"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2013. szeptember 24., kedd

Melegek evangéliuma kontra evangéliumi keresztények



Hillsong és a melegek evangéliumához kapcsolódóan egy kis bemutatót teszek most fel: a keresztény testvéreink - felháborodott - véleményéről a melegek újabb térhódításáról.

/Politika kontra A Krisztus hívők.
Végül ki kerül a börtönbe:
- diszkrimináció,
- szabad vélemény-nyilvánítás,
- az Ige tiszta hirdetése miatt?

Politikai háborút indítottak a 'meleg keresztények'? Mert vesztettek az etikai oldalon? Céljuk, a 'meleg keresztényeknek', hogy börtönbe kerüljenek a nem meleg családos keresztények? Azok, akik bűnnek - merik - nevezni a homoszexualitást?

Egyes helyeken máris börtönbe kerülhetnek, ha elmerik mondani a véleményüket, gondolataikat, Írás értelmezésüket a világnak, vagyis azt, hogy Isten előtt a homoszexualitásukkal halálos bűnben vannak? A szabad Írás értelmezés miért zavarja a homoszexuálisok érzékenységét?

Az evangéliumi keresztények mikor akarták - jogok sértésének vádjával - börtönbe záratni a 'meleg keresztényeket', ahogyan ők ezt most kiharcolták az evangéliumiak ellen?
(Vagy ehhez semmi köze a 'meleg keresztényeknek', mert ők oly szelíd lelkű keresztények, csak az erőszakos melegjogi aktivistáknak? És vajon, akkor mikor fognak a 'meleg keresztények' kiállni az evangéliumi keresztények mellett a melegjogi aktívisták ellen, hogy ez  már sok volt? Logikailag kétlem, hogy erre sor kerülhetne valaha. 'Meleg keresztények' ugyanis már cselekedeteikkel letették voksukat a melegjogi aktívisták mellett. Vagyis a Világ mellett.)

Kilóg a lóláb, ez nem a kereszténységről szól, nem is a belharcról: EZ TÖMÉNY VILÁGI POLITIKA. Méghozzá célja: erőszakos - törvény általi - megfélemlítése az evangéliumi keresztényeknek.
Ez a világ - a Sátán - célja: hitelteleníteni és érvényteleníteni az Isten IGAZ írott szavát. Megfélemlíteni, üldözni, elzárni, elhallgattatni, és végül megsemmisíteni azokat, akik ahhoz tartják magukat. A Sátán célja, hogy minél kevesebben üdvözüljenek, és minél többen maradjanak a Pokolba vezető megtévesztésben. Ő az, aki propagálja a bűnt, úgy, mintha az Isten előtt semmit se jelentene. Ő az, aki szuper kegyelmet hirdet, ő az aki mondja, nyugodtan menj csak a széles, kicsapongások útján, nem lesz semmi következménye./

/Nyilván más a célja egy evangéliumi kereszténynek és más egy meleg kereszténynek.
Nyilván a két cél üti is egymást./


http://www.atv.hu/videok/video-20130920-700-as-klub-2013-09-20
/Nézd a 12,20-tól/

"Az evangéliumi keresztényeket a perifériára szorították."
"Nem tudják mit mondhatnak és mit nem"
"Megkérdezik mit csináljanak a melegekkel. Csak azt tudom mondani: imádkozzanak"

"Sokkolt, hogy megszavazták."


Nincsenek megjegyzések: