"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. november 7., csütörtök

Törvénysértő-e a "papírozás"?




Találati hely:
http://www.mpgehirportal.hu/hirek/varga-andras-konkret-pelda-az-adoforintok-celtevesztesere


Varga András: Konkrét példa az adóforintok céltévesztésére
2013. november 7.

Célt tévesztett adózói forintok - kormányzati ellenőrzés az adózók érdekében címmel tartott előadást az MPGEKE éves konferenciáján Dr. Varga András, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) osztályvezetője. Az előadás azt mutatta be, hogy milyen típusú visszaélésekkel találkozott a KEHI a személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásokkal kapcsolatban. A példa két alapítványa négy év alatt csaknem egymilliárd forintot kapott, ebből azonban kevesebb mint 70 millió forintot kaptak a támogatottak.

Varga András két alapítvány ellenőrzésének tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Mind a két szervezet kiemelkedő támogatást kapott, és mind a két szervezetet személyi összefonódások jellemeztek. "Célunk annak megállapítása volt, hogy az SZJA 1 százalékát a jogszabályoknak megfelelően és az alapító okiratnak megfelelőn használták-e fel" - mondta az előadó, rámutatva, hogy az ellenőrzött négy év alatt összesen a két alapítvány majdnem 1 milliárd forintot kapott ilyen címen.

A példában szereplő alapítványok hirdetett tevékenysége gyermekmentés, anyagi támogatás nyújtása beteg gyermekek családjainak, illetve kórházak fejlesztése volt. „A valós tevékenységek kis átfedést mutattak ezekkel a célokkal. A gyermekmentéssel kapcsolatban például az alapítványoknál egyetlen mentőautót sem találtunk, és semmi olyan tevékenységgel nem találkoztunk, ami tényleges gyermekmentésre utalt volna. Kiderült, hogy ez csak egy „hívószó" volt az adományok gyűjtéséhez" - mondta.




„Azt tapasztaltuk, hogy a támogatás szinte évről évre megduplázódott 2008 és 2011 között. A két alapítvány 966 millió forintot kapott, de összesen ténylegesen csak 68 millió forint ment közvetlenül a támogatottaknak" - mondta az előadó.

A KEHI ellenőrzése rámutatott, hogy az alapítványok tudatos és agresszív médiakampányt folytattak. "Erős sajtó-, majd internetes jelenlét jellemezte a szervezeteket. Erre van jogi lehetőség, ez ugyanis elszámolható a működési költségek között. A működési költségek közül a tényleges rezsiköltség elenyésző volt, de több mint 80 százalék volt a hirdetések és a reklámok részesedése. Ezek az alapítványok több száz internetes "domain-nevet" fenntartanak, aminek az az egyetlen célja, hogy az összes kapcsolódó keresőszóval ezekre az alapítványokra találjanak rá az internetezők. Tény, hogy nagyon hatékony és professzionális kampányokat folytattak" - mondta Varga András.


Az ellenőrzés arra kereste a választ, hogy milyen törvénysértő, pazarló és magáncélú kiadások voltak a kiadások között? „Ilyennek tekinthető végső soron az internetes reklám is, de itt professzionálisak voltak az alapítványok. A felhasználásnál azonban már nem. Találtunk magáncélú mobiltelefon-használatot, illetve elegáns lakóparkban bérelt többszobás lakásokat mint irodákat. Személygépkocsikat is vásároltak, ami önmagában nem lenne gond, de ezeket nem az alapítvány céljainak megvalósítására használták. Egyik alapítványnál ismerősöket támogattak a pénzből, és bár tökéletesen „lepapírozott" esetekről volt szó, de mégis feltételezhető, hogy nem ez volt a támogatói cél. A legnagyobb költési kört a túlárazott eszközbeszerzések és vizsgálatfinanszírozások jelentették. Mintegy 250 millió forint értékben finanszíroztak az alapítványok orvosi vizsgálatokat, a vizsgálatok végrehajtója jellemzően egy azonos tulajdonosi körhöz tartozó cég volt. Ezek az árak a piacinál jóval magasabbak voltak, és jó részének elvégzését nem is tudták igazolni. Az eszközbeszerzéseknél is ez volt a jellemző, a túlárazás" - mondta az előadó.

A KEHI megállapította, hogy céltól eltérően használtak fel 127,7 millió forintot, és pazarlónak ítéltek 287 millió forintnyi felhasználást. Összesen 231 millió forint ment reklámra a 966 millió forintos bevételből, végül összesen 68 millió forintot kaptak meg ténylegesen a rászorultak. „Mindezek alapján a Hivatal feljelentést tett költségvetési csalás bűncselekmény miatt, a további visszaélések megakadályozása érdekében az alapítványok számláinak zárolását kezdeményezte a KEHI. "Az alapcélokhoz kapcsolódó kifizetéseket a Hivatal természetesen engedélyezi" - mondta az előadó.


Nincsenek megjegyzések: