: