"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2014. február 14., péntek

Keresztény közösségek első tiltakozása



MTI OTS:
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség súlyos aggodalommal szemléli a magyar állam holokauszttal kapcsolatos emlékezeti törekvéseit

A MET 1/2014-es határozata

Egyházunk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) Országos Közgyűlése súlyos aggodalommal szemléli a magyar állam holokauszttal kapcsolatos emlékezeti törekvéseit. Osztjuk zsidó testvéreink megütközését, akik elfogadhatatlannak tartják a Szabadság térre tervezett emlékmű hamis történelmi üzenetét. Magyarországot, kormányzójával, kormányával, parlamentjével, hivatalnoki, katonai, rendvédelmi erejével és a támogató többségi társadalommal együtt súlyos felelősség terheli a huszadik század zsidótörvényeiért, a magyar zsidóság jogfosztásáért, kirablásáért, végül halálba küldéséért, sőt a gyilkosságokban való aktív részvételért, vagy azok eltűréséért. A felállítandó emlékmű azt sugallná, hogy Magyarország idegen megszállók kényszere alatt egész nemzetét érintő csapást szenvedett el. A szoborkompozíció eltagadná azt a tényt, hogy Magyarország önként, politikai számításból lett a náci Németország szövetségese és ezáltal háborús bűnök cinkos részese, társtettese.

Elfogadhatatlannak tartjuk a jelenlegi elképzelés szerint felállítandó Veritas intézetet. A megbízott vezetőjének (Szakály Sándor) visszahívására irányuló követeléssel egyetértünk. A nevezett történész részéről az 1941-ben történt  deportálás “idegenrendészeti” ügyként való kezelését, de korábbi, a vészkorszak felelőseivel kapcsolatos megnyilvánulásait (pl. Gömbös Gyula síremlékének avatása) is méltatlannak tartjuk.

Elfogadhatatlannak tartjuk a Sorsok Háza elnevezésű programtervet, a minden egyeztetés nélkül, rohamtempóban erőltetett újabb, történelmünk egyoldalú értelmezésére tett kísérletet. Tiltakozunk az ellen is, hogy a MET tíz évvel ezelőtt, a Sorsok Háza helyszíneként kiszemelt Józsefvárosi pályaudvar falán elhelyezett, mártírokra emlékező tábláját értesítésünk nélkül eltávolították.

Egyházunk támogatja a Mazsihisz és minden zsidó testvérünk arra irányuló törekvését, hogy az áldozatokra tisztességesen emlékezzék az egész nemzet. Meggyőződésünk, hogy minden jóérzésű honfitársunknak távol kell maradnia a történelmet megmásító eseményektől, rendezvényektől és ünnepségektől.

A MET tíz évvel ezelőtt Randolph Braham professzor feltáró munkái alapján felkereste azokat a helyszíneket (mintegy 40 pályaudvart), ahonnan Magyarország hajdani legfőbb politikusainak és hivatalnokainak szervezésében és együttműködésével vagonokat indítottak,  mintegy félmillió zsidó és roma testvérünkkel a végső megsemmisítés felé. E földrajzi pontokon felelősségünket elismerve és kimondva bűnbánati istentiszteletet tartottunk, és emléktáblát helyeztünk el. Ugyanígy tettünk Körösmezőn és Kamenyec-Podolszkijban is, ahol mintegy tizennyolcezer honfitársunk, az 1941-ben deportáltak nyugszanak. Egyházunk ezeken a helyszíneken és zsidó testvéreink valamennyi visszaemlékezésén a bűnbánat és a kiengesztelődés keresésének gesztusaival kíván ebben az esztendőben is emlékezni.

A MET bízik abban, Magyarország valamennyi egyháza és jóérzésű polgára törekszik a méltó emlékezésre, és ennek kész egyértelműen hangot is adni.

2014. február 14.

Iványi Gábor,
a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke

Forrás: MTI OTS

--
Lásd még:
http://infopoly.info/h-2014/

Ez egy fontos kritika a keresztény közösségek némaságáról:
http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/368241_tobb_mint_aranytevesztes_prohle_gergely_egyhaznagy

---
Az én véleményem:
Mit üzen
Szobor
Nem mindegy


Nincsenek megjegyzések: