"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2014. február 14., péntek

A csillagos házak


Budapesten:

http://www.csillagoshazak.hu/



" ...

A holokauszt emlékét itt ilyen intenzíven, kiterjedten és messziről láthatóan szinte kizárólag a jelenlegi kormány memóriapolitikája tartja életben. A maga módján Európában szinte unikális formákban, bizarr és a szakirodalomhoz képest védhetetlen állításokkal és történelemértelmezésekkel. S ez azután életre kelti a történetet, megtölti a mai világgal. Tisztességes gondolkodó ember nem maradhat távol a vitától. Máshol a progresszív oldal csak próbálkozik azzal –egyébként nem túl sikeresen –, hogy a frissebb európai identitásokba beépítse a vészkorszak megélhető tanulságait. Az Orbán-rezsim ezt simán megoldotta. Elég volt néhány ökörség, és a fél világ felcsattant.

Magyarország hagyományosan ritkán éri el, hogy a világsajtó a belpolitikájával foglalkozzon, de most megint egyetlen karcsapással sikerült. S itthon is a vészkorszak, amely néhány ezer család személyes történeteiből, magánmitológiájából egyre kevésbé tudott kitörni, hirtelen közüggyé vált. A vita egyébként Magyarország politikai-morális megítélésén nem változtat. Ellenkezőleg, teljesen beleillik az utolsó években a világban összecementeződött Magyarország alapképbe. Igaz, tömérdek külügyi próbálkozást, nagyköveti tiltakozó levelet, fizetett lobbi-erőfeszítést nulláz ismét le. De hát közben segít a progresszív holokausztpedagógiának.

Van mivel küzdeni. Igazi történettudományi kihívásról szó sincs. A dolog meg van kutatva, az összes közvetlenül érintett fő német már évtizedekkel korábban nyilatkozott.

..."

http://infopoly.info/h-2014/2014/02/14/nol-tamas-pal-az-okorsegek-is-elobbre-visznek/#more-1193

Nincsenek megjegyzések: