ahogy átmentem a hídon,
nem volt bennem félelem.
Megkérdezted: - hát, és hogy jöttél?, ... most nem?, most nem féltél?
Rád mosolyogtam: - Nem. Soha többet nem fogok félni.
- De hát a tériszonyod?
- Nem, nem féltem. Nem félek, nem fogok félni.
Igen, eszembejutott, neked is. Álmomban: Ott fenn, a hídon. Akkor féltem.
Oh nézd, az egy igazi kőhíd volt. Jól megépített, ez csak egy tákolmány fahídacska, ami a stégre visz.
Norvég szelek fújtak. Nem is sokáig pecáztunk. Ha másra nem, erre elég volt, ...
egy pillanatra se álltam meg.
Sőt. Emlékszel, felálltam a székről, és végig futottam rajta, majd vissza, aztán újra, hogy remegjen alattad a stég.
Nem féltem. Sőt nevettem.
Újra és újra futottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése