"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2015. április 13., hétfő

Keresztény üldözés


     Korunk üldözött keresztényeinek helyzetét mutatja be a CitizenGO egyik filmje, melyet Pakisztánban forgattak. Erről készített műsort Húsvétvasárnapra a Duna Televízió, melyet az alábbi linken nézhettek meg (Isten kezében, 14. rész):

http://www.mediaklikk.hu/musor/istenkezeben/




Küldjön Ön is személyes üzenetet az üldözött keresztény közösségeknek:

http://citizengo.org/hu/21336-mi-nazareti-kovetoi-vagyunk

Az embert próbáló szörnyűségek közt is megszólal a remény hangja. Asia Bibit, a keresztény hitű kétgyermekes anyát igazságtalanul ítélték halálra Pakisztánban. A börtöncellájából – ahol az ítélet végrehajtását várja – így írt a húsvéti levelében: "A Húsvét Jézus Krisztusra emlékeztet minket, aki példát mutat a békéről és megbocsátásról. Mindannyiunknak meg kell ismernie a tanítását, és a keresztre feszített Krisztus értünk hozott áldozatát. Jézus megbocsátott azoknak, akik ezt tették vele. Ezen a különleges napon kérem a Pakisztánban élő keresztényeket, hogy imádkozzanak a békéért.”

Ferenc pápa húsvéthétfőn felhívta a figyelmet, hogy a keresztények az egész világon üldözést szenvednek és bűncselekmény áldozataivá válnak a hitük miatt. Ferenc pápa a minap, a Shalom katolikus közösséghez így szólt: "Mindannyiunk feladata, hogy továbbhaladjon az ima, a mélyen átélt ima spirituális útján; részt vegyen és kézzelfogható segítséget nyújtson testvéreink védelmében, akiket üldöznek, száműzetésbe kényszerítenek, megölnek vagy lefejeznek. Ők a mártírjaink ma, és sokan vannak. Többen mint az első századokban.” Majd folytatta: "Remélem, hogy a nemzetközi közösség nem fordítja el tekintetét.”

Mi se fordítsuk el tekintetünket!

A CitizenGO 2013 októberi megalakulása óta több kampányt indított már az üldözött keresztények védelmében. A világon több százezren írták például Meriam vagy Asia Bibi kiszabadításáért indított petíciónkat.

Április17-19-ig Madridban nemzetközi konferenciát szervezünk, melynek témája a keresztényüldözés. Jelen lesz több vallási vezető különböző keresztény felekezetekből Szíriából, Nigériából, Irakból, Egyiptomból és Libanonból, valamint az a néhány lány, akik szerencsésen megmenekültek, miután elrabolták őket a Boko Haram terroristái. Szeretnénk hangot adni a keresztények szenvedéseinek ezeken a tanúkon keresztül.

Ezen a levélen keresztül kimutathatja szolidaritását az üldözött keresztényekkel. A levelet a konferencián adjuk át a keresztények képviselőinek.


"Én is a Názáreti követője vagyok
Tisztelt keresztény közösségek képviselői!

Együttérzésemről szeretném biztosítani Önöket, és az Önök által képviselt üldöztetést szenvedő keresztény közösségeket. 

Minden hívő embernek példát mutatnak. Köszönjük tanúságukat hitükről, erejükről és a reményről a kirekesztettséggel, az üldöztetéssel és a népirtással szemben.

Támogatásomra, szolidaritásomra és imáimra számíthatnak embert próbáló élethelyzetükben! 

Üdvözlettel:
[az Ön neve]"


Írd alá: itt

---

A fenti szöveg a CitizenGO csapatától.
A CitizenGO aktív polgárok közössége, akik célul tűzték ki az emberi élet, a család és a szabadság védelmét világszerte. Ha szeretne többet megtudni a CitizenGO-ról, kattintson ide


Nincsenek megjegyzések: