Júdás kontra Simon

Némelyek úgy gondolják, hogy Péter nagy beszédű és gyáva volt. De a kertben, amikor a templomi őrség eljött, hogy letartóztassa Jézust, Péter előrántotta a kardját, rácsapott vele a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét (János 18:10). Nem sok gyáva ember támad, amikor az ellenség katonái túlerőben vannak. Ő erős volt, de az ereje a személyiségében volt, nem Isten alázatosságában, mert még nem kezdődött el a megrostálás.

     Éppen úgy történt, ahogy Jézus előre megmondta. A bátor, erős Péter, aki kész volt meghalni Jézusért, aki a kardot forgatta a katonákkal teli kertben, egyszer csak egy kis szolgálólánnyal találta szembe magát. Megijedt tőle, és még azt is letagadta, hogy ismeri Jézust.

     Egyesek azt hiszik, hogy az emberek a nagy dolgok miatt buknak el. De gyakran a kis dolgok ráznak meg minket leginkább. Ez mutatja a magabiztosságunk hiábavaló mivoltát.

     Azután Péter még kétszer megtagadta Jézust. Miután a kakas kukorékolt, Péter azonnal kiment és keservesen sírt. Minden magabiztosságából ki lett rázva, és azt hitte, soha többé nem kel föl. Mindene, amije maradt - bár akkor még nem is tudta - az volt, amit a Szellem kinyilatkoztatott neki.

     Simon Péter és Júdás sokban hasonlítottak egymásra, többek között abban, hogy mindketten megtagadták Jézust életének utolsó, válságos napjaiban. Mégis kettőjük között volt egy alapvető különbség.

     Júdás soha nem vágyott arra, hogy úgy megismerje Jézust, mint Simon. Júdás nem volt megalapozva Benne. Úgy tűnt, hogy szerette Jézust, mert mindent elhagyott, hogy kövesse Őt. Mindig a társaságában utazott, és még az üldözés tüze alatt is Vele maradt. Ördögöket űzött, betegeket gyógyított, és prédikálta az evangéliumot. (Emlékezzünk, hogy Jézus a tizenkettőt küldte ki prédikálni, gyógyítani és szabadítani, nem a tizenegyet.) De az áldozatait nem Jézus iránti szeretetből hozta vagy azért, mert volt egy kijelentése arról, hogy ki volt Ő.

     Júdásnak kezdettől fogva hátsó szándékai voltak. Ő soha nem tért meg önző indítékaiból. A jelleme megmutatkozott olyan kijelentésekből, mint: "Mit akartok nekem adni, ha én..." (Máté 26:14)
Hazudott és hízelgett, hogy jó színben tűnjön fel (Máté 26:25). Pénzt vett el Jézus szolgálatának a kincstárából személyes használatra (János 12:4-6). És a sor folytatódik. Soha nem ismerte meg az Urat, pedig három és fél évet töltött a társaságában.

      Mindketten sajnálták, amit tettek. De Júdásnak nem volt meg az alapja, ami Péternek megvolt. Mivel soha nem éhezett arra, hogy megismerje Jézust, Jézus nem lett kinyilatkoztatva számára. Ha Júdásnak lett volna kinyilatkoztatása Jézusról, soha nem árulta volna el Őt. Amikor erős vihar támadta meg az életét, mindent megrendített és elsöpört! Nézzük meg, mi történt:

     "Amikor pedig Júdás, aki Őt elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, és ezt mondta: "Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el." De azok ezt mondták: "Mi közünk hozzá? A te dolgod." Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott, ment és felakasztotta magát." Máté 27:3-5

     Bánkódott, mert tudta, hogy vétkezett. De nem ismerte Krisztust. Nem értette annak a nagyságát, akit elárult. Csak azt mondta: Ártatlan vért árultam el. Ha úgy ismerte volna Krisztust, ahogy Simon Péter, akkor visszament és megtért volna, ismerve az Úr jóságát. Az öngyilkosság az Isten kegyelmétől független élet további cselekedete volt. Ez a megrostálás megmutatta, hogy Júdásnak nem volt alapja még a Mester háromévi követése után sem.

     Sok megtérő mondja el a "bűnösök imáját", jár gyülekezetbe, szolgálatokat vállal és olvassa a Bibliáját. Mindezt azonban anélkül, hogy lenne kijelentésük arról, ki is Jézus valójában, bár a szájukkal megvallják Őt. Amikor komoly csalódás éri őket, akkor megsértődnek Istenre, és többé semmi közük nem lesz Hozzá.

     Hallottam, amikor azt mondták: Isten soha semmit nem tett értem! Kipróbáltam a kereszténységet, de az életem csak nyomorultabb lett. Vagy: Imádkoztam, és kértem Istent, hogy tegye meg ezt, de nem tette meg! Soha nem adták oda az életüket Jézusnak, hanem megpróbáltak igazodni Hozzá a saját hasznukra. Azért szolgálták Őt, amit adhat nekik. Könnyen megsértődtek. Jézus ilyennek írta le őket:

"Akik mihelyst hallják az Igét, mindjárt örömmel fogadják, de nincsen bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az Ige miatt, azonnal megbotránkoznak." Márk 4:16-17

Figyeljük meg, Ő azt mondta, hogy azonnal megbotránkoznak, vagy gyorsan megsértődnek, mert nincs alapjuk. Miben vagyunk meggyökerezve? A választ az Efezus 3:16-18-ban találjuk: "Szeretetben gyökerezünk meg és lesz alapunk." Az Isten iránti szeretetünk az alapunk.

     Jézus azt mondta: Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért (János 15:13). Nem adhatjuk az életünket valakiért, akiben nem bízunk. Nem adhatjuk oda az életünket Istenért, ha nem ismerjük Őt elég jól ahhoz, hogy bízzunk Benne. Ismernünk kell és megértenünk Isten természetét és jellemét. Biztosaknak kell lennünk abban, hogy Ő soha nem tesz semmit azért, hogy ártson nekünk.

     Ő mindig azt teszi, amiről tudja, hogy a legfőbb érdekünk. Ami talán csalódásnak tűnik számunkra, mindig a javunkra fog válni, ha nem veszítjük el a hitünket. Az Isten szeretet, Benne nincs önzés vagy gonoszság. A sátán az, aki tönkre akar tenni minket.

     A helyzeteket, amelyeket átélünk, sokszor közellátó szemüvegen keresztül nézzük. Ez eltorzítja az igazi képet. Isten örökkévaló szemszögből nézi azt, amin keresztülmegyünk. Ha csak a mi korlátozott nézőpontunkból tekintünk a helyzetekre, akkor két dolog történhet.

      Az első az, hogy Isten megtisztító folyamata közben a sértődés könnyű prédái leszünk Istennel vagy egyik szolgájával szemben. A második az, hogy könnyen megtéveszt minket az ellenség. A sátán felhasznál valamit, ami jónak tűnik abban a pillanatban, de a végső terve az, hogy a saját pusztulásunkat vagy halálunkat segítsük elő vele. Ha megerősödik a bizalmunk Istenben, akkor nem hagyjuk el az Atya gondoskodását. Nem engedünk a sátán kísértésének, hogy magunkkal törődjünk.

folyt...
Következik: Isten jellemére támaszkodni


/John Bevere A Sátán csalija c. könyvből, 105-107 old/