"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2015. február 3., kedd

A tizennyolcadik mérföldkő - 6 - 6 - 9 / 18


Érdekeljen, hogy akit támogatsz, annak szíve tiszta.

A tiszta szív, egy olyan edény, amelyből nem folyik el, ami benne van.

A tisztaság fontos, hogy, amikor adok, annak, akinek adom, amit adok, azt megbecsüli, értéke van.
Legalább a szándék legyen meg benne, hogy foltozza, szeretetemmel lukas szívét, ha lukas.

Fontos, hogy ne essek ki a szívéből.
Értékes legyek számára.

S ha értékes vagyok: emlékezik.

Az emlékezés a tiszta szívben van.

Aki nem emlékezik, annak gonosz szíve töröl mindent, nem is marad meg benne semmi, ami Jó és értékes. Mivel lukas, minden kiesik belőle, ami Múlhatatlan mennyei. A lukas szív azonnal emészt múlandó dolgokat, a Múlhatatlannal nem tud mit kezdeni.

A tiszta szívnek jó érzés visszaemlékezni is, az adományokra és a szeretetre. Mert a Múlhatatlan Igaz szeretetre emlékezik.

A tiszta szív, nemcsak tenni, de emlékezni is akar. Tiszta szív a tiszta szívnek:

Köszönetet mondani.
Szeretni.
Dicsérni.
Hálát adni.
Magasztalni.
Közösségben lenni. 
Odabújni.

A szív gyűjtőedény.

Akinek van, még adatik, akinek nincs, attól az is elvétetik, amilye van, mert lukas a szíve, kifolyik, sosem marad benne semmi.

A magzat szíve, az anyaméhben, lukas. Természetes. Ha a gyermek megszületik, a luk eltűnik.
Jézus kisgyermekeinek szíve, tökéletes szív, mert lélegzik, mozog vagyis éli Életét.
"Erre a lyukra a születés után nemhogy nincsen szükség, de gondot okozhat, ha megmarad. Szépen lassan, az első levegővételek hatására ez a lyuk a pitvarok között bezáródik, a keringés iránya átalakul. A természet csodája, az apró test minden egyes sejtje tudja a dolgát. Itt: cikk)

Ami halott, nem dicséri Istent. Szíved, ha lukas, ha élsz, elfolyik, halott vagy egy sírban, bár élsz.

"Mert a halál után nem emlegetnek Téged, ki ad hálát neked a sírban?"
Zsolt 6,6

"Távozzatok tőlem mind ti gonosztevők, mert meghallgatta az Úr hangos sírásomat."
Zsolt 6,9


Ez volt a 18. mérföldkő, az Ige a Bibliából, hogy végignézem a 6. fejezetek, 6. és 9. verseit.

Aki él dicséri az Istent!

Olyan érdekes, hogy az angolban a szent szív: holy heart, a lukas szív meg: holey heart
Csak egy betű a különbség.

Ki vagy?
Egy anyaméhben lévő magzat, vagy az élő Jézus kisgyermeke, aki jár, fut, hálát ad, énekel?
Becsüld magadat magad is, éld tudatosan életed, ne folyjanak vizeid a terekre. Minden csepp a legjobb helyen legyen. Az ÚR kezében a szívedben.
Így add oda mindenkinek, akinek szíve tiszta.



Nincsenek megjegyzések: