"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2014. október 26., vasárnap

A tizennegyedik mérföldkő - 6-6-9 / 14


Elmélkedés Ezsdrás könyve 6. fejezet, 6. és 9. verséről

A 14. mérföldkövemnél a világ korhadó fája rajzolódik ki előttem.
Szomorúan.

A Babilóniába fogságba vitt zsidó nép (egy része) hazatér Izraelbe, - a perzsa királyok alatt - és újjáépítheti a rommá lett templomot. Azt a templomot, amit Dávid király fia épített Isten ígérete és jóváhagyása szerint.

Jeremiás próféta prófétált a hazatérésről, és Izrael népének a helyreállításáról Jeruzsálemben. (ld. Jeremiás könyve 25. fejezetétől)
Nem kérdés: a zsidó nép babiloni fogságbavitele és a hazatérése is Isten akarata volt. Az ókori Babilon pusztulása is.

De prófétált-e valaki a templom újjáépítéséről?
Mennyi bánat, és szomorúság lesz majd ez a templom később, egészen a rómaiak által történt végleges elpusztításáig.
Isten törvényeinek megcsúfolásának helye, ahol Isten Fiának ostorral kell majd a kufárokat kiűznie, és ahol magát az Isten Fiát is meg akarták kövezni.

Ez az Igeszakasz egy világi király, világi rendelete, de Isten jóváhagyása nélküli. Olyanok is lettek a következményei. Borzalmasak. Háború, vér, fájdalom. Kő kövön nem maradt.
Mi az, amit meg ne tehetett volna Küros /Círus/ és Dárius király, a maga idejében?
E világi rendelet - a templom újjáépítéséről - tehát egyáltalán nem volt isteni áldás alatt. Bármekkora örömmel, erővel is csaptak neki a zsidó hazatérők.

Kinek engedelmeskedünk?

Tanuljunk ebből a történetből, mert a mai időkben nekünk keresztényeknek is el kell gondolkoznunk, hogy a világi hatalomnak - világi embereknek - mekkora teret engedünk beleszólni személyes hívő életünkbe, még, ha támogató is az, mert a világi tanácsok és segítségek végül súlyos átokká lehetnek rajtunk, amelyek Istentől eltaszítanak. Legyen fontosabb számunkra Jézus Krisztus - a Bibliában kijelentett - s általunk személyesen megértett szavainak engedelmeskedni.


1. A zsidók hazatérése, a hazaengedése Isten akaratából volt. A próféták előre kijelentették;
2. de a templom perzsa királyi parancsra történő újjáépítése?

A fogságba vitel után, az ószövetségi próféták csak Jézus Krisztusról, mint új és tökéletes mennyei templomról tettek bizonyságot. A legutolsó próféta Keresztelő Jánosig.

Olvassátok el a perzsa királyi rendeletet végig.

Dárius király rendelete
6 „Most azért, Tattenaj, az Eufrátesztől nyugatra fekvő tartomány kormányzója, és Setar-Bóznaj, meg a többi társaik, ne avatkozzatok bele a zsidók dolgába! Ezt én, Dárius király parancsolom nektek. 
7 Ne akadályozzátok Isten templomának építését! Hagyjátok, hogy a zsidók kormányzója, és a többi vezetőik újjáépítsék azt az eredeti helyén!
8 Ezennel azt is megparancsolom nektek, hogyan segítsétek a zsidók vezetőit az Isten templomának építésében. Ezeknek a férfiaknak az építéssel kapcsolatos összes költségét a királyi jövedelmekből kell fedeznetek! Az Eufrátesztől nyugatra fekvő tartományban szedett adókból fizessétek ezeket a költségeket úgy, hogy ők az építést folyamatosan végezhessék. 
9 Adjatok meg ezeknek a férfiaknak mindent, amire csak szükségük van! Ha áldozati állatokra van szükségük, hogy a Menny Istenének égőáldozatot mutassanak be, adjatok nekik bikaborjakat, kosokat és bárányokat! Ha a jeruzsálemi papoknak szükségük van az áldozatokhoz búzára, sóra, borra, olívaolajra — adjatok nekik naponta mindenből, amennyi kell! 
10 Kapjanak meg mindent, hogy a Menny Istenének jó illatú áldozatokat mutassanak be, és imádkozzanak a király és fiai életéért! 

11 Ezenkívül megparancsolom, hogy aki ezt a királyi rendeletet nem teljesíti, annak házából vegyenek ki egy gerendát, azt állítsák fel — őt magát húzzák karóba rajta! Az illető házát rombolják le, és tegyék szemétdombbá a gazdája miatt!
 
12 Az Isten, aki Jeruzsálemet kiválasztotta, hogy neve ott lakozzon, verjen meg minden királyt, vagy népet, aki megkíséreli, hogy ezt a rendeletet megszegje, vagy hogy Isten templomát Jeruzsálemben elpusztítsa!

Én, Dárius, adtam ki ezt a rendeletet — és elvárom, hogy pontosan teljesítsétek!”

---

"Uram, látom, hogy próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Isten imádni kell."

Jézus így válaszolt:

"Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. ...
Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk."
Jn 4,20-24

---

"Menjetek csak el szent helyemre, Silóba, ahol először szereztem lakást nevemnek, és lássátok meg, hogy bántam vele, népemnek, Izráelnek a gonoszsága miatt! Most pedig, mivel ilyen dolgokat követtetek el - így szól az ÚR - bár én intettelek benneteket, idejében intettelek, de ti nem hallgattatok rám, szóltam nektek, de nem válaszoltatok, azért úgy bánok ezzel a házzal, amelyet nevemről neveztek el, amelyben bizakodtok, és ezzel a szent hellyel, amelyet nektek és őseiteknek adtam, ahogyan Silóval bántam." Jer 7,12-14

Nincsenek megjegyzések: