"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2014. június 23., hétfő

Jézus a Testvér



De Jézusról, akit kevés időre az angyaloknál [csakugyan] kisebbé tett, azért, hogy Isten kegyelmétől hajtva, mindenkiért megkóstolja a halált, azt látjuk, hogy halálos szenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koszorúzták meg.
Mert úgy illett, hogy szenvedéseken keresztül tegye bevégzetté azt, akiért és akin keresztül a mindenséget [teremtették,] aki sok fiat vezet dicsőségre, s aki az ő megmenekedésüknek a szerzője. így tudniillik mind a megszentelő, mind a megszenteltek mind egytől származtak, ez okból nem szégyenli őket testvéreinek nevezni.
[Hiszen az írás] így szól: "Hírül adom nevedet testvéreimnek, az eklézsia közepette énekkel magasztallak."
Majd ismét: "Bizalmam benne lesz." Aztán megint: "Itt vagyok én és a gyermekek, akiket nekem adott az Isten."
Miután a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt kellett kapnia a [húsból és vérből], hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt, aki uralkodik, a vádlót, és szabadon bocsáthassa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükön át rabszolgaságban tartott. Mert bizonyára nem angyaloknak megy a segítségére, hanem Ábrahám magvának visz segítséget. Ezért tartozott mindenben hasonlóvá válni a testvérekhez, hogy könyörülő és Isten felé [végzett szolgálatban] hűséges főpap lehessen, hogy így engesztelést szerezzen a nép vétkeiért. Amennyiben ugyanis Őt magát is megkísértették szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek.

 Héberekhez 2, 9-18


„Ki az anyám? Kik a testvéreim?”
Erre tanítványai felé nyújtotta kezét és szólt:
„lm, ezek az én anyám és testvéreim!
Mert mindenki, aki mennybéli Atyám akaratát cselekszi,
nekem testvérem és anyám.”

Máté 12,48-50

Nincsenek megjegyzések: