"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2014. május 30., péntek

Egy nyitott levél 1.


"Szabad életre szabadított meg titeket a Felkent, 
álljatok meg hát [ebben], 
és ne tűrjétek magatokon újra a rabszolgaság igáját."
/Gal 5,1/


Ökumenizmus.

2014-ben, a pápa baráti és testvéri jobbot nyújtott a pünkösdi/ evangéliumi kisegyházak tagjainak.

Saját szavaival élve, mint ahogy az Egyiptomban királlyá lett József tette az éhező testvéreivel.

Érdekes szemlélni a katolikus egyház elmúlt 15 évét.

Például a Benedek pápa alatt kinyilvánított tradicionális latin miséhez való visszatérést. Az ehhez való terveket, amely először a nyugat-európai országokat célozza meg.

Majd a valóságot:
- amelyben először lemond Benedek pápa, és ezzel együtt természetesen lemondanak erről a tervükről
- a fokozatosan kibomló pedofil és egyéb gazdasági bűncselekmények nyilvánosságra kerülését, és az ebből kialakuló tömeges megbotránkozásokat, és százeres nagyságokban mérhető kilépéseket a katolikus egyházból.

Ferenc pápától már nem hallani a latin miséhez való visszatérést. Sőt, hanem egész egyházának minden téren való megújulását, amely célja egyre inkább leszámolni a bűnökkel, és egyre inkább erősíteni az ökumenizmust. Folynak tovább a 10-15 éve elindított protestáns egyházakkal való egyesülések, ökumenikus napok, de mellette visszalépés a rekatolizálásban, sőt erős nyílt bírálatok megfogalmazása önmaguk felé.

A latin mise bevezetésének elutasítása a tradicionalisták erős kritikájává alakul, hogy az egyházakkal való fúzió, vagyis az ökumenizmus belső gátjának belső bűnbakjává tehessék. Van mire hivatkozva arról beszélni: Krisztus Teste egy, mikor vesszük ezt észre - erőtlen megfogalmazásában.

Érdekes volt hallgatni erről Beton atyát:




Olybá tűnhet a katolikus egyház ügye sínen van a protestáns történelmi egyházakkal. Mellette mintha rohamléptekkel elindult volna a belső tisztújítása. Sőt már tovább is léptek, kifelé, a kisebb evangéliumi egyházak felé is nyújtaná karját. Krisztus Teste egy, csodák máshol is vannak.

Nem gondolom, hogy a valóság felülírta a katolikus egyház előző terveit. Inkább azt, hogy a katolikus egyházon belül két ökumenikus törekvés van.
Az egyik a tiszta, és Jézus Krisztustól indított:  szívbeli - alulról - indított
A másik az emberi vezetésű: számításból - felülről - vezetett.

Elkerülhetetlen volt, a nyilvánosságra került botrányokból, hogy a katolikus egyháztól a tagok kilépjenek. Inkább annak nagysága befolyásolhatta a hivatalos retorika erős változását.

Én azt gondolom, hogy az Egy világvallás kialakulása katolikus intézmény felülről indított törekvése, és célja, megvalósul. Ebben összeolvadva mindenféle világvallásnak, mozgalomnak helye van. Történelmet, fájdalmas múltat befejezve léphetnek az Egy intézményesített egyház felé. Ebben nemcsak a keresztény kisegyházak, pünkösdisták, baptisták szervezetei, de például már a hinduk is beleférnek.

De beszélni kell róla, hogy egy másik mozgalom is fellelhető az igaz szívekben, ez pedig Krisztus Testének felismerése. Nos ebben már nincsenek vallások, sem intézmények csak a Krisztus követők. Intézménybe se tömörülnek.

Az Egy világvallás törekvőinek hamarosan szembe kell nézniük egy másik valósággal és erre választ is kell majd adniuk. Bár a választ halogatják, de nyilvánvaló tény, már most számukra: nagyon sokan vannak az egyházakon kívül, a Pusztában, akik Uruknak vallják Jézus Krisztust. Éppen úgy ahogy ők tanítják, testben megjelent Isten Fiának. Hisznek Jézus bűntörlő halálában, az Atya személyében, és Szent Lélek munkájában. De nincsenek és nem akarnak semmilyen intézményesített egyházban tagságot. Úgy élik meg Jézus követését, ahogy Jézus rájuk hagyta.

Ezekkel a tömegekkel még nem foglalkoznak sem a hivatalos egyházak vezetői, sem az intézményesített egyházak ellen beszélő összeesküvés-elméleteket propagáló megmondó emberei.
'Amiről nem beszélünk az nem létezik' címe az ügynek!

Pedig én azt gondolom az igazi kérdéseket és válaszokat ennek a Pusztában lévő szentek össztársadalmi tudomásulvétele fogja kigenerálni az intézményesített egyházakból (és az államokból is). Látható lesz, egy szakadék, nem arról beszélnek majd a tagok, és az emberek, hogy egyház az egyházban, hanem arról kik vannak a Pusztában? Nem arról beszélnek már, hogy mindenki tudja, hogy a Katolikus egyházban (is) ott van a Sátán füstje (is), - nem baj - hanem arról, de miért tiszták, akik a Pusztában vannak?
Ahogy ellenreakcióból a bűnre adott válaszukban tömegesen kiléptek a katolikus egyházból, ugyanilyen, sőt ha nem nagyobb méretben láthatóvá lesz a szentek gyülekezete a Pusztában, az intézményesített egyházakon, és az állami rendszeren kívül.

Ez lesz az a vízválasztó, amely döntésre hívja az intézményesített egyházakban még jelenlévő szenteket, akárhol legyenek, hogy felülvizsgálják földi tagságukat. Miért is tagjai az Egy világvallásnak?

---

A szabad jogokról.

Mert a jogok akkor is léteznek, ha nem adják meg őket!

A protestánsoknak, ugyanolyan joguk van, felülbírálni egyházuk vezetését, mint a civil embereknek, saját országuk vezetését.
Ezt megtették a pünkösdista és baptista volt egyháztagok is, sokkal radikálisabban, mint el lehetett volna képzelni.

A hit nem determinál a félelemre. Vagy mégis?
Amiért ezt a lépést nem teszik meg azok a hívők, akik még jelen vannak ezekben az egyházakban, kritikusan és okosan, az inkább valami félelemből fakad, mint azért mert, hogy ostobák lennének.

Érdekes lenne megvizsgálni a félelmek okát, egy hívőben.

Sokszor, sokat hallgattam a külvilágtól elzártan, a belső szobákban, kritizálni egyháztagokat, saját egyházuk vezetésével szembe, de arra, hogy valaki nyíltan ki is mondja a felelős embernek, arra ritkán láttam példát. Kilépéseket, lázadásokat, sokat láttam. Belső reformációt - alulról - azonban lehetetlenség.

---

Az én életem, kritika. Már nem az egyházi vezetés ellen, mert nincs egyházi vezetésem. A múltamról elmélkedem. Amit leírok megtörtént. Persze az igazságnak - egyesek szerint - sok olvasata lehet. Az én igazság-megértésem az én életemet - többször is - gyökerestül módosította.

Beszélhetünk hitről. Az én esetemben végre a félelemtől mentes hitről, ami szabaddá tett a Krisztus Testében nem is létező dogmáktól és egyházi szervezetek ilyen-olyan elvárásaitól.

---

Nem mondhatom meg nem történtnek azokat, amelyek megtörténtek. Amely megtörténések befolyásolták, vagy adott esetben teljesen átirányították az életem további menetét.

Ebben a módosulásban nincs ítélet bennem, azok felé, akik által, ez megtörtént.
Noha az elején persze volt benne indulat. Hiszen én sem így akartam. Végül mégis beláttam Isten vezetése, hogy egyik egyházat a másik után elhagyjam, és mindenféle szervezeti forma nélkül Krisztusban megéljem a hitemet. Ezt neveztem el Pusztának.

Ez a maga nemében az első időkben szokatlan volt. Számomra is és hit- vagy gyülekezeti testvéreimnek is.
Ma már látom, hogy ez a dolog egyre jobban terjed az interneten is.

---

Annak idején az újhullám, az új gyülekezetek lehetőségének megalapítása, a vallásszabadság automatikusan adta a lehetőségét, hogy az emberek gyülekezeti formákba tömörüljenek. Még az olyan lázadók is mint az énfélék.

Később a 2000-es évek közepétől kinyíltak a történelmi egyházak is, erre a lehetőségre.
Szinte minden egyházba el lehetett menni, el is mentem. Sokszor, maga az ÚR küldött.
Bár a saját fejem szerint is, tudtam, hogy nem fog sikerülni az én beilleszkedésem abba a rendszerbe, fölöslegesnek láttam, az ÚR kiküldését. Ma már értem semmi se volt értelmetlen.

Ezekben a 'zarándoklatokban' tudatosodott bennem az az igazság, hogy: egyszerűen felette állok minden földi szervezetnek. Mert Krisztus maga áll felette minden emberi rendszernek. Krisztus Teste a mennyei közösség, a mennyei szentek közössége, a mennybe jutás lehetősége, független minden szervezettől.

Soha nem voltam ellene a földi gyülekezetek létének, de felhívtam a figyelmet, hogy közösségük létének nem az állam biztosít teret, vagy az állam tartja fenn, hanem az Isten.
Továbbá, arra is felhívtam a figyelmet, hogy ebben a közösségben nincs létjogosultsága bűnöknek. Olyan bűnöknek, amit a világi - pogány - állam is büntet. Ezeknek a bűnöknek a takargatása szintén bűn.

Ha valamiért engem - a mindenki által elismert szentet - nem fogadtak be gyülekezetbe, - bár nagyon is be akartak - akkor azért mert nyilvánvaló volt nem alkudom meg a bűnök és a hamis tanok javára.

Egy alföldi parasztasszony nyílt tiszta szívének modorával szólott belőlem az igazság.

Ami megzavarta az egyházi vezető testvéreimet, az nem is a modorom volt, hiszen ilyet naponta hallanak, hanem az intelligenciám. Tartottak tőlem, mert az intelligencia, párosult a műveltséggel, és beleástam magam az ő dogmájukba is, és beláttattam velük, hogy saját magukat is átverik a saját dogmájukban lefektetett szabályokat megszegve. És hogy úgy szabadok, függetlenek a saját dogmákjuktól, hogy közben Krisztustól is elszakadván, bűnökben maradnak. Számomra ez a gyülekezeti élet nyakatekerten bolondság volt.

Kritikusként álltam tehát, de ez a kritika nem Jézus Krisztussal szemben fogalmazódott meg.

Élesen különbséget tettem Krisztus és azok között, akik Reá hivatkozva tevékenykednek.

---

Úgy gondoltam közzéteszek egy régi írásomat.

Kérem, hogy akit érdekel az 'egység az egyházak között' témaköre , ebből a fenti a nézőpontból olvassa el a második levelemet.

Ezt a levelet 2010-ben írtam valóságosan létező körülményekből, valóságos személynek, valóságosan megtörtént eseményekre hivatkozva. Akkor ezt a levelet nem küldtem el a címzettnek, mert hála Istennek, mára már nem is fontos. Az ügy az Úrban megoldódott.

Tanulságul teszem közé, hogy ebből is jó átlátható legyen az a megoldatlan probléma, amely az egyházak között fúzióban is látható. Valamint az is látható legyen, hogy aki Krisztusban van, az nem tud fúziónálni sem egyház szervezettel, sem az Egyesült Egyházak Szervezeteivel. Mert Krisztus és a földi egyházi szervezet között nincs kapcsolat.

Jézus Krisztus az egyéni életek Ura, a szívekben lakik.

Tudomásul kell venniük az egyházaknak, és az Egyesült Egyházaknak, hogy rajtuk kívül, tehát az ő szervezetükön kívül vannak, léteznek Krisztusban hívő igaz emberek.

Olyan emberek, akik nem akarnak egyesülni velük; az ő és szervezeteik bűnei miatt.


Leszögezem, hogy ezek az egyházak tudnak a létünkről. Tudják, hogy a Pusztában vannak ilyen hívők. Tudnak létünkről. Sőt arról is, hogy szám szerint mennyien vagyunk. Tudnak Krisztus Testéről.

Hadd mondjam el, hogy az egyesült egyházak kezében van a pénz, és a hatalom.
Tehát, hogy velünk a Pusztában mi fog történni, az őtőlük függ. Ők tudják, hogy mit terveztek el felőlünk, földi szinten.
Tudják, hogy nem fog már rajtunk a manipulációjuk, a fenyegetésük, megvásárlásuk, de megoldási terveik vannak, hogy felszámolják a felszámolhatatlant.

Békejobbot ajánlanak, de nem engednek saját szervezetükből /saját független hatalmukból/. Mivel a reformáció és megújulás csak felülről megengedett az ő tematikájuk szerint.

Az ő felelősségük, ha velünk bármi történik a Pusztában. Isten előtt kell számot adniuk.
Egyedül az ő felelősségük, ők fognak ezzel elszámolni Isten előtt, mennyiben követték Jézus Krisztus tanításait, szavait a juhok, bárányok vezetésében, és mennyiben egy földi szervezet, vagy saját emberi határozataikat.

Nekünk, egyénileg, mint ahogy minden embernek joga van, dönteni. Krisztus mellett, vagy ellen.
Jogunk van, véleményt formálni, elmondani, és jogunk van dönteni, hogy mit teszünk hitünkkel, és életünkkel. Egyedül Krisztusért, szabad döntésből.

Isten áldjon titeket.
Bogi

Folytatás itt: http://testveremnek.blogspot.hu/2014/05/nyitott-level-2.html

Nyitott levél 2.


Első rész itt: http://testveremnek.blogspot.hu/2014/05/egy-nyitott-level-1.html


NYITOTT LEVÉL 2.

/Neveket utólag megváltoztattam, egyedül Csavardi Samu lelkész úr tiszteletére. Bár pont a nevek változtatásával kissé pamflet és humoros jellegű  lett a történet, főleg nekünk, aminek így utólag azért rendesen örülünk is, mert a nevetés gyógyszer. Utólag is. Remélem majd végül Luxor atya is megbékül.  Velünk. /

Alcím:
Karnak és Luxor igaz története, 
avagy két szembenálló templomtábor esete a harmadikkal.

Csavardi Samu
református lelkész úrnak 2010-ben írt levelem,
(amelyet akkor nem adtam át neki.)
Most utólag nyíltan közreadom. Válaszolhat rá, mindenki, ha akar, mind az összes megemlített, élő személyek. Igaz, amit írtam. Ők minden szavát érteni fogják.

----

A következő alábbi levél írásának helye és ideje: Futóhomok falva, 2010. március 17.


Kedves Lelkész úr!

    Ne haragudj, hogy ezzel a hosszú levelemmel zavarlak. Jobbnak láttam, hogy írjak neked, akár részletesebben is, hogy magamról tájékoztassalak. Egyrészről azért, mert tudom, hogy szívesen veszed, érdekel sorsom, másrészt pedig, hogy közvetlenül tőlem tud, a kétségtelen valóságot. 

    Utolsó beszélgetésünk során, elmondtam neked, azt a fájdalmamat, hogy katolikus barátnőm, Lulu megbotránkozna abban, ha én szentáldoznék. És hogy ez a megbotránkozás bennem milyen viharokat kavart, hogy téged ezért fel kellett, hogy keresselek. Te akkor nagyon bölcsen, és hiszem, hogy Istentől szóltál, elmondtad nekem, hogy nem a teológiai különbségek a fontosak, hanem a kapcsolat, és ajánlottad, hogy fontosabbnak tartsam a baráti kapcsolatunkat. A beszélgetésünk után megkönnyebbültem, mert segítettél nekem, Luluval való kapcsolatom kivételes mélységében megőriznem. Minden bizonnyal Isten nélkül egyébként ez a barátság nem is létezne. Istenben gyökeredzik. Számomra és Lulu számára is maga a csoda. 

    Egy hét múlva, hogy veled beszélgettem, Luluban változások történtek, Isten vezette őt, és megértette, hogy ha Krisztusban vagyunk, és Egy Test vagyunk Krisztusban, mert egy a Test, akkor semmi akadálya nem lehet annak, hogy vele együtt szentáldozzak. Én akkorra már, azonban, eldöntöttem, hogy Istenre bízom magamat ebben a kérdésben, és nem erőlködöm tovább. 

     Luxor atyával (katolikus pap) való beszélgetésem során, Luxor atya elmondta, hogy három feltétele van annak, hogy szentáldozzak, az egyik, hogy úgy valljam meg a Hiszek egyet, a gyülekezet előtt, hogy „hiszek a katolikus anyaszentegyházban.” – ez számomra nem okoz problémát, hiszen a miséken, így szoktam megvallani katolikus testvéreimmel együtt. A református Istentiszteleten pedig ahogy ott szokás. De ez nem zárja ki, hogy ne higgyek a pünkösdista, baptista egyházban is, mert az én hitemben minden keresztény belefér, aki Jézus Krisztust Isten Fiának, és Urának vallja.

    A második feltétele az volt, hogy gyónjak. Ez sem jelentett volna problémát, hiszen a baptistáknál, mivel hogy ott tértem meg és merítkeztem alá, a bemerítkezés előtt kötelező az élet-bűnvallás. Ezenkívül gyakorlat volt az alkalmankénti bűnvallás is, és természetesen én magam is naponként szüntelen az Úr előtt vagyok, hogy bocsássa meg vétkeimet. Nem gond, ezt megtennem egy katolikus pap előtt is.

    A harmadik feltétele az volt, hogy a házasságunk nem szentségi, ezért katolikus pap kell, hogy megáldjon minket, a templomban. Erre azonban, már férjemnek is volt szava. Férjem teljes értékűnek, és Isten áldása alatt lévőnek, szentnek érzi és vallja, velem együtt a házasságunkat. Pünkösdista szokás szerint, szabályos protestáns lelkész által volt 1997-ben az esküvőnk.

Tekintettel arra, hogy a férjem az én földi uram, házasságunk során kölcsönösen megbékélt megállapodásunk, hogy úgy lépünk együtt kölcsönösen érintő kérdésekben, hogy a férjem zárószava a döntőFérjem, megbotránkozott Luxor atya kérésén és kimondta azt, hogy nem fog katolikus templomba menni áldásért, mert ő áldottnak veszi a mi házasságunkat, és erről a gyümölcsök is tanúskodnak.
Ezért én, letéve minden szentáldozásra való vágyamról, teljesen elengedtem a kérdést. Misékre továbbra is jártam.

    Faramuci helyzet alakult ki az én szentáldozásomat illetően. Főképp, ha minden részletét ismernéd. Férjem ugyanis eredetileg evangélikus. Evangélikusoknál tért meg, keresztelkedett meg, erről keresztlevele is van. A jelen állás szerint, ha a férjem akarná, akkor Luxor atya követeléseit, egyetlen egy huszárvágással átvágná. Felmutatná a keresztlevelét, és innentől fogva ő máris szentáldozhat. Furcsa dolog ez a papír.
Természetesen a férjem ennél nemesebb lélek, és vártuk, hogy az Úr mit szeretne.

No, de térjünk vissza arra, hogy miért is keveredtem én a katolikus templomba.

    Jelenleg, úgy fest a dolog, hogy a katolikusok számára egyszerre vagyok vonzó, és egyszerre megbotránkoztató. Pusztán a jelenlétem. Nem kell nekem semmit se tennem, vagy mondanom. Elég, hogy vagyok. Tudod, elég rossz ez nekem így. Én nem akarok senki életében zavart okozni, és főleg nem a hitéletében. Én magam, azért mentem be a katolikus templomban, mert szerettem volna, áldozni, mivel hogy felismertem annak erejét, hogy a naponkénti Úrvacsora, szükséges az én életemhez, és munkámhoz. Nekem mindegy lett volna, hogy protestáns, vagy katolikus Úrvacsorát veszek, de vegyek minden nap, reggel. 

    Igaz lett az, amit az Úr nekem 2007-ben mondott, hogy olyan helyre visz, ahová nem is gondolom. Azt gondoltam, talán Indiába? Nem gondoltam volna, hogy a katolikusokhoz. Igen. Szolgálatom lett a katolikusok között, és talán még az sem véletlen, hogy a Díszbokor Katolikus Szeretetszolgálatban hívott meg az Isten a szociális munkára, a rászorultakon segíteni.

    Amikor elfáradtam a szellemi hadviselésben és már-már elhagytam volna a katolikus miséket, akkor katolikus barátaim kérleltek engem, hogy ne hagyjam el őket, maradjak velük és imádkozzam értük.
Sok támadás ért engem. Főképp a katolikus farizeusoktól. Azokra gondolok, akik teológiát tanultak, vagy valamilyen poszton vannak. Luxor atya sem igazán tudta felmérni, hogy milyen mélyen meg tud bántani engem. Vagy ha csak arra gondolok, amikor megvallottam hitemet, hogy Jézus Krisztusban vagyok. Akkor az egyik csoport-vezető így szólt, megalázva és egészen megsemmisítve engem: TE biztos nem vagy Krisztus Testében! – ezt háromszor ismételte meg. (Erről itt már írtam, olvasd el.)

Ezután az alkalom után, Szőlőtő atya, aki hallott erről az esetről személyesen üzent utánam, hogy az egész katolikus egyház nevében bocsánatot kérjen tőlem. 

     Ami nekem mégis jobban fájt, hogy sok meg nem értést viseltem, a Jézus Kistestvérei Közösségtől is. Ez számomra a legfájóbb, mivel a Kistestvérek lelkisége, egy és ugyanaz az enyémmel. Gondoltam, ha valakikkel velük biztos egy nyelvet fogok beszélni. Mégis… oly hosszan kellene írnom … hogy kihallatszana belőlem a panaszom, amit nem akarok. Ők azért vannak, hogy elvegyüljenek az emberek között és úgy legyenek Krisztus követői... Az összes könyvüket elolvastam, eljártam a lelkigyakorlati napjaikra. Persze ezt nem hivalkodásképp mondom, hanem tényként. Ez tény volt.
Persze, az idő alatt megértettem, hogy szemükben csak megtérítendő pogány vagyok. Noha, nem egyszer mondták, kértek, és hívtak fel ezzel a szöveggel: „Mivel olyan jó kapcsolatban vagy az Úrral, imádkozz értünk!” – nem értem. Ha jó a kapcsolatom az Úrral, hogy meghallgat engem, akkor miért is nem lehet szentáldoznom? Együtt lennünk Közösségben, hogy Krisztus Testét vegyük?
A Kistestvérek szerzetesek, a maguk módján, a katolikus lehetőségeikhez mérten, segíteni akartak nekem, felajánlották, hogy mehetek hozzájuk szentáldozni, ha létrehozok egy közösséget.
Ezt most át is ugrom.

Nem akarok létrehozni közösséget, olyasmit, mint Taizében. Maradok eredeti elhívásomnál, naponként akarok Úrvacsorázni.

    A Kistestvérekkel folytatott közös beszélgetéseken Lulu is részt vett. Éreztem, hamarosan el fog következni az, hogy az én barátnőmnek döntenie kell. Vajon végzetes lesz-e az a számára, hogy egy protestáns lett a barátnője, aki egyben Jézus Krisztusban lelki-társa?
Nem tudom, hogy lassan kidomborodik-e előtted, a helyzetem. Minden bizonnyal igen. Jobban is érted, mint én magam.

     Miután felmértem a helyzetet, hogy nem szentáldozhatom, tulajdonképpen már nem is tartott semmi a katolikus Egyházban. Az én részemről, amiért mentem, azt befejezettnek is tekinthettem volna, hiszen nem értem el, és nem is fogom. Ám azonban, lett egy barátnőm /testvérem/. Így vele együtt egy kicsit másképp állt a helyzet. Úgy éreztem felelősséggel tartozom érte. Nem lehetett csak úgy kilépnem, nem tűnhetek el. Tulajdonképpen beláttam, hogy olyan helyzetbe kerültem, hogy Luluért, akár katolikussá is lettem volna, ha tudom, hogy ezzel segítek azon a disszonancián, amibe ő velem együtt keveredett. Ugyanis, semmiképpen nem biztos, hogy a leendő rendbe, ahová apácaként tér, örömmel fogadják, ha egy protestáns a barátnője. Még akkor is bevállaltam volna ezt az áttérést, hogy tudom, az én részemről értelmetlen az én katolikussá lételem, hiszen hiába leszek katolikus, a katolikus dogma szerinti "szentségtelen” házasságom miatt, nem áldozhatom. Olyan merő pimaszsághoz pedig nem akartunk folyamodni, hogy férjem, azt hazudná, hogy hithű evangélikus, mert van egy keresztlevele, noha nyilvánvaló, hogy még ezt a szent hazugságot is megtehettük volna, Luxor atya soha nem tudja meg az igazi igazságot, miszerint férjem nem köti magát felekezethez.
/Férjemet a jelenlegi evangélikus püspök tanította és keresztelte meg, 17 éves korában./
Mi nem kijátszani akartuk ezt a nyilvánvaló buta emberi intézményt. Egy őszinte Isten utáni vágyam volt, azt akartam betölteni, teljesen egyenes módon.

Ezek számunkra olyan elméleti vargabetűk voltak, amikről még gondolkodni sem volt érdemes, hanem maga a helyzet termelte ki, hogy akkor feltegyük ezeket az ostoba kérdéseket. Mindig ugyanoda lyukadtunk ki: Mi Krisztus Teste? Ha együtt vagyunk Krisztusban, egy hittel, szívvel valljuk Őt Urunknak, milyen dogma választhat el attól, hogy közösen Úrvacsorázzunk/Szentáldozzunk?
 

De lássuk tovább az eseményeket.

    Lulu bérmálkozásra készült, ezzel a céllal felkereste Luxor atyát. Luxor atya felajánlotta neki, hogy magántanításokkal felkészíti őt, és még az idén bérmálkozhat. Az egyébkénti találkozásokkor is - így a gyónásokkor is - személyem ismételten újra és újra felmerült közöttük. Így szóba kerültem az első bérmálkozási találkozáson is. Luxor atya élénken érdeklődött a házasságomról, és a munkámról. Lulu sose értette, hogy Luxor atya közvetlenül miért nem engem kérdez ezekről, és miért nem Krisztusról beszélgetnek, ha találkoznak?

 Ezen az első bérmálkozási tanításon, Luxor a katolikus atya megkérdezte Lulut, hogy milyen közösségbe jár. Majd hozzátette: ugye tudja, hogy a Dodoval - vagyis a velem - való közössége nem közösség?

     Lulu velem együtt mindennap megéli a munkában is, és azonkívül is Krisztust. Valóban Testvéri közösségben élünk, együtt végezzük a szociális munkát, együtt imádkozunk, együtt követjük az Urat. Minden lelki problémánkat, örömünket őszintén megosztjuk egymással. Ez a kapcsolat csak emberi szinten is egy mély barátság, de így Krisztusban megélve, tudjuk, hogy Istentől való, Testvéri. Ezért Luxor testvér kérdése megrökönyödést váltott ki benne. Hirtelen az egész katolikus egyházat kiüresedettnek, képmutatónak érezte. Valóságosan kiéleződött lelkében egy döntés előtti helyzet. Azzal szembesült, hogy őt a katolikus egyház valóban döntés elé állítja, a velem való kapcsolatában és nem akkor, amikor apáca lesz, hanem már most.
Ebben a vonatkozásban, nagyon háttérben akartam állni. Semmiképpen nem akartam befolyásolni Lulu gondolatait. Belátható, és megérthető, hogy milyen nehéz is ez, hacsak azt néztem volna, hogy már pedig nekem is van némi jogom hozzá, hogy harcoljak a barátságunkért. De ezt a döntést, és ennek kiforrását rábíztam. Ha Isten úgy akarja, hogy Lulu az én protestáns létem miatt velem nem tarthat közösséget, akkor legyen, mert lehetséges, hogy az lenne Isten akarata. Istenre bíztam, legyen meg az Ő akarata, ha nekem távoznom kell, távozom.


Az a furcsa, hogy egyáltalán eljut az ember ide. Mintha vallási háború kellős közepén élnénk. Karnak és Luxor között.


    Lulunak van gyóntató, lelkivezető papja, Pán Péter. Pécs környékén él. Vele heti rendszerességgel beszél, telefonon. Alkalmanként találkoznak is.
Szoros, már-már baráti több éves kapcsolat van közöttük. Pán Péter Magyarország egyik hivatalos katolikus exorcistája. Írt egy híres könyvet.
Tavaly ősszel találkoztak utoljára, akkor mesélt neki először rólam hosszabban, és élénken figyelte, hogy milyen véleménnyel lesz rólam, valójában olyan félelme is volt, hogy eltilthatja-e tőlem. De Pán Péter a messziből üdvözölt engem, és örömét fejezte ki a kapcsolatunknak. (De akkor kicsoda Csingiling?!) A könyvét lededikálta nekem.

Luxor atyával történt bérmálkozásra felkészítő utáni napon Lulut felhívta Pán Péter, akinek Lulu természetesen elmondta, hogy Luxor atya, úgy mond eltiltotta tőlem, miképpen velem nem lehet Krisztusban. Pán Péter teljesen kikelt magából. "Megparancsolta" neki, hogy soha többé ne menjen a Futóhomok falvai misékre, ne beszéljen Luxor atyával és ne is találkozzon vele, kerülje, ahogyan csak lehet. Keressen másik papot, másik misét.


Így tehát összeért a kör, amit nekem mondtál, hogy fontosabb legyen a kapcsolatom Luluval, mint a teológiai nézetkülönbség, azt ő is hallhatta lelkivezetőjétől. Úgy döntött, hogy ha őt miattam kizárják a katolikus egyházból, ám legyen, de ő velem közösségben van, és marad, és erről ő nyíltan bizonyságot is tesz, azon az áron is, ha ezért később nem veszik fel apácának.


Lehetséges, hogy nagyon szélsőségesnek tűnik leírásom, de Luluval közösen valóságosan így éltük meg ezt a helyzetet. Szeretném remélni, hogy túlkompenzáltuk és mindent félreértettünk, és szó nincs arról, hogy ő nem lehet katolikus, amiért velem közösséget vállal.

     Egy icipicit elmesélem, hogy ez a helyzet nekem mennyire rossz. Ki vagyok én, hogy csak a létezésemmel ilyen döntések elé állítsak embereket? Miért ne lehetne, hogy rejtetten maradok? Én tökéletesen jól vagyok az Úrban, nincs szükségem arra a feltűnésre, ami körülvesz. Nem akarom, hogy rólam spekuláljanak és beszéljenek az emberek. Luxorral is igyekeztem személyesen beszélgetni, de beszélgetésünk folyamatosan félresiklott.
Mélységében megismertem a katolikus egyházat, elmondhatom, jobban átlátom, értem, a dogma-rendszerét, felépítését, hitét, mint egy átlagos katolikus. Még önmagam is feláldoztam volna, hogy valamiképpen belevesszek és eltűnjek, de a helyzet az, hogy a Katolikus Egyháznak nem kellettem. Túlságosan el vagyok „romolva”. Ha létezik katolikusságra alkalmatlan ember az én vagyok. Túl sokat tudok a Bibliából, a Lélek szabadsága mélyen átjár. Tudta, tudja ezt Luxor is, ezért akart a lehető legszorosabb pórázra fogni, a katolikus törvényeket tökéletesen betöltetni velem, miközben megadta volna a lehetőséget számomra hogy naponként áldozzak. Még ezt az igát is magamra vettem volna, mert vágytam a naponkénti szentáldozásra. Később azért, hogy Luluval való kapcsolatomat szó ne érje. Isten mégis másképp akarta.

    Most akkor mi lesz az én naponkénti Úrvacsorámmal? Három éve, amikor elkezdtem keresni a megoldást saját vágyamra, ki gondolta volna, hogy ilyen nagy vihart kavarok vele? Mit is jelent Úrvacsorázni? Mit jelent Krisztusban lenni? Ilyen kérdésekkel találtam szembe magam és maga az élet válaszolt nekem. És mégis, akkor Uram, most hogyan emlékezzem meg a Te szeretetedről, áldozatodról, feltámadásodról, közösségedről és Testvéreimmel való közösségről? Hogyan lehet, hogy szentnek mondanak a testvéreim, vágyódnak utánam, de senkivel nem lehet közösségem, hogy kidobnak magukból az intézményes egyházi rendszerek? Hát nekem már a pusztába kell mennem?


Tudod nehéz az, amikor az életed átalakul egy mesévé, helyenként rémmesévé, és inkább azt gondolnád, hogy ezt az egészet csak álmodod. Lehetetlenség, hogy megtörténjen.

Három éve, 2007. február .. álmodtam.

Az álmom úgy kezdődött, hogy férjemmel egy hegy magaslatán karonfogva sétáltunk. Hófödte hegycsúcs volt. Ázsiai származású emberek éltek ott. Szegények voltak, mégis üdülőövezet volt. Az egyik házban, rögtönzött módon pingpong világbajnok lettem. Nagyon örült nekem a nép, és nem akartak tovább engedni, de menni akartam. Ahogy sétáltunk tovább, egy hihetetlen hosszú masszív kőhídhoz értünk. Két hegy között feszült. Emberi kéz nem építhette. Férjem elengedett én pedig ráléptem a hídra. Ahogy mentem előre, lenéztem a mélységbe, hatalmas város húzódott alattam, felhőkarcolóival, úgy, hogy a felhőkarcolók teteje még mindig messze alattam maradt. Tériszonyom van. Láttam, erős kőhíd ez, de nem fogok tudni átmenni rajta. Megfordultam. Erre a hátam mögött egy fiatal 16 év körüli lány volt, egy babakocsival, benne a kisbabával. Rám nézett. Mint aki szomorú, hogy nem megyek tovább. Akkor magam elé engedtem és őt követve elindultam a hídon előre.
Ezután lent találtam magam a városban. A föld felett lebegtem egy félméterrel, kékesen valami burokban ragyogtam, és az embereket tanítottam. Akik a mindennapos munkájuktól elgyötörten enyhülést kerestek. Sokan hallgattak engem, de az emberek földből voltak, sarasak, fáradtak. Gyermekeik születtek, akiket feladtak a másik hegyre, hogy ott nőjenek fel, és neveljék őket. Ez a hegy titokzatos volt számomra, nem tudtam mi lehet ott, gyerekeket nevelnek? Erre a hegyre vezetett az a kőhíd melyen elindultam.
Ezután én ott hagytam a városlakókat, mezítláb felmásztam arra a hegyre ahol elkezdtem az utamat a hídon, ahol férjemet is hagytam. A talpam véres lett. Felmásztam, abból a célból, hogyha felérek a tetejére átmenjek a hídon és megnézzem, hogyan nevelik ott fenn azon a másik hegyen a gyerekeket.

És ismét vágás. A Pápa haldoklott. Egy hatalmas várkastély ajtaja előtt álltam. Kopogtam rajta. Mogorva apácák jöttek ajtót nyitni. Bementem. A lépcsőn jött lefelé a Pápa. Odamentem hozzá, megfogtam a kezét és sírni kezdtem, hogy halálos beteg. Ő valamit mondott nekem, valami szépet, majd azt mondta, menjek el, nincs itt keresni valóm, de szépen mondta, szeretetből.
Szomorúan kimentem a várkapun. Az ajtó utánam becsukódott. És én elindultam előre. Hová megyek? A pusztába mentem. A föld kiszáradt, homokos. Egy egyszerű sátorban találtam magam. A puszta homokot kezemmel kezdtem ásni, hogy megtaláljam a kulcsot. A pápa kulcsát. Ástam. Az első arany kulcs, amit találtam, negyven centi hosszú, cirkományos fogóval, de nem volt zárba illő része. A másodiknak volt zárba illő része, de nem volt fogó része, nem lehet a zárban forgatni. És végül megtaláltam a harmadik kulcsot. Az már tökéletes volt.
Boldogan léptem ki a sátorból. És akkor három farkassal találtam szembe magam. Futni kezdtem. Ezután felébredtem. Nem tudom mi lett a vége.


Tudod az a félelmetes, hogy amikor ezt álmodtam, még sehol se voltak az életemben a katolikusok. Nem foglalkoztam a szentáldozás ügyével. Nem akartam még naponként Úrvacsorázni.


Tudtam, hogy ez az álom valami mélyértelmű a jövőmet jelenti, de mit jelent? Ma már pontosan tudom, minden beteljesedett addig a pontig, ahol most állok, hogy kint vagyok már a pusztában, a sátorban.


Kívülről talán úgy tűnik, hogy bármelyik része az életemnek tervezett, és mesterien manipulatív vagyok. De ez nem igaz. Egészében nem tudom, mi lesz a holnapi napom. Csak Istent magát akarom. Őt akarom megölelni. Elvágyódom Hozzá, mindennap, amely napokat itt töltök a Földön szenvedés számomra. Őérte vagyok itt. Őérte öröm szenvednem. Elfogadtam, hogy maradnom kell, és küzdenem, harcolnom, mert Ő azt akarja, hogy itt legyek éljek, harcoljak, így dicsőítsem meg Őt. Nem abban leli örömét, ha magához emel engem, hanem ha itt vagyok és az utolsó percig leélem életemet, a Benne való hitben, és az emberek felé kimutatott szeretetben.


Térjünk a mai napokra. 2010. március hatodikán különösen rosszul éreztem magam lélekben.

Mindent elveszítek ismét. Elveszítettem az esélyét, hogy naponként szentáldozzak. El fogom veszíteni a barátnőmet is? Ismét vakon bízni az Úrban. Mit akarsz Uram?
Ekkor sok imám közben, hogy segítséget kértem az Úrtól, eszembe jutott egy észak-angliai pünkösdista szolgáló. Amikor annak idején 1995-ben gyülekezetbe kezdtem járni egy idős asszony nyomta kezembe az életéről szóló könyvet. Smith Wigglesworth. Tehát életéről olvasgattam az interneten, és valahogy eltévedtem ismét az Úrvacsora témájához. Egy magyarországi pünkösdista szolgáló írásában bátorít a naponkénti Úrvacsorával. És bátorít arra, hogy nyugodtan nők is megtehetik. Mit van nekem veszíteni? Eszembe se jutott, hogy én magam itthon Úrvacsorázhatom. Mindig a férjemre vártam, hogy kiszolgálja számomra.
Miután megbizonyosodtam arról, hogy ezenképpen fogok cselekedni, örömmel kijöttem a konyhába, és közöltem a férjemmel, hogy hétfőtől mindennap fogok Úrvacsorázni, itthon egyedül. Férjem helyeselte. Később hosszú hallgatása után, csak ennyit mondott: de ugye tudod, hogy Smith Wigglesworth is mindennap Úrvacsorázott? Nem, nem tudtam, de ő honnan tudja? Az előkeresett könyvben néhány nap múlva jutottam el arra a részre, amelyben tárgyalja ezt. Valóban voltak vannak Istennek szolgái, akik mindennap Úrvacsoráztak, Úrvacsoráznak. Férjem teljes mértékben megnyugodva, és örömmel vette tudomásul, hogy ezentúl itthon egyedül fogok Úrvacsorázni.
Mily boldogság! Mégse egyedül! Van mindennap, aki szeretetben velem van. Teljes békében, örömben éljük meg a közös Úrvacsorát.

Nem is értem, hogyan tekeredtem vissza a pünkösdista-baptista vonalamhoz? Ez mind azért volt, hogy újra ugyanoda visszatérjek? Egy biztos, végre békét leltem és március 8-a óta, mindennap magamhoz veszem Krisztus Testét és Vérét, és békében vagyok. Az Úr Jézus maga magyarázza nekem Úrvacsora közben az Atyának bemutatott Hálaáldozat lényegét.

Dicsőség legyen neked Uram!
És mégis, szeretném, azt mondani, hogy nem vagyok pünkösdista, nem vagyok baptista, nem vagyok katolikus, nem vagyok református, én Jézus Krisztus követője vagyok. Oh bár megszabadulnánk ezektől a címkéktől, melyek csak elválasztanak minket egymástól. Nem a liturgia, nem a hagyomány, nem a múlt választ el minket egymástól, hanem ezek az átkozott emberi címkék. Már régen mindent ezer éves bűnt megbocsájtottunk egymásnak, de amíg nem fogunk közösen együtt Úrvacsorázni, és békében közösségben lennünk egymással, nincs közöttünk az Egység, akármilyen ökumenikus találkozókat is szervezzünk. Amíg a katolikus pap eltiltja a katolikus hívét a protestáns testvérének gyümölcsöző közösségétől, addig maga az ökumenizmus szent szavai csak egy humbug. Nincs mögötte valóság. Amíg a kiátkozás veszélye fenyegeti katolikus testvéremet, – mert eretnekké lesz - ha velem együtt Úrvacsorázik – oh jaj nem ünnepi alkalmanként, hanem valóságosan mindennap - addig nincs Krisztus Teste egységben az egyházakbanAz ökumenizmus jelen mai nap, csak hazugság. Maguk a vezetők, akik szervezik, állnak az útjába.

Kedves Lelkész úr, kérlek őrizd meg bizalmasan ezt a levelet.
Légy áldott! Köszönöm, hogy elolvastad, szívesen várom válaszod, vagy egy beszélgetést.

Isten áldjon!

Dodo

----

"A nagy parázna több mint valószínű, hogy a keresztény vallás ismert nagy képviselője a Katolikus vallás lesz, vagy annak egy egyesült ökumenikus formája. Keresztény öli a keresztényt. Ezen, valóban van mit csodálkozni. De mi ne csodálkozzunk rajta, mert Jézus megmondta, hogy mindezeknek meg kell lenniük. A Jelenések könyvének 6. részében pedig olyan vértanúságot szenvedett, meghalt szentek lelkeiről olvashatunk, akik már türelmetlenül várják az ítéletet és az Úr bosszúállását. Jézus pedig türelemre inti őket azzal, hogy még néhány kereszténynek, ugyanúgy vértanúságot kell, szenvedne, ahogy nekik is."
Alexander Jay
http://testveremnek.blogspot.hu/search/label/Alexander%20Jay

2014. május 29., csütörtök

Kutyák és ebek



Az alábbi cikket, régebben olvastam. Nagyon jó gondolatoknak tartom!
Sajnos a téma nem szép, de a napi politikai aktualitása miatt előkerestem, hogy meg tudjam osztani.

Egészében átvettem, innen származik: http://csalad-gyulekezet.5mp.eu/web.php?a=csalad-gyulekezet&o=C28QTa_8gc

A kiemelések tőlem.



Kutyák és ebek

  

Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2008.02.06.
Hallható formában megtalálható:http://tzaddik.extra.hu/2008.html 

Zsidók 6. 1-8.:
1.Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, 
2. A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. 
3. És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi. 
4. Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, 
5. És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, 
6. És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. 
7. Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől; 
8. A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés. 

Az a kérdés hogy vissza lehet-e esni, el lehet-e talán veszteni az üdvösséget is. Akik elestek, azok hogy ismét megújuljanak a megtérésre, ez lehetetlen. Talán ez a fő mondata ennek a bibliai szakasznak, mert mai. Egyre inkább mai ez a történet. Miért? Sokan csak eleget akarnak tenni. Újra és újra megtérnek, naponta meg akarnak térni. Némely egyháznak van ilyen teológiája is. Minden nap meg kell térniük és minden nap meg kell feszíteni Jézust. Ez a katolicizmusnak az egyik alapja, a minden napos golgotai áldozat. Ez a bibliai rész arról szól a zsidóknak, hogy nem a törvények, által kell élni, hanem azt a munkát, amit Isten elkezdett bennünk a megtérésen túl, tovább kell mennünk. Aki már egyszer megismerte a Szent Szellemet, megismerte a mennyei ajándékot, ami nem más, mint az üdvösség - nem a Szent Szellem ajándékait, hanem a mennyei ajándékot, sőt Jézus Krisztust, Krisztus Jézust, Jeshua Hamassiat -, továbbá nem szabad megtérnie, hiszen már meg van térve. Itt a folyamatos megtérésnek a csapdája, amiről beszél Pál, amit ma is használnak. A megtérésen túl kell lépni. Nem lehet az, hogy minden nap „jó kisfiú” leszek, nem lehet az, hogy az Úrvacsora vagy bármi szintjén állandóan eleget teszek Istennek. Ha valaki megtapasztalta hogy Krisztus az Úr, megismertre a Szent Szellemet, akkor annak visszafele lépés a megtérés, a naponkénti megtérés. A gyümölcséről meg lehet ismerni, ami töviseket és bojtorjánt terem. Aki a megtéréstől nem lép tovább az újjászületésig, annak a növénye csak bojtorján és tövis. Az a törvényt csak szúrásra használja. Abba belegabalyodhat bármi. Annak egy bonyodalom a továbbiakban az Ige, egy farizeusi bonyodalom. Azt termi Isten Igéje, hogy vitatkozunk, azt termi, hogy egyszerűen belebonyolódunk, és mindenki belebonyolódik. 

Tehát lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosítattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részesei lettek a Szent Szellemnek azok továbbra is folyamatos megtérésben vegyenek részt, itt folyamatos naponkénti megtérésről van szó. Itt arról szól a Biblia, hogy az újjászületett ember, gyümölcsöt termő, előrehaladó életet folytat. Nem naponta vissza-visszakanyarodik. Igazából ez nem a hittől való elszakadás. Hiszen nem a hit. A megtérés az megvan. Hanem az engedelmességtől való elszakadás, vagy el se fogadta. Tehát folyamatosan mikor valami szorítja az embert, folyamatosan a bűne vagy bármi, olyan érzülete van, hogy kellene tenni valamit, mert így nem megy tovább és fél az ítélettől, akkor a törvények kevesek, mondja Pál, de ugyankor a megtérés csak egyszeri és örök. Vagy megtértél, vagy nem tértél meg. A megtérés akkor lesz valósággá, hogy ha az újjászületésként jó gyümölcsöt termő. Egyébként tényleg lehet látni az égetésre, átokra hajló gyümölcsöket. A tövist és a bojtorjánt. Tulajdonképpen pár száz éve ezt láthatjuk egész közelről is. Folyamatos vitatkozás bonyolítását, az Igének csűrését, csavarítását és egész hínáros elterjeszkedését, amikor valóban szúrnak az Igével, egymást bántják, sértegetik és az egymással való vitatkozásba egészen, mint a bojtorján kúszó növényébe belebonyolódnak. Nincs igazi gyümölcse. A megtért embernek van istenismerete, van megtérése, van Istennel való olyan kapcsolata, hogy eleget akar tenni, azonban az újjászületett ember az engedelmességben jár és gyümölcsöt terem. A megtért és tovább nem lépő ember maximum odáig jut el, hogy a másik ember fejéhez veri az Igét és a szekták szövevénye hínárként mozog most is, mert nem Krisztus van középen, hanem Jézus. Mert a megtérésen túl nem jutottak tovább. Bizony ezt sok helyen használják is. Megtérsz, töltekezz be Szent Szellemmel, és közben kihagyják az újjászületést. Bizony ennek a következménye, amikor találkozunk szúrós növényekkel, találkozunk össze-visszaságban hínárként ránk fonódó tanokkal, mozgalmakkal. Egy a kérdés: megtértél, újjászülettél, mész-e előre? Az újjászületés után visszamenni a megtérésbe az olyan, amint amikor a szellemiből lelki lesz a lelkiből meg testi. Visszafejlődés. A lehetetlen meg egy olyan szó itt a 6. fejezet 4. versében, „Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak…” Elméletileg lehetetlen, hiszen van látásod, van saját akaratod, és ha igazából odatetted Jeshua Hamassiah elé, akkor te már nem tudsz visszafele menni. Nem tudsz törvényesedni, nem tudsz eleget tevő játékot folytatni Istennel. Nem tudod a minden napos megtéréseket gyakorolni. Neked már a hatalmi rend Jeshua Hamassiahban beállt, ami annyit jelent, hogy az Ő uralma alatt előre, előre tudsz menni. Inkább így mondanám: Lehetetlen dolog annak, aki újjászületett a bűnt cselekedni. Hiszen máshol ez is jön: lehetetlen annak, aki Szent Szellemmel betöltekezett bűnt elkövetni. Nem lehetetlen, mert ott a szabad akarat. Lehetetlen, hiszen a Szent Szellem mindenben figyelmeztet, minden lehetőség meg van adva arra, hogy felismerd: mi a jó és a rossz. Minden igazságra elvezető Szent Szellem által mindenről ismerete van az embernek, de azért vigyázat. Ott van ám a Sátán, aki mellett mindig is ott a szabad akarat megtagadni, szabad a tagadás, szabad az utunk, de szabad menet közben kiszállni is, el lehet veszíteni az üdvösséget. Tehát lehetetlen dolog? Lehetetlen dolog. Hiszen ha én igazából szeretem az én Uramat, igazán engedelmes akarok lenni, akkor eszem ágába nem jut olyan, és nem tud megkísérteni a Sátán semmivel. 

A kísértés ellen csak Jeshua Hamassiah tud minket megvédeni. „Ne végy minket kísértésbe, őrizz meg…”. Bizony veszélyes ez az út, még akkor is kísértéstől, támadástól. De itt az engedelmességnek az állapota, az, hogy elveszek-e vagy nem veszek. Tehát az eleget tevés és az engedelmesség közötti különbséget mondja Pál. Kevés az eleget tevés, kevés a naponta megtérés, a naponta levő különböző ceremóniák, a naponta levő törvények betartása. Ezek bizony nem jó gyümölcsöt termő cselekedetek és állapotok, hanem egyszerűen bonyodalom és egymás és saját magunk bántása is. Amikor az embernek a törvény fájdalmas akkor bizony a törvény tövisként hat és megszúr. Az engedelmes ember egy idő után eljut odáig, hogy a törvény jó és vágyja a törvényt. Már nem tövis, hanem tudom hogy a törvénynek, a megítélésnek mi a következménye a megszentelődésig. Tehát utána a bonyodalom sem bonyodalom. Én tudom azt, és sokszor elmondtam hogy Isten igéje a legegyszerűbb dolgok egyike. Mi bonyolítjuk el. Isten olyan csodálatosan adta az Ő igéjét, az Ő akaratát minden ember számára hogy legegyszerűbb embernek ugyanúgy meg kell érteni, mint egy nagy IQ-ju embernek. Isten egy olyan törvényt és olyan ígéretet és olyan bizonyságot tett mindenki elé, amit egyformán értünk. De a szellemben levő értheti csak egyformán meg. Aki viszont naponta megtér ott csak jó szándék van, farizeusi jó szándék, ami lehet, hogy lelkileg jó, de szellemileg nem történt semmi. Testileg pedig szenvedés, hiszen szúr a törvény, szúr Isten szava. Fájdalmas kereszténynek lenni. Ennek már nem csak jó gyümölcse nem lesz, hanem saját maga az ember is megtanulja a hazugságot, kétszínűként él. Az eleget tevő ember nem egy irányba megy. Kétszínű. „Eleget teszek Istennek, és utána megyek, teszek akarámit, aztán holnap megint eleget teszek, és akkor megint rendezem a számlámat.” Ez, amit Isten igéje itt Pál szavaival is nagyon mélyen elítél. 

Számomra a 2 Péter 2. 22-ben még bonyolultabb a helyzet. „De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava:az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe” Tudni kell hogy ennek van egy előzménye is. 19 verstől: „Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett. Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, minthogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.” Ez hasonló az előző bibliai részhez. A visszatérés. Ez már nagyon súlyos. Itt azonban ismerni kell a Bibliának a nyelvezetét. Itt arról szól, hogy az eb visszatér. Az eb pedig a Bibliában elég súlyos minősítés. Nem csak azt jelenti, hogy az embert minősíti egy rossz állapotára. Az eb a férfi paráznáknak a jele. Annak idején a Biblia idejében már az Ószövetség népében is volt. Ott is volt már férfi paráznaság. A Bibliában az eb szó nem csak a kutyát jelenti, a Kálebet, ami az Ószövetségben is van, hanem a férfi paráznának a jelképe. Férfi paráznák, akik a templomokban, a szentélyekben (nem az igazi szentélyben, hanem a szentélyekben) voltak. Fizetett prostik voltak és jól keresett velük a szentély, mert jól hozták a pénzt. Ezen kívül nagyon érdekes dolog, hogy pont a homosexualitással kapcsolatosan előkerülhet ez a kutya, mint fogalom ma is. A homosexuailtás mint a férfi paráznának a képe, mint az eb példájában nem is annyira ismeretlen fogalom a Biblia idejéből. Ez az idő, amikor itt íródott ez a Péteri levél, akkor a római birodalomban a homosexualitás nem tiltott dolog volt. Nagyon hasonlított a mai időszakhoz. A római és a görög birodalomban is a hetero és a „homokozás” együtt elfogadott és eltűrt sexuális viselkedés volt. Nem tiltották, természetesnek vették, hogy ha valaki házasságban élt egy nővel és mellette azért volt egy „kutyája, ebe”. Akit a zsidó nép ebnek nevezett. Ez ma szintén elő kerül, hiszen ma is már a homosexualitás nem hogy tiltott, hanem eltűrt. Sőt ahogy az egyik humorista mondta „lassan kötelező lesz, de azt meg nem várom meg”. Vissza kell kanyarodnunk, az eb visszatér a maga okádásához. Ha pedig itt férfi prostiról van szó, akkor mégis az a kérdés, hogy mi is az, hogy prosti. Az, hogy eladják magukat valamiért. Itt a Biblia nem prostituáltról beszél. Az ebnek az esetében pontosan nem férfi paráznaságról, prostituáltságról beszél, hanem egy fokkal odébb. Perverzitásról beszél. Ezt a kettőt szét kell választani. A Szodoma Gomora büntetése előtti időben nem a homosexalitás növekedett, hanem a perverzitás, egészen a szodómiáig, amikor már állatokkal is. Azonban ugyanez ez működik szellemben is. Aki oly mindegy, hogy mit, oly mindegy hogy kivel, csak örüljön, csak ezt tegye. Túl megy még a paráznaságon, prostitúción is. Eljuthat odáig, hogy szellemileg kutya lesz. Ezek, akik visszatérnek az okádékukhoz. A szellemi prostitúción túl levő szellemi perverzitásnak ugyanazok a képei ma is láthatók, mint amit a Biblia itt mond. Visszatér az okádékára. Megeszi, és ugyanazt eszi, megeszi, kihányja, megeszi, kihányja és eszi. Sokszor meg lehet látni, hogy a szellemi perverzitásnak a munkája ma is látható. Monologizálva, ugyanazt mondja, ugyant eszi, ugyanazt szajkózza. Egylövetű puskája van, egy témája van. Mindig, amit mondott azt újra, újra, újra, újra. Azt a mocskot vádként és rágalomként megeszi, kiköpi. Van szellemi perverzitás. A szellemi perverzitás nem homosexualitás. Több annál. A szellemi perverzitás uralkodási hajlam. Úgy, mint a testi perverzitás nem arról szól, hogy elferdül valaki, hanem uralkodni akar. A sexuális viselkedésnek nem egy-két formája perverz, és mindegyiknek az a lényege, hogy az egyik partner a másikon uralkodni akar. Nem a megszokott, nem az általánosan elfogadott, nem a természet rendje szerint közösül a másik lehetőleg nem azonos nemű társával. A perverzitás mindig uralkodás és ezért ez már nem betegség. A Biblia amikor a kutyáról beszél, akkor nem a homosexualitásról beszél, hanem a pervezitásról beszél. Itt lehet beszélni arról, hogy a homosexualitás önmagában lehet betegség, sok sérülés által. Nem genetikus. A neveltetés, születés első pillanatától, a környezettől, családjától fölveszi a gyermek. Ha ezt szellemiben néznék, akkor ugyanezt megtapasztalhatjuk. Nem mindegy, hol születsz, és hol növekedsz. Ha olyan helyen születik meg valaki hívő emberként, ahol eleve adott a perverzitás, eleve adott a homosexualitás, prostitúció, hogy eladom bárkinek magamat, szellemben és lelkileg is, ott egyértelműen folytatódik a sor. Tehát egyértelművé válik, hogy a hamis ökumenében született embernek szükséges, hogy újjá szülessen, mert különben hozza és egészen a perverzitásig megy el. Ennek a gyülekezeti kutyáit is lehet látni, hiszen akár a gyülekezetek lehetnek kutya csordák. Tehát itt szétválasztja a Biblia. Egészen más a fizikai életben is, a földi életünkben is, ha valaki sérülten elferdül, és egészen más mikor valaki a másik emberen uralkodni akar és perverz. Ezek a kutyák, ezek, amik folyamatosan ugyanazt a hányást eszik. Erre Péternek a leve a tanúság, hogy ők azok, akik nem lettek szabadok, akik szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái, mert akit valaki legyőzött, annak szolgájává lett. Itt a perverzitás, ami a kutyának a jellemzője az nem más, mint valakinek a szolgája. Míg a homosexualitás az önmagában egy betegség, gyógyítható. A perverzitás viszont egy démoni jelenség. Démonizált. Uralja azt, hogy más embert uraljon. És ez, amikor önmaguk megjátsszák a hívő embert, a szabadítót, a nagy szellemi akármilyen karizmatikus szolgákat, de önmaguk nem szabadok valami erőtől. Bizony lehet démonikusan szabadítani és démonikusan kutyához hasonlóvá lenni. Ehhez viszont nem kell nagy szellemi látás, hogy egyes embereken meglássuk. Mindig ugyanahhoz az okádékhoz tér vissza. Van, aki így rosszabb állapotba kerül, mint volt, de az uralkodás itt a kérdés és nem a bűn általi betegség. Ebben az esetben Péternél valóban démonizáltságról van szó. Ő nem tehet mást, de a borzalmas az, hogy démonizáltan szabadságot hirdet, miközben ő maga az, aki nem szabad. Érdemes elolvasni a Péter 2. levelének ezt a részét. Nagyon ismerős. Amikor magam se vettem észre, hogy egy homosexuális szellemileg perverz. Démonizált. Pedig észrevehettem volna, hiszen a gyermekein először meg lehet látni valakinek, hogy milyen állapotban van. Hiszen egy deviáns viselkedésű gyermeknek deviáns az apja vagy anyja. A deviánsnak egy másik válfaja a saját magam által készített szó: a deviláns. Amelyik eb visszatér, amelyik ezt a kutyai jellemzőt hordozza magában, akkor bizony itt nem egy betegségről van szó, hanem egy szellemi állapotról van szó, démonizálásról van szó. Mivel visszaviszi a Sátán a látszólagos megtéréséből, a látszólagos újjászületéséből, még rosszabb lesz valóban az állapota, még jobban betölti a Sátán ereje. A Sátán játssza ezt a trükköt. Önmaguk formálisan, hazudva megtérnek, hazudva újjászületnek és bizony kutyákhoz hasonlók. Tudja rongálni akár egy közösséget, Isten munkáját, mert önmaguk, akik Isten szavával tudnak szabadítni látszólag, miközben saját maguk, képviselik a démon világot. Nagyon bonyolult ez a kérdést. 

Önmagában Péter 2 levelének ez a része mélyebb tanulmányt megérne. Mert igazából ezek az emberek, akikről itt későbbiekben kutyáig leviszi Péter a tanítását, Bálámhoz hasonlítják. Bálámhoz, aki pogány próféta volt. Megáldotta Izraelt, mert nem tehetett mást és utána visszament ahonnét jött, és annyira rosszabb lett az állapota, hogy Izrael a saját kezével ki is végezte. Tehát Bálám története, szellemileg perverz keresztény története és a kutyák hármasságát lenne érdemes átvizsgálni. Egyértelmű hogy a szellemi perverzitás látható formába is megjelenik a testi formája is. Ekkor fordul elő, az hogy olyan mindegy, hogy egy férfi, vagy nő, vagy kecske… Ekkor fordul elő, hogy a testemmel uralkodok egy másikon, ekkor fordul elő az, hogy a rossznak örülök. A perverzitás minden foka előjön. A perverz ember általában másnak örül, mint egy tiszta ember. Azok örülnek annak, ha valami büdös, örülnek a fájdalomnak, mazohisták, szadisták. Más az öröm fogalma, de mindegyiknek egy központja van: Uralni, uralkodni. Tehát van szellemi perverzitás, amikor más a testvérének fájdalmat okoz, örül, amikor beléd tapos. Vannak, akik szeretnek mások életében turkálni és bármilyen szinten csak megkarcolni „csak had örüljek”, vannak, akik szeretnek vért látni és vannak kimondottan, akik szeretnek gyilkolni. Ez mind kiteljesedve a gyilkosság szellemisége a Sátáné. Rosszabb az állapotuk. Miért rosszabb? Mert a Sátán folyamatosan viszi el a perverzitás területén. Perverz emberekre jellemző hogy nem tud megállni. Még még még. Még több öröm bármi áron, bármilyen formában. Kiderül hogy ez az öröm nem természetes öröm. De mindegyik öröm az erőszakkal és az uralommal kapcsolódóik össze. Másiknak fájdalmat okozni és ugyanaz a kutya jellemzői vannak, mint amikor a Bibliában beszél a kutyákról. A kutya pedig a Bibliába, ha a zsoltárokból előveszem hullaevő, kóbor, csak a sötétben jön elő, nappal elbújnak elhagyatott helyeken. A kóbor kutyák önmagukkal falkákat alakítanak és bizony nagyon erős állatokat is be tudtak keríteni és meg tudtak ölni. Ez a keresztény kóbor állat működik. Falkákban járnak a keresztények. Vannak kimondottan falkákban járó keresztények. Ezek bizony nagyon sok esetben a perverz keresztényeknek a típusai. Amelyik keresztény démonizáltan nem Krisztusi, hanem csak keresztény, nem karizmatikus, hanem egy más szellem uralja őket és azáltal örömüket lelik másnak a fájdalmában, örömüket lelik abban, amit a profán nyelv is önmagában is perverzitásnak mond. Örül egy gyülekezet tönkremenetelében, örül a keresztények roncs állapotában. Tulajdonképpen, ha csak az internetre fölmegy valaki és elkezdi olvasni, hogy folyamatos negatív kárörvendések vannak és egyebek, folyamatos rágalmak, folyamatos kutya viselkedés, folyamatos perverzitás van. Szét kell választani, hogy van szellemi paráznaság is. Hiszen az ökumenébe nagyon sokan belemennek szellemi paráznaként, mert hát az állami pénzektől kezdve akármi szükséges kell. Siker, elismerés stb… a paráznaságnak a prostituált része bizony érdekből van, és ebben nagyon sokan elbuknak, de ez nem szellemiség, ez csak bűn. A szellemiség, ami bevonja őket, és szét kell választani a szellemi paráznát, a szellemi prostitúciót és a szellemi perverzitást. A kutyák szellemi perverzek. A Biblia nem véletlen említi oly sok helyen a kutya példáját. Pont miattunk említi a kutya, kóbor kutya, veszett kutya folyamatosan a hányását eszi. Azt, amit kiöklendezett. Undorodik attól is, amit ő mond, de megeszi. Ami jellegzetes ebben a Péteri levélben: szabadságot ígérvén azoknak, akik holott ők maguk a romlottság. Nem bennük van, nem elérte. Ők maguk a romlottság. Bibliának néha vannak súlyos szavaik. Bizony a keresztény perverzitás, amelyik a kutyához hasonló módón a keresztény testvérét bántja, harapja, tépi, bekeríti, sötétben megtámadja. Ez bizony kiirtandó. A Biblia ezzel is tanít bennünket. Tehát szét kell választani a bűnt, amikor elesik az ember, szét kell választani azt, amikor megsérül és kényszer helyzetében prostituált lesz, mert csak lelki és nem szellemi. De fel kell ismerni azt, hogy van egy szellemiség, ami kutyaként jár, ez pedig a perverz keresztény, ami nem más, mint a démonizált és nem Krisztusi. 

Copyright © 2005-2009 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő ZSIDÓ KÖZÖSSÉG JHVH NISSZI Szolgálat 



2014. május 26., hétfő

2014. 05. 26.



Valóban volt ma Monoron egy hatalmas villámcsapás. Mindenki hallotta.

Fényét látni lehetett kelettől nyugatig.

De utána volt egy hatalmas szivárvány, amihez jó nagy optika kellett volna. Északtól délig.




2014. május 16., péntek

Ez már nem politika


Fotóztam. Körüljártam az épülő híres gábriel-sasos emlékművet.
A képek 2014. 05. 14. napján készültek.



Jövök a Bankcenter felől.


Német turisták, bevegyülök.


Ez az emlékmű kicsit mintha útban lenne. Érdekes, az út közepére építik? 


A német turisták mártóznak. Nem tudják mi lesz itt.
Nekik kell tisztulni?


A tüntetők.
Akarom mondani: most nincs itt senki.
Szemerkél.




Ez itt a Szabadságtér


Az a másik emlékmű.


Közelebbről.
Ahhoz nem szabad hozzányúlni, 
orosz diplomáciai problémák lennének.
Ha UFOk is vinnék el, akkor is vissza kell rakni.

A sasos épülő Emlékmű hátulról

Mélygarázssal.
Itt egészen jó látszik, hogy közlekedés ügyileg, sincs útban?
Mögötte mélygarázs?
Hu-ha.
Zuschlag kijelentése ehhez kutyafüle, a didergő zsidókkal.

Bőven van itt jól kifejező szimbolika.

Egyébként az egész nagyon gagyi.
Eddig.
Kíváncsi vagyok a sasra, meg gábrielre.
Mikor jönnek?
Az égből.


2014. május 15., csütörtök

I want you to know



I don't care who sees what I've said
Or if the whole world knows what's in my head.




Want you to know you're always in my head


You know sometimes it's hard to see
Or say the words that torture me
But inside I know exactly how I feel


The things that I can't say out loud
I'll find a place to write it down
I hope that they will find you in the end


Az orvosnál



- Maga mindig ilyen nyugodt? - kérdezte tőlem az orvos.

Kíváncsian néztem rá, már tizennégy éve ismerjük egymást.
- Vagy ez csak a disagn? - talán rápillantott e kérdés közben a férjemre is.
Felnevettem.
- Igen, nagyon jó a PR. - válaszoltam vidáman.
- Belül azért rágódik?
Kivártam. Nem válaszoltam. A 'PR' sok bajt okozott már nekem, az életben, ami valójában nem is PR, hanem ÉN vagyok. Bennem Isten békessége. Mások számára félreérthető és provokatív. A való életben csak hátráltat, mert ütni akarnak.
Másrészt megismerhettem az ellenállhatatlan vonzalmat is, amely ebből a békességből vonzza hozzám az embereket. Mit is válaszolhatnék?
Férjem szólalt meg.
- Nem, nem rágódik, ami a szívén a száján, ha arról van szó: felcsattan.

Az orvos még mindig nem értette.
Maga elé fordult.
- De egyébként?
Férjem válaszolt:
- Nem. Ő mindig ilyen. Ő mindig ilyen nyugodt.

...

- És mivel foglalkozik?
Kivártam.
Nem akartam válaszolni.
Ismét megkérdezte, ezért kiböktem.
- Írok. És olvasok.
- És mit ír? Könyvet?
Kivártam, szégyellem, nem válaszoltam.
Könyvet kellene írnom. Pénzt keresnék. Rég meggazdagodtam volna.
Várt.
Férjem válaszolt.
- Nem, nem könyvet ír, blogot.
Enyhén felkapta a fejét az orvos, pedig már hulla-fáradt volt.
- És milyen blogot?
Nem válaszoltam. Nem akartam válaszolni. Szégyellem. Az életemről, gondolataim.
Férjem válaszolt:
- Láthatólag elég népszerű.

Aztán keserűvé vált az orvos esti fáradtsága.
- Én is azt gondoltam, megélhetési politikus leszek, életem végére.
Belenézett a szemembe, kutatta, talán én is az vagyok? Majd kifejtette:
- Sokat dolgoztam már. Elmegyek a parlamentbe és időnként nyomok egy gombot.

Aztán újra kérdezett:

- És milyen a memóriája?
- Jó. Nagyon jó. Sajnos. - az utolsó szót halkan, szomorúan és gyorsan tettem hozzá.
Persze, hogy felkapta, kérdezett:
- És mit szeretne elfelejteni?
- Mindent. Úgy az egész életemet.
Az orvos maga elé fordult: mert valamiért, ezt, egészen érteni vélte. Nem faggatott tovább.


2014. május 7., szerda

A nyolcadik mérföldkő - 6-6-9/8



Az Ige tekintélye.

"Sámuel felnövekedett. Az ÚR pedig vele volt, 
és semmit sem engedett földre hullani igéiből."
/I. Sám 3,19/

"És megtudta egész Izráel Dántól Beérsebáig, 
hogy az ÚR prófétájául rendelte Sámuelt."
/I. Sám 3,20/



A I. Sámuel 4. fejezettől látunk egy érdekes történetet:
Filiszteusok és Izrael hadakozott egymással.

Amikor is "az ÚR szövetségládája megérkezett a táborba." /I Sám 4,5/

A filiszteusokat félelem fogta el: "Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket ennek a hatalmas Istennek a kezéből?" /8/

Ezért még keményebben harcoltak, és láss csodát, saját kezük ereje mentette meg őket, a héberektől és ennek a hatalmas Istennek a kezéből.

Sőt a filiszteusok "elvették az Isten ládáját is"

Hogyan történhetett mindez?

Az I. Sám 2,30-36-ban 3,10-14 fejezetben szól az ÚR ítéletet Izrael papi családja felett.
Így történhetett, hogy Isten nem segítette meg Izraelt a filiszteusokkal szemben.
Így kerülhetett a láda is rossz helyre, az ellenség kezébe.

Érdekes a történetben az Isten részéről itt-ott felbukkanó, enyhe cinizmus és irónia is. Noha ez a cinizmus, komoly problémákkal párosul az embereknél.
A főpap és fiai meghalnak. Az ellenség, a filiszteusok is csapásokkal megverettetnek.

A szent ládát odatették Dágón isten szobra mellé, amely kétszer is a földre esik. Sőt, másodszorra a szobor feje és két kézfeje is letörik. Később fekélyek gyötrik őket.

Ez történik, ha rossz helyen van Isten ládája.

Erről a történetről Jézus jutott eszembe, amikor megjelentek a katonák, hogy elfogják Őt.

"Amikor azt mondta nekik: "Én vagyok" - 
visszatántorodtak, és a földre estek.
/Jn 18,6/

Volt ilyen.

Izraelt mégse a láda mentette meg.

Az Ige tekintélye, ami alá vetjük magunkat, az ment meg minket.

"Igazságod örökké igaz,
és törvényed maradandó.
Ínség és nyomorúság ért engem,
parancsolataid mégis
gyönyörködtetnek.
Intelmeid örökké igazak,
tégy értelmessé, hogy éljek!"
/Zsolt 119,141-144/

Filiszteusok is rákérdeztek, hogyan szabadulhatnának meg csapásaiktól, amelyet az a dolog okozott, hogy a ládát magukhoz vették. Papjaik így szóltak hozzájuk:

6. fejezet 6. vers:

"Miért keményítenétek meg a szíveteket, ahogyan az egyiptomiak és a fáraó megkeményítette a szívét? Nem úgy volt-e, hogy amikor csúffá tette őket, el kellett bocsátaniuk őket, és elmehettek?"

Az Isten ládáját el kell ereszteni.

6. fejezet 9. vers:

"Azután figyeljetek: ha a saját határa felé, Bétsemes felé tart, akkor ő okozta nekünk ezt a nagy bajt. Ha pedig nem, abból megtudjuk, hogy nem az ő keze sújtott bennünket, hanem véletlenül történt ez velünk."

"Az emberek tehát így jártak el." /10/

Milyen szép történet, a filiszteusok meg akartak szabadulni a csapásoktól és hallgattak papjaikra. Így, még arról is bizonyságot szerezhettek, hogy nem véletlenül történt velük a csapás, hanem az Isten ládája miatt.

Az Isten Igéje, egyenesen szól az Isten Szavának tiszteletéről, és annak való engedelmességről. Számunkra ezt jelenti Jézus Krisztus, az Isten Szavának megjelent irgalmának, és kegyelmének való engedelmesség.
Számunkra Jézus szava, az Isten ládája. Rossz helyen, rossz kezekben ott is, mai is, ahogyan hajdanán a frigyláda, ítéletet hoz az emberekre.

"Láttam a hűtleneket,
és megundorodtam,
mert nem tartották meg beszédedet.
Lásd, mennyire szeretem utasításaidat!
URam, tartsd meg életemet
kegyelmesen!
Igéd tartalma maradandó,
és minden igaz döntésed örökre szól."
/Zsolt 119, 158-160/


Éli Izrael főpap bűnei még ellenségeit is bajba sodorták. A filiszteusok azonban a csapásokra mégis helyesen cselekedtek. S noha Izrael maga is "sóhajtozott az ÚR után" /7,2/ sőt, Sámuel próféta szavára eltávolították egy időre "Baalokat és Astartékat, és egyedül az ÚRnak szolgáltak." /7,4/ Az Istennek való engedelmességben Izrael, mint nép - időről időre - csak egy ideig maradtak meg. S makacsul saját fejük után mentek.

Kövessük Jézust!


2014. május 6., kedd

A hetedik mérföldkő - 6-6-9/7


Bírák 6. fejezet

"Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az ÚR, ezért az ÚR Midján kezébe adta őket hét esztendőre, Midján pedig kemény kézzel bánt Izráellel. Izráel fiai rejtekhelyeket készítettek maguknak a hegyekben, meg barlangokat és hegyi erődöket Midján miatt. Mert valahányszor Izráel vetett, Midján, Amálék és más keleti törzsek rájuk törtek. Ott táboroztak, és tönkre tették a föld termését, egészen a Gázába vivő útig. Nem hagytak élelmet Izráelben, sőt egyetlen juhot, marhát, vagy szamarat sem. Mert jószágaikkal és sátraikkal együtt vonultak fel; úgy jöttek, mint a sáskák, tömegesen, maguknak és a tevéiknek száma se volt, és behatoltak az országba, hogy tönkretegyék.

Amikor igen elszegényedett Izráel Midján miatt, az ÚRhoz kiáltottak segítségért Izráel fiai. /6/

Amikor Izráel fiai segítségért kiáltottak az ÚRhoz Midján miatt, az ÚR egy prófétát küldött Izráel fiaihoz, aki ezt mondta nekik: Így szól az ÚR, Izráel Istene: Én hoztalak ki benneteket Egyiptomból, kihoztalak a szolgaság házából,

kimentettelek benneteket az egyiptomiak kezéből és elnyomóitok kezéből; kiűztem azokat előletek, és nektek adtam országukat, /9/

és ezt mondtam nektek: Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De nem hallgattatok szavamra."


"De nem hallgattatok szavamra."

Az ÚR rendületlenül küldi prófétáit.
És ismét, és ismét ... és

Azután eljött az ÚR angyala ...
/Bírák 6,11/

folyt.

Még így utoljára!


Szia, avagy hello!

Jól van: erős leszek, és itt a blogomon nem politizálok többet.

A következőkben visszatérünk a 6-6-9-es útra. Jelzőoszlopokat állítunk és megyünk tovább.

---
Ám de!

Testvérem, a népszerűségemre való tekintettel, még utoljára hadd hirdessem meg a miniszterelnöknői pozíciómhoz a magyarországi programomat.

1. pont

- kevesebb munka,
- kevesebb pénz,
- kevesebb idegeskedés
- több pihenés.

/Nem lenyúlni ám tőlem!/

2. pont

Nem tudjuk kiiktatni a környezeti ártalmakat:

- üldözés
- barmok
- mérgező anyagok
- halál
- háborúk
- földrengések
- szegénység
- szoborállítás
- kitüntetések

3. pont

Hírek külföldről:

- Istenem! Nővérem meghülyült, Oh szegény, Magyarország!

Na jól van, de én nem fogok ám felcsúti stadiont építeni. Egy x a javamra.

4. pont

Példaértékek legyünk:

- a jóban
- a szabad szólásban
- és a szeretetben

5. pont

Érdemes szegényen is Jézust választani!

---

Itt kellene valami frappáns kampányszöveg a végére.

Gondol-gondol-gondol...

- Barátság?
- Tudás?
- Szórakoztatás?
- Pénz?
- Jó környezet?

Ismétlés:

Érdemes szegényen is Jézust választani!
ÖRÖK ÉLET.


2014. május 2., péntek

Egy kép a szomorú pofonról



Micsoda szégyen.

Szinte kész az emlékmű


Ez az emlékmű.

Egy magyar zsidó származású író, holokauszt túlélő Nobel díjat kapott a Sorstalanság című könyvéért. A magyar hazafiaskodók meg nyakleveses fricskát adnak, azoknak, akik merik mondani: ez az emlékmű szégyen, minden magyarnak.

Pofon a történelemnek.
Pofon a józan, becsületes, szerető szívnek.
Pofon minden tisztességes magyar embernek.
Pofon a zsidó-ember mentőknek.

2014: Jól pofonvágta magát a magyar nemzet.

Most nem röhög rajtunk a világ.
Egyre elhűltebben nézi, amit csinálunk.

Gratulálok.

---

Az igaz emlékező:



2014. május 1., csütörtök

A Múlt


Tamás Gáspár Miklós filozófus lapunk kérdésére kifejtette, hogy bár a kormányzati döntéshozók egy része protestáns elkötelezettségű, a kabinet mégis a háború előtti katolikus politikai hagyományt folytatja. Horthy Miklós alatt ugyanis – a kormányzó vallási meggyőződése ellenére – a négyszázéves Habsburg katolikus tradíciónak megfelelően, inkább ellenzékben voltak a reformátusok. Nem véletlen, hogy nem Ravasz László református püspök, hanem Serédi Jusztinián katolikus bíboros volt a főpap Magyarországon a kormányzó idejében, és Debrecen helyett Esztergom lett a vallási centrum. A filozófus úgy véli, hogy a közép-európai hagyományos jobboldal társadalomszemléletét a mai napig elsősorban XI. Pius pápa szociális enciklikája, a Quadragesimo anno határozza meg, így hazánkban is ennek mentén politizál a katolikus többségnek az egyébként akár protestáns meggyőződéssel is rendelkező döntéshozói kör.
http://hetek.hu/belfold/201311/kormanyzati_kalvinizmus


Jaj, de jó lenne, ha így lenne, de gyerekek: nem látjátok, hogy, amit Orbán miniszterelnök úr tesz az katyvasz.

Az ominózus vallástétel, hogy Orbán Viktor úr megtért:


Annak idején még keresztény, diplomás értelmiségi barátaim is elhitték.

De kérlek, hányszor mondott valami szellemit? Egy Igét? Nos, ő ízig-vérig politikus. Semmi több.

Egyedül Beton atya értette meg az egészet, mimikája mindent elárul.
A többit nem is kommentelem.

És az idő megállt:





Mert hát Beton atya egy intelligencia zseni.

---

Nem. Nekem nem jön vissza a múlt. Senkinek se. Mint tudjuk ugyanabba a folyóba kétszer nem lépünk. Esetleg a mederbe.

A Múlt. 

1941. 07. 11. Szarvas és Vidéke lap
https://drive.google.com/file/d/0B6RSz-P0XAXuWWNRRUlOaUI5Q2s/edit?usp=sharing

Érdemes az egészet elolvasni.
Címekből, és az írásból:

- Fajvédelem

A mai kor emberének másként kell fajtáját neme­síteni, másként kell .— ha szabad így mondani — ok­szerű tenyésztést rendszere­síteni. A módszer mindenek­előtt a nemkívánatos fajok­kal (például zsidó) való vérkeveredés megakadályo­zása, másrészt gondoskodás arról, hogy utódok csak egészséges szülőktől származhassanak. Nem szabad és nem is lehet ennek a problémának egyéni és ér­zelmi mozzanataival foglal­kozni, mert ha valahol, itt áll a régi rómaiak törvénye: az állam, a nemzet az ősszes törvények között a leg­fontosabb.Elemi kötelesség, hogy ennek az országnak minél több éptestű és éplelkű pol­gára legyen, mert ebben rejlik a nemzet nagysága. 

- Példanélküli siker a Jud Süss békésszentandrási előadásain

Tolongott, tülekedett a tömeg különös­képpen a szarvasi vendégek, hogy részesei legyenek an­nak felvilágosító és propagandalív hatásnak, ame­lyet ez a film minden fajtáját igazán szerető keresztény em­berre gyakorol. Érdemes volt ézt a filmet megnézni, már csak azért is, hogy abban őssszesűrítve láttuk azt a sok-sok találékonysággal elindított és folytatott harcot, amelyet a „választott nép" tervszerűen, eszközválogatás nélkül vív vi­láguralmi törekvéseinek meg­valósítása érdekében. Köszön­jük Ordelt Rezsőnek ezt a pár estét. Gazdagabbak lettünk tapasztalatunkban s öntudatosabbak hitünk és fajtaszeretetünkben.


Írd be a keresőbe Jud Süss, ugye volna mégis mit átbeszélni a magyar népnek?! A magyar népnek is, nemcsak a németeknek.

2014. 04. 15:


Pozitív színben tünteti fel Hitlert Bánhegyi Ferenc történelemkönyve, amely egyike annak a két-három műnek, amelyet az állami iskolák választhatnak - erről Miklósi László beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Történelemtanárok Egyletének elnöke szerint a könyvben úgy írnak a náci Németország vezetőjéről, mintha egy hős lenne, ami akár szimpátiát is kiválthat a kamaszokban.


Nos mi a helyzet azzal a szoborral?

Orbán: Nem változtathatok a szobron

És  hová lett a levél, amit Dávid Katalin művészettörténésznek írt?
Na jól van, még itt van:

http://www.origo.hu/attached/20140430davidk.pdf

Nagyrabecsüléssel:

Bogi